Megtanultam,
hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a
következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak
emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák
ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha
már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked
felállni. Hogy, csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te
szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem
szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne,
ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek
többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak
Amint a kijelölt utcába értünk, megállt a tudomány.
Sofi annyit mondott, hogy a Kingstone streeten van, de, hogy hol? Egy fiatal
lány jött velünk szembe, kissé lerobbant külsővel.
-
Bocsi, nem tudod
hol lakik Pete? – kérdeztem, utána rájöttem, hogy nem is Pete, csak a haverja
lakik itt.
-
Itt nem lakik
semmilyen Pete. – mondta és szája széle gúnyos mosolyra húzódott.
-
És nem is jár ide
semmiféle Pete? – lépett mellém Liam.
-
De a 66-osba,
Andy-hez. Jó fej srác. Olcsón adja kerát. – nevetett. Nem tudom pontosan, hogy
mi az a kera, de biztos nem üdítő. Megindultam, arra az irányba, ahová a lány
mutatott.
-
Szerintem hívjuk
a zsarukat. – mondta Niall és megfogta a kezem. Szerintem saját magát védte
ezzel a mozdulattal, és nem engem.
-
Először
megkeresem Sofit, max. utána. – sorházak álltak egymás hegyén-hátán,csupa
vörösbe, bár a vakolat hullott. A 66-os ház se volt valami szívderítő látvány,
de fellépdeltem a lépcsőn és benyitottam. A folyóson elég sok szemét volt és
egy ember is feküdt az egyik ajtó tövében. Niall egyre szorosabban fogta a
kezem és Liam is elég közel húzódott.
-
Most hova? Nem kopoghatok
be mindegyik házba. – mondtam idegesen.
-
Csak egybe, ott
megkérdezzük, hol lakik Andy és kész. – mondta Liam és a bal oldali első
ajtóhoz lépve, bekopogott. Nem történt semmi, kopogott még egyszer. Kulcs
fordult a zárba, majd lenyomódott a kilincs.
-
Igen? Miben
segíthetek? – egy 30-as éveiben járó, igen csinos nő nyitott ajtót.
-
Öhm, Andy-t
keressük. – mondta Liam.
-
Hárommal arrébb,
de remélem ti nem,..
-
Nem, nem mi nem.
– mondta gyorsan Niall.
-
Hála istennek,
Andy-t csak ezért keresik általában. – mondta vállat rántva.
-
Mi kivételek
vagyunk. Köszönjük a segítséget. – mondtam és a fiúkat tovább rángattam. Az ajtó
előtt megálltam és vettem egy mély levegőt. Kopogtam, de válasz nélkül
benyitottam. Annyira meglepődtem, hogy meg is megtorpantam. A lakás szinte
tisztább volt, mint az enyém. Mindennek meg volt a helye és minden tiszta volt,
akár a patyolat.
-
Mi kéne? –
kérdezte egy huszonéves srác, a kanapén ülve, újságot lapozgatva, lába az
asztalon.
-
Sofit és Pete-t
keresem. – mondtam, és tudtam, hogy nem voltam olyan magabiztos, mint, ahogy
elterveztem.
-
A vendégszobába
vannak. – mondta nagy sóhajjal és felállt. – Nézd, Sofi port akarat, de Pete
azt mondta, ne adjak neki, így kitaláltuk, hogy cukrot adunk neki egy kis
Gin-be keverve. Két pohár után, hívtad te, asszem. Régóta nem ivott és nem
szedett semmit, azért reagált így. Most alszik, vigyétek haza és járassátok psziho izéhez – hadonászott, én meg csak megdermedve álltam. Arra eszméltem fel,
hogy Liam az ölében viszi ki az alvó lányt, Niall meg engem toszogat kifelé.
Még meg köszönni, se köszöntem meg. Hátra ültem Sofi feje az ölembe került.
Niall magyarázott valamit, de nem fogtam fel. Behunytam a szemem és hátra
ejtettem a fejem. Niall szólingatott, de felemeltem a kezem jelzés kép. Mire
haza értünk, összeszedtem magam.
-
Bevigyem vagy
felébreszted? – kérdezte Liam.
-
Vidd be, majd
ott. – néztem rá hálásan. Bólintott, én meg Niall-el bementem, felmentünk
egyenesen a szobámba.
-
Kimentek kérlek?
– kérdeztem a fiúktól. Niall sarkon fordult, Liam meg hozzám lépve nyomott a
fejem búbjára egy puszit, majd távozott. Az ágyon fekvő lányhoz léptem, aki
békésen aludt.
-
Sofi. –
rázogattam óvatosan, kellet vagy 2 perc neki mire magához tért. – Gyere segítek
lefürdeni. – mondtam, miközben felhúztam az ágyról, majd a fürdő felé irányítottam. Megengedtem a vizet és közben segítettem levenni a ruháit. Miután
lehúztuk a nadrágját, azt hittem rosszul leszek. Mindkét combját vízszintes
csíkokba meg vágdosta. A combtövétől egészen a térdéig. A világ
legvisszataszítóbb dolgát jelentette számomra, ha valaki vágdosta magát.
Gyorsan túl kellet lépnem rajta, mert Sofi kényelmetlenül érezte magát. Miután
beült a kádba, óvatosan lemostam egy szivaccsal, majd magára hagytam pár
percre, míg hoztam neki tiszta ruhát. Mire vissza értem már fehérneműben állt
és a tükörbe nézte, vékonyra fogyott, beesett arcát és karikás szemét.
Megvártam míg észre vesz, majd ismét segítettem neki, csak most öltözni.
Bementünk a szobámba, kihúztam neki a takarót, ő befeküdt az ágyba, én
betakartam. Adtam neki egy puszit, majd behúztam a sötétítőt és kimentem a
szobából. Kívülről neki dőltem az ajtónak és behunytam a szemem. Elgondolkodtam
azon, hogy Andy nem is mondott olyan nagy hülyeséget ezzel a pszichológussal.
Felhívom majd a szüleit, döntöttem el. Lementem a lépcsőn, és egy valakit
kerestem a szememmel, bemértem és megcéloztam. Kérdés nélkül az ölébe ültem és
nyakába fúrtam a fejem. Nem akartam sírni, pedig eléggé siralmas a helyzet. Nem
beszélt senki, én Liamba kapaszkodtam és azon agyaltam, hogy felhívom anyáékat,
Matt-et és Mike-ot is. Muszáj lesz, ha ő nem képes. Addig-addig agyaltam, hogy
valószínű elaludtam. A következő kép Veva arca volt felettem. Olyan közel volt,
hogy mindkettőnkből kitört a nevetés.
-
Bocsi. – mondta
nevetve.
-
Semmi gond. –
keltem fel. Csak Elenor volt a nappaliban. – A többiek? – kérdeztem rá.
-
El kellet menniük
valami rádiós interjúra. – próbáltam nem csalódott fejet vágni, de gondolom,
hogy ment.
-
Hány óra
van?
-
7, szerintem Sofi
is felébredt már, hallottuk a lépéseket.
-
Akkor megnézem. –
álltam fel és megcéloztam a szobám ajtaját. Kopogtam halkan és vártam, hogy
történjen valami. Pár másodperc múlva Sofi kinyitotta előttem az ajtót. Nem
látszott rajta semmi, abból ami a nap folyamán történt. Beljebb mentünk és
leültünk egymás mellé az ágyra. Nem szóltunk semmit, csak néztünk ki a
fejünkből. Sofi törte meg a csendet.
-
Sajnálom, nem
akartam. Csak tudod olyan nehéz…- várta, hogy mondjak valami, de én nem szóltam
semmit, úgy gondoltam ez nem magyarázat semmire.
-
Beszéltem
anyával, haza megyek. A gépem holnap 9-kor indul. Visszamegyek a kórházba. –
ránéztem, arcán csorogtak a könnyek. Magamhoz húztam, majd miután megnyugodott,
elkezdtünk pakolni.
-
Köszönök mindent.
– mondta a bőröndök mellet állva.
-
Héé, még van pár
óra hosszán, ne búcsúzkodj! – böktem meg nevetve. – Mi volna, ha a lányokkal
elmennék valahova. Mondjuk egy csajos mozi? – kérdeztem. Ő bizonytalankodva bólintott.
-
Sajnálom, hogy
ilyen helyzetbe hoztalak a barátid előtt, és azt is, amiket mondtam a fiúkkal
kapcsoltban. Tudom, hogy melletted kellet volna állnom, de olyan tökéletes
vagy. Mindig tudod, mikor mit kell mondanod, tenned és egyszerűen mindent jól
csinálsz. Féltékeny voltam rád, azért mert olyan jól csinálod ezt az egészet.
Annyira jól éled az életed, hogy az már undorító. – nevette el a végét. Én is
vele nevettem.
-
Nézd Sofi, te is
ki tudod használni az életed minden cseppjét. Haza mész, teljesen meggyógyulsz
utána esküszöm, hogy mindenben segítek. Szerzünk valami jó állást, befejezed a
sulit és együtt lakunk, majd valahol. Ahogy elterveztük régen, emlékszel? – nem
tehettem róla, de könnybe lábad a szemem. Az emlékek és a mostani helyzet
miatt. Ő hevesen bólogatott és megölelt. – És ígérd meg, hogyha bármikor is
olyan érzésed támad, hogy valami nem megy, ne nyúlj semmiféle szerekhez. Jusson
eszedbe, hogy miért küzdesz.
-
Megígérem. –
mondta a vállamnak. Átöltöztünk, majd lementünk a csajokhoz.
-
Arra gondoltunk,
hogy elmehetnénk moziba, Sofi holnap haza megy és szeretnénk csajoskodni. – a
lányok felnevettek, majd beleegyezően bólintottak. Nem beszéltünk a
történtekről, a lányok látták, hogy megbeszéltük, így nem akarták felzavarni az
állóvizet. Végül is a Step up 3 mellett döntöttünk, mivel Veva 3D-s filmet
akart nézni, azok közül ez volt a legjobb, meg különben is táncos-szerelmes
film, kell ennél jobb? Mivel esti vetítés volt, rajtunk kívül kb. 10-en
lehettek, ami nem sok, viszont kevés. Vettünk egy csomó popcorn-t és colát. A
film végére, azonban elszabadult a pokol. Dobáltuk egymást kukoricával, és
ugráltunk a székeken, míg az egyik néző kiment a biztonságiakért, akik ki nem
tessékelt minket. Nevetve hagytuk el a mozitermet és beültünk egy non-stop ételbárba.
Csupa édeset rendeltünk, fagyit, pudingot, joghurtot és turmixokat.
Nevetgéltünk és jelentéktelen, de annál izgisebb témákról beszélgettünk.
-
Lányok, szeretnék
tőletek is bocsánatot kérni. Gondolom Chachi mesélt rólam, hogy honnan jöttem
meg ilyenek. Tudom, tök gáz, hogy nem az ellenkezőjét bizonyítom és első
benyomásként ilyet teszek. El sem tudjátok képzelni milyen szerencsések
vagytok, hogy nem álltok az ilyen hatása alatt. Néha könnyű, ha elterelem a
figyelmem, de ez nem olyan egyszerű. Ha vissza-vissza tér egy gondolat, érzés
vagy emlék, teljesen maga alá gyűr. Soha életemben nem volt semmi ilyen nehéz. –
olyan őszinte volt, hogy még én is meglepődtem, pedig eléggé rég óta ismerem.
Rátettem a kezem, a kezére és biztatóan rámosolyogtam, de nem mondtam semmit,
mivel ez a monológ nem teljesen hozzám szólt.
-
Nézd Sofi, én nem
foglak emiatt elítélni, hisz mindenki hibázik. Gondolom, hogy nem egyszerű és
szívesen segítek, amiben tudok, viszont ezt fejben neked kell eldöntened. Tudod
én Bronx-ból származom, kb. 9 voltam mikor ide költöztünk a szüleimmel, de az a
9év alatt olyanokat láttam,amiket még csak elképzelni sem tudsz. A lényeg, hogy
legyen elég akarat erőd a tovább lépéshez. Vedd magad körül olyan emberekkel
akik inspirálnak, akár így akár úgy, csinálj számodra kedves dolgokat, sportolj, nevess és élj. – mondta mosolyogva Veva. Ismét eltátottam a számat, úgy látszik
ez egy meglepő nap.
-
Tőlem sem kell
bocsánatot kérned. Nem haragszom és csatlakozom az előttem szólóhoz. Segítek,
amiben tudok.
-
Ámen. – mondtam,
mire felnevettünk. – És most koccintsunk. – mindenki megfogta a hozzá
legközelebb álló poharat, nálam ez egy fagyi kehely volt.
-
Emelem poharam
Louis-ra, aki az unokatesója Mike-nak, aki jóban van Chachi-val, aki megismerte
Vevát, majd elhívta kis hazánkba Sofit. – mondta Elenor, míg elkezdtünk
nevetni, hangosan vihogtunk, mint a tini lányok. Mondjuk én meg Sofi még igen
csak azok voltunk.
-
Én emelem poharam
Vevára és Elenorra, aki nem ítéltek el engem. – folytatta Sofi.
-
Én emelem
poharam Sofira, akit ezennel a haladás útjára
bocsájtunk, és megígérjük, hogy mindig fogjuk, majd a kezét. – mondta Veva.
-
Hát akkor, én meg
emelem poharam magamra. – ismét elnevettük magunkat. – Méghozzá a szerencsém
miatt, hogy ilyen barátnőm lehetnek.
-
Egóból csöpögős.
Köszönjük Olivia. – mondta nevetve Elenor.
-
De a vége akkor
is igaz volt. – mondta Veva. Az este további része móka és kacagás volt. Kb éjfélkor haza indultunk, hozzánk, mivel nálunk aludtunk. A
nappaliba költöztünk, majd letussoltunk és leültünk beszélgetni, közben körmöt
festettünk, arcpakolást csináltunk és befontuk egymás haját.
-
Szóval mi van
Liam-mel? – kérdezte Elenor, miközben pirosra lakkozta Veva lábkörmeit, én meg
Sofi haját fontam parkettába. Egy pillanatra megálltam a mozdulatba és éreztem,
hogy az összes vérem a fejembe áramlik. Utálom ezt.
-
Ohh, de elpirult
valaki. – mondta Veva nevetve. Erre Sofi addig-addig forgolódott, míg nem látta
az arcom, így kénytelen voltam elengedni a haját.
-
Oké, oké. Csak
fordulj vissza. – mondta neki, ő megtette, én újra kezdtem. – Szóval, igazság
szerint nem tudom mi van pontosan. Úgy érzem, néha, hogy csak a barátjaként
tekint rám, néha meg…. Aj nem tudom. – mondtam csalódottan. – Beszéltem erről
Niall-el, de tiszta hülyeséget mondott és semmi értelmeset, egyszóval nem
segített. Matt is felhúzott, mikor haza ment. Képzeljétek azt mondta, a
reptéren, és értitek ez volt az utolsó, amit mondott nekem, elkezdi,
idézem: „Sok szerencsét Liam-mel”. Most
ez milyen hülyeség, nem, hogy valami érthetőt mondott volna, inkább a teljes
zűrzavaron csinált még egy kört, így még gubancosabb lett az egész, ezután
kérdeztem Niall-t, de szerintem összebeszélt a testvéremmel és…- a végét már
hadartam és egyre jobban húztam szegény Sofi haját. Sofi egyszer szólalt meg,
belém fojtva a szót, Vevával.
-
Nyugi már,
kihúzod Sofi összes haját. Először is nem Niall-el kellet volna beszélned,
hanem mondjuk velem, vagy valamelyikőnkkel.
-
Tudom, de úgy
gondoltam, hogy barátok, így nem lehet, olyan nagy baj belőle. – Veva és Elenor,
ugyan olyan arckifejezéssel néztek rám, és bár Sofi arcát nem láttam, az övé is
hasonló lehetett.
-
Ezt te se
gondoltad komolyan? Niall egy 18 éves
bőrébe bújt 5 éves. Rá még egy ebédet se lehet bízni, pedig imádja a kaját. –
mondta Elenor. Oké, ez igaz.
-
Akkor térjünk
vissza rád és Liam-re. tetszik neked, ugye? – befejeztem a fonást, megkötöttem
egy gumival, majd leültem Sofi mellé.
-
Igen. – sóhajtottam.
-
Miért nem mondod el neki? – kérdezte Elenor. Én lesújtó pillantást vettettem rá. Ez komoly?
-
Mikor megismerted
Louit, te kezdeményeztél vagy ő? – kérdeztem rá
-
Hát, izé, tudod..
együtt... mi
-
Á-á, ezt
elbasztad. – mondtam neki nevetve. - Nem tudom lányok, aranyosak vagytok, hogy
segíteni próbáltok, de majd csak lesz valahogy. Igen kedvelem, nagyon is, és
még az is lehet, hogy ő is engem, de ez nem megoldás mindenre. Ő világsztár, és
ez nem ilyen egyszerű.
-
Tudod nem
gondoltam volna, hogy ilyen bénán keresel kifogásokat. – mondta Elenor. Én nem
válaszoltam, tényleg nem akartam erről beszélni.
-
Jó, más téma. Mit
csinálunk a szülinapodon? – kérdezte Veva.
-
Nem tudom. Addig
még van egy egész hét, lepjetek meg. – mondtam hátradőlve a szivacsokon. Ők
felnevettek, majd Sofi rám ugrott, és kezdetét vette egy pár óra móka és
kacagás. Nem aludtunk egy percet se. Reggel 6-kor eldöntöttük, hogy elmegyünk
enni. Meséltem a lányoknak arról a kis éteremről, ahol palacsintáztam a
múltkor. Miután felöltöztünk, elindultunk gyalog, olyan jó idő volt. Sütött a
nap, de mivel még csak korán reggel volt, nem volt olyan nagy meleg, így
egymásba kapaszkodva nekivágtunk. 20 perc múlva oda is értünk. Szerencsére
5-kor nyitott, így már jó páran benn voltak. Leültünk és rendeltünk, sajnos az
a lány aki múltkor kiszolgált nem volt benn, szívesen váltottam volna vele pár
szót. Elnevetgéltünk, és egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak, mondjuk
aludtam délután, de a lányokon se láttam semmi féle álmosságot. 7 óra körül
aztán megjelent a pincérlány és nem is egyedül jött. Azzal a fiúval váltott
igen szenvedélyes búcsúcsókot az ajtóban, akivel a múltkor szemezett. Szép is a
szerelem. Miután befejeztük a kajálást, fizettünk én közben beszéltem a
lánnyal, Clare-el. Odament hozzá a fiú, miután én leléptem a múltkor, randiztak
és összejöttek, gratuláltam, majd a lányok haza rángattak, mivel már fél nyolc
volt, és még ki kellet mennünk a reptérre. A búcsúzás csak amiatt ment könnyen
, hogy egy hét múlva Sofi vissza jön, a szülinapomra. Tudom, furcsa, hogy haza
megy egy hétre, de így döntött, amit megértek. Még Vevával megnéztük, ahogy
felszáll a gép, majd haza indultunk. Elenort még a reptér felé menet kiraktuk.
-
El kéne menni a
suliba, Brian írt, hogy van óra. – mondta Vev, miközben leparkol.
-
Oké, csak
átöltözök. – melegítőt vettem fel, majd indultunk is. Pár óra izzadás után
hulla fáradtan, estem be kocsiba, Vev még sehol nem volt, én már elszunnyadtam.
-
Hahó, Chachi
gyalogolsz. – mondta valaki nevetve a képembe. Kinyitottam a szeme és Brian
hajolt be az ajtón.
-
Mi van? –
kérdeztem vissza értetlenül.
-
Veva hozzám jön
és nem hozzátok megy, így gyalogolsz, rád fér a kondi. – én Vevára néztem az
üvegen keresztül. Ő bocsánat kérően megrántotta a vállát.
-
Még jó, hogy
emeltem a poharam a remek barátaimra. – mormogtam neki, miközben elmentem
mellette.
-
Bocsi, majd
holnap tallizunk. – kiabált utánam. Alig vártam, hogy haza érjek. Az ajtó
kinyitásával bajlódtam már egy ideje, mire rájöttem, hogy nincs is zárva.
Benyitottam és megpillantottam Mike-ot, a nappaliban.
-
Szia, Olivia. –
ugrott fel, mikor meglátott.
-
Szia Mike. –
becsuktam az ajtót és lerúgtam a cipőm. – Ülj le nyugodtan, kérsz valami? –
mutattam a konyhára.
-
Nem, köszi. – én
leültem vele szembe, egy nagy sóhajjal.
-
Gondterheltnek
tűnsz, minden rendben?
-
Igen, csak nem
aludtunk az este. Pizsiparty-t tartottunk a csajokkal, Sofi ma ment haza.
-
Hogy hogy? Nem
úgy volt, hogy majd együtt mentek szeptemberben? – kérdezte meglepetten.
-
De, de nem úgy
alakultak a dolgok ahogy terveztük. – mondtam nyomasztóan. – És Amandával mi
van? Te jó ég, olyan régen néztem be hozzá. – mondta szégyenkezve.
-
Meg van, tiszta
szerelmes. Egyébként, az én hibám volt. Miattam nem jöttél el. – hajtotta le a
fejét.
-
Hát ez igaz. És
Emily? Megvagytok? – ismét rám nézett, de nem felhőtlen örömöt láttam rajta,
inkább valami nyomott bánatot.
-
Meg vagyunk, igen,
csak egyedül érzem magam. – mondta. Ahogy ott ült, beesett vállakkal, szinte
sajnáltam, de csak szint, hisz amit mondott olyan jól él kicsiny agyamba, mint ha
minden másodpercben elismételné.
-
Ok, Mike –
sóhajtottam – Mi volna, ha előröl kezdenénk mindent? Nem arra gondolok, hogy
mutatkozz be, csak mondjuk felejtsük el az utóbbi egy hónapot.
-
Szóval, azt az
időt amióta itt vagy ? – kérdezte kétségbeesetten.
-
Mondjuk. Igen sok
minden történt azóta, de az a telefonbeszélgetés ütött mindent. Remélem
megérted és elfogadod, ha nem, mást nem tudok ajánlani, sajnálom.
-
Jó, hogy meg
értem, azon csodálkozom, hogy ilyen könnyen belementél a dologba. – mondta
meglepődve, de némi meg könnyebüléssel a hangjában.
-
Kissé
belefáradtam, hogy semmi nem olyan, így gondoltam kezembe veszem az irányítást.
De most, ha megbocsájtasz – álltam fel – Két hosszú-hosszú nap után szeretnék
aludni.
-
Rendben, már itt
sem vagyok. – megindult felém, de én az ellenkező irányba indultam fel a
lépcsőn.
-
Szia Mike. –
köszöntem neki, de rá se néztem. A következő 2-3 nap furcsa és szokatlan
nyugalommal telt el. Táncoltam, Niall-el és Liam-mal lógtam, meglátogattam
Amandát és beszéltem Mike-al is. Csütörtök délután Vevá-val sütit sütöttünk,
mikor kopogtak. Louis és Elenor volt.
-
Sziasztok. –
köszöntem nekik vidáman.
-
Sziasztok. Na
mizu Hercegnő? – kérdezte Louis mosolyogva. Erről a megszólításról Zayn jutott
eszembe, aki nincs itthon és el sem köszönt és nem ér rá beszélni sosem. Kicsit
furcsa…
-
Semmi. Veletek?
-
Harry-vel és
Niall-el golfozni megyünk. Itt hagyhatom El-t? – kérdezte neg-édesen.
Elnevettem magam.
-
Persze, Amanda és
Lucas ma 1 hónaposak és Am kérte, hogy süssünk pár maffin-t, mert neki nincs
ideje. Nyári suliba van.
-
Segítesz
díszíteni? – kérdezte Veva El-re nézve. Ő lelkesen bólogatott. Louis lelépett,
mi meg egy nagy beszélgetéssel egybekötve megcsináltuk a maffinokat. Mindenféle
színeset csináltunk, szíveset, meg ami eszünkbe jutott. 6 óra felé átvittem a
sütiket, addig a lányok azt mondták kitalálnak valamit, az este további
részére.
-
Szia, Am –
nyitottam be a házba és elállt a szavam. Mindenhol virágok és gyertya. –
Úristen, te meg akarod kérni a kezét? –kérdeztem nevetve. Am is megeresztett
egy mosolyt, de nem igazán értette a viccet. – Nyugi vicc volt. – mondtam és
megdörzsöltem a vállát. – Minden a legnagyobb rendben lesz. A maffinok istenien
néznek ki. És mi veszel fel? – ő magára mutatott. Egy egyszerű fekete nadrág és
egy fehér ing volt rajta. Én kikerekítettem a szemem. – Haha, jó vicc volt, de
tényleg mit veszel fel?
-
Jaj, Chachi ne
idegesíts már, nem leszek szebb, ha mást veszek fel.
-
Pff, de attól
sem, ha ezt a sok rózsát szétszórod.
-
Ezt miatt
csinálom. – csattant.
-
Mert, ha
kiöltöznél az nem miatta lenne? – ő csak nézett, majd egy nagy sóhajjal
megindult a szobája felé, én boldogan tapsikolva követtem. Egy egyszerű fekete,
pánt nélkül, combközépig érő, testhez simuló ruhát választottunk. A hajából
kivettem a csatokat és csak kicsit behullámosítottam, sminknek meg még
szolidabbat választottunk, szemceruza, spirál és szájfény.
-
Oh, igen. –
mondtam neki és tükör felé fordítottam. Meglátta magát, kissé meglepődött. Majd
megfordult és jó szorosan megölelt.
-
Köszönöm, és
bocsi, csak ideges vagyok.
-
Ne legyél,
gyönyörű vagy. – gyorsan leléptem, még mielőtt Lucas megjön. Mikor haza értem,
senkit nem találtam a házban, égett nappaliban a kanapé melletti álló lámpa, de
csak hangulatosan.
-
Hahó?! – kiabáltam
és lerúgtam a cipőm.
-
Szia. – köszönt
rám Liam, kissé megijedtem.
-
Jaj, szia.
Megijesztettél. – mondtam mosolyogva.
-
Bocs, nem
akartam. - mondta azzal a szívdöglesztő mosolyával.
-
Semmi, a többiek?
– kérdeztem körbe nézve.
-
Öhmm, leléptek? –
kérdezett vissza. Elnevettem magam.
-
Nem tudom? –
kérdeztem én is. Ő is nevetett. Hajaj.
-
Itt hagytak, hogy
beszéljünk. – egy percre megállt a szívem, majd hatalmas iramban kezdett verni.
-
Igen? És miről
kéne beszélünk? – kérdeztem a hajam a fülem mögé tűrtem és a konyha felé
indultam, ezzel leplezve zavarom.
-
Mondjuk, rólunk.
– erre megálltam egy pillanatra.
-
Van, olyan, hogy
mi? – fordultam felé. Ő vállat rántott.
-
Én szeretném. –
az összes vér az arcomba szökött. Nem tudtam hirtelen, hogy essek össze vagy
essek össze. – Holnap elviszlek valahova, ha nem bánod. – mondta mosolyogva.
-
Én, izé.. oké. –
mondtam, de annyira megingott a hangom, hogy többre nem futotta. Halkan nevetett,
majd közelebb lépet és nyomott a fejemre egy puszit.
-
Akkor holnap. –
mondta, majd lelépett. Én még ott álltam, míg két valami belém nem csapódott és
sikítozni nem kezdett a fülembe. Mivel nem számítottam a lányokra, előre
estünk.
-
Chachi és Liam, Chachi
és Liam, Chachi és Liam. – kiabált Veva. Elnevettem magam.
-
Ne ordíts és
szállj le rólam. – lökdöstem. – Fogadjunk, hogy ti voltatok. – néztem rájuk,
mikor felálltam ők meg vigyorogva feküdtek.
-
Szívesen. –
kacsintott rám Elenor. Ránéztem, majd elkezdtem sikítozni és ugrálni. Ők is
felpattantak és együtt táncoltunk. Megnéztünk egy filmet, de nem tudtam
figyelni, elkalandoztam. Nem sokára jött Louis, Niall és Harry.
-
Milyen filmet
néztetek? – kérdezte Louis.
-
Könnyű nőcske. –
mondta Veva – Tök jó volt, ugye Chachi? – de én már a holnapi napon
gondolkodtam. – Chachi?
-
Mi? Ja, filmet
néztünk. – mire ők elnevették magukat.
-
Chachi randizik
Liam-mel. – mondta Elenor.
-
Tényleg? –
kérdezte Louis hatalmas vigyorral.
-
Nem randizunk,
csak elvisz valahova, máskor is voltunk már együtt akárhol. – mondtam
határozottan. Veva és El úgy néztek rám mint egy idiótára. – Oké, akkor
randizunk. - tettem fel a kezem védekezés képen. Louis és Niall
összepacsiztak. – Jól van nem a világ nyolcadik csodája. – mondtam szem forgatva,
de amint befejeztem elmosolyodtam és a kezembe temettem az arcom. Nem ez nem a
világ nyolcadik csodája, hanem az első. Niall magához ölelt, beszéltünk még pár
percet, majd a srácok elindultak haza.
-
Biztos nem
maradsz? – kérdeztem Elenort.
-
Holnap fotózásom
lesz, reggel korán kell, talán holnap. Mármint átjövök Vevához. – mondta kaján
vigyorral.
-
Túl sokat vagy
Louis-sal. – ráztam a fejem, mire Loui büszkén kihúzta magát és megpuszilta El
homlokát. Kikísértem őket, Harry már rég a kocsiba ült, egész este hozzám se
szólt.
-
Mi baja van Harry-nek? – kérdeztem Niall-t, mert egy kicsit lemaradtunk.
-
Semmi, ne
foglalkozz vele, majd megbékél, csak tudod mindenki randizgat valakivel, csak ő
nem.
-
Meg te. –
mondtam, de ő nem felelt. – Niall James
Horan. – néztem rá mérgesen.
-
Hát csak egy
lány, nem tudom mi lesz belőle, nem találkoztunk még , csak azért nem mondtam mert
tényleg nem komoly.
-
Oké, de ha az
lesz mesélsz róla?
-
Te leszel az
első. – mondta mosolyogva. – És egyébként nagyon örülök, hogy Liam végre
rávette magát. Napok, sőt hetek óta készül. Nagyon ideges volt?
-
Ő? Pf, dehogy.
Mintha csak az időjársról beszéltünk volna. – mondtam kissé elszomorodva, hisz
ha bele gondolok, tényleg nem látszott idegesnek, és ez nem túl jó jel.
-
Chachi, egyet jól
jegyezz meg, Liam odáig van érted, rengeteget beszél rólad, sőt mindig rólad
beszél, kérdez. Ebben le legyen kétséged. Oké? – mosolygott biztatóan.
-
Mire mennék
nélküled? – kérdeztem vigyorogva.
-
A számból vetted
ki a szót. – mondta nevetve.
-
Inkább, menj. – csapkodtam
meg a vállát nevetve. Megpuszilta a tenyerét, azt rányomta az arcomra, majd
elrohant és bepattant a kormány mögé. Dudáltak, én intettem, majd bementem. Eléggé
későn feküdtem le, vagyis nem is, korán feküdtem le de rohadt későn aludtam el.
Annyira izgatott voltam, hogy mi lesz holnap. Vágytam már igazság szerint,
valakire aki olyan, mint Liam. Persze, ő jobb mint bárki, akire vágytam egész
életemben. Az, a tény, hogy randim lesz a világ egyik leghelyesebb pasijával
(hanem a leghelyesebbel), semmit nem változtatott azon, hogy ismét későn
keltem, pontosan fél 1-kor. Mikor kinyitottam a szemem, egy időben, egy
hatalmas mosoly is szét futott az arcomon, ami rám is fagyott egyből. Olyan
gyorsan ültem fel, hogy csak na. Liam-mal meg sem beszéltük, hogy mikor jön,
mi van, ha már itt van? Elkezdtem össze-vissza futkározni. Fogkefével a kezembe,
fésültem ki a gubancokat a hajamból, miközben egy nadrágba próbáltam
beleugrani, aminek a vége egy hatalmas zakó lett. Először megdermedtem, majd
elkezdtem nevetni, lehúztam a nadrágot magamról, bementem a fürdőbe, elvégeztem
mindent, majd egy nadrágot és egyszerű pólót húztam, ha Liam itt is van max.
átöltözöm még egyszer. Lementem, de csak Veva és Brian volt lenn.
-
Császtok. –
köszöntem 100-as mosollyal. Majd a hűtőhöz léptem a tejért. Kivételesen nem
kakaót csináltam, hanem gabonapelyhet.
-
Ha Veva nem
mesélt volna a lamour-odról, most hülyének néznélek.- mondta Ian vigyorogva.
Megdobtam pár szem csoki golyóval.
-
Jól van
cicuskáim, elég lesz. Chach, Liam üzeni, hogy este 7-re itt van. – mondta
mosolyogva, Veva mintha az anyám lenne.
-
Csak? – kérdeztem
legörbült szájjal. Brian elkezdett vihogni, de olyan hangosan, hogy rá akartam
ugrani, de Veva lefogott.
-
Nyugi már, Brian
fejezd be. – szólt rá megrovón, ő ráhagyta én rányújtottam a nyelvem. –
Dedikálásuk lesz Barnet-ben.
-
Az messze van?
-
London egyik
külvárosa, egy óra. Gondolom még haza megy tollászkodni. – mondta vigyorogva.
-
Egymásnak valók
vagytok. – mondtam duzzogva, felálltam és a tálammal a nappaliba mentem, TV-t nézni.
-
Ezt nélküled is
tudjuk. – mondta Brian és megcsókolta Vevát. Én meg elkezdtem fúj-olni.
-
Ezek a mai
fiatalok, milyen féltékenyek. – mondta vigyorogva Ian.
-
Csak oda ne
menjek. – dörmögtem vissza. Veva lecsitította, azt az idiótát én meg nyugodtan
nézhettem Spongya Bob-ot, de megint Zayn jutott eszembe. Megpróbáltam hívni, de
csak hangposta jelentkezett.
Szia, Chachi vagyok, azért
hívlak mert van egy nagyon jó hírem és mert régen beszéltünk. Minden rendben?
Jó volna látni, itthon vagy már?
Míg vártam, elújságoltam a tesómnak is, aki csak
annyit mondott, hogy ’végre már’. Sofi-val is beszéltem, nagyon örült,
szerencsére jól van és alig várja, hogy itt legyen, ahogyan én is. A szüleimnek
majd élőben mesélek, ők is jönnek hétfőn. Már fél négy volt, de Zayn még mindig
nem jelentkezett én, meg vagy tucat üzenet küldtem. Végül mikor már tiszta ideg
voltam, Zayn beállított.
-
Szia, Hercegnő,
Veva engedett be. – nyitott be a szobámba, én meg rávetettem magam.
-
Jaj, Zayn, azt
hittem valami baj van. Nem hívtál, nem reagáltál semmit, azt hittem valami
rosszat csináltam.
-
Dehogy, csak
beszart a telóm, anyukám beleejtette a mosogatóba. – forgatta meg a szemét. Én
elnevettem magam.
-
Itt van az
unokatesóm és a barátnője, és vacsit akarok csinálni nekik, elkísérsz vásárolni?
-
Öhm, legyen. –
bólintottam rá. A melegre való tekintettel, egy rövidnadrágot vettem fel, egy
trikót és egy Vans cipőt. Elindultunk a bevásároló központba.
-
Te nem mentél a
dedikálásra? – kérdeztem mikor gyümölcsöket válogattunk.
-
Nem, most értem
haza. De mi az a nagy hír? Vissza hallgattam az üzeneteidet. Tudod néha
ijesztő vagy, mikor aggódsz. – mondta furcsán nézve. Én elnevettem magam.
-
Furcsán is érzem
olyankor magam. – mire ő is nevetett. – Na de képzeld eeeeeelllll. – húzta a
szavakat, ő csak vigyorgott és a fejét rázta. – Ma Liam randira hívott. –
kezdtem pattogni.
-
Képzeld eeeeellll tudom. –
mondta nevetve. Közös telefont csináltunk, tudod öten, amint kinyögted, hogy
igen.
-
De Louis és Niall
nem is tudták. – mondtam meglepetten.
-
De, csak Liam
mondta nekik, hogy tegyenek úgy mintha nem tudnánk, nem akarta, hogy azt hidd,
hogy pletykál vagy valami ilyesmit mondott. – mondta vállat rántva.
-
Milyen édes. –
mondtam nagy sóhajjal, Zayn nevetett rajtam. - Te csak ne
nevess, igen is az. De nem tudod hová akar vinni? Fogalmam sincs mit vegyek
fel. – néztem rá kétségbeesetten.
-
Nyugi, amit
akarsz azt veszel fel. De nem mondom el, hogy hova mentek, meglepetés lesz, de
ha gondolod, segítek ruhát választani. Én elfogadtam a segítségét, hisz csak
fiú… egy óra múlva már a gardróbom előtt álltunk. Vagyis én álltam Zayn meg
feküdt az ágyon és a tablet-emt nyúzta, ennyit a nagy segítségről. Az
eldöntöttem, hogy magassarkút nem veszek, de csinos vonalon akartam elindul,
szóval semmi Vans. Végül egy fehér trikót vettem fel, egy almazöld hálós
szoknyát, ami elöl combközépig, hátul pedig a vádlimig ért.
-
Na? – kérdeztem
Zayn. Felnézett, majd vissza a gépre, majd mint akinek eljut az agyáig, hogy
ott vagyok, vissza kapta rám a fejét.
-
Brutál sexi
lábaid vannak. – mondta az említett testrészemet kémlelve.
- Inkább segíts, nem tudok milyen cipőt felvenni. – mondtam a szekrényhez lépve. – Eldöntöttem,
hogy nem veszek fel magassarkút, de ehhez a ruhához béna lenne a lapos. –
közben az összes cipőm dobáltam ki a szekrényből.
-
Héé, óvatosan. –
kiabált. – Nyugodtan felvehetsz lapos cipőt, miután meglátja a lábad, nem fog
lejjebb nézni. – röhögött, én meg hozzávágtam egy szobapapucsot. – Aucs. Inkább menj
csinálj valamit, én addig megkeresem ami neked kell.
-
Oké. – mondtam bizonytalanul,
de ő csak vigyorgott. A fürdőbe mentem és eldöntöttem, hogy kivasalom a hajam. Ez
egy negyed órát vett igénybe. Egy kis smink után késznek tituláltam magam. A tükör
előtt állva, eszembe jutott, amit Am mondott tegnap, most én is úgy éreztem,
hogy semmi nem fog változtatni a borzalmas külsőmön, de végül eldöntöttem, hogy
akárhogy is nézek ki magabiztos leszek és nem fogok izgulni. Nem akartam
elrontani az estét azzal, hogy mindenen görcsölök. Vettem egy mély levegőt,
rámosolyogtam magamra és a tükörben lévő lány hirtelen más lett. Kiléptem a
szobámba.
-
Na megvan már? –
kérdeztem Zayn-t, és közben körbe kémleltem, hogy mit választott.
-
Nagyon szép vagy.
– mosolygott és a kezembe nyomott egy barna bőr szandált. Még nyár elején
vettem, de azóta sem volt rajtam, megkerestem a barna vékony övem és a szoknyám
derekára tettem. Egy barna kissebb bőr táskába pakoltam.
-
Hány óra van? –
kérdeztem
-
Mindjárt hét,
lemegyünk? – bólintottam. – Mi történt, hogy már nem vagy idegbeteg?
-
Rájöttem, hogy felesleges
izgul, különben is voltam már Liam-mel máskor is kettesben.
-
Helyes. –
vigyorgott. Leértünk Veva és Brian a TV előtt feküdtek és valami agyzsugorító
műsort néztek.
-
Wow, Chachi, nagyon
bejön ez a srác neked. – mondta vigyorogva Brian.
-
Meg ne öld a
szemeddel. – mondta vigyorogva Zayn.
-
Jaj, drágám,
olyan szép vagy. Mindjárt hozom a gépem. – futott fel az emeltre Veva. Hű,
remek. Remélem Liam gyorsabb lesz. Imáim meghallgatásra találtak, mivel
csengetettek, vettem egy nagy levegőt és hatalmas mosollyal kinyitottam az
ajtót. De csalódnom kellet, ugyan is Niall volt.
-
Mit akarsz? –
kérdeztem. Elnevette magát.
-
Nyugi, hugi csak
Zayn-ért jöttem. – mondta vigyorogva. Én fújtam egy nagyot és befordultam a
házba. A konyhába mentem és hideg vizet engedtem egy pohárba. – De egyébként
Liam el fog ájulni tőled. Nem tudtam reagálni, mivel ismét csöngettek, az én
szívem pedig kétszer olyan gyorsan vert mint előtte.