Happppyyy Birthdaaaay Liaaam Paaaayn.
We love you♥
mert amikor erősödik
a barátság, együtt nő a szeretet érzése is.
El akartam aludni, mikor
álmodunk, nem fáj semmi. Megszűnik a gond, a kétség, és ez a borzasztó érzés,
ami beköltözött a lelkembe és semhogy se tudom kiűzni. Az olvasás és az álmodás
hasonlít egymásra. Mert olvasni is jó, meg aludni is jó. Mikor olvasok, úgy
érzem, mintha egy másik embernek a lelke volna bennem, és ez gyönyörűség. Mikor
pedig alszom, úgy érzem, mintha az én lelkem volna egy másik emberben, és ez is
gyönyörűség. Nem érzem a lelkem fájó darabjait. Úgy érzem, az egészről én
tehetek, ha más ember lennék, lehet, hogy apa megbízott volna bennem annyira,
hogy elmondja. De mivel ez vagyok, ezért nem. Rájöttem: az idő elteltével
egyetlen egy ember van, aki még tud csalódást okozni: saját magam!
Sem, Matt, sem apa, nem
okolható a történtek miatt, csakis én. Ahogy a zene átváltott, egy nagyon
kedves dalt kezdett játszani, az első saját koreográfiámat csináltam erre a
számra. Hirtelen felültem. Tánc. Táncolni akarok. Kihúztam a fülest,
leállítottam a zenét, és tárcsáztam Brian számát.
-
Igen? –szólt
bele.
-
Szia, Chachi
vagyok. zavarlak?
-
Nem, mond
nyugodtan. – hallottam hangján, hogy mosolyog.
-
Van ilyenkor
valaki a teremben? – tértem a lényegre.
-
Hát két épület
van, közte pedig egy udvar. A gondok nálunk takarít kedden, szerdán pedig a
másik épületben. Ott karate edzések vannak. Ha menni akarsz, ott van a gondnok,
kinyitja az ajtót, ha nem akkor hívj fel.
-
Rendben, köszi
Ian. - mosolyodtam el őszintén, a tánc igencsak hívogató gondolatára.
-
Nincs mit, de
minden rendben? – hangja őszinte aggodalommal csengett.
-
Igen, csak tudod,
nem árt gyakorolni. Egyáltalán nem érzem magam felkészültnek, egy ilyen nagy
versenyre. Muszáj valahogy elhitetnem magammal, hogy menni fog, különben
értelme sincs. – ez részben igaz, volt, de Brian-nel nem kellet tudni, hogy nem
ez vonzz teljes mértékben a terembe.
-
Jól van, menjek
segíteni? – most mit mondjak?
-
Ne fáradj,
Matt-el kicsit összekaptam, szeretnék egyedül lenni.
-
Biztos minden
rendben? – lehet, hogy nem kellet volna Matt-et felhozni. Hülye Olívia.
-
Igen, Brian.
Leteszem, Szia, és köszi. – nem akartam bunkó lenni, de miért nem lehet az
ember egyedül néha? Felálltam, a
szekrényhez sétáltam és kivettem belőle egy fekete melegítőt, egy fehér
feliratos pólót és kedvenc, kék VANS cipőmet. Fogtam az edzős táskám,
lerohantam a konyhába, kivettem egy üveg vizet a hűtőből, felkaptam a kulcsom,
kiléptem és bezártam magam mögött az ajtót. 15 perc után értem oda, jól esett a
séta és a friss levegő. A kapu nyitva volt, megpróbáltam az ajtót is, de azzal
nem volt szerencsém, hátra mentem az udvarra. Egy középkorú férfi söprögetett,
méregzöld kezes-lábasban az udvar közepén.
-
Jó napot! –
köszöntem, mivel nem állt tőlem messze. Nem volt túl nagy udvar, épp, hogy csak
egy kis járda vezetett egyik épületből a másikba.
-
Jó napot! Miben
segíthetek? – kérdezte kedvesen a férfi.
-
Ide járok
táncolni – mutattam magam mögé, az épületre – Tudom, hogy most nincs óra, de
kinyitná a termet nekem?
-
Mr. Puspos tud
róla? – érdeklődött.
-
Persze, de ha
gondolja, felhívom. – ajánlottam.
-
Nem szükséges,
kisasszony, elhiszem. – mosolygott bajsza alatt. Kedves ember volt. Kinyitotta
az ajtót.
-
Szóljon, ha
bármire szüksége van.
-
Köszönöm, de
megleszek. – ő mosolyogva biccentett és elsétált. Becsuktam az ajtót, ledobtam
a táskám. Rácsatlakoztam az ipad-amat a lejátszóra és pörögtek a zenék. Csak
táncoltam és táncoltam. Erre a pár órára nem gondoltam holmi hazugságokra, vagy
nem sajnáltattam magam, csak táncoltam. 10 órakor benyitott a gondnok.
-
Sajnálom, de be
kell zárnom.
-
Semmi gond, én
sajnálom, hogy feltartottam. – levettem a készülékem a lejátszóról, felkaptam a
táskám és kiléptem a fülledt, meleg, Londoni éjszakába. Furcsa, nem ilyen idő
szokott lenni, de nem igazén érdekelt, le voltam izzadva, legalább nem fázok
meg.
-
Köszönök minden.
Viszlát! – köszöntem el.
-
Jöjjön csak,
amikor kedve van. Viszont látásra. – milyen kedves ember. Hazafelé semmire nem
gondoltam. Az agyam annyira üres és tiszta volt, hogy már-már megijedtem. A
házhoz érve láttam, hogy valaki ül a veranda lépcsőin. Azt hittem Mike, vagy
Matt és készültem, hogy elküldjem, nem igazán emésztődött meg bennem ez a
dolog, annyira, hogy lássam őket. Amint meglátott az alak, felugrott és
megindult felém. Alacsony volt, így biztos nem a tesóm vagy Mike. Vagyis a nem
tesóm vagy Mike. Mindegy…
-
Jól vagy
hercegnő? – Zayn volt.
-
Igen, persze, de
mit keresel itt? Otthon kéne aludnod. – rivalltam rá kedvesen, míg ő úgy
ölelgetett, mintha az élete múlt volna rajta, vagy az enyém.
-
Zayn, történt
valami? – toltam el magamtól nagy nehezen.
-
Nem, nem, de már
fél 8 óta itt ülök, a telefonod nem vetted fel, azt hittem… történt valami.
-
Nem bízol bennem.
– mentem el mellette, fellépdeltem a lépcsőkön és kinyitottam az ajtót. Nem így
akarta befejezni a mondatot.
-
Nem erről van
szó, de még nekem is sok volt a dolog, azt hittem, hogy… hogy, te…
-
Csinálok valami
butaságot. – ledobtam a táskám és felé fordultam. Félénken bólintott.
-
Aranyos vagy,
hogy így aggódsz, de nem fogok semmi hülyeséget csinálni. Ezt megígérem. Nem
vagyok én olyan bátor. - ő elmosolyodott.
-
Bocsáss meg, de
láttam mennyire fáj, a dolog, amit Matt és Harry közölt. Mondjuk jó, hogy fájt,
hisz becsapott mióta ismered, jaj, bocs, nem úgy gondoltam. De akkor is, nem
tudtam mit gondoljak egy óra ücsörgés után, Matt-éket nem hívhattam…
-
Nyugi Zayn, csak
táncolni voltam. – mutattam végig magamon. A konyhába mentem, kivettem a
multivitamint és két poharat.
-
Kérsz? –
bólintott. Öntöttem mindkét pohárba, imádtam a multit. Minden volt benne.
Egyszerű, de nagyszerű.
-
Felmegyek,
lezuhanyozok, itt maradsz vagy elmész? – néztem rá.
-
Itt maradok –
besétált a nappaliba, ledobta magát a kanapéra, feltette a lábát és bekapcsolta
a tévét. Rámutattam a lábára, majd le a földre, elvigyorodott, de levette a
lábát. Felmentem, ledobáltam a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Vagy negyed
órán át áztattam magam, ha Zayn nincs itt, tele engedtem volna a kádat és
órákig feküdtem csak volna, olyan jól esett. Se nem hideg, se nem meleg volt a
víz, olyan pont a kettő közt. Miután kellő kép tiszta voltam, felvettem egy
kosaras rövidnadrágot meg egy fehér trikót. Lementem Zayn-hez, valami
szappanoperát nézett, fúj.
-
Ne már ezt –
nyafogtam mellette. Ő csak szájához emelte mutató ujját.
-
Pszt. – én
sóhajtottam és megadóan a képernyőre függesztettem a szemem. Mikor a
főszereplő, Mare-Ann-Linda-Idióta negyedszerre sírta el magát, kikaptam a fiú
kezéből a távirányítót és elkapcsoltam.
-
Hééé, ne már –
förmedt rám.
-
Zayn, ez
undorító. Nem nézhetsz ilyen hülyeségeket. – néztem rá rosszallóan. Hápogott
még egy sort, de miután természetcsatornára kapcsoltam, nyugodtan kezdte
fixírozni a képernyőt. Imádtam a természetfilmeket. Olyan helyekre visznek, el
és ismerhetünk meg álltaluk, amit talán sohasem látunk élőben. Fél óra után
egyre laposabbakat pislogtam, fejem Zayn vállára dőlt, de őt nem zavarta
különösebben. Szemem lecsukódott és eljutottam a várva várt helyre, az álmok
birodalmába.
Reggel
ismét a kanapén ébredtem. Lehet, hogy nem volt jó ötlet, itt elaludni, legalább
is a nyakam nem nagyon díjazta.
-
Jó reggelt! –
guggolt le Zayn elém, egy bögre kakaóval. Elmosolyodtam, feljebb tornáztam
magam, és elvettem a kezéből a bögrét.
-
Köszönöm – egy
mosollyal nyugtázta. – hány óra van egyébként?
-
Fél egy. – upsz.
-
Mondd, hogy nem
régóta vagy fenn. – elnevette magát.
-
11 után keltem
nem sokkal – én pedig bögrém mögé bújtam. Elnevette magát, és lehúzta kezem,
arcom előtt.
-
Miért
ébresztettelek volna fel, mikor olyan békés voltál?– hangja ellágyult, kezével
kisimította szemem elé csúszott hajam. Könnybe lábadt a szemem. Kivette kezemből
a bögrét, letette az asztalra, majd magához húzott. Tegnap kényszerítettem
magam, hogy ne sírjak, pedig teljesen, totálisan egyedül voltam, most itt van
velem valaki és jobban esik, vagy legalábbis nem haragszom magamra, azért mert
sírok. Próbáltam azért tartani magam, de vállam néha meg-megrázkódott. Zayn
felemelt, leült a kanapéra és ringatni kezdett, közben halkan dúdolt valamit
fülembe. Már nem sírtam, de könnyeim egymást követték még mindig, nem is
fáradtam a letörlésükkel. Kissé összevizeztem a pólóját, de adok neki egy
másikat. Fél órát ültünk ott, de én 10 perc után már ráhagytam minden féle
sírást, vagy ahhoz hasonlót. Semmi megnyugtatóbbat nem tudtam volna elképzelni,
mint ezt a helyzetet. Ő lassan ringatott, közben dúdolgatott és énekelgetett,
én lehunytam a szemem és semmire nem gondoltam. Szerintem ennél idillibb dolgot
nem éltem még át. Szeretem, ha valaki énekel és az óvodában az óvónők mindig
úgy altattak el, hogy ringattak, így ez jutott eszembe. Persze, imádtam.
-
Alszol? –
kérdezte Zayn.
-
Nem, és te? –
felnevetett, halk, de egyenletes nevetés szem és fültanúja voltam.
-
Csináltam neked
gyümölcslevest. – tolt el magától kissé, és nézett a szemembe. Nem válaszoltam,
csak néztem. Nem éreztem kellemetlenül magam, pedig egy olyan helyzet alakult
ki. Csak néztem mély, csoki színű szemeit. Annyira sexivé tette a hosszú,
göndör szempilla, hogy ha nem a saját szememmel látom, talán el sem hiszem. Egy
idő után elmosolyodottam.
-
Honnan tudtad,
hogy szeretem?
-
Én mindent tudok.
– koppintott az orromra minden tudóan. Én felkuncogtam. Felállt velem és
konyhába letett az egyik bárszékre. A hűtőhöz sétált, és kivett egy krómozott
leveses tálat. Megterített, mintha nem én lennék itthon, sokkal inkább ő.
-
És öö… Matt hol
van? – kérdeztem, lehet, hogy hazudott nekem, de akkor is biztonságba akartam
tudni, hisz szeretem…
-
Mike-nál. Louis
és Harry azt mondta, jobb, ha így lesz, és nem hozzájuk megy.
-
Remélem Liam, nem
haragszik – tanulmányoztam.
-
De, de nem rád.
Harry-re. Miután tegnap felmentél, Harry bocsánatot kért tőlünk, meg Louis és
Naill is, hogy nem mondták el pedig, tudták. Rájuk nem haragszik, de Harry-re –
megcsóválta a fejét. – én úgy gondolom, hogy lehet, hogy én sem mondtam volna,
és nem szívesen, de megbékéltem vele. Liam viszont, mintha legalább neki
hazudott volna, ami igaz is, de nem egy helyet foglaltok el ti ketten az
ügyben. Furcsállom is, nem csak szimplán kiakadta, mérges és utálja Harry-t,
pedig ez nem jellemző Liam-re.
-
Jaj, miattam vesztek
össze. – veretem az asztalba a fejem.
-
Hé, hé. Majd
megbékélnek. – tartotta kezei között az arcom. – Nyugi – simogatott
hüvelykujjával. Elmosolyodtam puszit nyomtam az arcára és magamhoz húztam.
-
Köszönök mindent.
-
Nincs mit
hercegnő, erre vannak a barátok. – szedtünk és ettünk.
-
Te nem kérsz
tejszínhabot? – pattantam le a székről és léptem a hűtőhöz az említett
édességér.
-
Ebbe még akarsz
tenni édeset? – lepődött meg. Én elvigyorodtam és heves bólogatásba kezdtem.
Telenyomtam egy kistányért tejszínhabbal.
-
Miért nem bele
nyomod? – mutatott rá kanalával a tányéromra.
-
Úgy nem jó,
elrontják egymást. – elnevette magát.
-
Ennek semmi
értelme sem volt.
-
Tudod, annyira
okos vagyok, hogy néha én sem értem, amit mondok. – gondolkoztam el, ő meg
hangosan és önfeledten felnevetett.
-
Te mindent ilyen
édesen eszel? – kérdezte már csak vigyorogva.
-
Hát általában –
rántottam meg a vállam.
-
Mondta Mike, hogy
minden nap eszel vagy iszol csokit. Az epret és a dinnyét cukrozod, szilvát meg
nem eszed meg, mert savanyú még cukorral is. – én elpirultam, most azt hiszi,
egy idióta vagyok, aki mindig zabál.
-
Olyan édes vagy –
nevetett fel és csapkodta meg az arcom. Nevetve toltam el a kezét. Miután
megkajáltunk megköszöntem neki megint, nem is volt olyan rossz. Nem mintha
bármit is tudtam volna Zayn főzési szokásairól, de bevallom őszintén nem
számítottam valami jóra, de kellemeset csalódtam, szerencsére. Az a halálomat
okozta volna, ha olyat kell egyek, mint amit mondjuk Harry főzött. Jaj, még a
gondolattól is felfordult a gyomrom, mondjuk nem Harry rontotta el, sokkal
inkább az én finnyásságom, de ez nem változtat azon, hogy nem éltem volna most
túl egy olyan kajálást.
-
Öm, nem
tussolhatnék lé? – kérdezte Zayn zavartan.
-
De persze, az én
fürdőm jó? Vagy akarsz a vendégszobába menni? – indultam el a lépcsőn.
-
Mindegy, csak ne
okozzak kellemetlenséget. – követett. Én megálltam és hátra fordulva nem tudom
milyen arcot vágtam, de elnevette magát és tüntetőleg maga elé rakta a kezét.
-
Oké, oké, akkor
megyek a tiédbe. – én meg elégedetten indultam tovább. Elővettem egy olyan
pólót, ami nagy volt rám, történetesen egy szürkét, amin pirossal New York volt
feliratozva. Levettem egy melegítőt, amit egyébként Brian-nak szántam,
természetesen saját kollekcióból, majd küld anya másikat. Szürke volt, bordó
cipzárral az ülepén. Volt nálam Mike-tól és Matt-től is pár alsógatya, néha
abban alszom. Adtam Zayn-nek egy Matt féle Calvin Klein-t, ő csak ilyet
hordott… Megköszönte és bevonult a fürdőmbe, én a másikba mentem. Letusoltam,
felvettem egy szürke, félvállas felsőt, egy farmert hajam szabadon hagytam. Kiléptem a fürdőből egyszerre Zayn-nel, csak ő szemben lévő szobámból.
Elvigyorodott és én is.
-
Imádom a
nadrágom. – mutatott magára. Felvette a pulcsiját is.
-
Saját tervezés. –
sétáltam le a lépcsőn.
-
Kajak? – jött
utánam.
-
Aham, anyu
varrónő és együtt gondoltuk ki. Imádom, kényelmes és helyes. – erre
felnevetett.
-
Ilyet se
hallottam még ruháról, hogy helyes, de meg kell hagynom tök jó.
-
Tiéd lehet.
-
Tényleg? Köszi. –
őszintén örült neki, ez az én arcomra is egy őszinte mosolyt csalt.
-
Meg sem nézted
mit kaptál? – mutatott a lépcső alatt heverő pár ajándékra. El is felejtettem,
a házavatón kaptam még őket. Egyet az új csapattól, egyet Brianéktől, a
lányoktól és a fiúktól is. Oda sétáltam és leültem a földre. Az első, amit a
Texasiaktól kaptam az egy felső volt.
I am
Me. Ez lett a csapatnevünk. Még együtt találtuk ki a keddi próbán. Majdnem
elsírtam magam. Egy cetli is volt a dobozban: Mindenkinek van, használd velünk;). Felnevettem. Őrültek. Az ArchiTeks egy pulcsit adott
az egyesület nevével. Elvigyorodtam, felöltöztetnek. A lányoktól egy
eszméletlen szép dolgot kaptam, ilyenem még sosem volt, és soha nem is lesz.
Kövekből kirakott kis
retikül, ami az angol zászlót ábrázolja, csak a színek tértek el kissé, na, jó
egyáltalán nem olyan színű volt, de ki nézi?
-
Waow. – guggolt
le mellém Zayn. A kezébe adtam, ő meg úgy csodálta, mintha valami kincset
tartana a kezében, ami igaz is volt. Rám nézett.
-
Nem, Zayn, nem
adom oda. – kaptam ki a kezéből nevetve. Ő meg beletörődve sóhajtott. Még ha lány
lenne… a tőlük kapott dobozhoz értem. Ránéztem, ő mosolyogva bólogatott.
Kinyitottam a dobozt és megdöbbentem.
-
Matt mesélte,
hogy régen a legkedvesebb elfoglaltságod a fényképezés volt. Mondta, hogy
órákig bandukoltál az erdőben és csak kattintgattál. – egy Nikon fényképezőgép
volt benne, nem a nagy, hanem a kézre eső, tökéletes Nikon. A legszebb rajta a
matrica volt. VANS.
-
Matt és Mike
váltig állították, hogy imádod és általában én is VANS cipőt látok rajtad, de
kissé kételkedtem, hogy ezt rárakattuk. Viszont az előbb benéztem a
szekrényedbe, ha nem gáz, és minden második cipőd ilyen volt – én felnevettem.
-
Szeretem ezeket a
cipőket. – rántottam meg a vállam és elkezdtem tanulmányozni a gépet. Nem is
matrica, gyárilag volt rajta.
-
Annyira köszönöm.
- öleltem át a nyakát.
-
Ne nekem, nem az
én ötletem volt, mi a srácokkal itt csináltattuk meg, de Matt és Mike volt az
agy. – vigyorgott.
-
Majd nekik is
megköszönöm – kaptam a szemem a gépre. Ő felment a laptopomért és leült a
kanapéra, amit két dologgal indokolt:
1. én el vagyok foglalva az új ajándékaimmal.
2. tartania kell a
kapcsolatot a rajongóival. – én szem forgatva vettem tudomásul, hogy
elveszítettem Zayn-t. Leültem mellé és lefényképeztem.
-
Profi fotósnak
megyek, ha a tánc nem jön össze. – mutattam meg vigyorogva a művemet.
-
Jézus, inkább ne.
– rázta a fejét Zayn.
-
Hát ott normális
modelleket fogok kapni. – nyújtottam ki a nyelvem rá, ő pedig fejbe vágott egy
párnával.
-
Aucs. – fogtam a
fejem, ő csak nevetve kikapta a kezemből, a gépet és csinált rólam is egy
képet. Én pózoltam is.
-
Nekem kell
fotósnak mennem. - fordította felém a gép kijelzőjét.
-
Fúj, ez mi? –
nevettem fel.
-
Hát az alanyból
ennyit lehetett kihozni – ütögetett nevetve.
-
Egyébként, te
csináltad a billentyűzetet?
-
Aham. – minden
gomb színes volt. A laptop maga fehér, az elejére színes köveket tettem.
-
Matrica alapú
nyomtatópapírra nyomtattam ki minden gombot, és ragasztottam rá. Utána elvittem
egy szervizbe, ahol fóliát húztak rá, így nem kopik el a színe és a mintája.
-
Imádom –
vigyorgott. – tök kreatív vagy. – nézett rám. Én büszkén elmosolyodtam és úgy
csináltam, mintha lesöpörném a vállam. Felnevetett. – Na meg persze egoista. - Megcsörrent
a telefonja a konyhapulton. Rákaptam a szemem, felpattantam és odafutottam, ő
csak úgy tett, mintha elindult volna, de nem tette. Felkaptam a csörgő
készüléket és bele szóltam.
-
Halló?! Itt Zayn
Malik sextelefonja. – Zayn és a vonal végén lévő fiú egyszerre nevettek fel.
-
Szia, Olívia, Liam
vagyok, de beszélj úgy, mintha Samantha lennék, vele randizik most Zayn.-
utasított Liam nevetve.
-
Áhh, Samantha,
sajnálom, de egy félórát ráfizettem, kipréselem belőle, ami még maradt. Tudod,
nehéz lehet egész délelőtt tettre késznek lenni. De ígérem, sietek, utána
átadom. – Liam az eddiginél is jobban nevetett, viszont Zayn arca minden szó
után fokozatosan nyúlt el, és a vigyor helyét a kétségbeesés váltotta fel.
Amint a mondtat végére értem felpattant és ide rohant, én nem bírtam tartani
magam és elnevettem az egészet. Az a fej, amit vágott, a szemüveg miatt, ami
rajta volt még idétlenebb összképet adott.
-
Nyugi, csak Liam
az – a fülemnél tartottam a készüléket, így ő is hallotta, hogy mit mondok.
-
Ha-ha, jó vicc
volt. – indult vissza a kanapéhoz.
-
Samantha is így
gondolja. – mire megtorpant és hátra fordult hirtelen, én ismét felnevettem.
-
Hogy ez milyen
hiszékeny. – nevettem Liam-nek a telefonba. Miután ő is, és én is, kellő kép
kinevettük magunkat, megkérdeztem, hogy adjam-e Zayn-t.
-
Nem, nem fontos, de
mivel ő nem ér rá délután, gondoltam, elmehetnénk sétálni? – hangja nem volt
félénk, vagy szégyenlős. Nyílt és őszinte.
-
Hát részemről
rendben, Veva gépe csak éjjel száll le, semmi dolgom. Legalább kipróbálhatom az
új fényképezőgépet, amit tőletek kaptam, és amit nagyon szépen köszönök.
-
Igazán nincs mit,
Olívia – nevetett fel édesen. Csak nekem tűnt fel, hogy mindig Olíviának hív?
-
Most van 4, ha fél ötre ott vagyok jó?
-
Persze.
-
Rendben, akkor
nem sokára. Szia.
-
Szia Liam. –
tettem le. Aranyos volt tőle, habár lehet, hogy jobb lett volna egyedül lennem
egy kicsit. Meg kellet gondolnom még ezt a dolgot. Mindent. És Liam előtt
Harry-ről agyalni nem volt túl kifizetendő. Este meg Veva jön haza. Mindegy.
-
Mit akart?
-
Fél óra múlva itt
van, levált. Elvisz sétálni.
-
Nem muszáj vele
menned. – gondolom a hangom nem volt túl vidám, de nem tehettem róla.
-
Nem erről van
szó, szívesen vagyok Liammel, de… - és elmosolyodtam, arra a múltkori estére
gondoltam, amit vele töltöttem, na persze, nem úgy… Ahogy erre gondoltam,
rájöttem, mégsem olyan rossz Liammal sétálni menni, neki szívesen elmondok
mindent, és kétség kívül mellettem áll. Széles mosoly ült ki az arcomra.
-
Ijesztő vagy
ilyenkor – húzta össze szemeit Zayn, én felnevettem és kimentem a hátsó kertbe
az új gépemmel. Viszont agyam mindig Harry-re ugrott vissza. Ostobának éreztem magam,
hisz valamilyen szinten a rokonom, ha nem is vér szerinti, de mégiscsak. Az
agyam belső része józanul gondolkodott és csak azt ismételte: azt sem tudod
mi az a szerelem. De egy másik hang másképp vélekedett: Harry nem
igazándiból a rokonod, a családod már csak a lelkiismeret furdalás miatt se
haragudna meg rád. A sajtónak nem kell tudnia, hogy szinte a bátyád.
Megint más gondolatok pedig
egyenesen rossz hatással voltak, az igen csak gyenge önérzetemre: Így is
miattad szenvedett eddig a családod, hisz titkolóztak előtted, gondold el
milyen nehéz lehetett, most még beleszeretnél egy olyan emberbe, akit nem is
ismersz és majdnem a rokonod. A terasz fa burkolatára rogytam és utat
engedtem a kétségbe esésnek. Mi van, ha nem fogom tudni elfelejteni? Vagy ha
nem találok senkit, aki így felkavarna? A fiúk csalódnának bennem, ha ez
kitudódna, így még Liam-nek sem fogom elmondani, döntöttem el. Nem elég, hogy a
családom hazudott, még a saját magam alkotta gondokat is meg kell, oldjam, úgy
érzem, ez túlnő rajtam. Matt. Fogalmam sincs, hogyan érzi magát most, biztosan
nem annyira rosszul, mint én. Még mindig saját magam okoltam az egész hazudásos
dolog miatt. Végül is az emberek az ilyen hazugságokat azért hazudják, mert nem
bíznak eléggé a másik emberben. Nálunk is ez történt. A családom úgy gondolta,
nem vagyok méltó egy ilyen titokra.
-
Szia Olív. –
köszönt valaki a hátam mögül, hangja lágy, de férfiasan mély volt.
-
Szia – fordultam
felé ültőmbe és mosolyodtam el halványan.
-
Pedig a telefonba
úgy tűnt, jobban vagy. – sóhajtott és közelebb jött. A kezét nyújtotta, én
készségesen fogadtam el. Ismét, mint minden alkalommal, meglepődtem milyen jó
hozzá érni. Elkönyveltem magamba a mai nap tanulságaként, hogy szeretek
Liam-mal érintkezni.
-
Zayn elment? –
kérdeztem, nem reagálva az előző mondatára.
-
Nem a fürdőben
van. Nem hagyna itt köszönés nélkül – mosolyodott el irtó helyesen. Besétáltunk
a nappaliba, Zayn a kis előszoba szekrényemen ült és cipőt húzott.
-
Zayn, ha
beszakad, megöllek. Ez volt az utolsó. Ott van a pad, nem tudtál volna arra
ülni? – egymás mellet volt a két bútor, de persze nem a megfelelőre ült rá,
jellemző.
-
Bocsi, hercegnő.
De megsértettél, nem vagyok olyan nehéz- húzta össze szemöldökét. Én pedig
hülyén néztem rá. Elnevette magát, én is elmosolyodtam, de persze mérgesen.
-
Ez nem megy
neked. – mutatott arcomra nevetve. Én kinyújtottam a nyelvem.
-
Inkább menj,
csalj meg. – intettem az ajtó felé. Elvigyorodott.
-
Téged, soha –
nyomott egy puszit arcomra, én nevetve toltam el magamtól.
-
Csá haver-
lepacsizott Liammel. Elindult, de visszalépet. Rám nézett. Közelebb jött és
megölelt.
-
Rendben leszel? –
kérdezte hajamba.
-
Persze, Zayn. Én
mindig rendben vagyok.
-
A-a. - rázta a
fejét nevetve. – Itt bent van valami gond, bár ezzel profihoz kéne fordulni. -
közben halántékomat nyomkodta. Rácsaptam a kezére.
-
Ne lássalak itt
többet - mutattam az ajtóra tetettet dühvel, de a nevetés majdnem kibukott
belőlem.
-
Soha nem fogsz
tudni lerázni. – nem nevetett, még csak mosolyogni sem mosolygott, persze nem
gondolta komolyan a vádamat, csak a sajátját. Halálosan őszinte volt, én végig
simítottam karján.
-
Nem illik
megvárakoztatni a lányokat. – kedvesen elmosolyodtam, megfogta a kezem, mikor a
kézfejéhez értem, nyomott rá egy puszit és kiment. Liamhez fordultam,
mosolygott.
-
Szerencsés vagy,
hogy ilyen barátok vesznek körbe. – szándékosan használtam többes számot, mert
nem csak Zayn-re értettem. Kitaláltam, hogy ilyen véletlen elejtett mondatokkal
fogom elérni, hogy bűntudata legyen, ha azt kezdem neki kántálni, hogy miattam
ne haragudjon másra, akkor azt mondaná, hogy nem miattam van, hanem mert neki
is hazudtak, bla-bla-bla… Már láttam is, hogy elgondolkodik egy pillanatra,
szemét a padlóra szegezve.
-
Felhívom Vevát,
most indul a gépe, utána felőlem mehetünk. – hagytam magára és felrohantam egy
felsőért. Igen, elhatároztam, nem hagyom, hogy a fiúk összevesszenek és mindent
megteszek, hogy legalább ők tarcsanak össze. Nem hagyhatok mást szenvedni, mert
én szenvedek…