22.fejezet

Mind tettünk már rossz dolgokat, de attól még nem leszünk rossz emberek

Másnap reggel egy jó reggelt üzenetre keltem, ami történetesen a tesómtól jött. Ez eszembe juttatta, hogy beszélnem kell Niallel.

Hívtam, de nem vette fel. Haragszik rám, jogosan. Utánam jött, elkísért, nem szólt semmit, én meg csak úgy ott hagytam. Többször is próbáltam, de semmi. Tíz órakor a tűzhely előtt álltam melegítőben, telefonnal a kezembe, de Niall még mindig nem vette fel. Így írtam neki sms-t. Tiszta bénán éreztem magam, de hát ő is írt nekem, mikor én haragudtam rá. Nekem nagyon jól esett, remélem legalább felveszi a telefont.

( Niall szemszög)

Mióta Cailín ott hagyott a háza előtt, kicsit neheztelek, de meg is értem. Bár nem tudom mi volt pontosan az a telefon beszélgetés, de tény, hogy utána Louis és Mike, úgy összeveszett, hogy öröm volt hallgatni. Louis nem mondja el, mit mondott Mike, Caillal meg nem beszélek, úgyhogy kissé tanácstalan vagyok. Próbáltam hívni, de nem vette fel tegnap, így ráhagytam. Ma jön Sofia. Remélem nem lesz rossz hatással rá. Egy óra van, de kb. 10 perce vagyok fenn. Liammal ülök a konyhába és azt beszéljük, mit csináljunk ma.

-         Én vidámparkoznák. – mondtam egy egész palacsintát begyűrve.

-         Nekem oké. – mondta vállat rántva. – Olivia? – nézett rám kérdőn. Ez olyan kérdés volt, amiben megkérdezte, hogy mi van vele, és, hogy jön-e ő is?

-         Megkeresem a telefonom és felhívom. – álltam fel. Felmentem az emeltre és feltúrtam az egész szobám, de sehol nem találtam. Negyed óra múlva, tajtékoztam az idegtől.

-         Zayn, hol a telefonom? – kiabáltam ki a szobából, ő mellettem lakik.

-         Mi van? – jött be és valamit evett.

-         Hol van a telefonom? – kérdeztem minden szónál egyre hangosabban. Ő nem is leplezte, mennyire élvezi. Én össze-vissza rohangáltam a házban, ő meg jött utánam és hangosan nevetett. Louis ekkor botorkált ki a szobájából, gyűrött arccal és pizsamában. Pár percig meredt ránk, de amint ránéztem elkapta a fejét és a konyhába ment. Én vissza a szobámba és újra kezdtem, előröl. Nem tudtam elképzelni hova tűnhetett egy házban. Azért nem lehet olyan sok helyen. Újabb negyed órával később, Louis jött be. Halál nyugodtan besétált és az ágyamra dobta a telefonom. Én a szekrény előtt ültem és kifelé dobáltam a ruhákat, az egész szoba tele volt ruhákkal.

-         Tegnap nálam hagytad a telefonod. – mondta, én csak néztem és ő is csak nézett. Felpattantam és, amennyi ruhát csak tudtam felkaptam, majd hozzá vágtam őket. Kicsit megtántorodott, de nem esett el. Elnevette magát, majd lerázott magáról mindet és nevetve kiment. Tegnap este nála néztünk filmeket és ott maradt a telefonom, ezek szerint. Volt jó pár nem fogadott hívásom és üzenetem is. Cailíntól jött a legtöbb hívás és az első sms. Furcsa. Megnyitottam és elolvastam.

Niall. Tudom, hogy rosszul reagáltam le a dolgot, és, hogy haragszol most rám. És azt is, hogy ez úgy hangzik, mint egy rossz szerelmes levél. Kicsit rossz, hogy nem veszed fel a telefont, de azért remélem ezt elolvasod. Én tényleg SZERETLEK és sajnálom, hogy ilyen vagyok. Nem tudom mi ütött belém és nem akarok kifogásokat. Lényeg, hogy nagyon jó barát vagy és jó barát vagy.

Elnevettem magam. Imádom ezt a lányt, és tudhatná, hogy ennyiért nem haragszom meg. Az utolsó mondatot többször vissza olvastam, és egyre jobba nevettem rajta. Annyira édes volt, és szinte biztos voltam benne, hogy véletlen írta kétszer. Gondoltam nem felhívom, ha nem elmegyünk hozzá és elvisszük a vidámparkba. Megosztottam a tervem a fiúkkal és fél óra múlva már a kocsiba ültünk, Cailín felé menet.  Én szálltam ki egyedül. Felszaladtam és becsöngettem. Pár másodperc múlva jött ki. Én elvigyorodtam.

-         Niall. – kiáltott fel nevetve. Annyira édes volt. A nyakamba ugrott én meg körbe forgattam. Nyomott egy puszit az arcomra.

-         Sajnálom. – mondta.

-         Ugyan, nem is haragudtam. Öltözz, elviszünk valahova. – intettem a hátam mögé. Ő kikukucskált mögülem Louis meg dudált neki. Édesen felnevetett, majd berohant. Pár perc múlva vissza tért, beszállt a kocsiba és köszönt. Három sor ülés van a kocsiba, Zayn egyedül ült középen, Liam és Harry leghátul én elől, Louis vezetett. Zayn mellet ült.  

-         Szia, Louis. – hajolt előre a két ülés között. – Szeretlek. – mondta neki. Louis felnevetett.

-         Szia Cuki, én is szeretlek. – Cai nyomott egy puszit az arcára, ezután visszadőlt, mint aki jól végezte dolgát és Zaynnel kezdett beszélgetni. Én kérdőn néztem a vigyorgó fiút, de ő csak megrántotta a vállát. Hát jó. Alig húsz perc alatt meg is érkeztünk.

-         Itt még nem voltam vidámparkba. Pedig Mike megígér.. - de elhalkult. Egy röpke másodpercig félő volt, hogy elsírja magát, a földet pásztázta, de hirtelen felkapta a fejét és szélesen elvigyorodott. – Na bemegyünk? – kérdezte, mintha mi se történt volna, majd Liam-be karolt és elindultak. Összenéztünk Louissal, majd utánunk mentünk.

-         Nem tudom, hogy vegyem rá, hogy legalább szóba álljon Mike-al. – mondta elgondolkozva Loui.

-         Én nem beszéltem vele erről, de gondolom, hogy mi a véleménye. – ő bólintott.

-         Mindegy, ezt most hagyjuk. – igaza volt. a délután remek volt, Cailín annyira felszabadult volt, és imádta az egészet, mint egy kislány. 5 óráig mindent próbáltunk kipróbálni, persze ez lehetetlen volt, mivel Louis és Cai megörültek. A rajongók kissé kezelhetetlenné váltak, így nem is jött rosszul, hogy el kell mennünk. Beültünk, majd haza vittük Zayn-t, Liam-at és Harry-t, mi meg tovább mentünk a reptérre. Kíváncsi voltam Sofira. 10 percet vártunk, majd megjelent egy vékony szőke lány 2 hatalmas bőröndöt húzva maga után, és egy táska lógott a vállán. Amint Cai meglátta, elmosolyodott és elindult felé. Jó szorosan össze ölelkeztek, majd pár percig nem mozdultak. Nem hallottam miről beszéltek, de Cailín le volt nyűgözve. Biztos új haja van a csajnak, vagy valami. Elindultak felénk, a csaj megijedt és dermedten fordult Cailín felé. Nevetve magyarázott valamit, majd elvette tőle az egyik bőröndöt és elindult felénk.

-         Fiúk, ő itt Sofia. Sofi, ők itt Niall és Louis. – kezet fogtunk, de ő nagyon meg volt illetődve. Beszálltunk és elindultunk. Cailín végig beszélte az utat, Sofi csak megilletődve ült és hallgatta a tánccal, a házzal és mindenfélével kapcsolatos dolgokat. Kiraktuk őket, majd elbúcsúztunk és haza mentünk. Zayn kivételével, mindenki otthon volt és egy Elenor.

-         Na milyen a csaj? – kérdezte Harry vigyorogva. Ez hülye. Louis vállat rántott.

-         Elmegy. – mondta a konyhába menetet.

-         Remélem jó lesz a kapcsoltuk. – mondta Liam.

-         Hát barátnők. – mondta Louis furcsán.

-         Jó, de azok után, ti mit tennétek? – kérdezett rá.

-         Miről is beszélünk, pontosan? – néztem rá kérdőn.

-         Nem mondta el nektek? – kapkodta köztünk a fejét. Én Louisra néztem, ő meg rám.

-         Mit nem tudunk?

-         Hát, öhhmm, semmi, mindegy, majd elmondja, ha akarja. – mondta Liam, majd gyorsan feliszkolt az emeltre. Szóval valami fontosat nem mondott el nekem, Liam-nak meg igen. Hát ez eléggé rosszul esett. Elenorra néztem.

-         Rám ne nézz, nem vagyunk mi olyan jóba. – mondta feltartott kézzel.

-         Hát ezek szerint mi se. – mondtam, majd felmentem a szobámba, hogy ne lássák, mennyire rosszul esett.

( Chachi szemszöge)

Amint haza értünk, felvittük a cuccokat a vendégszobába, majd körbe vezettem a házba.

-         Oh, bárcsak nekem is lenne egy ilyen házam. – mondta a nappaliba. Én elnevettem magam.

-         És mi a helyzet? – kérdeztem rá. Annyira megváltozott, hogy meg sem ismertem volna, ha elmegy mellettem az utcán. Mindig is teltkarcsú volt, amit nem szégyellt. Imádtam az önbizalmát és annyira furcsa volt, így látni őt, hisz megszoktam már a régi Sofit, de érthető volt a változás. Leültünk a kanapéra.

-         Hát talán jobban érzem magam, mint valaha. Tudom, hogy hibáztam és sajnálok mindent, Oliv, meg persze köszönöm. Ha nem lennél, talán még mindig azt csinálnám.

-         Én köszönöm, hogy megtettél minden tőled telhetőt. – megölelt, majd elmesélt, mindent ami vele történt, az ő szemszögéből is megláthattam az egészet. Végig bőgtük a délutánt, majd este csaptunk egy pizsama partyt, mint a régi szép időkben. A következő napok eszméletlen gyorsan elteltek, észre sem vettem, de Sofi már egy hete itt volt és a kapcsolatunk jobb volt, mint eddig bármikor. Mindenhova elkísért, együtt táncoltunk, és fedeztük Londont. Szombaton reggel eldöntöttük, hogy elmegyünk vásárolni. Valószínű együtt repülünk haza, majd szeptember elején. Külön váltunk, én vettem a saját családomnak és ő vett a saját családjának ajándékot. Veva holnap jön haza, neki is és Briannek is néztem valamit. Miközben sétálgattam feltűnt, egy hatalmas lány tömeg. Elvigyorodtam, és eszembe jutottak a fiúk, remélem őket ostromozzák. Elindultam feléjük, és megpróbáltam bejutni a körbe, de nem jött össze. Leültem egy padra és vártam míg sorra nem jutok. Vagy 2 órája ültem ott, mikor biztonsági emberek jöttek és segítettek a fiúknak, Louisnak, Niallnek és Harrynek. Felugrottam és megindultam feléjük, kiabáltam Niallnek, ő megfordult, rám nézett, majd mintha nem is ismerne tovább ment. Én nem tudtam hová tenni, ezt. Valaki megbökte a vállam.

-         Már vagy egy órája kereslek. – mondta Sofi. Én azt se tudtam hirtelen, hogy lány vagyok-e vagy fiú. – Történt valami? – kérdezett rá.

-         Nem tudom, menjünk haza, majd elmondom. – haza értünk, közben egy szót sem szóltam. Felvittem mindent a szobámba, majd lementem.

-         Szóval? – kérdezte.

-         Niall ott volt a plázába. – mondtam, ő meg megemelte a szemöldökét. – Ott ültem kér órát, hogy végezzenek a dedikálással, majd mikor észre vette, elfordult és elsétált. Csak úgy. – mondta egyre jobba kétségbe esve.

-         Oké, nyugi. Biztos nem látott jól vagy összekevert valakivel. Annyi lány volt ott. Nem kell parázni. – mondta.

-         Oké, de azért felhívom. – vettem ki a zsebemből a telóm, de ő kivette a kezemből.

-         Nem hiszem, hogy neked kéne futni ő utánuk. Azt mesélted, hogy hű de milyen jóba vagytok, de mióta én itt vagyok, se egy üzenet, se egy hívás, a többieket be sem mutattad. Szerintem csak szerinted vagytok olyan jóban. – mondta kissé félve. Én hirtelen nem tudtam mit is mondjak. Nem akartam elhinni, amit mond.

-         De én nem.. mi.. ők.. szeretnek engem. – mondta már-már hisztérikusan.

-         Biztos? – kérdezte, majd kiment az udvarra, Veva cicájához Chrisshez. Én leültem az egyik székre a konyhába, azt se tudtam mire gondoljak. Először nagyon mérges voltam Sofira és azon gondolkodtam, hogy kimegyek és ráborítom a kerti vas asztalt, de után megnéztem az ő szemszögéből is. Igaza volt, mióta ő itt van, semmilyen formában nem kommunikáltam a fiúkkal, sőt, senkivel sem. Sem Matt, sem anyáék, senki nem keresett, bár én sem őket. De annyira aggasztott ez a dolog, ami a plázában történt, hogy nem tudott érdekleni se Mett, se anyáék. Akkor is felhívtam Niall-t, nem vette fel. Küldtem neki sms-t és vártam hátha megint betoppan, mint a múltkor. Mikor egyedül feküdtem hajnali egykor a szobámba és még mindig nem jött senki, kezdtem egyre jobban kétségbe esni. Egy óra alatt sikerült álomba sírni magam. Mindannyiunk életében eljön a pillanat, amikor kicsúszik kezünkből a gyeplő, mely eddig a biztonságot jelentette számunkra. Ez a pillanat határozottan eljött az én életembe. Másnap nyúzottan keltem, ráadásul fél 7 volt. Rettentő fáradt voltam és rossz volt a közérzetem. Első dolgom volt megnézni a telefonom, de semmi, még egy üzenet sem jött, hogy hagyjam békén. Még rosszabbul éreztem magam. A legszörnyűbb mégis az volt, hogy egy hétig fel sem tűnt, hogy nem beszélünk. Pedig, hogy hiányzik Niall nevetése, Liam irtó helyes mosolya, Louis bolondsága és az, hogy velük legyek. Jó, hogy itt van Sofi, de elhanyagoltam mindenkit miatta. Le botorkáltam a lépcsőn, Sofi a konyhába ült és kávézott.

-         Jó reggelt. – köszönt vidáman.

-         Szia. – köszöntem halkan.

-         Mi baj? Tegnap óta ilyen vagy.

-         Szerinted, mi bajom lehet? – kérdeztem.

-         Még mindig ez a Niall ügy aggaszt? Nem hinném, hogy megér ennyi streszt. Úgy nézel ki, mint aki egy hete nem aludt. – nem mondtam semmit, félő volt, hogy csúnyát mondok. Csináltam egy kakaót. – És mi van Mike-al?  - kérdezett rá. Abban a pillanatban, amint kimondta a nevét, rájöttem, hogy olyan vagyok, mint Mike. Pont ugyan azt csinálom. Én nekem itt van Sofi, neki ott van Emily. Felálltam és ránéztem Sofira.

-         Na most mi van? – kérdezte sóhajtva. Látszott, hogy elege van belőlem. Felmentem egy szó nélkül a szobámba és tárcsáztam.

-         Szia, merre vagy?

-         Még egy óra és otthon vagyok. Még tegnap este felszálltunk, hogy ma korán haza érjünk. Baj van? – kérdezte Veva.

-         Igen, de majd, ha haza értek.

-         Mondd már, el.

-         Majd, köszi, puszi, szia. – és letettem. Bezártam az ajtót, majd levetettem magam az ágyra. Két perc múlva Sofi kopogott és kiabált be. Megkerestem a fülesem és kiültem a teraszra, egy takaróval. Csak ültem a hűvös szélben, a zenék csak jöttek egymás után, amíg csak el nem aludtam. Azt álmodtam, hogy hableány vagyok és nem állt velem szóba senki, hisz a tengerben senki nem tudott beszélni az én nyelvemen, én meg nem tudtam felmenni a víz felszínére. Hát eléggé érdekes álom volt. Mikor felébredtem, az egyik fülemről lecsúszott a füles, de a zene még mindig szólt. Kikapcsoltam, gyújtóztam egyet, majd a szobámba felvettem egy nadrágot, meg egy színes pólót és egy torna cipőt. Lementem a nappaliba. Veva és Brian ott ültek a nappaliba és Sofival beszélgettek. Tapintani lehetett a feszültséget és a kényelmetlenség a levegőben.

-         Sziasztok. – Veva felpattant és jó szorosan magához ölelt.

-         Annyira hiányoztál. – mondtam sírósan.

-         Te is, baby, te is. – mondta ő is. Életeben először láttam sírni, vagyis könnyezni Vevát.

-         Mi történt? – kérdezte.

-         Felmegyünk? – kérdeztem vissza, válasz helyett. Ő bólintott. Brian-re nézett, aki közelebb lépett.

-         Szia, Chachi királylány. – mondta, majd megölelt én elnevettem magam, halkan és nem vidáman, de lényegtelen.

-         Szia Brian, sajnálom.

-         Mit? Nyugi, már lassan unjuk egymást. – nevetett fel, velem és Vevával együtt. Brina lelépett.

-         Én elmegyek, találkozom Pete-el. – mondta Sofi, majd összeszedte a cuccait és se szó, se beszéd elmenet. Pet egy srác, akivel két napja találkozott a plázában, míg engem Niall levegőnek nézett. Hát jól van. Felmentünk a szobámba és leültünk egymással szemben, török ülésben az ágyra.

-         Szóval ott kezdődik, hogy több, mint 1 héttel ez előtt Mike felhívott telefonon és azt tudod mit, mondott. – legyintettem, nem igazán akartam kitérni rá. – Meg azt is ami utána történt. Mikor haza értem a telefonod után, Louis ott várt, nem beszéltük meg, de mindegy. Másnap eljöttek a fúk délelőtt és elvittek a vidámparkba. – elmosolyodtam az emlék hatására. Tényleg hiányoznak a fiúk. – Elmentünk Sofiért a reptérre, a fiúk pedig elhoztak minket haza. Én azóta nem beszélem velük. Niall hívott másnap, de mivel Sofival főzőcskéztünk, elfelejtettem visszahívni. Egy egész hét telt el, és nekem eszembe se jutott, hogy Niall hívott, vagy, hogy egyáltalán mi van velük. Tegnap aztán, elmentünk vásárolni és külön váltunk Sofival, lényeg, hogy Louis, Harry és Niall ott voltak dedikáláson. Megvártam, míg eltűnik a tömeg és beszélhetek velük. Két órát vártam, mikor jött pár biztonsági ember és segítettek kijutni a fiúknak. Mikor Niall után kiabáltam, vissza fordult, rám rám nézett, majd mint aki nem is ismer, elsétált. Annyira kétségbe estem, hogy elkezdtem hívogatni, de nem vette fel. Erre Sofi azt mondta, hogy nem tudja miért kavar fel, hisz mióta ő itt van, se egy telefon, se egy üzenet nem jött tőlük, és én se kerestem őket. Írtam Niallnek, hívtam, de semmit. Tegnap lefeküdtem és azt vártam, hogy ma megjelenik és elvisz megint a vidámparkba, vagy csak a Nando’s-ba. – a végére már majdnem sírtam, de így is sokat bőgtem már.

-         Először is, nem tudom ki ez a csaj, de nem hiszem, hogy olyan jó barát, mint amilyennek te hiszed. Ha nem hiszi el, hogy ennyire jóban vagy a fiúkkal, nem hisz benned sem.

-         De hát, ha bele gondolsz, tény…

-         De én nem gondolok bele. Engem nem érdekel, hogy mi történt, míg ő itt volt, engem az érdekel, hogy míg ő nem volt itt, addig a fiúk imádtak és nem bírtatok ki egy napot se egymás nélkül. Mi van ezzel a barátsággal?

-         Épp ez az, Veva nem tudom, fogalmam sincs. Nem tudom mit csináltam, de nem beszélnek velem.

-         Eddig nem úgy volt, hogy csak Niall-t próbáltad hívni? – kérdezett rá a nyilvánvalóra. Se perc alatt felkaptam a telefonom és tárcsáztam Louist. Veva mosolyogva intett, hogy mindjárt vissza jön. Louis se vette fel. Én már a teraszon nézelődtem kifelé, és azon gondolkodtam, ha kiugrom, agyon verem magam, vagy csak pár csontom törik el? Már Liam-mal próbálkoztam, ő két csörgés után felvette.

-         Szia, Olivia.

-         Liam, jézus, végre.

-         Baj van? – kérdezte.

-         Nem tudom, baj van? – felnevetett.

-         Oké, kezdjük előröl. Hogy vagy?

-         Nem olyan jól, régen beszéltünk és nem tudom mi van veletek.

-         Aranyos vagy, de hát nem túl rózsás a helyzet erre felé. Tudod, sajnálom, de elszóltam magam, hogy remélem, hogy jól kijössz, majd Sofival, azok után. De én, esküszöm, nem tudtam, hogy nekik nem beszéltél róla. Egyszerűen nem gondoltam volt, hogy nekem elmondasz egy ilyen dolgot, Niall-nek vagy Louis-nak meg nem. – nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Sírtam volna, amiért Niall-nek nem beszéltem erről és nevettem volna, mert Liam ilyen aranyos.

-         Szóval Niall megtudta, hogy volt valami dolog Sofival és rosszul esik neki, hogy nem mondtam el.

-         Igen, lényegében ez, de én annyira sajnálom. Nem tudtam tényleg.

-         Nyugi, nem haragszom. Csak nem tudom mi legyen Niall-el. Nem veszi fel, nem válaszol, egyszerűen nem tudom, hogyan beszéljem meg vele. – estem kétségbe.

-         Hát, most pont vele találkozom, gyere te is. Csak nem hagy faképnél.

-         Már megtette. – mormogtam.

-         Tessék? – kérdezett vissza meglepődve.

-         Semmi.

-         Hallottam, mit mondtál és nem meg ismételtetni akartam, hanem magyarázatot.

-         Lényegtelen Liam, majd elmondom, de hova menjek?

-         Szerinted?

-         Oké, Nando’s. Most induljak?

-         Igen, én most értem ide, Niall már elméletileg itt van. Ahan, látom. A Big Ben mellet vagyunk siess.

-         Rendben, köszönöm. Szia. – lettem, még mielőtt bármit is mondott, volna, de csak, hogy ne húzzuk az időt. Felkaptam a farmer dzsekim és lerohantam. Eldaráltam Vevának, kocsiba ültünk és nem sokára az étterem előtt parkoltunk le. Kiszálltunk, vettem egy mély levegőt és bementünk. Egyből kiszúrtam a szőke fejét és  azt, hogy levegő nélkül eszik. Egyedül ült, Liam sehol. Hát ez remek. Így simán elfuthat. Megindultam felé, közben láttam, hogy Liam jön a mosdóból ki, de amint meglátott megtorpant és Niall felé bökött. Én meg Vevára, apró mosoly futott át az arcán, majd az említett személy felé vette az irányt, megkerülve az asztalokat. Én meg homlok egyenest Niall-hez mentem, amint meglátott, teli szájjal elvigyorodott és én már majdnem elhittem, hogy megint csak én túloztam el, de amilyen gyorsan jött a mosoly, olyan gyorsan tűnt is el.

-         Szia. – köszöntem halkan.

-         Szia. – köszönt hangosan és határozottan, majd megtörölte a száját.

-         Leülhetek? – kérdeztem, ő ivott egy korty vizet, az üvegből és bólintott. Nem tudtam semmit mondani, pár percig nézett, majd elnevette magát. Azt hittem, hogy viccel és semmi baj nincs tényleg, csak meg akart szívatni. 

-         Talán eszedbe jutottam? – kérdezte nevetve. Szóval ez gúnyos nevetés volt.

-         Én sajnálom Niall, de Sofi annyira bekavart.

-         Ja, igen másod kézből arról is tudok, hogy volt valami gubanc. – a másodkéz szót elég erősen megnyomta. Én lehajtottam a fejem. –  Most ez rosszul esett? – kérdezte kedvesen. Én ránéztem. – Legalább tudod, nekem milyen érzés volt. Mikor Liam elszólta magát, azt gondoltam másnap felhívlak és megbeszéljük, de te nem vetted fel, és még csak vissza sem hívtál. Minden nap vártam, hogy jelentkezz, de te nem tettél semmit. Azt hittem átjössz és elmeséled mi is ez az egész. De nem és ez még semmi. Egyáltalán nem kerestél, nem üzentél. Ha szóltál volna, hogy egy hétig nem tudlak majd elérni és hogy nem érsz rá, azt mondom oké, semmi gond. De te nem tetted. Mikor meghallottam, a hangod a plázában, legszívesebben nem is tudom mit csináltam volna. – ökölbe szorította a kezét, látszott, hogy tényleg ideges és rosszul esett neki. – Hiába sírsz, Olivia, nem sajnállak meg. Annyira kiakadtál, azon, hogy Mike nem beszélt veled, meg hogy lerázz, mégis olyan könnyen csináltad meg velünk. – nem tudtam mit is mondjak, miközben a könnyeimmel küszködtem, de hiába pár csepp végig folyt az arcomon.

-         Azért nem egészen. – mondtam halkan.

-         Háháá, ez jó, még magadat véded. És abba belegondoltál, hogy én most szóba állok veled, de te hallani se akarsz Mike-ról. Én megadom az esélyt a magyarázatra, de te nem neki. Hogy is van ez?

-         Nagyon meg adod a lehetőséget. Sokat el is mondhattam igaz? – kérdeztem most már gúnyosan. Ő nem mondott semmit. Hoppá, megállt a tudomány. – Tudod Niall, nem akartam beszélni róla, mert nem jött fel szóba sose. Liam-nak se azért mondtam el, mert jobban szeretem őt nálad, vagy akár melyikőtöknél. Egyszerűen feljött és én elmondtam. De, ha már témánál vagyunk elmondom neked is. Sofi rászokott a drogokra és elvonóra került. Nem volt hajlandó elviselni, én meg elmenekültem Mikehoz. Az összes barátom vele együtt került a kórházba én meg nem bírtam az egészet. Tudom gyáva vagyok, de hát ez van. – rántottam meg a vállam. Megdermedve ült velem szemben. – Sajnálom, hogy nem kérkedtem ezzel, de valahogy nem vagyok rá büszke. Sem arra, hogy a barátaim drogoztak, sem arra, hogy nem voltam képes ezen túl lépni. Az meg hogy elhanyagoltalak részben ez miatt volt, igen meg persze miattam is. Nem hazudok, tényleg ezen a héten nem gondoltam arra, mi van veletek, a szüleimmel, vagy a barátaimmal. Senkivel nem beszéltem, csak Sofival voltam. Igazán jót tett, de mikor a plázában úgy néztél rám Te, akit az egyik legjobb barátomnak tartottalak alig egy hete, levegőnek nézett. Próbáltam jóvá tenni, de te nem voltál hajlandó beszélni velem. És az, hogy mi most itt beszélünk az az én érdemem. És ez a különbség Mike és én köztem, hogy én tudom, hogy hibáztam és én teszek ellene valamit, ami persze neked nem tetszik. De ő még ezt a kicsit se teszi meg. Nem hívogatja a barátaimat, hogy mi van velem, és nem lep meg mikor nem számítok rá. Igen hibáztam, de jóvá akarom tenni. Sajnálom, hogy ennyire nem vagy befogadó képes. – felálltam és amilyen gyorsan csak tudtam kimentem, feltűnés nélkül, persze. Liam és Veva az egyik asztalán ültek a sarokba, de rájuk se hederítettem. Kimentem, megálltam egy percre és vártam, hogy Veva jöjjön. 10 perc után még mindig sehol nem volt. A táskámból előhalásztam egy lapot, ráírtam, hogy sétálok és majd később haza megyek, ráraktam a motorháztetőre és dühösen távoztam. A közeli parkba sétáltam és fel voltam paprikázva. Oké, hogy nem mondtam el neki a Sofis ügyet, és hogy nem beszéltünk egy hétig, de egyáltalán nem rajta múlott, hogy találkoztunk, mégis úgy beszélt, mintha egy utolsó szemét lennék, és ő felsőbbrendű lény lenne. Annyira nem érdekelt, hogy világsztár és, hogy meg volt sértődve. Akkor is normális hangot kéne megütni a másik emberrel. Míg ezen morgolódtam, egy ismerős alak jött velem szembe.

-         Áh, Chachi. – Oszkár volt, a meleg fényképész.

-         Szia, Oszkár.

-         Úgy látszik isten azt akarja, hogy mi barátok legyünk.

-         Oh, nekem egy életre elegem van a barátokból. – ráztam meg a fejem, lemondóan. Elnevette magát.

-         Mi van a gépeddel? – kérdezte.

-         Mi volna, otthon van.

-         Tudod én fényképész vagyok. Három nap múlva, lesz egy fotózásom. A modelljeim felmondtak, mivel egy olyan hír röppent fel, hogy megerőszakolom őket, és különböző szolgáltatásokat kérek, persze pénz fejében. A volt feleségem kezdet terjeszti, aki sminkesként dolgozott a fotózásokon, bemutatókon.

-         Neked feleséged van? – elnevette magát, hangosan és önfeledten nevetett, fejét hátra hajtva, mintha valami hatalmas viccet mondtam volna, pedig semmi ilyesmi. Sőt sértő voltam és bunkó.

-         Sokan megkérdőjelezik, de hidd el, hogy a nőket szeretem minden mennyiségben. – én is felnevettem. A nap kellemes csalódása. Még helyes is. Na jó viccelek. Van vagy 26 éves.

-         Mivel is foglalkozol te pontosan?

-         Hát fényképezem, meg modelleket futtattok.

-         És csodálkozol, hogy ilyen pletykák terjengenek rólad. – mondtam nevetve.

-         A lényeg. Itt a névjegyem. – nyújtott át egy kis kártyát. – ha érdekel, hívj. Látok benned valamit, ami remekül mutat a képeken. Csütörtökön lesz a fotózás, legkésőbb szerda délután 5-ig hívhatsz. – majd fogta magát és eltűnt. Én meg álltam ott, mint egy idióta. Hát ez jó vicc volt, de én csak a kamera másik oldalán mutatkozom, és ez így is marad. Mivel eléggé éhes volt, úgy döntöttem, beülök valahova enni. Ahogy London belvárosában sétálgattam, találtam egy éttermet. Nem egy kicsi, eldugott hely volt, hatalmas táblák hirdették az akciós ajánlatokat. Ahogy beléptem, egy régi palcsintázós helyre emlékeztetett, piros-fehér kockás padló csempe, a pult mögötti fal tükör volt és kockás terítők mindenhol. Leültem és vártam, hogy valaki erre jöjjön.

-         Szia, mit adhatok? – kérdezte egy pöttyös szoknyás – görkoris csaj.

-         Nem tudom, mit ajánlasz? – kérdeztem mosolyogva. Végül is palacsintát kaptam, csoki szósszal. Isteni finom volt, a vastag, amerikai tészta. Fél órát legalább ücsörögtem benn, közben elnéztem a velem egykorú fiatalokat. Gördeszkás, helyes pasik és belevaló, vad csajok. A sarokban ültek és voltak vagy 10-en. Azért, jó, hogy ennyien vagytok, mert sosem unatkoztok, vagy mit tudom én. Egy srác, végig a pincér lányt figyelte, kissé megszállottan, de aranyosan.

-         Kimentem volna, ha intesz. – mondta mosolyogva a pincér lány, aki kiszolgált.

-         Ugyan már. Isteni volt ez a palacsinta.

-         Örülök, hogy ízlett. Anyáéké a hely, már vagy 4-5 generáció óta. Imádok itt dolgozni, de néha hiányzik, hogy csak úgy a barátimmal lógjak. – nézett a nagy brancsra a sarokba. 

-         Tudod én nem dolgozom sehol, mégis szeretnék csak úgy a barátaimmal lógni. – rántottam meg a vállán. Gondolom leesett neki, hogy nem azért mondtam, mert nincs időm rá. – Az embereknek néha semmi nem jó és annyira szőrszál hasogatóakt tudnak lenni.

-         Tudom miről beszélsz. Nap, mint nap látom a vendégeken, hogy ki mit érez, mi a problémája. Volt már itt lánykérés, szakítás, megcsalás, minden, amit csak el tudsz képzelni. Ráadásul a szüleim is most adták be a váló keresetet, szóval nehéz az élet.

-         Hát sajnálom. – mondtam apró mosollyal.

-         Nincs mit sajnálod, úgy gondolom ez az élet rendje.

-          Igen, és ne feledd, hogy Isten mindig elvesz, de ad is. Csak legyél elég nyitott megtalálni azt. – miközben beszéltem, a helyes srácra néztem, aki megint erre nézett. A lányra mosolyogtam és kisétáltam. Mikor elmentem a fiú mellet, neki is megeresztettem egy apró mosolyt, de csak jelzésképp. Kiléptem az utcára, összehúztam a dzsekim és elindultam haza. Már nem voltam sem mérges, sem dühös, szimplán nem érdekel a dolog, sem Niall-es, sem a Mike-os. Beléptem a házba, és eléggé sokan voltunk. Niall, Liam, Louis, Elenor és Veva ültek a nappaliban és beszélgettek, gondolom. Mindenki rám nézett, mikor beléptem, kissé kellemetlen volt.

-         Sziasztok. – köszöntem hangosan.

-         Szia Chachi. – lépett oda hozzám Veva. Átkarolta a vállam és a lépcső felé vezetett. – Tudom, hogy szólnom kellett volna, de olyan gyorsan leléptél, és jött Louis meg a barátnője, utána Niall és Liam összevesztek – közben a lépcső felénél jártunk már, de én kifordultam Veva keze alól.

-         Nem fogok haragudni rád, mert ők itt vannak, azért igen, ha oda viszel, ahova én nem akarok önszántamból. – intéztem hozzá a szavaim, de háttal voltam neki, hisz én lefelé sétáltam a lépcsőn, ő ugyan ott állt. Levettem a cipőm és beraktam a szekrénybe, majd a kabátom felakasztottam a fogasra. Leültem az egyik fotelbe, hogy senki mellé ne kerüljek.

-         Szóval, miben segíthetek? – kérdeztem.

-         Nézd, Cailín, én nagyon sajnálom a dolgot, de azt hittem, hogy nem mondtál el valamit, de nem gondoltam arra, hogy ez a valami ez. – mondta kissé összezavartan.

-         Oké, értem én, de mindig ez lesz? Ha nem mondok el valamit, Liam meg tud róla, akkor Te megsértődsz? Majd rohangálnom kell, hogy szóba állj velem?

-         Nem, de gondoltam vagyunk olyan jóba, hogy elmondj nekem dolgokat.

-         Jaj, Niall persze, hogy vagyunk olyan jóba, de ha valami nem világos, inkább kérdezz. – mosolyogtam rá, felállt és az ölembe ülve megölelt. Elnevettem magam.

-         Ne nevess. – mordult rám.

-         Bocsi. – mondta nevetve. Ő elhúzódott és lemondóan a fejét rázta. Már fél órája beszélgettünk, mikor eszembe jutott Sofi.

-         Veva, hol van Sofi? – ő megrántotta a vállát.

-         Mióta elviharzott nem láttam.

-         Én se. Majd felhívom. – felálltam és a táskába megkerestem a telefonom.

-         Szia Sofi, hol vagy?

-         Szia, öööö én tudod. Koccintottunk , hik, izé vele. – nevetett. Részeg volt.

-         Sofi, merre vagy? Szedtél be valamit? – kérdeztem és a cipőm húztam. Liam oda jött és megfogta a karom, ránéztem és a fejem ráztam.

-         Nem tudom, Pete egyik haverjánál, de szerintem ne gyere ide. Nem bírná az úri picsád ezt a nyomor tanyát. – röhögött.

-         Sofi hol vagy pontosan? – kérdeztem szinte kiabálva.

-         Oké, valami Kingstone street izén, hikk. De mondom jól vagyok, majd holnap haza megyek, csak.. – elnevette magát. Én letettem.

-         Tudod, hol van a Kingstone street? – néztem Liam-re.

-         Azt hiszem, de van GPS a kocsiba. Niall? – nézett a fiúra, aki azonnal pattant.

-         Ne menjek? – kérdezte Veva idegesen.

-         Ne, majd hívlak. – Louis-ékra néztem.

-         Itt maradunk, nyugi. Ha kell segítség, hívjál. – mondta. Én bólintottam és kiléptünk az utcára. Hátra ültem, és azon gondolkodtam, hogy Sofi hazudott, nem szokott le a drogokról.         

21. fejezet

Hát nem lenne tökéletes az élet, ha... a melegítőnadrág szexi lenne, a hétfő kellemes, a gyorskajától nem híznál el, a lányok nem drámáznának, a fiúk nem zavarnának mindig össze, semmit sem kéne megbánni, a "viszlát" pedig csak holnapig szólna. ?!

Én hátulról néztem végig a koncertet, Barbarával. Végig táncoltunk és hangosan énekeltünk, pár háttérdolgozóval. Remek koncert volt, a rajongók imádták a fiúkat, a fiúk imádták a rajongókat. Én imádtam mindent, Barbara imádott engem. Mókás 2 óra volt. Miután a fiúk letussoltak, ettek ittak és minden, koccintottunk, Richard, Barbara én, meg a fiúk. Mindenkitől elköszöntünk és a fiúk háza felé vettük az irányt.

-         Mindenki lenn alszik? – kérdezte Zayn. Elvigyorodtam és vállat rántottam. Zayn felnevetett. Hazafelé úton bármit kérdeztem ő csak megrántotta a vállát. Amilyen az adj isten, olyan a fogadj isten.

-         Elmész tussolni? – kérdezte Niall én bólintottam, majd egy nagy ásítással összekötve megindultam felfelé. Fárasztó végig ugrálni az estét. Miután végeztem, felkaptam a pizsim, ami egy szupermenes pólóból és egy kék-narancs kockás rövidnadrágból állt. Kiléptem az ajtón és Louiba ütköztem.

-         Hoppá – mondtam.

-         Hoppá – mondta vigyorogva. – Rajtad szupermenes póló van - kiáltott fel. Én elnevettem magam – Én is, én is. – ugrált, majd elszaladt. Én nevetve mentem le a lépcsőn. Lenn mindenhol párna és takaró hevert, alig látszott ki a padló. Zayn ott feküdt középen, természetesen a telefonjába bújva. 

-         Már csak pár csaj kéne. – mondtam a többi fiúnak, és leültem Niall mellé egy bárszékre. Ő evett. Meglepetés…

-         A legszebb lány itt van. – mondta teli szájjal.

-         Ez annyira hihető volt. – mondtam meghatódottságot színlelve, kezem a szívemre raktam és úgy tettem, mint aki sír. Liam és Harry felnevettek, Niall meg kinyitotta a száját, ami teli volt kajával. – Ez a bizonyíték rá. – mondtam undorodva, így már Niall is nevetett. A következő pillanatba Louis lépett ki a szobájából, szupermenes pólóban, egy piros takaróval, ami köpenyként volt rákötve a nyakára és egy nadrágra húzott alsógatyában. Nevetve néztük, ahogy egyik kezét a magasba, másikat csípőre téve szaladgál a nappaliban és azt kiabálja, hogy ’hero’ vagyok. Azt említettem már, hogy a nappaliban alig látszik ki a padló? Hát Louis elég nagyokat esett a takarókban. Niall félrenyelt a nagy nevetésben, így a hátát kezdtem ütni. Liam a kezébe nyomta a poharát, amit eddig szorongatott. Niall jól meghúzta, de azonnal köpte is ki, majd felpattant és a csaphoz futva kiöblítette a száját. Harry és Liam egymásra támaszkodva nevettek.

-         Ez paradicsom lé volt. – mondta Niall magas, vékony hangon, vörös fejjel. Erre a mondatra énbelőlem is kitört a nevetés. Niall összefonta a kezét és tüntetőleg elfordult. Louis addigra rászállt Zayn-re. A WMYB-t énekelte és Zayn felett táncolt.

-         Abba hagynád? – kérdezte túlkiabálva. Én felpattantam és beálltam Louis mellé. Zayn szája széle felgörbült, ahogy Louisal a fenekünket ráztuk és énekeltük:     

-         Everyone else in the room can see it,
Everyone else but you,

Baby you light up my world like nobody else,
The way that you flip your hair gets me overwhelmed,
But when you smile at the ground it ain't hard to tell,
You don't know,
Oh oh,
You don't know you're beautiful,
If only you saw what I can see,
You'll understand why I want you so desperately,
Right now I'm looking at you and I can't believe,
You don't know,
Oh oh,
You don't know you're beautiful,
Oh oh,
That's what makes you beautiful

-         Miért vagytok ilyen örültek? – kérdezte Zayn arcát a kezébe temette. Én Louisal lepacsiztam. Ő elrohant a szobájába én ledobtam magam Zayn mellé. Direkt nem nézett rám, én meg a vállammal neki ütköztem. Addig-addig dülöngéltem, míg fel nem borult. Én hangosan kezdtem nevetni, ő meg arccal lefelé feküdt és nem mozdult.

-         Na, ne legyél már ilyen. – rázogattam nevetve, ő egy darabig nem mozdult, majd hirtelen rám ugrott. Én felsikítottam, majd nevettem, mert elkezdett csikizni. Míg bocsánatot nem kértem, nem hagyta abba. Ráadásul, Louis nevében is kellet, beszéljek, mert ő találta ki az egészet. Mire mindenki lefürdött, már alig bírtam nyitva tartani a szemem. Zayn vállán pihentettem a fejem és azt néztem, hogy szédít lányokat és, hogy miket ír a rajongóknak. Édes volt. Egységesen mindenkin szupermenes póló volt, kivéve Zayn-t. Meg is jegyeztük neki, mire azt válaszolta, hogy az alsógatyája olyan. Persze, hiszi a piszi. Louis levágta magát a másik oldalamra, mire Niall kivágta a hisztit.

-         Te már aludtál Cukival. Én még sose. – mondta Louis és átkulcsolta a lábát rajtam. Remek, ennyit a kényelmes alvásról.  

-         Ha veszekedtek, akkor senki mellet nem fogok aludni. Haza is mehetek.

-         Ne, ne. – mondta Liam és Niall egyszerre. Én elvigyorodtam.

-         Louisnak igaza van. – néztem rá Niallre, mire ő megadóan bólintott. Louis győzelemittasan felnevetett. – Te csak ne nevess és vedd le rólam a lábad. – megtette, amit kérdetem és összehúzta magát. Megsimítottam a haját, ő elmosolyodott.

-         Jó éjt Cailín. – mondta Niall, fogalmam sincs honnan.

-         Mi itt se vagyunk. – mondta Harry dörmögve.

-         Ti rosszabbak vagytok, mint a lányok. – ráztam a fejem, bár ők ezt nem látták. – Jó éjszakát mindenkinek. – emeltem ki direkt. Ők kórusban lenyomtak egy jó éjszakát. Én pár percen belül el is aludtam. Természetesen nem ment minden ilyen könnyen, fogalmam sincs hány óra lehetett, mikor csattogásra és ajtócsapódásra ébredtem fel. Kinyitottam a szemem, de a hirtelen jött fénytől visszacsuktam. Pár másodperc múlva megint kinyitottam. Az összes fiú fenn volt, Niall és Liam kivételével mindenki ott ült körülöttem.

-         Valami baj van? – kérdeztem álmosan, majd felültem.

-         Niall nagyon rosszul van. – mondta Harry. Az én szemem egyből kipattant. – Már vagy fél órája hány. Már minden kijött belőle, de azt mondja, rosszul van.

-         Hol van? – Louis a fejével a lent fürdő felé bökött. Én felálltam és az említett helység felé vettem az irányt. Benyitottam, Niall pont a wc fölé hajolt. Majdnem én is elhánytam magam, de persze ezt nem engedhetem meg magamnak. Liam a hátát simogatta. Olyan aranyos volt, de most ezt sem engedhetem meg magamnak. Rám nézett.

-         Menj ki nyugodtan, majd én elintézem. – én megráztam a fejem és közelebb mentem. Niall lehúzta a wc-t, majd a hideg csempéhez döntötte a hátát.

-         Cailín, menj már ki. – nyögte, majd a felhúzott térdére hajtotta a fejét. A szekrényről levettem egy kisebb törölközőt, bevizeztem, majd intettem Liam-nek, hogy menjen arrébb. Ő sóhajtva felállt és a kád szélre ült. Én letérdeltem és Niall tarkójára tettem a vizes borogatást. Haját simogattam, de nem mondtam semmit. Ez nem egy olyan szituáció, amiben elférnek, a minden rendben lesz és a semmi gond megjegyzések. Vagy 10 percig így voltunk, mikor Niall elkezdett mozgolódni, azt hittem megint hánynia kell, de csak a fejét tette a térdemre és magzat pózba feküdt le.

-         Olyan rossz – suttogta. Annyira sajnáltam szegényt.

-         Ettél valamit, amit nem szoktál? – kérdeztem, bár nem nagyon akartam a kajára emlékeztetni, de anya is mindig megkérdezte.

-         Nem tudom. – mondta.

-         Nem baj, majd rájövünk. Semmi baj. – na mégis elő jött ez a hülye énem, de nem bírtam elfojtani. Haját és arcát simogattam. Fél óra múlva Niall elaludt. Liam kiment, de Louis benn volt.

-         A fiúk alszanak? – kérdeztem.

-         Harry és Zayn elaludtak, Liam nem tudom.

-         Hoznál be takarót, meg párnát? – kérdeztem halkan. Ő bólintott és kiment, majd vissza is jött. Leterített 2 takarót a nem túl nagy helyre, majd segített Niall-t ráhúzni a takarókra.

-         Te is itt maradsz?

-         Persze. – mondtam és le is feküdtem. Niall feje a wc mellet volt, hátha megint ki akar jönni belőle valami. Én mögé feküdtem és átkulcsoltam a derekát, ő meg rátette a kezét az enyémre. Nem voltam betakarva, mert nem jutott több takaró, de nem is fáztam. Louis leoltotta a lámpát, de nem csukta be maga után az ajtót. Nem aludtam el olyan könnyen, mint az este. Nyugtalanított, hogy Niall ilyen állapotban van, még ha most békésen alszik is. Egy óra hossza múlva végre sikerült nekem is elaludnom. Másnap nem tudom mikor keltem fel, de már nem a fürdő csempéjén feküdtem. A nappaliban voltam és Niall helyét Zayn váltotta fel. Felültem, körbe néztem, de senki mást nem láttam. Nagy nehezen felálltam és megláttam, hogy Liam és Louis a konyhába kávéznak.

-         Niall? – kérdeztem.

-         Tussol. Már jól van. Éhes. – vigyorgott Louis.

-         De ugye nem evett semmit? – kérdeztem ijedtem.

-         Nem vagyunk azért olyan hülyék. – mondta Louis szemrehányóan.

-         Jó, jó. – tartottam fel a kezem tüntetőleg. Bementem a fürdőbe, összeszedtem a takarókat, majd a nappaliban összehajtogattam, az összes többivel együtt. Zayn-t megigazítottam, hogy csak egy takarónyi helyet foglaljon el, ne ötöt.

-         Mi volna, ha nem te takarítanál? – kérdezte Liam.

-         Kupi. – mondtam, Louis meg felnevetett. Harry a bejárati ajtó felől jött.

-         Jó reggelt. – köszönt vidáman.

-         Hello – köszöntem vissza. Niall sétált le a lépcsőn.

-         Hééé - vigyorogtam rá. Ő is vigyorgott.

-         Hééé. – mondta ő is. Oda jött és megölelt. – Köszönöm Olívia. – mondta.

-         Rendben vagy már? – kérdeztem és eltoltam magamtól. Nem válaszolt csak visszahúzott magához. Egy idő után elnevettem magam. – Nialler, ne legyél ilyen édes. – mondtam neki kuncogva. Elhúzódott és nyomott egy hosszú, cuppanós puszit az arcomra.

-         Hoztam kekszet. – rázta meg a zacskót Harry, amit a kezében tartott.

-         Csak azt eszed ma. – néztem a szőkeségre szigorúan.

-         Ne már. Muszáj? – kérdezte elkínzottan.

-         Niall elcsaptad a gyomrod, nem szabad megterhelni. Had nyugodjon le, majd holnap ehetsz. Persze nem mindent, és nem sokat, de nem csak kekszet. – mosolyogtam.

-         Oké. – roggyant meg a válla.

-         Nem fogsz belehalni. – csaptam meg a vállát nevetve.

-         De te viszont eszel, mert este se ettél. – mutatott rám Liam.

-         Oké. - sétáltam a konyhába. Öntött nekem müzlit és tejet, majd elém rakta. Ők már ettek, Zayn még aludt, így egyedül ettem, viszont az ír srác ott ült mellettem és a kekszeit rágcsálta. Közben arról beszélgettünk, mit evett a napokban. Már attól rosszul voltam, ahogy hallgattam, hogy mennyi mindent lenyom a torkán.

-         Szerintem kéne egy kis rendszer az étkezésedbe, Niall. – azt hittem tiltakozni fog és kiakad, de nem.

-         Tudom, de néha annyira nehéz. – komolyan beszélt, semmi vicc nem volt a hangjában. – Olyan sok finom dolog van a világon. – nagyon édes volt, de próbáltam elrejteni a mosolyom.

-         Te meg még nagyon sokat fogsz élni és rengeteg időd van enni és új meg új meg új ételeket kipróbálni. – mondtam neki, ő édesen felnevetett, majd felállt, nyomott egy puszit a hajamba és elsétált. Én mosolyogva néztem magam elé. Bambulásom egy kéz mozgása zavarta meg.

-         Jól vagy Cuki? – kérdezte Louis. Én elvigyorodtam.

-         Persze. – elmostam a tányérom, majd felment Niall szobájába, mivel ott volt a táskám. Ő nem volt benn. Bezártam az ajtót, a kellemetlenségek érdekében, majd felvettem a farmerem, egy fehér trikót, és egy mell alá érő farmerdzsekit. Fehér converse és mentem is le. Mire leértem pont megszólalt a telefonom a nappali üvegasztalán.

-         Szia hugicám. – szólt bele vigyorogva a bátyám.

-         Szia Matt. Mizu? – kérdeztem én is mosolyogva.

-         Semmi, a tetkószalonba vagyok. Képzeld ma bejött egy srác, mutatott egy képet Adamnak, tudod a főnöknek, hogy mit szeretne. Én átrajzoltam fóliára és engem kért meg, hogy tetováljam rá. Érted? Megcsináltam életem első rendes tetkóját. – mondta boldogan. Elnevettem magam.

-         Gratulálok. - mondtam neki.

-         És veled mi van?

-         Semmi, a fiúknál vagyok jelen pillanatban. Képzeld tegnap elvittek az egyik koncertjükre. – vált izgatottá a hangom.

-         És minden rendben volt?

-         Igen, minden a legnagyobb rendben volt. Anyának szerencséje volt, hogy mikor eltiltott a koncertezéstől, még sosem voltam koncerten, mert, ha tudom milyen, akkor nem ment volna neki ilyen simán. – Matt felnevetett.

-         Hidd, el szerencsésnek is érzi magát. – mondta nevetve. Még beszéltünk pár percet, majd elköszöntünk és letettem.

-         Hány óra van? – kérdeztem Louist, aki mellettem ült a kanapén és rám nézve hallgatta a Matt-el való beszélgetésem.

-         Fél 10.

-         Akkor ideje lenne felkelni mindenkinek. – közben elkezdtem rugdosni Zaynt, persze módjával. Annyi történt, hogy átfordult a másik oldalára. Szóval erősebb dolgokhoz kell, folyamodjak.

-         Ez a sunyi nézésed. – mondta Loui. – Én is benne akarok lenni. – nézett rám határozottan.

-         Oké, menjünk ki. – böktem fejemmel a terasz irányába. – Szóval. Ötletek? – kérdeztem. Louis elnevette magát.

-         Annyira imádlak. –mondta nevetve. – Oké. A régi „vizet a nyakába” trükk? – engem nem fogott meg annyira.

-         Hát nem tudom. Az olyan semmilyen.

-         Oké, akkor. Had gondolkodjak. – vakargatta az állát. – Nem tudom. – mondta csalódottan. – Vagyis de. – kiáltott fel. Elmagyarázta a tervet, hozzá is kezdünk. Nem kellet más hozzá csak egy db mentos cukorka és egy üveg kóla. Beavattuk a többieket is, mivel hangos lesz. Harry leült, messze Zayntől és egy kamerával vette az egészet. Leraktuk az alvó fiú feje mellé az üveget és lecsavartuk a kupakot.

-         Te dobod bele a cukrot. – passzolta át a cukorkát.

-         Louis, a nagy hős. – forgattam meg a szemem. Ő csúnyán nézett rám, én meg kinyújtottam a nyelvem. Liam felnevetett, Harry meg sürgetett, mert már ment a videó. Pff. Fiúk…

-         Oké, akkor Egy. Kettő. Három. – számoltam, majd bedobtam a cukorkát és Louishoz siettem. Pár másodpercen belül, az üveg elkezdett pezsegni, majd egy hatalmasat robbant. Belőlünk kitört a nevetés. Soha nem láttam, senkit olyan ijedtnek, mint akkor Zaynt. A karikás szemei, meg, ahogy próbál, minél előbb kipattan az ágyból. Ráadásul a takaró rátekeredett a lábára és egy hatalmast zakózott. Louis belém kapaszkodott, én a térdemen támaszkodtam, hallottam, ahogy Harry nyerít, Liam vihog és Niall idióta nevetése is jól kivehető volt, meg persze Zayn artikulálatlan káromkodása, ami végül nevetésbe ment át. Ha negyed órát nem nevettünk, akkor egy percet sem. A végén, a földön fekve pihegtünk.

-         Melyikőtök találta ezt ki? – nézett rám és Louisra.

-         Honnan tudod, hogy nem Niall volt? – kérdeztem felháborodottan.

-         Na, ez az. – helyeselt Louis, el kellet fojtanom a mosolyom, más szájából egész más a hazugság.

-         Hé, én beteg vagyok. – kelt a saját védelmére Niall.

-         Igen, Liam nem tenne ilyet velem, Harry meg nem a videó kamera lencséjén keresztül nézte volna meg az egészet. Szóval csak ti maradtatok. Ha bevallja, aki kitalálta, elnézőbb leszek. – én Louisra néztem, beharapott szájjal.

-         Oké, én voltam. – tette fel a kezét Louis. Zayn nem hitte el és kérdőn nézett rám. Kissé sértő volt rám tekintve, de ez nem foglalkoztatott most. A társ, a bajban is társ.

-         Nem, mert én. – mondtam. Zayn kissé kétségbe esett. Nem tudta melyikünk mondott igazat, és melyikünk nem. Kérdőn nézett körbe a fiúkra, de ők csak a fejüket vakargatták és a földet bámulták.

-         Oké, letussolok és addig… addig találjátok ki melyik ötök volt. Rendben? – hebegett először, majd méltóságteljesen elvonult. Miután hallottuk, az ajtó csapódását, kitört belőlem a nevetés megint.

-         Miért vállaltad magadra? – kérdezte Louis. Én felálltam. Nyújtottam a kezem, hogy őt is felhúzzam. Felállt, én megrántottam a vállam.

-         Miért ne? – kérdeztem vigyorogva. Ő megrázta a fejét.

-         Még most is meg tudsz lepni. Alapból, amit tegnap este csináltál, az is meglepő volt. – mondta. Kissé összezavarodtam, nem tudtam pontosan mire is gondol. – Hogy benn maradtál Niall-el. – folytatta.

-         Ohh, ugyan már. Ezt fordított estben ti is megtennétek. – közben Harryhez sétáltam. – Nézzük meg, nézzük. – tapsikoltam. Ő felnevetett, majd megpaskolta a földet maga mellett, én meg leültem. Ugyan olyan jó ízűt nevetettem, mint amikor először, élő egyenesben láttam. A nap többi része eseménytelenül telt. Zayn nem tudta kideríteni, hogy ki volt, mert én kiálltam Louis mellett, Louis meg mellettem. Késő délután haza sétáltam Louissal, az újdonsült bajtársammal az oldalamon. A következő két hét gyorsan telt el, Louis végre meglátogatta a szüleit és a testvérit otthon, példáját pedig Liam, Niall és Harry követte. Zayn családja nyaralni volt, így ő nem tudott elutazni, helyette általában engem boldogított. Eljárt velem különórázni és elég sokszor aludt nálam, ami nem jött rosszul, mert Veva meg Brianhez nött hozzá, így legalább nem kellet egyedül lennem. Csütörtök délután jön Sofi. Fogalmam sincs mi van vele, nem hívtam, ő sem hívott. Csak megbeszéltük mikor jönn, de úgy voltunk vele, hogy inkább személyesen beszéljük meg. Szerda délelőtt volt, órára siettem, közben Liam küldött egy sms-t, hogy haza ért és, hogy össze futhatnánk. Rendben, visszaírtam, hogy a Temze partján lévő Starbucksba várom 3-kor. Az óra gyorsan eltelt, már fél 3-kor végeztem, így gondoltam haza ugrom. Talán gyorsabb is lehettem volna, mert negyed négyre értem be. Kínos.

-         Szia, sajnálom, csak azt hittem több időm van. – mondtam miközben nyomtam az arcára egy puszit.

-         Semmi gond, hívhattál volna, hogy jöjjek később. – mondta édes mosollyal az arcán.

-         Persze, majd szórakozok veled, össze-vissza. – mire ő felnevetett.

-         Rendeltem neked forró csokit. – ohh, hát meghalok, de édes.

-         Tényleg? Édes vagy. – mosolyogtam rá. – Na és mesélj, hogy van a család? – elmesélte, mit csinált, kivel és persze kitértünk a gyerekkorra, meg minden ilyesmire. Én hülye, elmeséltem, hogy félek egy kicsit Sofi érkezésétől, közben nem is mondtam neki, hogy konkrétan azért vagyok itt, mert nem bírtam nézni, ahogy rászokik a drogokra.

-         Elmesélek neked valamit, de szerintem ne itt. – néztem körbe. Intett a pincérnek, kifizette az én forrócsokimat is, ami ellen kézzel lábbal tiltakoztam, sikertelenül. A Temze partján sétálgattunk, először teljesen más témáról beszéltünk, és annyira jól esett, hogy nem erőlteti, hogy bele kezdtem magamtól. Elmeséltem neki, hogy miért is jöttem Mikehoz, hogy miért költöztem ide és hogy kiket hagytam otthon.

-         Soha nem értettem, miért szoknak rá az emberek a drogokra. – mondta miután befejeztem. Én csak vállat rántottam. Pár perc néma csend volt, amit ő tört meg.

-         Nagyon sajnálom az egészet és nagyon köszönöm, hogy elmondtad. – nézett rám őszintén. Én meg elmosolyodtam. Ezután a beszélgetés más irányba terelődött. Kissé szótlanná váltam, mert azon agyaltam, hogy tényleg milyen is lesz a mi kapcsolatunk? Ha rossz, akkor mi legyen? Ha meg jó, akkor… akkor jó lesz. Miután ezt megvitattam magammal, észrevettem, hogy milyen buzgón tereli a témát Liam. Nem tehettem róla, elnevettem magam.

-         Mi van? – kérdezte, a skandináv éghajlat részletezését megszakítva.

-         Olyan aranyos vagy, de ez nagyon béna téma. – nevettem hangosan. Ő próbálta leplezni vigyorát és úgy tenni, mintha nem is lenne vicces.

-         Ez nem vicces. – mondta duzzogva.

-         Naa, ne legyél már, ilyen – kapaszkodtam bele karjába, de ő elcsapta a fejét.

-         Ohhkéé, mivel engesztelhetlek ki? – kérdeztem. Ő kicsit makacskodott, majd az arcára mutatott. Én gondolkodás nélkül nyomtam rá egy puszit. Felbátorodva a szája sarkára bökött, én elnevettem magam.

-         Ne legyél buta Liam. – ütöttem meg. Mielőtt bármit is mondhatott volna felkiáltottam. – Fánk. – egy amerikai fánkos bódé állt a járda mentén. Liam oldalán odaugráltam. Én rózsaszín, ő kék fánkot vett. Leültünk egy padra és tovább beszélgettünk. Fél 6-kor csörgött Niall, hogy beugorhatnánk hozzájuk. Így elindultunk, volt vagy 6 mire odaértünk. Beszélgettünk, meséltek a fiúk a jövőbeli tervekről, hogy elég sokat fognak Amerikában tartózkodni, ami nekem nem jött rosszul, hisz láthatom őket. Az ABDC Los Angelesben lesz, az élő adások pedig szombatonként, így nem biztos, hogy ők eltudnak jönni, hisz gondolom a turné koncertjei szombatonként lesznek, de hát akkor sem leszünk, két különböző kontinensen. Már elég későre járt, mikor Mike hívott.

-         Szia, Chachi. – eléggé régen beszéltünk. Igazság szerint kicsit össze vesztük, mert mindig csak Emilyvel volt. Értem én, hogy szerelem, meg ilyenek, de ha bementem hozzá a kórházba, Emily is ott volt, vagy Emilyhez ment pont, egy szóval nem volt rám ideje. De Amanda is hívott egyszer, hogy sosincs otthon és, ha nem lenne neki ott Lucas, akkor teljesen egyedül lenne. Ettől kicsit én is rosszul éreztem magam, hisz beteg és én sem látogattam túl sűrűn, de azóta benézek hozzá két-három naponta.

-         Szia Mike. Talán eszedbe jutottam? – kérdeztem éles hangon.

-         Ne kezd már te is, mindenkinek baja van azzal, hogy Emilyvel vagyok. Ilyenkor jön rá az ember, hogy az állítólagos barátai nem is akarják, hogy boldog legyen.

-         Mike, ne legyél már ekkor pöcs. – a fiúk furán néztek rám, nem szoktam így beszélni, de kezdett elegem lenni. Felálltam és a terasz ajtóhoz sétáltam. – Nem azzal van a baj, hogy Emilyvel vagy, hanem, hogy velem nem. Mikor beszélgettünk utoljára ketteseben?

-         Nem tudom, 3-4 hete?

-         Na ez az. Én futkározok utánad, de te mindig csak Emilyvel vagy. Megváltoztál Mike. – ha ki gondoltam, ki mondom.

-         Nem változtam meg, Olivia, egyszerűen boldog vagyok.

-         Szóval mikor velem vagy nem vagy boldog? – kezdtem egyre hangosabban és dühősebben beszélni.

-         Dehogy nem. – mondta ő is mérgesen.

-         Hát akkor velem miért nem vagy ilyen? Miért gondolsz másra is?

-         Most is gondolok másra is. – úgy beszélt, mint egy sértett kisgyerek.

-         Nem úgy veszem észre. Különben is, ha mindenki ezt mondja, nem lehet, hogy nekünk van igazunk?

-         Jézusom, fel hívtalak, hogy üljünk be valahová beszélgetni, erre teljesen rám száll. Meg vagy bolondulva.

-         Ohh, kösz szépen. Én hányszor hívtalak? Hányszor mentem be a kórházba? Hányszor mentem át? Vagy milliószor, de mindig visszautasítottál. – ő felnevetett, nem viccesen, inkább hisztérikusan.

-         Úgy beszélsz, mintha jártunk volna és megcsaltalak volna.

-         És tudod, mi a legjobb, hogy úgy is érzem magam, mint akit becsaptak és megaláztak.

-         Te totál hülye vagy. Ott vannak a sztárocskáid, látom egyre híresebb leszel. Meg is változtat a hírnév. És még te mondtad, hogy kiből, mi lesz a pénz hatására. – el sem hittem, amit mond. Nem tudom, hogy a dühtől vagy a csalódottságtól, de a szemem könnybe lábadt.

-         Rendben Mike, ha így gondolod. – próbáltam magabiztos lenni, de kissé megremegett a hangom.

-         Igen, így. Légy boldog a csinált hírneveddel. Összefekszel valamelyik fiúval, és el is fog mindenki felejteni. – itt telt be a pohár. Szó nélkül kinyomtam a telefont.

-         Minden rendben? – kérdezte Louis.

-         Szerinted? – néztem rá ingerülten. Majd rájöttem, hogy nem az ő hibájuk. Vettem egy mély levegőt és folytattam. – Sajnálom, én most haza megyek. – botladoztam, ki az előszobába. Felkaptam a cipőm és a táskám, majd még vissza kiabáltam. – Majd beszélünk. – de a torkom elszorult, az elfojtott sírástól, így valami értelmetlenség jött ki a számon. Kirohantam a kiskapun, majd elindultam haza felé. Ránéztem a telefonomra, ami 9.49-et mutatott. Kissé fáztam a vékony pólóban és rövid sortban, így még sietősebbre vettem, mikor hallottam, hogy valaki a nevem kiabálja. Mindenhol felismerem a britt, vagy inkább ír akcentus, és persze ő hív egyedül Cailínnak. De én nem lassítottam, sőt. Szinte már futottam, egyedül akartam lenni és semmi kedvem nem volt magyarázkodni.

-         Cailín megállnál? – kiabálta szőke srác.

-         Nem. – mondtam hátra se fordulva.

-         Állj már meg. – pont egy kereszteződésnél voltam és jött egy kocsi, így muszáj volt megállnom, ő meg beért.

-         Megmondanád mi történt? – kérdezte miközben megfogta a karom. Én csak megráztam a fejem. – Mit mondott Mike? – kérdezte mérgesen.

-         Nem akarok erre gondolni, főleg nem elmondani. Kérlek. – néztem rá könyörgőn, de nem sírtam, nem akartam gyengének tűnni, bár ő már ismer. Másrészt arra gondoltam, hogy nem is éri  meg.

-         Oké, csak had kísérjelek el! – mondta. Én erre se mondtam semmit, csak elindultam, valamivel lassabban, mint az előbb. Niall csendben sétált mellettem, nem szólt, nem kérdezgetett. Kb. olyan volt, mint, amikor ő volt rosszul. Csak velem volt. negyed óra múlva a házam előtt álltunk.

-         Köszönöm, hogy haza kísértél, majd beszélünk. – nyomtam egy puszit az arcára, majd felrohantam, be a házba és bevágtam magam után az ajtót. Ráfordítottam kétszer a zárat, hogy be ne tévedjen valaki véletlen. És most? Fogalmam sem volt, hogy hogyan tovább ezután. A filmekben, azt mondják a takarítás lefoglal, benyomtam a házimozit, jó hangosra tekertem, hogy már sértette a fülem, de legalább a saját gondolataimat se hallottam. Egy ideig, de fél óra után már, se a takarítás, se a zene bömböltetése nem bizonyult elégnek. Félig felmostam, de eldobtam a felmosót, kinyomtam a zenét és lefeküdtem az egyik kanapéra. Bámultam a plafont és próbáltam semmire sem gondolni. Jól sikerült, annyira jól, hogy el is aludhattam közben. Másnap a telefonomra ébredtem, a fülemhez emeltem.

-         Halló? – de az tovább zenélt, ránéztem és rájöttem, hogy ébresztő. Kénytelen voltam elnevetni magam. Felkeltem, összeszedtem a felmosót, eltettem a porszívót, majd felmentem az emeletre. Ma 10-re megyek az Oxford streetre, Elenorral vásárolgatni megyünk, vagyis egy ilyen csajos nap lesz. Remélem eléggé le fog foglalni. Ledobáltam a ruháim és beálltam a zuhany alá. Megmostam a hajam, attól független, hogy nem tudtam mennyi az idő, de fél 9-kor csörgött az óra, max. háromnegyed 9 van, úgyhogy ráérek. Mikor kiáztattam magam, megszárítottam a hajam, fogat mostam, feldobtam egy kis szempilla spriált, majd a szobámba mentem és az szekrényeimet vizsgáltam. Kényelmeset akartam, így az egyik kedvenc pólómat húztam fel, ami fehér volt, rá volt írva, hogy Keep Calm And Kill Zombies és össze volt kenve véres tenyérnyomokkal, imádtam. Egy piros rövidnadrágot vettem még fel, meg a fehér VANS cipőm.felcsatoltam egy fehér órát a kezemre, mert a telefonom teljesen lemerült, és nem volt már idő feltölteni. Összeszedtem mindent egy fehér henger alakú táskába, majd lementem. Fél 10 volt, gyorsan kajáltam, majd felraktam a piros Rayn Ban napszemcsim, kimentem a verőfényes napsütésbe és elindultam felejteni…  Még nem volt egészen 10 óra mikor a kijelölt helyre értem, de El már ott ácsorgott és mikor meglátott hatalmas mosollyal, már messziről integetett. Tényleg Louisos volt, vagy csak az miatt, hogy egy pár.

-         Szia. – köszönt és nyomott egy puszit az arcomra.

-         Szia. Mi a helyzet? – kérdeztem.

-         Semmi különös, régen beszéltünk. – mondta, miközben megindultunk a boltok sokasága felé.

-         Igen, hogy sikerült a kiruccanás? – kérdeztem, a Louis szüleinél tettlátogatásra célozva.

-         Remek, bár Louinak nem, de a szüleinek annál nagyobb meglepetés volt. - mosolygott. – A tesói egész héten nem mentek dolgozni, így együtt voltunk, mint egy naaaagy család. – rajzolt egy nagy kört a kezével, én felnevettem.

-         Akkor csak sikerült. – mondtam.

-         Igen, köszi szépen. – mondta hálálkodva. Én legyintettem. Innentől kezdve csak csajos témákról beszélgettünk, beültünk masszíroztatni, kozmetikushoz, mani-pedikürre és persze rengeteg ruhát vettünk. Háromkor beültünk egy étterembe, majd folytattuk a ruhapróbálgatást, cipőválogatást. Elszaladtunk a mosdóba is, mikor végeztem, Elenor azt mondta, hogy felhívta Louit, hogy jöjjön értünk. Én megfagytam, kérdezősködni fog a tegnap estéről. Pedig már majdnem el is felejtettem. Innentől zavart és ideges voltam, ami Elnek is feltűnt, de nem szólt egy szót sem, próbálta elterelni a figyelmem. Gondolom a fiúk szóltak neki, hogy valami történt, mivel tudták, hogy ma együtt töltjük a napot. Fél óra után Louis szólt, hogy behívták őket stúdiózni, így sajna nem tud értünk jönni, én ezt egy meg könnyebbült sóhajjal nyugtáztam.

-         Hát akkor gyere hozzám, nem lakok olyan messze mint, te.

-         Ha nem gond. – mondta neki. Ő erősen rázta a fejét és elindult, én pedig követtem. Tényleg nem lakott messze, max 10 perc gyalog, az én 25 percemet veri bőven. Egy kis 2 szobás lakásban élt, ami annyira tetszett, hogy gondoltam felajánlok egy cserét. A nappalit a lila és a fekete irányította, ami hát eléggé sötétté tette, de ha neki kényelmes. Végül a konyhába kötöttünk ki és megtanítottam karamellás pudingot főzni, mindenféle bolti alap nélkül. Nagyon jó volt Elenorral lenni, olyan mintha ő lenne a nővérem. Este pattogtattunk kukoricát és megnéztünk egy filmet. A nővérem húga. Végig bőgtük az egészet. Mikor vége lett, csöngettek. Azt hittem a fiúk azok, így a szomorú hangulatom, még rosszabb lett. Végül nem is Louis volt, hanem El egyik barátnője, szegény zokogott és alig bírt kinyögi pár szót, hogy valami Adam összefeküdt valami Carlyval, valószínű a pasija megcsalta a barátnőjével. Eléggé kibukott a lány, mondjuk nem csodálom.

-         Szerintem én nem is zavarok tovább. Hívtam Vevát, hogy jöjjön értem, már elindult. – mondtam Elenornak, kinn a konyhába. A csaj a másik szobában sírt.

-         Biztos? – kérdezte furcsállva. Én bólintottam, attól független, hogy Veva ma utazott el Briannel valamilyen szigetekre, Ian szüleihez. Megköszöntem mindent, ő meg azt mondta, hogy szeretne velem még több ilyet csinálni, hát én is vele. Miközben kifelé mentem, Veva a konyhába teát főzött, a lány a kanapén szipogott.

-         Mondanám, hogy nem éri meg, de gondolom igen is megérte, szóval mutasd meg neki, mit is veszített valójában, hogy mennyit is érsz, hidd el egy héten belül az ajtóban fog könyörögni, hogy fogadd vissza és te nemet fogsz mondani, majd összejössz álmaid lovagjával, pár év múlva összeházasodtok, szülsz neki pár csodás gyereket és boldogan éltek, míg meg nem haltok. - erre ő felnevetett. Én intettem egy utolsót, majd az előszobába felkaptam a cuccaimat, ami 9 táskából állt, de hát mit lehet tenni? Még hallottam, hogy megkérdezi Elenortól, hogy ki ez a lány, de a választ már nem várom meg.  Mivel ahhoz a 25 perchez, ami a házam és a az Oxford street közt van, hozzá kellet adni, azt 10 percet is, ami az Oxford street és Elenor háza közt van, így eléggé hosszú út lett, főleg , hogy minden második padnál megálltam, mivel vágták a kezem a szatyrok, de lényeg, hogy este 9-re haza értem. Elrakosgattam a ruháimat, letussoltam, átöltöztem pizsamába és lementem. Felraktam a telefonom töltőre, de nem kapcsoltam még be. Benyomtam a Tv-t, majd a konyhába csináltam egy kakaót. Fél óra után csak bekapcsoltam a telót, hisz Sofi azt mondta, hogy jelentkezik, mikor landol holnap a gépe pontosan. Niall azt mondta kivisz, de most nem is tudom… jött pár hívás a tesómtól, is Nialltól és Louistól is és Sofitól, persze. Csak őt hívtam fel. Délután 16.40-re van kiírva a landolás. Mikor letettem az asztalra telefonom megszólalt. Elenor volt.

-         Szia – köszöntem bele mosolyogva.

-         Szia Cuki. – szólt bele Louis. Ami késik az nem múlik. – Beszéltem Mike-al.

-         Ohh, tényleg? Hát én is beszéltem vele. – mondtam nem törődöm stílusban.

-         Olivia, kérlek. Beszéljük meg. Mondtam Mike-nak, hogy átmegyünk hozzá. – mondta határozottan.

-         Ő sértegetett engem és én menjek el hozzá?  Jó hogy nem kényszerítesz arra, hogy kérjek bocsánatot.

-         Tudod, néhány esetben, nem az kér először bocsánatot, aki vétkes, hanem akiben nagyobb a szeretett. – most már nagyon mérges voltam.

-         Jézusom Louis, ne legyél ilyen naiv. Szinte le kurvázott, nem fogok sem bocsánatot kérni, sem elmenni hozzá, sőt látni se akarom és nem, nem fogok megbocsájtani. Azt hittem ismerjük egymást, Louis, vagy legalább olyasmi, de tévedtem.

-         De, én…- nem vártam meg mit mond, letettem. Egyszerűen annyira felidegesített, amit mondott, hogy ha nem teszem le, olyat mondok, amit megbánok. Már bőven este volt, de én felmentem az emeltre, felhúztam egy farmert, meg egy pulcsit, majd felhúztam az első cipőt, ami a kezembe akadt és a fényképezőgépemmel elindultam az esti Londonba. Az időjárás bemondta, hogy estére lehűl a levegő, és a következő napokban hűvös, esős idő várható, de én nem fáztam, kellemes idő volt. Teljesen ellentétes irányba mentem, mint amikor Liammal sétáltam, teljesen ellentétes irányba mentem, mint Mike lakása, és teljesen ellentétes irányba mentem, mint ahol a fiúk laknak. Szóval be a belvárosba, Temze, London Eye, Tower-híd, egyedül még sosem jártam erre, de egyáltalán nem éreztem magam egyedül, hisz annyi ember volt körülöttem. Miközben a hídon sétáltam és vagy 50 képet lőttem, odajött egy 20-as éveiben járó férfi.

-         Bocsi, de nekem is ilyen gépem van. – mondta mosolyogva. Azt egyből levettem, hogy a saját neméhez vonzódik, hisz már messziről látszott rajta, valószínű ezért is lőttem már róla egy képet. Érdekes fazon volt: egy mindenféle színű ing felé egy sötétkék vagy talán fekete zakót vett fel, élénk kék sál, ami nyakkendőként volt felkötve a nyakára és egy feszes fekete öltönynadrágot, a zakóhoz illően. Keret nélküli szemüvege alatt barátságos arccal mosolygott és kopasz feje, meg-meg villant a lámpák fényében.

-         Remek képeket csinál. – mondtam barátságosan és ezt bizonyítva a szemem elé emeltem és lefényképeztem egy édesen andalgó párt, majd a végeredményt megmutattam.

-         Sajna, az enyémet ellopták. – rántotta meg a vállát.

-         Nem én voltam. – vágtam haptákba magam. Ő elnevette magát.

-         Nem is gondoltam, ne hogy azt hidd. – mondta még mindig nevetve. – Oscar vagyok. – nyújtotta a kezét.

-         Én meg Chachi. – ráztam meg. 

-         Chachi?

-         Ahan, csak szimplán Chachi. – bólintottam a nyomatékosítás kedvéért. Ő elmosolyodott.

-         Szóval, csak szimplán Chachi, Londoni vagy? – kérdezte, majd elindult. Én csak álltam és vártam, hogy észre vegye, hogy én nem fogom követni. Megtorpant, majd vissza fordult.

-         Én amarra megyek. – böktem a másik irányba, és meg sem várva válaszát elindultam a másik irányba. Egyrészt, nem tudtam, hogy mit is akar tőlem, így jobb, ha arra megyek amerre jöttem, így tudom merre lakom. Másrészt, nem fogok egy idegent követni. Ő nem így gondolkodott és pár másodperc múlva felvéve a tempómat, együtt sétált velem. Sokáig nem szólt egyikünk sem, én néha fényképeztem egyet-kettőt, de ennyi volt, míg meg nem szólalt a telefonom. Veva volt.

-         Szia. – szóltam bele furcsállva, hisz egy szigeten van a pasijával, miért hívogat?

-         Szia, merre vagy? Louis hívott, tiszta ideg, letetted a telefont, és nem vagy otthon. Vagy csak nem engeded be? – kérdezte kissé hadarva.

-         Nem, tényleg nem vagyok otthon. De különben ő nem mer felhívni? – kérdeztem.

-         De felmer, de úgyse vetted volna fel, ha ő hív. – ez igaz. – Kérlek beszéljétek meg, Mike se úgy gondolta.

-         De igen is úgy gondolta, úgyhogy nem érdekel. Louis hol van?

-         Nálad csővel a ház előtt, egy szál pólóban. – ezt direkt tette hozzá, mert tudta, hogy megsajnálnám. Így is lett.

-         Ohhkééé. Negyed óra múlva otthon vagyok. – sóhajtottam.

-         Köszönöm, majd holnap felhívlak. Ha még valakivel összeveszel, haza megyek.

-         Jézus, ilyen kiállhatatlan vagyok? – kérdeztem megdermedve, bele sem gondoltam, hogy ma elég sok emberrel vesztem össze, vagy valami olyasmi.

-         Dehogy, inkább jószívű.

-         Ja, biztos, de nem jössz haza, miattam, biztos nem. Majd megváltozom.

-         Akkor is haza megyek, ha megváltozol. Olyan Chachit akarok akit ott hagytam, max egy kicsit jobban átgondoló Chachi kell és már is tiéd a világ. – én elnevettem magam.

-         Sajnálom Veva, érezd jól magad és puszilom Brian-t.

-         Nincs semmi, Chachi, átadom. Szia. – letettem, majd Oscar felé fordultam.

-         Hát, Oscar, örülök, hogy megismerhettelek, ha Isten is úgy akarja, biztosan összefutunk még. – majd elindultam haza felé. Mikor a ház elé értem, tényleg ott volt Louis. Megálltam a kapu előtt, és csak néztem rá, ő felállt a lépcsőről, de nem mozdult.

-         Sajnálom. – kezdtem én. – Nem akartalak megbántani, csak tudod én nem tudom kezelni az ilyen helyzeteket. Nem tudom Mike miért mondta azokat, de annyira úgy éreztem, hogy nem vagy mellettem, és, hogy Mike pártját fogod.

-         Akár milyen szemétség, de nem, sőt összevesztem vele. – én meg legszívesebben pofon vágtam volna magam.

-         Ne, Louis, béküljetek ki, nem kell összeveszned vele. – mondtam neki szinte könyörögve.

-         Nem miattad, vagyis de, de tényleg úgy gondolom, hogy Mike átlépett egy határt. Akár mi miatt is mondta, de nem kellet volna. – én nekem, akkor sem tetszett, amit mondott. Elindult felém és megölelt. Köztünk volt a kapu, de nem érdekelt. Annyira hiányzott, ez, ma mindenki ellenem volt, legalább is így éreztem.

-         Hiányzik Matt, az anyukám, az apukám, meg Mike is. -  sírtam el magam Louis vállán. Ő óvatosan átemelt, az alacsony kapun és felvitt. Kivette a zsebemből a kulcsot, majd kinyitotta, bevitt és letett a kanapéra, majd eltűnt. Én, mint egy ovis ott szipogtam. Pár perc múlva megint vissza jött.

-         Gyere, engedtem neked egy kád forró vizet. – fogott kézen. Felkísért, majd a szobámba elbúcsúzott.

-         Holnap hányra kell menned a reptérre? – kérdezte kedvesen.

-         Délután, háromnegyed 5-re. – mondtam neki szipogva.

-         Rendben. – nyomott egy puszit a fejemre. – pihenj, majd holnap találkozunk. - Mikor bementem a fürdőbe, a kád teli volt vízzel és habbal. Ismét elsírtam magam, mert úgy éreztem nem érdemlem meg. Után pedig arra jöttem rá, hogy egy hisztis p*csa vagyok. Befejeztem a felesleges és értelmetlen bőgést, majd ledobáltam magamról a ruhákat és befeküdtem a kádba. Isteni érzés volt az egész, nem gondoltam semmire és senkire. Arra emlékeztetett, amikor kicsi voltam és anya teli engedte a kádad vízzel én meg össze vissza pancsoltam. Milyen jó is volt akkor, önfeledten és mindenféle gond nélkül. Furcsa, nem? Amikor kicsi vagy, nagy akarsz lenni, később meg visszakívánkozol a gyerekkorba.