26. fejezet

Sziasztok! Itt a következő fejezet, remélem tetszik:) Jól esne ha írnátok valamit, ha elolvastátok, vagy pipálgatnátok:) köszi♥ Boldog szülinapot Zayn Jawad Malik<3 

Egyszer csak azon kaptam magam, hogy fülig szerelmes vagyok belé, és ettől kezdve valahogy kerekebb lett számomra a világ. Szebbnek láttam a napsütést, illatosabbnak éreztem az esőt, boldogabb voltam attól, hogy élek, és hogy az ő közelében lehetek. A valóságban a szerelem ezerszer szebb és jobb, mint valaha hittem. A szív dübörög, a lélek ujjong, a test ünneplőbe öltözik, hogy a legszebb formáját nyújtsa, és amikor egymás karjaiba olvadunk, megszűnik létezni a világmindenség...

.

Miután anyáék kigyönyörködték magukat a házamba, lepakoltak a vendégszobába, sajnos csak 3 napot maradnak, mivel apukám elutazik Afrikába és készülnie kell, és ahova apa megy, oda megy anya is.

-    Kár, hogy én nem mehet veletek, mindig is érdekelt Afrika. – mormogtam, miközben a konyhába ültünk és beszélgettünk, míg anyukám kaját csinált. Nem mintha lusta lennék, de olyan régen ettem már, anya fajta ételt, hogy muszáj neki főznie.

-         Téged, mindig minden érdekel. – mondta apukám a mackós nevetésével.

-         Mond, hogy ez baj. – mondtam neki vigyorogva.

-         Sose. – válaszolt hasonló kép. – És miért is Liam jött értünk a reptérre? – kérdezte. Ja, igen a haza felé út igen mókásan telt. Kiderült, hogy Liam imádja a meséket apához hasonlóan, így minden régi meséről beszélgettünk. Anyáék egy csomószor elmerengtek olyanokon, amikről mi nem is tudunk, hisz fiatalok vagyunk hozzá, így csak össze-össze néztünk néha és vigyorogtunk, mint a vad alma.

-         Háááát. – húztam fel az egyik vállam és somolyogtam. – Találkozgatunk mostanság. – előttük sosem voltam szégyenlős, legalább is eddig azt hittem, de egy perc erejéig éreztem, hogy elfut a pirosság.

-         Helyes gyerek, kedves volt tőle, hogy felajánlotta, hogy elhoz minket. – mondta mosolyogva anya.

-         Igen, az. Este bemutatom, majd a többi fiút is, őket is imádni fogjátok.

-         És mi van Mike-al?

-         Hát meg van, kicsit összekaptunk, de már kibékültünk. – na viszont ezt nem akartam ecsetelni. Még beszélgettünk, majd ettünk és lassan délután 4 óra volt. Csak hárman voltunk otthon, a szüleim és én, mivel a többiek felszívódtak. Sofi ruhát ment venni, mert elkapta a „nincs egy göncöm se” betegséget, amire mint tudjuk, csak egy orvosság van, mégpedig a vásárlás. Ezt persze egyedül nem lehet, így ment vele Veva is. Matt meg elment Mike-hoz. Jobban érdekli, mint én, a saját tesója… Végül is egyáltalán nem panaszkodhatok, hisz olyan régen voltunk már így együtt apuékkal. Mivel 7-re kellet oda érnünk, még volt időnk, amit még több beszélgetéssel ütöttünk el. Mivel még a szüleim nem igen tudtak a jövő béli tervemről, így erről kezdtünk beszélgetni. Azt tudták, hogy indulunk a versenyen, de ennyi, kicsit féltem a reakcióktól, apán láttam is, hogy kételkedik, de elmondtam, hogy nem esek kétségbe, ha nem sikerül. Remélem be tudom tartani a szavam. Olyan 5 óra körül megjelent Mike, Matt és meglepetésemre Amanda is. Miután köszöntek anyáéknak, elloptam Am-at és felvittem a szobámba.

-         Na hogy vagy? – kérdeztem

-         Jót tett, hogy otthon lehettem egy kicsit, talán maradtam is volna még, ha nem lett volna olyan fontos visszajönni, de mint ahogy az volt, így jöttem. – mondta és csupa vigyor volt. Ez engem is feldobott.

-         Bocs, hogy most születtem. – mondtam nevetve. – És beszéltetek már?

-         Nem, én nem fogom keresni. Ha tényleg úgy gondolja, hogy nem vagyok neki fontos, akkor nekem is azt kell elérnem, hogy nekem ne legyen fontos.

-         És menni fog? – kérdeztem bizonytalanul.

-         Majd meglátjuk. – mondta először komolyan, majd elmosolyodott. – De egyébként haragszom rád. Nem is mesélted Liam-at. – mondta felháborodottan. Én elnevettem magam.

-         Csak nem akartam erről beszélni, mikor meg volt a magad baja. De most szívesen mesélnék róla.

-         Csupa fül vagyok. – mondta és felhúzta törökülésbe a lábait, így velem szembe ült az ágyam közepén. Elmeséltem neki a Kyoto Garden-t meg a tűzoltó állomást.

-         Jézusom, és én elrángattalak, arról az estéről. És mi van, ha megcsókol, mielőtt bemész? Én hülye. – csapkotta a homlokát.

-         Nyugi. – kacarásztam. – Nem hiszem, hisz azóta, már megtehette volna számtalanszor, de nem. Amit nem is bánok, vagyis de, de érted. Szóval ez jó, mindig várom, hogy mivel rukkol elő és sosem azzal, amit elvárnék és ez annyira izgalmas meg minden. Jaj, Am, olyan tökéletes pasi. – dőltem hátra, ezzel szépen lebukfenceztem az ágyamról. Ez azért volt szívás, mivel az ágyam egy fa emelvényen van, így elég rendesen megütöttem a hátam.

-         Jól vagy? – pattant fel Am. Én nevetve ráztam a fejem. – Ez a fiú teljesen elveszi az eszed. – mondta rosszallóan, de a végét elnevette. Én közben szenvedtem. Félig nevettem félig sírtam. – Most nevetsz vagy sírsz? – kérdezte, de már a hasát fogta. És csak nyüszítettem. Ekkor lépett be Matt és Mike.

-         Itt mi folyik? – kérdezte a tesóm.

-         Chachi szerelmes. – mondta Am.

-         Fogd be. – nyögtem, a hasamon fekve és a nyakamat fogdostam. Matt persze tudott Liam-ről, hisz neten keresztül már megbeszéltük párszor.

-         Minden oké? – térdelt mellém Matt. – Gyere, segítek. – és összekapart a földről. 10 perc múlva már semmi bajom nem volt. Kissé szűkös volt négyünknek az ágyam, pedig eléggé nagy. Vagy nagyon régen, vagy talán sosem beszélgettünk még így négyen, szerintem inkább az utóbbi. Hatkor aztán mindenki elkezdett készülődni. Amanda elhozta a ruháját, hogy ne kelljen már haza mennie, így együtt készülődtünk, de nem csak ketten, időközbe haza ért Sofi és Veva, így négyen voltunk. Háromnegyed 7 körül indulunk el. Veva és Mike kocsijával. Mikor a helyszínre értünk meglepetten tapasztaltam, hogy tényleg jól néz ki.

(Sofi és Chachi) 

    Nem volt túl nagy belül, de nekünk megfelelt. 7 óra után értünk be, és már szinte mindenki ott volt. Annyira jól esett, hogy mindenki miattam öltözött ki, meg minden. Mindenkit bemutattam a szüleimnek, az I Am Me-t, az ArchiTeks-nek meg mindenkinek. Akik hiányoztak azok a One Direction-os fiúk voltak. Pedig őket akartam a legjobban bemutatni. Végül fél kilenc lehetett már, a tortát is felvágtam, nagyban ment a buli mikor megjelentek. Először elhallgatott a zene, majd meghallottam egy számomra kedves hangot, ahogyan a boldog szülinapot énekli. Nemsokára megláttam a hozzá tartozó embert is, Liam-et, mögötte pedig a négy fiút. Elvigyorodtam és felálltam Emilio mellől, akivel eddig beszélgettem. Rém vicces, mikor be van csípve. Először természetesen Liam-at öleltem meg.

-         Sajnálom, a kését, és azt is, hogy mindjárt el is rohanunk, de nagyon boldog szülinapot akarok kíván, Olívia Gonzales. – suttogta a fülembe.

-         Szóval siettek? – kicsit eltoltam magamtól, hogy ránézzek. Ő csak közel hajolt és egy hosszú, puha puszit adott a szám sarkára.

-         Az ajándékod nálad van, otthon. Gyönyörű szép vagy. – mondta, figyelmen kívül, hagyva a kérdésem. Megsimította az arcom és ellépet, helyet adva a vigyori szőkének.

-         Sajnálom, Cailín, de Paul üzeni, hogy kárpótol. – kacsintott rám. – Nagyon, nagyon boldog szülinapot. – ölelt magához. – Nálatok hagytuk az ajándékokat. – mondta miután elváltunk.

-         Köszönöm. – mondtam mosolyogva. A többi fiú is megölelgetett, puszilgatott és amilyen gyorsan jöttek, el is mentek. Sajnáltam, de hát ilyen a pop-szakma. Az este további része, nagyon jól telt. Karaokéztünk, meg minden ilyesmi, így a hangulat meg volt. Négy óra felé értünk haza, nem emlékszem pontosan. Amanda, Mike, Matt, Sofi és én aludtunk az én szobámba. Veva Brian-nél aludt, hogy nekünk több helyünk legyen, de a srácok velem akartak aludni. 3-an az ágyba aludtunk, Matt, Amanda és középen én, míg Sofi és Mike a földön, szivacsokon. Mike totál részeg volt, így hiába mondtam, hogy menjenek át Veva szobájába, Sofi nem ivott, egyáltalán alkoholt, de nem akart egyedül aludni, szóval így aludtunk el. Másnap fogalmam sincs hány óra lehetett, de már csak Matt volt a szobámba, de már ő sem aludt. Mellett ült és a laptopom bűvölte.

-         Jó reggelt. – ásítottam.

-         Inkább jó estét. – mondta vigyorogva.

-         Hány óra van? – kérdeztem meglepetten.

-         Fél hét. És igen este, fél hét. – mondta továbbra is vigyorogva.

-         Ahan és te mikor keltél?

-         Kb. délbe, mint, ahogy mindenki más is. Mike-ék haza mentek, majd este 8 körül vissza jönnek, meg a banda is ígérte, hogy eljön. Anya beszélt Liam-mal. – mondta a legszélesebb vigyorral, amit valaha láttam tőle. Erre egyből felültem.

-         És mégis miről? – kérdeztem.

-         Hát vacsorázni hívta őket. Szóval kicsit ki is akadt, hogy nem kelltél fel egész nap, de nyugi megpuhítottam. Szívesen. – paskolta meg az arcom.

-         Te hülye vagy. – néztem rá furán, majd felálltam és nyújtózkodva a fürdő felé vettem az irányt. Letussoltam, fogat mostam, majd felkötötte a hajam és egy szál törölközőbe visszabaktattam a szobámba. Matt már nem feküdt az ágyba, így gyorsan beágyaztam, majd tanácstalanul álltam a két nyitott szekrény mellet. Valami kényelmeset akartam felvenni, de mégis normálisat. Végül egy méregzöld sztreccs nadrágot vettem fel, meg egy bő, félvállas pólót, amin egy tigris fej volt, pár zöldes csíkkal, így ment a nadrágomhoz, egy zoknit vettem fel és mivel itthon vagyok, nem bajlódtam a cipővel.

-         Szia anya. Segítsek? – kérdeztem vigyorogva a pultnak dőlve.

-         Már réges-rég elkéstél ezzel. – mondta, de azért mosolygott.

-         Bocsi, de tudod milyen vagyok. Örök hűséget fogadtam az ágynak. Hidd el boldog vagyunk együtt. – mondtam és közben a szívemre szorítottam a kezem, apukám mellőlem, anyukám a tűzhely mellett nevetett fel.

-         Olyan jó végre a butaságaidat hallgatni. – mondta apa nevetve.

-         Hééé. – csaptam a kezére.

-         Hiányzol otthonról, nélküled csendes a ház. – mondta már valamivel komolyabban.

-         Hát szeptembertől már az államokba leszek, miért nem költöztök LA.-be? Csak pár hónapra, míg ott vagyok. – mondtam felvillanyozódva az ötletemtől.

-         Hát, nem is tudom, Chachi, ez olyan bonyolult lenne.

-         Miért lenne az? Ott van Marie néni háza a központba, ő úgy is Texas-ban van.

-         És mi van ha haza jön? – kérdezte apa, bizonytalanul.

-         Ugyan már apa, szerinted nem férnétek el abban a nagy házban négyen? – kérdeztem

-         Jó, oké, csak össze ne vesszetek ezen, majd megbeszéljük, ha haza jöttünk apáddal. – mondta anyáskodóan anya. Én apát vizslattam, ő meg elmerült a konyhapult bámulásában, gondolom agyonra gondolja az egészet.

-         Tényleg jönnek Liam-ék? - kérdeztem anyától.

-         Igen. – mondta izgatottan. – Csirkét csinálok mexicói módra és kukorica salátát szintén mexicói-asan. Remélem bírják a csípőset.

-         Hát én is. Niall mindent megeszik és szerintem Louis is. Liam szereti a csípőset, viszont Harry és Zayn..hát, passzolom. – mondta feltett kézzel, majd odamentem Sofihoz, aki a kanapén döglött Matt-el. Kicsit közel ültek egymáshoz, de nem vettem figyelembe.

-         Meg nézted már miket kaptál? – kérdezte a tesóm.

-         Azt se tudom, hol vannak. – rántottam vállat. Ő kezével a fal felé mutatott, a lépcső mellé. Nekem kikerekedett a szemem. Erre ők felnevettek.

-         Voltunk vagy 100an tegnap, mit vártál? – kérdezte. Sóhajok közepette oda mentem és törökülésbe nekikezdtem a nézelődésnek. A számomra szimpatikusak jöttek először, vagyis a könnyebben bonthatók, azaz az ajándék zacskósok. Annyi minden volt, hogy azt se tudtam hova fogom rakni ezt a sok mindent. Miután kipakoltam a szatyrokból, ami átlagosan ruhákkal volt tele, amiből már akartam párat venni, de még így is rám fér a vásárlás. A tesómtól 4 darab VANS cipőt kaptam.

-         Hú, de ötlet gazdag. – emeltem meg kicsit őket.

-         Ajándék lónak ne nézd a fogát. – Sofi nevetni kezdett, mondjuk így angolul elég bénán hangzott, így érthető volt.

-         Tudod, hogy örülök neki, csak többet vártam volna a tesómtól. – mondta vigyorogva. A One Direction-os fiúk ajándéka egy kupacba volt. Először Zayn csomagját bontottam, egy nagyobb dobozban volt egy pulcsi, tipikus Zayn stílusban, csak lányosan. Volt még egy a pulcsihoz passzoló VANS cipő is és egy másik dobozka. Kinyitottam és egy eszméletlen szép ROLEX óra volt benne. Arany színű volt, fehér és lila kristályokkal

-         Nézzétek már ezt. – mondtam a tepedőknek. Matt felugrott és Sofi is oda tolta a képét.

-         Wow.  Ez egy vagyon lehetett. – mondta Sofi lelkesebben.

-         Zayn-től kaptam. – mondtam vigyorogva.

-         Hát akkor nem csodálom. – mondta Matt.

-         Hát én nekem meg megvan, hogy kihez megyek férjhez. – mondta Sofi elégedetten vizslatva az ajándékom. Mi felnevettünk a tesómmal.

-         És Liam? – kérdezte Matt.

-         Ő lesz az utolsó. – mondtam vigyorogva.

-         Ennyire ne imádd. – válaszolt nevetve. Niall egy fényképalbumot adott amiben össze-vissza egy kép volt rólunk. Elnevettem magam. Járt hozzá egy levél is.

Tudom, hogy ez így béna, de szeretném, ha ezt teli raknánk képekkel. A másik fele a meglepetésednek még nem lett kész, de remélem tetszeni fog! Booooldooog szüüülinapooot Caaaailínnnn!:) 

Nagyon aranyos volt és kíváncsian vártam mi lesz a másik fele a dolognak. Mikor Louis ajándékához értem, egy újabb VANS-os doboz várt rám. Hát egy ideig nem fogok cipőt venni. Mikor kinyitottam azonban teljesen letaglózott. Egy szürke lapos cipő volt, és az 5 fiú díszelgett rajta. Niall cukin mosolygott, Harry és Zayn bóhóckodtak, Liam arca vicces volt, Louis pedig pózolt.

-         Milyen jó ötlet már. Úr Isten. Ez annyira durván jó. – mondtam és közben forgattam a cipőt tesóm orra előtt. Ő nevetve fogott le.

-         Nyugi már, látom. –Harry következett. Egy közepes méretű doboz volt, rózsaszín papírral becsomagolva és rá volt ragasztva a tetejére egy boríték. Először a papírt néztem meg, amiben az állt, hogy a valódi ajándékom személyesen akarja átadni. Hát igen rejtélyes. Kinyitottam a dobozt, amiben fánk volt. Elnevettem magam, már ezzel is megelégedtem volna, remélem nem valami nagy és drága ajándékot szánt nekem. Végül Liam ajándéka következett. Matt jobban izgult mint én. Éreztem, hogy puha belül, szóval nem cipő. Egy jó pont már van. Mikor letéptem a csomagolást nem hittem a szememnek.

-         Ez..ő..honnan tudta? Nem is látta és én..én.. én nem mondtam semmit. – hebegtem Matt-nek, majd mikor ránéztem egyből tudtam, hogy ő mondta el neki milyen is volt. Liam a világ legjobb ajándékát adta nekem, ami csak létezik. A Dolly babám pontos mása volt. Ugyan az a fonott, vöröses-barna haj, a kockás kis ruha, a barna kabát, a sárga cérnával és a hatalmas vatta láb. Elfutotta a könny a szemem, majd elnevettem magam és Matt ölébe kötöttem ki. A baba hatására olyan lettem mint egy kislány. Játszottam vele és anyáéknak mutogattam.

-         Kislányom, ha befejezted a játszadozást, megteríthetnél. Neked könnyebben megy, én nem tudom mi hol van, addig letussolok. – mondta anya és kivette a kezemből Dolly-t. Én visszavettem és konyhába mentem, kerestem neki egy olyan helyet, ahol semmi baja nem lehet, ez a mikró teteje lett. Matt és Sofi illedelmesen segítettek, így könnyen ment. Kopogta és már rákészültem, hogy agyonra puszilgatom Liam-at, de csak Mike és Am álltak kinn.

-         Sziasztok. – köszöntem.

-         Nem vagy valami lelkes. – mondta Am. Én erre villantottam egy 100as vigyort, mire ők elnevették magukat. A kis színjátékom alatt, a háttérbe begurult a nagy, fekete kocsi. Először Niall szállt ki az anyós ülésről, majd hátulról Zayn és Louis, Liam pedig vezetett. Átfúrtam magam Am és Mike között, majd Liam tekintetét kerestem, még a teraszról. Amint megláttam, hogy vigyorog én is elvigyorodtam és elkezdtem felé futni. Louis és Niall félreugrottak és hagyták, hogy Liam-ra ugorjak. Nem estünk el csak hangosan nevettünk.

-         Annyira köszönöm szépen, hogy nagyon. – a lábam, derekára kulcsoltam és úgy szorítottam magamhoz.

-         Reméltem, hogy tetszeni fog. – mondta és hallottam, hogy mosolyog.

-         Jó, hogy tetszik. Életem legjobb ajándéka. – mondtam vigyorogva és közben kicsit eldőltem, hogy szemébe nézzek.

-         Tudtam, mikor beszéltél róla, hogy jelentett valamit. Matt-et felhívtam, hogy tudna-e segíteni. Annyira kellemetlen volt, mivel már a nagy szüleiden át, mindenkivel beszélnem kell, az ügy érdekében, de megérte. – közben már letett és együtt indultunk be.

-         Szóval azért volt apa, ilyen közvetlen veled. – mondtam mikor leesett, hogy apa úgy mutatkozott be még tegnap a reptéren, mintha már ismernék egymást. Hát nem tévedtem sokat.

-         Igen, beszéltünk párszor, de megkértem őket, hogy neked ne szóljanak. Aranyosak voltak. Azért is ajánlottam fel, hogy elhozlak titeket a reptérről, így legalább kicsit megháláltam.

-         Kedves tőled. – mondtam, ő csak mosolygott. Megálltunk a csukott bejárati ajtó előtt, egymással szemben. Ahogy elnéztem a csoki barna szemeit, elkapott a vágy, hogy megcsókoljam. Megbabonázva néztem szemeibe, egy pillanatra rá kapta a szemét a számra, majd vissza a szememre. Vártam már, hogy közeledjen és összeérjen a szánk. A szívem hangosan vert a bordáim között és éreztem a fülembe lüktetni a vért. Mikor Liam mozdult, vele mozdultam én is. a következő percben kicsapódott az ajtó.

-         Na fiatalok… oops. – mondta Niall. Rákaptuk a fejünk. Niall és Matt álltak az ajtóban, tesóm vigyorogva, Niall halálra vállt arccal. Liam kézen fogott és kikerülve a fiúkat, beljebb mentünk. Mindenki köszönt, mindenkinek.

-         Hol van Harry? – kérdeztem Zayn-t, mivel ő ült a másik oldalamon. Egyenlőre a nappaliban beszélgettünk. Niall ideges volt, és kezét tördelve ült az egyik fotelben. Ránéztem Liam-re, aki apával beszélgetett Niall fotelje mellet állva. Összemosolyogtunk.

-         Hát van egy kis elintézni valója. De nemsokára ő is be fut.

-         Kéne nektek egy óra. Jut eszembe, gyönyörű szép az a kar óra. – mondtam és megöleltem.

-         Niall segített választani.

-         Köszönöm, de egyébként nem kellet volna.

-         Ne kezd már el. Mondta Matt, hogy ez lesz. – forgatta meg a szemeit.

-         Oké, oké, nem szóltam. – tettem fel védekezően a kezem. Louis a konyhába nevetgélt az anyukámmal. Arra vettem az irányt.

-         Ti mit különcködtök? – kérdeztem vigyorogva tőlük.

-         Louis, nagyon kedvesen segít nekem. Tanulhatnál tőle. – mondta anyu. Louis mögötte állt, bőszen bólogatott és helyeselt.

-         Louis-tól? Pont  Louis-tól? – kérdeztem meglepődve.

-         Igen is, nagyon illedelmes.

-         Ahan, ha te mondod. Egyébként Louis köszönöm.

-         Igazán nincs mit. – mondta mosolyogva, majd megölelt és adott két puszit. -  A képet csak a te kedvedért csináltuk – kacsintott rám.

-         Tudtam, te kis pózer. – mondta nevetve. – Egyébként nagyon jó ötlet volt.

-         Most komolyan mi mást vártál tőlem, ha nem jó ötletet? – kérdezte nagyzolva. Anyu nevetett, én csak megforgattam a szemem. Valaki megkopogtatta a vállam. Megfordultam és a kis szöszi bűnbánó arca került velem szembe.

-         Beszélhetnénk? – kérdezte és a terasz felé bökött, az üvegen keresztül Liam integetett vigyorogva. Elnevettem magam és megindultam.

-         Szóval, srácok. – kezdte Niall, mikor kiértünk. – Én nem akartam meg zavarni semmit, csak már nagyon éhes vagyok és … - erre én elkezdtem nevetni, Liam-mal. Egymásba kapaszkodtunk és röhögtünk.

-         Bocsi, csak..- kezdtem, de megint elnevettem magam. Niall már sokkal inkább ideges, mint bűntudatos volt. – Na, befejeztünk. Szóval, Niall mi nem haragszunk és semmit nem zavartál meg, mi.. mi – ránéztem Liam-re, hogy segítsen.

-         Mi csak beszélgettünk. Tényleg ne érezd magad rosszul emiatt. – fejezte be ő. Niall száját egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el.

-         Én már azt hittem, megzavartam valamit, de ha nem akkor jó. – mondta megkönnyebbülten. Megveregette Liam vállát és megpaskolgatta az én arcom, majd indult be.

-         Niall. – állítottam meg. – Kész van már? – kérdeztem. Ő elvigyorodott.

-         Nem, de te leszel aki először tudni fog róla, ha kész lesz.

-         Köszönöm. – mondta mosolyogva. Ő kacsintott, majd betolta maga mögött az ajtót.

-         Mi van kész? – kérdezte Liam.

-         Nem tudom. Annyit írt egy levélben, hogy nem lett kész az ajándék másik fele. Egy albumot adott. Annyira édes, egy darab képet rakott bele. Még mikor a házat festettük. – nevettem fel.

-         És milyen volt a tegnap este? – kérdezte és leült a nyugágyra. Mellé ültem és elmeséltem a tegnap estét, hogy mennyit nevettem és milyen jó, hogy a szüleimmel lehettem.

-         Nem izgulsz a verseny miatt? – kérdezte.

-         Nem tudom, néha igen, néha nem. Ha belegondolok, úgy ténylegesen, akkor elkap az az érzés. De így nap közben, mikor lefoglalja a gondolataimat más, akkor nem.

-         Nincs miért aggódni. – mondta mosolyogva. A nagy beszélgetést anya zavarta meg, szólt, hogy megjött Harry és, hogy ehetnénk már. Bent kicsit nagy volt a zaj, mindenki egyszerre beszélt. Harry az ajtóban állt és vigyorgott. Oda mentem hozzá.

-         Szia. – köszöntem mosolyogva. – Nem jössz beljebb?

-         Hát, igazából nem, sőt inkább kintebb megyek.

-         Már megint el kell menned? – kérdezte kissé mérgesen.

-         Nem, nem, csak.. tudod mit meg mutatom, oké? – kérdezte és kinyitotta az ajtót. Kiléptünk és egy doboz volt a teraszon, egy nagy piros masnival. – Kinyitod? – a dobozhoz léptem és levettem a díszítését, majd kinyitottam a tetejét. Egy eszméletlen cuki kutya ült a dobozban, csóválta a farkát és mikor meglátott vidáman csaholt. Én nevetve vettem ki és ölelgettem meg.

-         De milyen édes vagy. – gagyogtam neki. Harry-re néztem, aki a hátam mögött állt. – Mi a neve? – kérdeztem.

-         Chiam. – (ejtsd:csiem) rántotta meg a vállát. Ez meg milyen név? Nem tudta ezzel foglalkozni, mivel kiugrott az ölemből és körbe ugrált, közben csaholt. Én nevettem. Visszajött az ölebe és megnyalogatta az arcom. Felvettem és bevittük a házba. Mindenki körbe szeretgette, amit kicsit megszeppenve vett tudomásul, de nemsokára ugyan úgy örült, mint kinn. Míg Niall és Louis elszórakoztatta, addig én azon gondolkodtam, hogy hol legyen a helye.

-         Chachi, hoztam egy kosarat, meg pár dolgot neki. Kinn van a kocsiba, behozzuk? – kérdezte Harry.

-         Te gondolatolvasó vagy. – mondtam neki vigyorogva. Behoztunk minden és végül a szobámba tettük le az ágyát.

-         Szerinted szobatiszta? – kérdeztem.

-         Na erről fogalmam sincs. De ha nem akkor bocsi. – mondta vigyorogva.

-         Ez a legkevesebb. Majd megtanítom neki, meg trükköket és elmegyünk egy cirkuszba, ha mondjuk nem jön be a verseny. – mondtam álmodozva. Erre Harry felnevetett.

-         Inkább gyere le enni. – mondta nevetve és átdobta a kezét a vállamon. Így sétáltunk le, közben milliószor megköszöntem neki a kutyust. Leérve Chaim kicsit megpunnyadt és az egyik fotelbe aludt. Nem sokáig bírta. A többiek az asztalnál ültek.

-         Chachi, te Liam mellet ülsz. – mondta vigyorogva Niall. Az asztal szélén ültem, így csak egy szomszédom van, de az a legjobb. Végig beszélgettünk, mintha kettesben randiznánk. Én úgy is fogtam fel, mint harmadik randi. Már a fagyit ettük, ami ún. desszert volt, mikor Liam anyáékhoz szólt.

-          Ki vigyelek titeket holnap a reptérre, David?

-         Csak ha nem fáradtság. Chachi ilyenkor sajnálom, hogy nem tudsz vezetni. – vigyorgott rám apa.

-         Mintha rajtam múlna. – mondtam szem forgatva.

-         Egyáltalán nem fáradtság. – mosolygott Liam. Innentől bekapcsolódott az asztal beszélgetésébe. Én felálltam és a kutyushoz sétáltam, leguggoltam a fotel elé, amin feküdt. Két simogatás után kinyitotta a szemét, és amint meglátott, elkezdte csóválni a farkát. Elnevettem magam, az ölembe mászott, így gyorsan megfogtam és leültem én a kanapéra, ő meg visszaaludt. A tesóm Ipad-je ott hevert az asztalon, így felkaptam és megnéztem, mi van a nagyvilágba. Fél óra múlva már mindenki ott ült és folytattuk a beszélgetést, egészen éjjel 11ig, mikor is Am elaludt a tesóm vállán és Mike azt mondta haza viszi. Matt felajánlotta, hogy segít, mivel nem kocsival vannak. A fiúk még maradtak egy kicsit. Éjfél körül Liam-mal felvittük a szobámba Chaim-at.

-         Szerinted miért adta Harry azt a nevet neki, hogy Chaim? – kérdeztem miközben a földön ültünk, a kutya kosara mellet és néztük, ahogy alszik.

-         Hát, tudod Chachi meg Liam, azaz Chiam. – mondta vigyorogva.

-         Tényleg. – világosodtam meg. – Pedig már át akartam nevezni.

-         És miért is nem? – kérdezte vigyorogva.

-         Hát..- éreztem, ahogy elönt a forróság.

-         Olyan édes vagy mikor elpirulsz. – mondta nevetve, közben maga felé fordította az arcom, állam alá nyúlva. Nagyon közel ült hozzám, NAGYON közel. Pár másodpercen belül az ajka az enyémhez ért. Életem legjobb csókja volt. Először csak puhatolózva, majd bátrabban tört utat nyelve, hogy örült táncba kezdjen az enyémmel. Egyik kezem felvezettem a nyakára, és beletúrtam a puha hajába, a másikkal az arcát fogtam. Imádom az arcát. Mikor vége lett, kicsit eltávolodott tőlem. Mosolyogva néztem a szemébe, amit hasonlóan tett ő is. Azt hittem kellemtelen lesz a szemébe néznem, de ez egyáltalán nem volt így. A derekamnál fogva közelebb húzott magához, így az ölébe kötöttem ki. Fejem belefúrtam a nyakába, ő meg a derekam és a hajam simogatta. Sosem éreztem még így magam, de vágytam erre az egészre, vágytam rá. Fogalmam sincs meddig ültünk ott, összebújva, de egyszer csak Niall kopogott és dugta be a fejét.

-         Basszus már megint. – mondta csalódottan, mi felnevettünk Liam-mal.- Sajnálom, de Liam mi indulunk, te is jössz? – kérdezte.

-         Igen, mindjárt megyek. – mondta.

-         Oké, és tényleg bocsi, nem direkt csinálom. – mondta aranyosan.

-         Olyan hülye. – nevettem, mikor már rég kiment.

-         Az, pedig most tényleg nem zavart meg minket. – nevette el magát Liam.

-         Mert kinn megzavart valamit? – kérdeztem. Szerintem először és egyenlőre utoljára, de én hoztam zavarba őt. Krákogott egyet. Erre hangosan felnevettem.

-         Igen? Ez olyan vicces. – és elkezdett csikizni. Erre felébredt a kutyus is. Én feküdtem, Liam rajtam ült, Chiam pedig össze-vissza ugrált, ugatott és csóválta a farkát, végül már rajta nevettünk.

-         Hasonlít a gazdájára. – mondta vigyorogva és lefeküdt mellém.

-         Igen nagyon inteligens. – mondtam bólogatva.

-         Hát nekem nem ez jutott eszembe először. – nevette el magát. Ebből hatalmas birkózás keletkezett, aminek Louis vetett véget.

-         Jól gyerekek, majd máskor huncutkodtok, de nekünk holnap reggel korán kell kelni. – rontott be és rángatta le Liam-et rólam.

-         Hé, Olivia lekísér. – rángatott maga után Liam, utánam meg jött a kutya. Megfogtam Liam kezét, Louis meg lerohant a lépcsőn. A lépcsőforduló előtt, Liam megállított és egy hosszú puszit nyomott a számra, ez olyan hosszúra sikeredett, hogy Chaim hangosan kezdett csaholni. Nevetve váltunk szét.

-         Liaaam. – kiabállt Louis, mint egy ogre. Nevetve ugráltunk le a maradék lépcsőfokokon.

-         Végre méltóztattatok lefáradni. – mondta Zayn nagy sóhajok kíséretében.

-         Csak meg kellet szoktatni Chiam-mal, az új ágyát. – mondta vigyorogva Liam.

-         Igen, kutyus, rólad beszélünk. – guggoltam le és gügyögtem hozzá. Liam nevetett, a többiek csak furcsán néztek ránk.

-         Köszönjük a vendéglátást, Mrs. Gonzales. Isteni volt a kaja, máskor is jövünk ha itt lesz. – mondta Niall vigyorogva és megölelgette anyut, aki nevetve viszonozta. Kaptam én is mindenkitől egy-egy puszit, majd kikísértem őket a kocsiig. Liam csak az arcomra adott puszit, amit nem bántam és megértettem, mivel a fiúk egész úton ezzel piszkálták volna. Itt tart a szintjük, mit tehetnénk mást? Mikor a kocsi elhajtott, láttam, hogy Matt jön a járdán Mike-ék felől.

-         Na mizu? – kérdeztem vigyorogva.

-         Semmi, megkérdezném, hogy mitől van ilyen fene jó kedved, de asszem tudom a választ. – mondta. Erre elnevettem magam.

-         Ugyan már Matt, Matty, Matthew. – mondogattam a nevét, mindig más hangsúllyal, míg ki nem hoztam a sodrából és nekem nem ugrott. Becipelt a házba, ledobott a kanapéra és rám ült. Alig kaptam levegőt, és apa után sikítoztam. Így hárman folytattuk a csatát.

-         Miért viselkedtek úgy, mint a gyerekek? – kérdezte anya, előttünk állva. A földön feküdtünk össze-vissza. Apának se kellet több, berántotta anyát, így négyen voltunk már. Apa és Matt volt ellenem és Anya ellen, persze, hogy ők győztek.

-         Táncolunk? – kérdezte Matt, felugrott és a házi mozihoz lépett, régi tánczenéket rakott be. Apa velem, anya a tesómmal ugrált, majd én anyával és végül, hagytuk anyáékat egy lassú zenére együtt táncolni. Ahogy ott ültem és elnéztem a szüleimet, reméltem, hogy egyszer nekem is ilyen kapcsolatom lesz valakivel. Erre elvigyorodtam, mivel eszembe jutott Liam. Totál belezúgtam. Mondanám, hogy meg voltam ijedve, hisz annyira újak és intenzívek ezek az érzések, de nem. Liam mellett valahogy csak jött és nem agyaltam azon, mi lesz később.

-         Szerinted mit vegyek Liam-nak? – kérdeztem Matt-et, aki mellettem ült. – Mindjárt itt a szülinapja és fogalmam sincs mit agyjak neki.

-         Pfúúú, fogalmam sincs. De jó volna gyorsan kitalálni, az már csak három nap.

-         Köszi, így se vagyok ideges. – ütöttem meg a vállát. Mire megint úgy nézett rám, mint aki menten rám ugrik. – Ne, ne, bocsi. Többet nem ütlek meg. – mondta gyorsan, ő elröhögte magát. Sofi már réges-régen aludt Veva szobájába, anyáék a vendégszobába mentek én meg a sajátomba. Matt azt mondta alszik lenn a nappaliban.

-         Elférünk a szobámba. – ellenkeztem.

-         Ahan, te kényelmesen alszol, én meg szedhetem ki fél óránként a végtagjaidat az oldalamból. Köszi, de nem. Tegnap se aludtam semmit. – mondta miközben megforgatta a szemeit. Így megágyaztunk neki lenn a kanapén. Elmentem letussolni, pizsamát húztam, majd a laptop-omat az ölembe véve utána néztem Liam-nak. Nem mintha nem tudnék egy csomó mindent róla, de semmi olyat, amit fel tudnék használni.Azt tudom, hogy tesitanár vagy tűzoltó lenne, ha nem lenne a One Direction, de ő olyan ember, aki az álmát éli a mindennapjaiban, így fogalmam sincs mi az ami hiányzik az életéből. Fél négykor aztán megtaláltam a tökéletes dolgot, kerestem pár dolgot még hozzá a neten, majd kikapcsolva a gépet, álomra hajtottam a fejem. Míg a gépet bűvöltem, majd’ el aludtam, most meg ahogy az alvó kutyámra pillantok és a helyére, beugrik, hogy pár órával ez előtt, Liam itt csókolt meg először életembe. Ez a gondolat sikítozásra késztetett, viszont az időpont nem a megfelelői, így nagy nehézségek árán, álomba vigyorogtam magam. A következő dolog, amit felfogtam, hogy valaki puszilgatja az arcom, majd meghallottam mellőlem a kutya hangját. Elnevettem magam, mivel azt gondoltam, hogy Chiam nyalogat. Megpróbáltam magamra húzni a takarót, azonban valami megakadályozott ebben. Kinyitottam a szemem és Liam mosolyával találtam szembe magam.

-         Te, hogy kerülsz ide? – kérdeztem nevetve és belecsimpaszkodtam a nyakába.

-         Hát anyudékat viszem ki a reptérre. Te is jössz? – kérdezte édesen, de közben a számat nézte. Elvigyorodtam és az állát kicsit megemeltem, erre ő is elnevette magát.

-         Igen, anyukáméktól el akarok búcsúzni. – mondtam kicsit kisebb mosollyal.

-         Nem lesztek olyan sokat távol. Te mész nemsokára az államokba.

-         De ők Afrikába mennek legalább egy hónapra.

-         Tényleg? – lepődött meg. – Nem is tudtam.

-         Apa a reptéren dolgozik Miami-ba, és minden évben kap egy hónap szabadságot. Képzeld el, hogy olyan az egész, hogy van egy gömb, amibe országok, vannak és minden év elején az első munkanapon, mindenki húz. Egyszer emlékszem én húztam és Spanyolország lett a szerencsés. Életem legjobb nyaralása volt.

-         Nem is tudtam, hogy van ilyen.

-         Ahan, tök jó muri, de apáék nem minden évben használják ki, ezt, mert akkor apa az év többi részében nem tud olyan sokat velünk lenni. Karácsonykor például csak három napot lehet otthon, plusz a szilveszter.

-         Az szar. De legalább egy hónapig nyaraltok. – mondta vigyorogva.

-         Igen, mindenig jól sikerülnek a nyaralások. Kivéve egyet. Apa New York-ot húzta, de nem volt jó a szállás se. Matt lement egyik délután deszkázni, a szomszéd sráccal. Az ügyeleten kötöttünk ki, mert elcsapta egy taxi. Ez kb. a második héten volt, a kórházból egyenesen haza repültünk. Anya előtt azóta se emlegetjük a dolgot. – mondta nevetve.

-         Gondolom nem lehetett valami felhőtlen kiruccanás. – vigyorgott. Én helyeslően ráztam a fejem.

-         Hány óra van? – kérdeztem, miközben ásítottam.

-         Dél múlt pár perccel. Későn feküdtél le? – kérdezte. Felettem könyökölt végig, és olyan jó volt érezni, ahogy testsúlya rám nehezedik.

-         Igen eléggé. Anyáékkal táncoltunk este. Tudod régen, mikor még kicsik voltunk minden pénteken családi estét tartottunk és mindenféle tárasat kivégeztünk, meg ilyen táncos estéket tartottunk. Emlékszem egyszer télen apa beteg volt, és az unokatesóm Jasmine meg a húga Dazy nálunk voltak. Azt hiszem nyolc vagy kilenc lehettem és divatbemutatót tartottunk apának, aki másnapra jobban lett, mi meg azt képzeltük, hogy varázs ereje volt az előző napi bóhóckodásunknak. – meséltem nevetve.

-         Fiatalság bolondság. – mondta nevetve. Ezután adott egy puszit a szám sarkába, majd teljesen rám feküdt, fejét a hajamba fúrta. Lehunytam a szemem és a haját simogattam. Mennyivel jobb lett volna így aludni, és milyen jó lenne mindig így kelni. A kezem mozgatása a hajában, egyre lassabb lett és már majdnem elaludtam, mikor Chiam felugrott az ágyra és felmászott Liam hátára, majd kényelmesen elhelyezkedett rajta. Éreztem, ahogy Liam rázkódik a nevetéstől, ami engem is erre sarkallt.

-         Ne már, így nem tud elaludni. – súgtam Liamnak.

-         Persze, hisze ez olyan kényelmes, hogy hagyom had aludjon. – suttogta vissza. Erre én még jobban nevettem. Kopogtak az ajtón, majd anya és apa jöttek be. Elnevették magukat.

-         Engem kihagytok a családi alvásból? – jött be tesóm is vigyorogva.

-         Csak a közeli családtagoknak szóltam. – mondtam neki vigyorogva.

-         Au. Ez övön aluli volt. – mondta, majd az asztalomhoz lépett, ahonnan leemelte a gépemet, majd lefényképezett minket. – Chiam első képe. – mondta nevetve Liam. anya a segítségére sietett, és levette a kutyust, majd elkezdte a kezében dajkálni, így Chaim visszaaludt.

-         Csak azért jöttünk, hogy gyertek kajálni, utána akár indulhatunk is. A gép kettőkor indul, igaz? – kérdezte apa.

-         Igen, megyünk csak felöltözök. – mondta nekik jelzésképpen, hogy kimehetnének.

-         Gondolom Liam segít. – vigyorgott kajánul Matt. Én csak hozzávágtam egy párnát, anyáék szerencsére már kimentek, így tett tesóm is, és jó hangosan becsukta maga mögött az ajtót.

-         Segítsek? – kérdezte Liam hasonló vigyorral az arcán, mint tesóm.

-         Igen, válassz nekem ruhát. – vágtam rá, legurítottam magamról, majd a fürdőbe mentem. Megmostam a fogam és kontyba tűztem a hajam. Mikor kimentem, Liam már nem volt benn, az ágyamra terített pár ruhát. Egy fekete, és csodák csodájára egy disney mintás póló, amin Mine volt. Felöltöztem, és mivel egy csomó új cipőt kaptam, egy pink alapút választottam, amin fekete hello kitty fejek volt, sablonosan. Felkaptam a telefonom és lerohantam, anya már Matt-el terített, és Veva is ott ült már. Levágódtam mellé és beszélgetni kezdtünk. Liam ült a másik oldalamon, szóval nem unatkoztunk. Mire végeztünk az ebéddel, rossz lett a hangulatom, mivel tudtam, hogy alig egy óra és anyáék elmennek. Veva, Liam és én bepakoltunk a mosogatóba, és elpakoltunk minden, míg anyáék elkészültek a repülőútra. A kocsiban 4-en utaztunk, mivel csak anya és apa mennek haza. Míg én csendben ültem, az anyós ülésen, apukám vicceket mesélt, anyukám meg Liam-mal hangosan nevetett. Én inkább a rádióra koncentráltam, mivel már ezerszer hallottam ezeket a vicceket. Belenéztem a visszapillantó tükörbe és elnéztem, ahogy anya szeme körül megjelennek az apró ráncok, valahányszor felnevet, de ez csak szépít rajta. Csodálkozom, hisz ő még annál is többször hallotta ezeket a vicceket, mint én mégis minden vigyora és kacagása őszinte. Letekerem az ablakot és behunyom a szemem, hogy élvezzem a meleg szelet, ahogy csapkodja a hajam és vágja a szemem. 10 percen belül már ott is voltunk.

-         Jaj, kicsim, ne legyél így elszontyolodva, kevesebbet leszünk távol, mint eddig. Csak egy röpke hónap. Könnyebb lesz a táncra és a srácokra koncentrálnod. És megígérem, hogy beszélek Merie nénivel, hogy oda költözhessünk egy fél évre. – mondta miközben a vállam simogatta.

-         Tényleg? – kérdeztem boldogan. Ő bólintott én meg, magamhoz öleltem.

-         Nos, Olivia, mi tőlünk nem kaptál semmit a szülinapodra. Még. – mondta apa. – Brandon felhívott, hogy LA.-ben találtak egy házat, ami teljesen megfelelne a verseny idejére. Mivel közösben vennétek, így mi kifizettük a te részed és vettünk néhány bútort, ami segíti, hogy kényelmesebb legyen az ott élés.

-         ÁÁÁÁÁ - sikítottam, majd apa nyakába ugrottam. – Köszönöm, köszönöm, köszönöm. – kiabáltam, mire többen hülyének néztek, de kit érdekel?

-         Oké, de meg fulladok. – mondta apukám, én elengedtem és megszorongattam anyukámat is.

-         A második ház, amit fél éven belül vesztek neki. – morfondíroztam. – Hol lesz a következő? – kérdeztem vigyorogva, mire ők felnevettek.

-         Remélem sehol. – válaszolta nevetve apa. Rengetek puszi és ölelés után, anyáék becsekkoltak, mi meg elindultunk kifelé. Liam átdobta a kezét a vállamon, én meg megfogtam a vállam mellett logó kézfejét.

-         A fiúktól félünk, de egy egész világ előtt nem. – jegyeztem meg, mivel az utca másik felén kattintgatott pár paparazzi. Liam felnevetett.

-         Én nem félek senkitől. Te talán bánod, hogy meglát velem valaki? – kérdezte lenézve, rám.

-         Nem szégyellek, ha erre célzol. – mondtam neki vigyorogva.

-         Helyes. – bólintott, majd puszit nyomott a fejem tetejére. Lementünk a parkolóba, de kocsi körül egy csomóna voltak. Liam lerántott egy másik autó mögé.

-         Most mi legyen? – kérdeztem.

-         Felhívjuk valamelyik fiút. – válaszolta magabiztosan. Megütögette a farmerja zsebét, majd rám nézett. – Van nálad telefon. – én villantottam egy 1000w-os mosolyt.

-         Sehova nem megyek telefon nélkül. – majd utánozva Liam-at a zsebemhez nyúltam. – Kivéve, ha anyáékat rakom fel egy repülőre. – mondtam csalódottan, erre Liam lehajtotta a fejét. Ott guggoltunk egy kocsi mögött és semerre nem tudtunk menni. Elnevettem magam kínomba, és a vállára hajtottam a fejem.

-         Egy jó dolog van az egészben. – mondta.

-         Mi? – emeltem fel a fejem.

-         Hogy veled vagyok. – mondta, majd közelebb hajolt és megcsókolt. A pillangók az eddiginél is gyorsabban csapkodták a szárnyukat a gyomromba, ami meglepő, hisz mióta felkeltem, azóta le sem állnak egy percre, mivel Liam reggel óta a közelemben van. Ismét teljesen kitörlődött minden gondolat a fejemből és azt se tudtam, hogy mi a nevem. A kezét rásimította az arcomra, majd véget vetett a csóknak. Egy utolsó puszit nyomott a számra, majd elvált tőlem. Míg ő nagyban vigyorgott, én próbáltam másodpercenként figyelmeztetni az agyam, hogy vegyen levegőt, különben itt halunk meg. Az idilli pillanatot egy harmincas éveiben járó pár zavarta meg.

-         Segíthetünk valamiben? – kérdezte a férfi megilletődve. Valószínű az ő autójuk nyújtott eddig menedéket. Opps. 

-         Ami azt illet igen. – mondta Liam. – Látják, azt a rengeteg embert, annál a kocsinál? – kérdezte, majd kicsit az ablakon keresztül a kocsinkra mutatott. A férfi bólintott. – Na az az én kocsim, de mint látják, nem igazán tudok a közelébe jutni.

-         És nekünk mi közünk van ehhez? – kérdezte a nő értetlenkedve.

-         Nagyon megköszönnénk, ha segítenétek, hogy mi mégis be tudjunk ülni abba az autóba. – válaszoltam most én.

-         Na jó, és mi mégis mit csináljunk, meg egyáltalán kik vagytok, hogy paparazzik kergetnek benneteket? – kérdezte a férfi, és látszott, hogy kezd ideges lenni.

-         Egy bandának a tagja vagyok, One Direction, gondolom, nem mond sokat, szóval mindegy is, de tényleg nagyon jó lenne, ha segítenének. Nem vagyunk csalók vagy rablók, esküszöm. – mondta Liam.

-         Rendben, mit kéne tennünk? – mondta beleegyezően a férfi.

-         Oda adom az autó kulcsát, maguk oda mennek, és úgy tesznek, mintha az önöké lenne. Beszállnak és elhajtanak két-három utcával arrébb, addig mi oda jutunk valahogy. – mondta Liam, majd rám nézett, én megrántottam a vállam, majd bólintottam, hogy jó terv.

-         És hol álljunk meg? A Remington street jó lesz, - kérdezte a nő, míg a férje elvette a kulcsokat.

-         Tökéletes, ha esetleg későn, ezer bocs, de nem lesz könnyű kijutni innen. – mondta Liam, én majdnem elnevettem magam, bár próbáltam fegyelmezni magam, de egy halk kuncogás, kicsúszott. A nő szája széle megremegett, majd ránézett a férfire, aki halványan megbiccentette a fejét, majd elindultak. Mi feltérdeltünk, és a kocsi ablakán keresztül néztük a jelentett. Odamentek a kocsihoz, majd kérdőre vonták az ott legyeskedő lesi fotósokat, hogy mégis mi a francot csinálnak a kocsijuknál. Mikor beszálltak és indítottak, a fotósok értetlenkedve néztek össze. A kocsi elhajtott, majd mindenki szét széledt. Liam megfogta a kezem, és sapkáját a fejébe húzva, az ellenkező irányba indult, mint a kocsi. Már szint futotta Liam mögött, mikor megálltunk egy fal mögött. 5 perc után teljesen üres volt a parkoló, vagyis paparazzi mentes. Nevetve futottunk át a kocsik között, majd végig a két utcán, míg meg nem láttuk a fekete a kocsit egy fa alatt.

-         Nagyon szépen köszönjük, megmentették az életünket. – mondta Liam kicsit eltúlozva, de hatásosan. A pár már vigyorgott.

-         Tudod, tévedtél mikor azt mondtad, hogy úgy sem ismerjük a bandádat. Tudod, van egy 12 éves lányunk, Shamanta. – mondta a nő.  

-         Mit írjak alá? – kérdezte Liam, mi meg felnevettünk.  A férfi egy lapot húzott elő. Liam aláfirkantotta és írt mellé, valamit, mivel eléggé sokáig tartott. A férfi megnézte, majd felnevetett.

-         Köszönjük szépen. – mondta a nő, a férfi meg helyeslően bólintott.

-         Ha adnak egy telefonszámot, küldök egy jegyet a lányuknak a következő Londoni koncertre. – mondta Liam.

-         Hát az igazságot bevallva, csak nyaralni vagyunk itt, a héten utazunk haza, az államokba, és nem hiszem, hogy a munka, meg az iskola mellett, vissza tudunk utazni. Inkább nem fájdítom a szívét.

-         Igen, jobb, ha nem. – mondta a férfi helyeslően. Szerintem kissé papucs volt a pasi, de boldognak tűnnek.

-         Mi is az államokba utazunk. – mondta Liam felvillanyozva, közben rám nézett. Annyira édes volt. legszívesebben ráugrottam volna, és addig csókolom, míg…oké, sokáig. Míg számot cseréltek, addig Liam-et csodáltam. Ő az én adoniszom. Arra eszméltem fel, hogy a férfi felnevetett, de nem csak én, a felesége és Liam is ránézett. Ő engem vizslatott.

-         Minden rendben? – kérdezte a nő.

-         Igen, csak elbambultam, de nem csak én. – nevetett, közben engem nézett. Szóval látta, hogy folyik a nyálam. Éreztem, hogy elönt a pirosság. Liam értetlenül nézett rám, és a férfira felváltva. Utoljára megköszöntük, hogy segítettek, beültünk a kocsiba és elhajtottunk.

-         Ez marha ciki volt. – mondtam nevetve.

-         Mi volt a hapsival? – kérdezte Liam. Éreztem, hogy megint elpirulok.

-         Semmi. – ő csak bámult rám. – Tényleg semmi.

-         Ahan, oké. – mondta, bekapcsolta a rádiót és úgy tett, mintha ott se lennék. Eléggé kínos fél óra volt. Megállt az ő házuk előtt, kiszállt, meg sem várva engem.

-         Állj, már meg. Tényleg semmi nem volt. – mondta miközben kiszálltam a kocsiból. – Csak… én, csak. Jaj, ez olyan kínos. – mondtam miközben megfogtam a homlokom. Liam visszasétált elém, és érdeklődve várta, hogy folytassam.

-         Elmondom, ha megígéred, hogy nem nevetsz ki. – tettem fel a kisujjam.

-         Jelenleg mérges vagyok, és nem látok rá esélyt, hogy nevetni tudjak. – válaszolta és a kisujját az enyémre csavarta.

-         Annyi volt, hogy néztelek, miközben te beszéltél a nővel, a pasas ezt észrevette. Ennyi.

-         Ez miért baj? – kérdezte értetlenül.

-         Mert bámultalak, csodáltalak, bálványoztalak…stb. – hajtottam le a fejem. Magához ölelt, miközben nevetett. – Megígérted, hogy nem nevetsz. – mondtam duzzogva, és próbáltam elhúzódni tőle, de ő nem engedett.

-         Ne legyél buta. – mondta nevetve. Felemelte az állam és a szemembe nézett. – El sem tudod képzelni, milyen jó ezt hallani. Azzal teljes mértékben tisztába vagyok, hogy én oda vagyok érted és nem tudok betelni veled, de, hogy te is így érzel, vagy valami hasonlót, az..az nagyon jó. – eddig mindig ő kezdeményezett, így most rajtam volt a sor. Kezem közé fogtam a fejét, és magamhoz húztam. Az eddigi csókjainkra inkább a romantika volt a jellemző, míg ez szenvedélyes volt. Próbáltam éreztetni vele, hogy én is teljesen oda vagyok érte, nem csak ő én értem. Jó sokáig elhúzódott, de isteni volt.

-         Sose kételkedj abban, hogy oda vagyok-e érted, oké? – kérdeztem a szemébe nézve.

-         Oké. – mondta, majd még egy apró puszit nyomott a számra, majd kézen fogott és bementünk. A fiúk az előszobában álltak és tapsoltak, Louis fütyült is. Elnevettem magam, és Liam mögé bújtam.

-         Hiába, bújsz el, láttunk titeket. – mondta Niall, vigyorogva és kirángatott Liam mögül. Magához ölelt, és súgott a fülembe valamit.

-         Mesélned kell. – mondta vigyorogva, hogy csak én halljam.

-         Oké, úgy is kellesz. – súgtam vissza.

-         Héé. – tolt el magától.

-         Nem, úgy. – nevettem fel.

-         Mit nem úgy, és milyen héé? – kérdezte Louis.

-         Semmilyen. – válaszolta Niall.

-         De tudni akarom. – duzzogott. Én megfogtam Liam kezét, másik oldalamon belekaroltam Niall-be és beljebb mentünk.

-         Aki kíváncsi hamar megöregszik. – mindenki nevetett, kivéve Liam-at, ő már hallotta ezt a bölcsességet tőlem. Rá néztem és megráztam a fejem, jelezvén, hogy kiborít, hogy ilyeneket nem ismernek. Ő csak felnevetett és megborzolta a hajam.

-         Mit csinálunk ma? – kérdeztem, miközben felpattantam az egyik bár székre. Liam kérés nélkül öntött nekem egy pohár gyümölcslevet és letette elém. Mosolyogtam neki egyet köszönet képen.

-         Nekünk próbálnunk kell. Fél négytől. – mondta Louis. Az órára néztünk, ami majdnem hármat mutatott.

-         Ohh, akkor én megyek. – pattantam le a székről gyorsan.

-         De eljöhetsz velünk. – mondta Harry.

-         Nem akarok zavarni. – mondtam.

-         Te sosem zavarsz. – mondta Liam mosolyogva.

-         Nem, nem csak nyűg lennék, felhívom Moon-t, hogy merre van. – mondtam mosolyogva.

-         Biztos nem jössz? – kérdezte Liam. Én megráztam a fejem.

-         Meséld el, mi volt ma. – mondtam neki vigyorogva, majd megindultam kifelé.

-         Mi volt? – hallottam Niall-t és Louis-t egyszerre megszólalni.

-         Majd mindjárt. – válaszolt, majd kikísért.

-         Sziasztok. – kiabáltam be. Egy nagy kiabálás volt a válasz, de biztos nem ’szia’ volt. Nevetve léptem ki az ajtón.

-         Mikor látlak? – kérdezte Liam.

-         Talán este, nem tudom. Brandon felkészített, hogy sok időmet fogják elvenni a próbák, de hát valamit, valamiért. – rántottam meg a vállam.

-         Akkor majd felhívlak a nap folyamán, és meglátjuk.

-         Rendben. – csak álltunk és néztünk egymásra. Semmi olyan dolog nem jutott eszembe, ami nem giccses vagy átlagos. Vagyis nem akart semmi, az eszembe jutni, csak néztem a barna szemeket és semmire nem gondoltam. Gondatlan voltam, és boldog. Elmosolyodtam, mire ő is.

-         Gyönyörű vagy, mikor mosolyogsz. – simította rá kezét, az arcomra. Beharaptam a szám szélét, és csak néztem rá. – Mondjuk ez hülyeség volt, hisz te mindig szép vagy.

-         Oh, hogy találtad ki? – kérdeztem ironikusan, mire felnevetett.

-         Csak tisztáztam a dolgokat. Amik természetesek. – magyarázott, össze-vissza.

-         Fog már be. – mondta vigyorogva, és rátapadtam a szájára. Derekamra csúsztatta a kezét, és közelebb húzott magához, az én kezem egyik kezem a hajába túrt, a másik az arcán matatott, mint mindig. Kiss idő múlva elváltunk egymástól.

-         Akkor hívsz? – kérdeztem.

-         Természetesen. Kellemes napot. – mondta édesen, mikor már kicsit arrébb sétáltam.

-         Nélküled? Nehéz lesz. – fordultam vissza, mire ő nevetett.

-         Szia, Olivia. – nevetett. Én dobtam neki egy puszit, amit ő vigyorogva elkapott. Nevetve tettem meg a hazafelé utat. Tárcsáztam Moon-t, aki riadóztatta a többieket is, és négyre megbeszéltük, hogy találkozunk. Gyorsan haza rohantam, átöltöztem, játszottam egy kicsit Chaim-mal. Ki akartam rakni a hátsó udvarra, hogy lehessen kint is, mivel két pisifoltot is feltakarítottam. Kimentem és meglepetésemre, az udvar egyik sarkában, egy kis elkerített rész volt, drótkerítésből. Ezt ki csinált? Egyáltalán mikor? Nem tudtam sokat gondolkodni, mivel sietnem kellet. Felszaladtam az emeletre a vendégszobába.

-         Matt, hahó, ébredj már fel. – rázogattam tesómat.

-         Mi van? – kérdezte álmosan.

-         Ki csinálta Chaim-nek, az udvaron, azt az izét? – ültem rá.

-         Ne, már. – lökdösött, de én nem mozdultam. – még apával csináltuk tegnap. Egész nap aludtál, nem volt nehéz. – vigyorgott, majd úgy fordította le magáról a takarót, hogy betakarjon, ezzel lelökve magáról.

-         Héé. – kiabáltam. Nevetést, hallottam, majd ajtócsapódást. Gondolom ki ment a fürdőbe, így gyors átrohantam a szobámba, felkaptam a cuccom és elindultam. Negyed óra múlva már ott is voltam. Megköszöntem, hogy lebeszélték anyáékkal és azt is, hogy kihagytak belőle. Egészen hétig próbáltunk, vicces volt az egész. Teljesen összeszoktunk már és ennek nagyon örültem.

-         Srácok, arra gondoltam, hogy indulhatnánk egy versenyen. – mondta Emilio, mikor a földön ültünk és beszélgettünk.

-         Tudom, hogy durva, de arra gyakorlunk most. – mondta Brandon. Mire mi felnevettünk.

-         Haha, nem arra gondoltam, azon kívül egy másik verseny. – elővette az Ipad-jét és mutatott egy versenykiírást. – Long Beach-en lesz, LA mellett. Szeptember 15.-dikén. Lehet szólóban, vagy csapatba indulni. 1.45 perces koreo kell és kész. Nekünk van legalább 10 perc ha összenézünk minden apró dolgot.

-         Jó, de ki kéne gyakorolni, meg különben is, nem az ABDC-re kéne készülni?

-         Ez pont arra készít fel. Kicsit összeszokunk és felmérjük a tudásunkat is. – mondta biztatóan Mili.

-         Igaza van. – mondta Pacman bólintva. Ő az ún. csapatkapitány. Mindig mondja, hogy itt mindenki egyforma és ez igaz is, de ő a csapat esze és lelke. – Jó tapasztalat lenne, és tényleg megtudjuk, hogy állunk tudásilag.

-         Szóval szerinted oké? – kérdezte Mili vigyorogva. Pac bólintott. Mire ő győzelemittasan felugrott, mi felnevettünk. Összepacsiztak. – Nagyon be voltam szarva, hogy nemet mondasz. – mondta megkönnyebbülten, Pac csak nevetett rajta.

-         Szerintem jó ötlet. – mondta Brandon.

-         Szerintem is. – Jaja.

-         Nekem is tetszik. Végre valami izgalom. – dörzsölte össze a kezét Moon, olyan vicces volt az akcentusa.

-         Hát én nem vagyok benne biztos. – mondtam kicsit félve. Nem éreztem magam eléggé magabiztosnak, hogy elinduljak egy versenyen, bár épp egy versenyre készülök, úgyhogy ez nem túl jó érv ellene.

-         Ne már Chachi. Tudodm, hogy nem rég óta ismersz bennünket, de higgy nekünk. Jó vagy és teljesen kész vagy arra, hogy megmérettesd magad másokkal is. – mondta Moon. Vele a legjobb a kapcsolatom, a srácok közül és jól estek a szavai.

-         Chachi, chachi, chachi. – kezdett tapsolni Brandon. Mire mindenki a padlót és a tenyerét ütötte és a nevemet harsogták.

-         Oké, oké, benne vagyok. – adtam meg magam. Mire Bardon felkapott és a vállára dobott, majd úgy ugrált és futkorászott a terembe. A többiek ujjongtak, én sikoltoztam. Miután lenyugodtak, már nyolc óra lehetett.

-         Chachi. – lépett oda hozzám, Jaja, mikor a cuccaimat szedtem össze. – Mi lenne, ha beülnénk valahova? – kérdezte mosolyogva. – Tudom, hogy eléggé késő van, de jó lenne valami csajos estét tartani.

-         De jó ötlet. – mondta vigyorogva. – csak előtte haza kéne mennem.

-         Oké, kilencre nálad leszek, kocsival. – mondta bólintva.

-         Köszi. – haza ugrottam, letussoltam és azon gondolkodtam, mit is vegyek fel. A szekrény előtt álltam és gondolkodtam.

-         Megint mész? – kérdezte Matt, aki kopogás nélkül bejött és ledobta magát az ágyamra.

-         Igen, bocsi, hogy élek. – mondtam neki szarkazmussal a hangomba.

-         Hát még jó. – mondta vigyorogva. – Átjön Amanda, úgy volt, hogy Mike-al, de meg valami Emily-vel találkozik, így csak Am jön.

-         Elleszel te két lánnyal? – utaltam Sofira, aki reggel elment az unokatesójához, aki London egyik külső kerületében van, de estére már haza is jön.

-         Bőven, még kevés is. – mondta vigyorogva. Én hozzá vágtam egy pólót.

-         Segíts, mit vegyek fel? – végül kiválasztott egy magas derekú szoknyát, egy fehér toppot, és egy fehér szandált. – Köszi. – nyomtam az arcára egy puszit, majd kirugdostam a szobámból. Felöltöztem, majd kinéztem még a kutyushoz. Nagyon elvolt, valami rágcsával, amit még Harry hozott neki. Dudálást hallottam, így bekiabáltam még Matt-nek, majd felkaptam a táskám és kimentem a kocsihoz. Egy kis étterembe ültünk be, ami Jaja nagynénjéé volt. Hangulatos volt, és Jaja jobb fej, mint gondoltam. Eddig is aranyosnak tartottam, de most kifejezettem nagyon bírom. Lehet vele komolyan beszélgetni és nevetni is. Most a 1D-s ház felé sétálok épp, mivel Liam hívott, hogy neki jó, így miután befejeztük Jaja-val a beszélgetést, megbeszéltük, hogy hozzájuk menjek. Jobb is, mivel csak pár utcára laknak, az étteremtől. Liam már kinn várt a kapunál Zayn-nel, aki cigizett.

-         Sziasztok. – mondtam mosolyogva. Először Zayn-nek adtam puszit, majd Liam-hez léptem, akit szájon pusziltam. Zayn huhogott, mi meg nevettünk. Elbeszélgettünk, míg Zayn károsította magát, majd bementünk. Niall vigyorgott, mint a tejbe tök egész este.

-         Szerintem nekünk beszélnünk kell. – mondtam neki. Ő csak vigyorgott és megrántotta a vállát. Nevetve húztam fel a szobájába, Liam-re meg bocsánat kérően néztem, de ő csak nevetett.

-         Szóval, mi az öröm tárgya? – kérdeztem.

-         Hát van egy lány, akivel találkoztam. Táncos ő is, ma a próbán. Tudod a turnéra gyakorolunk már egy ideje és mindig látom őt is.

-         Nektek vannak táncosaitok? – kérdeztem meglepetten.

-         Nem csak, mikor átöltözünk, akkor a szüneteket valamivel ki kell tölteni, így ezért szoktunk kitalálni valamit oda.

-         ÉS milyen a lány, kedves? Gondolom szép.

-         Nagyon. Barna haja van, bár nem sokat beszéltem még vele, de mindig mosolyog, és köszönni is szokott. Az egyik srác akivel táncol, azt mondja szeret enni nagyon. – mondta nevetve, mire én is elnevettem magam.

-         Akkor valamiben már hasonlítotok. És elhívod valahova? – kérdeztem.

-         Nem merem. Mármint, kicsit félénknek tűnik és nem akarom elijeszteni.

-         Szerinte, próbáld meg, veszíteni nem fogsz vele. – mondtam neki.

-         Oké, majd megpróbálom.

-         És veletek mi van? – kérdezte. Szerintem fülig pirultam. Az arcom elé húztam egy párnát, majd hátradőltem az ágyon. Ő felnevetett.

-         Mindig ezt csinálod, mesélj már valamit. – mondta és a vállam rázogatta. Elmeséltem neki, hogy mi volt mikor ránk nyitott, mind kétszer. Szegény nem győzött szabadkozni, én meg nem győztem mondani neki, hogy nem történt semmi.

-         Szerelmes vagy? – kérdezte komolyan. Ő a hasán könyökölt, én meg a hátamon feküdtem.

-         Tudod, Niall, ez olyan, mintha megtaláltam volna a tökéletes embert. Vagy nem is, csak még a hibái is tetszenek. – mondta elgondolkodva miközben a plafont bámultam. – De még nem tudod, hogy milyen a szerelem. Ha ilyen akkor jó. – mondta vigyorogva. – Jaj, Niall, majdnem elfelejtettem. – ültem fel hirtelen.

-         Micsodát? – kérdezte. Elmeséltem neki mit tervezek Liam szülinapjára. Nagyon tetszett neki az ötlet, annyira, hogy az ágyon kezdett ugrálni. Mondjuk igen jól fognak ők is járni, de az sem gond. A hangzavarra, bejött Liam és Louis.

-         Mi az öröm tárgya? – kérdezte Liam. Louis-t nem is érdekelte, csak ugrált Niall-el és kiabált, pedig azt se tudta minek örül.

-         Semmi, a táncos csajról beszélgettünk. – álltam fel.

-         Áhán. – mondta. Mellé sétáltam és átkaroltam a derekát, ő meg a vállam. – Lemegyünk? – kérdezte.

-         Ahan, Niall! Lementünk. – kiabáltam túl őket. Egy hangos oké volt a válasz, így elindultunk lefelé. Közben elkezdtem mondani a srácok nagy ötletét, a Long Beach-i versenyről. Neki is tetszett, bár nem volt olyan lelkes.

-         Az a baj, hogy így még kevesebbet tudunk találkozni. Főleg, hogy után nekem a turné, neked a verseny. – mondta elhúzott szájjal. A kanapén ültünk, a hátamat neki támasztottam.

-         Fogalmam sincs mi lesz. – mondtam én is elgondolkodva. A következő fél évben nem igazán fog ráérni egyikünk se.

-         Az a baj, hogy oké, hogy a szeptembert mi is LA.-ben töltjük, után utazgatunk és majd csak karácsonyra jövünk vissza.

-         Addigra nekem is vége lesz a versenynek is, biztosan.

-         Jó, de az hónapok múlva lesz csak. – mondta én sóhajtottam egyet, de nem mondtam mást rá.

-         Srácok, nézünk valami filmet? – dobta le magát a kanapéra Zayn. – Valami durva horror-t? Hercegnő bírod a vért? – kérdezte hatalmas vigyorral.

-         Én mindent bírok. – rántottam meg a vállam.

-         Ahan, oké. Akkor Rém álom az elm utcában? – kérdezte.

-         Ne. – mondta Liam.

-         De. – vágtam rá én. Időközben lejöttek a többiek is.

-         Az első vita. – mondta Louis és rákönyökölt az asztalra. Hozzá vágtam egy díszpárnát. Mindenki elhelyezkedett kényelmesen, mi maradtunk Liam-mal ugyan úgy, Niall rám terített egy takarót, majd neki dőlt a felhúzott lábamnak. Hát kb. 45 percet néztem végig, a többit vagy Liam takarta ki a kezével, vagy én takartam el Liam kezével. Niall is végig remegett, Harry bealudt, Zayn csak nézte, Louis végig kommentálta, Liam meg néha csendbe súgott valamit, ha nagyon mű részhez értünk. Mire vége lett a filmnek eléggé késő volt, és Liam kérte, hogy ne menjek haza. Felhívtam Matt-et és lebeszéltem vele, hogy holnap együtt leszünk egész nap. Harry-t betakartuk és hagytuk had aludjon, olyan édes volt.

-         Mész tussolni? – kérdezte Liam a szobájában. Bólintottam, kaptam egy nadrágot, meg egy pólót és elindultam a fürdőbe. Negyed óra múlva kész is voltam. Cseréltünk, míg ő fürdött a szobájában nézelődtem. Rengeteg kép volt az egyik szekrényen, a családjáról, a fiúkról, és ismeretleneket is felfedeztem. Egy képen én is rajta voltam, a tűzoltóságon, a második randinkon, amit ki tweet-elt. Elvigyorodtam. Éreztem, hogy két kéz ölel át hátulról.

-         Emlékszel arra az estére? – kérdezte a fülembe súgva. A lehelete csiklandozta a fülem, és jóleső borzongás futott át rajtam. Rákulcsoltam a kezem, az övére.

-         Mindenre emlékszem, amit veled csináltam. – mondtam mosolyogva.

-         Jól elrontottam az estét. – hangjában hallani lehetett a bűntudat. Megfordultam és ránéztem. Nem akartam mondani semmit, hisz akkor is így gondolta volna, akármit is mondok. A szemei ismét elvarázsoltak és egy másik világba vezettek. Egy csodálatos világba. Az arcára simítottam a kezem és megcsókoltam. Ismét elolvadtam a kezei között. Mikor lefeküdtünk aludni, teljesen összebújtunk, és én annyira boldog voltam, hogy vele lehetek. Azt mondta a szívem, hogy szerelmes vagyok. És én boldogan, mosolyogva aludtam el.