24. fejezet

                                            

 Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy, csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak

Amint a kijelölt utcába értünk, megállt a tudomány. Sofi annyit mondott, hogy a Kingstone streeten van, de, hogy hol? Egy fiatal lány jött velünk szembe, kissé lerobbant külsővel.

-         Bocsi, nem tudod hol lakik Pete? – kérdeztem, utána rájöttem, hogy nem is Pete, csak a haverja lakik itt.

-         Itt nem lakik semmilyen Pete. – mondta és szája széle gúnyos mosolyra húzódott. 

-         És nem is jár ide semmiféle Pete? – lépett mellém Liam.

-         De a 66-osba, Andy-hez. Jó fej srác. Olcsón adja kerát. – nevetett. Nem tudom pontosan, hogy mi az a kera, de biztos nem üdítő. Megindultam, arra az irányba, ahová a lány mutatott.

-         Szerintem hívjuk a zsarukat. – mondta Niall és megfogta a kezem. Szerintem saját magát védte ezzel a mozdulattal, és nem engem.

-         Először megkeresem Sofit, max. utána. – sorházak álltak egymás hegyén-hátán,csupa vörösbe, bár a vakolat hullott. A 66-os ház se volt valami szívderítő látvány, de fellépdeltem a lépcsőn és benyitottam. A folyóson elég sok szemét volt és egy ember is feküdt az egyik ajtó tövében. Niall egyre szorosabban fogta a kezem és Liam is elég közel húzódott.

-         Most hova? Nem kopoghatok be mindegyik házba. – mondtam idegesen.

-         Csak egybe, ott megkérdezzük, hol lakik Andy és kész. – mondta Liam és a bal oldali első ajtóhoz lépve, bekopogott. Nem történt semmi, kopogott még egyszer. Kulcs fordult a zárba, majd lenyomódott a kilincs.

-         Igen? Miben segíthetek? – egy 30-as éveiben járó, igen csinos nő nyitott ajtót.

-         Öhm, Andy-t keressük. – mondta Liam.

-         Hárommal arrébb, de remélem ti nem,..

-         Nem, nem mi nem. – mondta gyorsan Niall.

-         Hála istennek, Andy-t csak ezért keresik általában. – mondta vállat rántva.

-         Mi kivételek vagyunk. Köszönjük a segítséget. – mondtam és a fiúkat tovább rángattam. Az ajtó előtt megálltam és vettem egy mély levegőt. Kopogtam, de válasz nélkül benyitottam. Annyira meglepődtem, hogy meg is megtorpantam. A lakás szinte tisztább volt, mint az enyém. Mindennek meg volt a helye és minden tiszta volt, akár a patyolat.

-         Mi kéne? – kérdezte egy huszonéves srác, a kanapén ülve, újságot lapozgatva, lába az asztalon.

-         Sofit és Pete-t keresem. – mondtam, és tudtam, hogy nem voltam olyan magabiztos, mint, ahogy elterveztem.

-         A vendégszobába vannak. – mondta nagy sóhajjal és felállt. – Nézd, Sofi port akarat, de Pete azt mondta, ne adjak neki, így kitaláltuk, hogy cukrot adunk neki egy kis Gin-be keverve. Két pohár után, hívtad te, asszem. Régóta nem ivott és nem szedett semmit, azért reagált így. Most alszik, vigyétek haza és járassátok psziho izéhez – hadonászott, én meg csak megdermedve álltam. Arra eszméltem fel, hogy Liam az ölében viszi ki az alvó lányt, Niall meg engem toszogat kifelé. Még meg köszönni, se köszöntem meg. Hátra ültem Sofi feje az ölembe került. Niall magyarázott valamit, de nem fogtam fel. Behunytam a szemem és hátra ejtettem a fejem. Niall szólingatott, de felemeltem a kezem jelzés kép. Mire haza értünk, összeszedtem magam.

-         Bevigyem vagy felébreszted? – kérdezte Liam.

-         Vidd be, majd ott. – néztem rá hálásan. Bólintott, én meg Niall-el bementem, felmentünk egyenesen a szobámba.

-         Kimentek kérlek? – kérdeztem a fiúktól. Niall sarkon fordult, Liam meg hozzám lépve nyomott a fejem búbjára egy puszit, majd távozott. Az ágyon fekvő lányhoz léptem, aki békésen aludt.

-         Sofi. – rázogattam óvatosan, kellet vagy 2 perc neki mire magához tért. – Gyere segítek lefürdeni. – mondtam, miközben felhúztam az ágyról, majd a fürdő felé irányítottam. Megengedtem a vizet és közben segítettem levenni a ruháit. Miután lehúztuk a nadrágját, azt hittem rosszul leszek. Mindkét combját vízszintes csíkokba meg vágdosta. A combtövétől egészen a térdéig. A világ legvisszataszítóbb dolgát jelentette számomra, ha valaki vágdosta magát. Gyorsan túl kellet lépnem rajta, mert Sofi kényelmetlenül érezte magát. Miután beült a kádba, óvatosan lemostam egy szivaccsal, majd magára hagytam pár percre, míg hoztam neki tiszta ruhát. Mire vissza értem már fehérneműben állt és a tükörbe nézte, vékonyra fogyott, beesett arcát és karikás szemét. Megvártam míg észre vesz, majd ismét segítettem neki, csak most öltözni. Bementünk a szobámba, kihúztam neki a takarót, ő befeküdt az ágyba, én betakartam. Adtam neki egy puszit, majd behúztam a sötétítőt és kimentem a szobából. Kívülről neki dőltem az ajtónak és behunytam a szemem. Elgondolkodtam azon, hogy Andy nem is mondott olyan nagy hülyeséget ezzel a pszichológussal. Felhívom majd a szüleit, döntöttem el. Lementem a lépcsőn, és egy valakit kerestem a szememmel, bemértem és megcéloztam. Kérdés nélkül az ölébe ültem és nyakába fúrtam a fejem. Nem akartam sírni, pedig eléggé siralmas a helyzet. Nem beszélt senki, én Liamba kapaszkodtam és azon agyaltam, hogy felhívom anyáékat, Matt-et és Mike-ot is. Muszáj lesz, ha ő nem képes. Addig-addig agyaltam, hogy valószínű elaludtam. A következő kép Veva arca volt felettem. Olyan közel volt, hogy mindkettőnkből kitört a nevetés.

-         Bocsi. – mondta nevetve.

-         Semmi gond. – keltem fel. Csak Elenor volt a nappaliban. – A többiek? – kérdeztem rá.

-         El kellet menniük valami rádiós interjúra. – próbáltam nem csalódott fejet vágni, de gondolom, hogy ment.

-         Hány óra van? 

-         7, szerintem Sofi is felébredt már, hallottuk a lépéseket.

-         Akkor megnézem. – álltam fel és megcéloztam a szobám ajtaját. Kopogtam halkan és vártam, hogy történjen valami. Pár másodperc múlva Sofi kinyitotta előttem az ajtót. Nem látszott rajta semmi, abból ami a nap folyamán történt. Beljebb mentünk és leültünk egymás mellé az ágyra. Nem szóltunk semmit, csak néztünk ki a fejünkből. Sofi törte meg a csendet.

-         Sajnálom, nem akartam. Csak tudod olyan nehéz…- várta, hogy mondjak valami, de én nem szóltam semmit, úgy gondoltam ez nem magyarázat semmire.

-         Beszéltem anyával, haza megyek. A gépem holnap 9-kor indul. Visszamegyek a kórházba. – ránéztem, arcán csorogtak a könnyek. Magamhoz húztam, majd miután megnyugodott, elkezdtünk pakolni.

-         Köszönök mindent. – mondta a bőröndök mellet állva.

-         Héé, még van pár óra hosszán, ne búcsúzkodj! – böktem meg nevetve. – Mi volna, ha a lányokkal elmennék valahova. Mondjuk egy csajos mozi? – kérdeztem. Ő bizonytalankodva bólintott.

-         Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak a barátid előtt, és azt is, amiket mondtam a fiúkkal kapcsoltban. Tudom, hogy melletted kellet volna állnom, de olyan tökéletes vagy. Mindig tudod, mikor mit kell mondanod, tenned és egyszerűen mindent jól csinálsz. Féltékeny voltam rád, azért mert olyan jól csinálod ezt az egészet. Annyira jól éled az életed, hogy az már undorító. – nevette el a végét. Én is vele nevettem.

-         Nézd Sofi, te is ki tudod használni az életed minden cseppjét. Haza mész, teljesen meggyógyulsz utána esküszöm, hogy mindenben segítek. Szerzünk valami jó állást, befejezed a sulit és együtt lakunk, majd valahol. Ahogy elterveztük régen, emlékszel? – nem tehettem róla, de könnybe lábad a szemem. Az emlékek és a mostani helyzet miatt. Ő hevesen bólogatott és megölelt. – És ígérd meg, hogyha bármikor is olyan érzésed támad, hogy valami nem megy, ne nyúlj semmiféle szerekhez. Jusson eszedbe, hogy miért küzdesz.

-         Megígérem. – mondta a vállamnak. Átöltöztünk, majd lementünk a csajokhoz.

-         Arra gondoltunk, hogy elmehetnénk moziba, Sofi holnap haza megy és szeretnénk csajoskodni. – a lányok felnevettek, majd beleegyezően bólintottak. Nem beszéltünk a történtekről, a lányok látták, hogy megbeszéltük, így nem akarták felzavarni az állóvizet. Végül is a Step up 3 mellett döntöttünk, mivel Veva 3D-s filmet akart nézni, azok közül ez volt a legjobb, meg különben is táncos-szerelmes film, kell ennél jobb? Mivel esti vetítés volt, rajtunk kívül kb. 10-en lehettek, ami nem sok, viszont kevés. Vettünk egy csomó popcorn-t és colát. A film végére, azonban elszabadult a pokol. Dobáltuk egymást kukoricával, és ugráltunk a székeken, míg az egyik néző kiment a biztonságiakért, akik ki nem tessékelt minket. Nevetve hagytuk el a mozitermet és beültünk egy non-stop ételbárba. Csupa édeset rendeltünk, fagyit, pudingot, joghurtot és turmixokat. Nevetgéltünk és jelentéktelen, de annál izgisebb témákról beszélgettünk.

-         Lányok, szeretnék tőletek is bocsánatot kérni. Gondolom Chachi mesélt rólam, hogy honnan jöttem meg ilyenek. Tudom, tök gáz, hogy nem az ellenkezőjét bizonyítom és első benyomásként ilyet teszek. El sem tudjátok képzelni milyen szerencsések vagytok, hogy nem álltok az ilyen hatása alatt. Néha könnyű, ha elterelem a figyelmem, de ez nem olyan egyszerű. Ha vissza-vissza tér egy gondolat, érzés vagy emlék, teljesen maga alá gyűr. Soha életemben nem volt semmi ilyen nehéz. – olyan őszinte volt, hogy még én is meglepődtem, pedig eléggé rég óta ismerem. Rátettem a kezem, a kezére és biztatóan rámosolyogtam, de nem mondtam semmit, mivel ez a monológ nem teljesen hozzám szólt.

-         Nézd Sofi, én nem foglak emiatt elítélni, hisz mindenki hibázik. Gondolom, hogy nem egyszerű és szívesen segítek, amiben tudok, viszont ezt fejben neked kell eldöntened. Tudod én Bronx-ból származom, kb. 9 voltam mikor ide költöztünk a szüleimmel, de az a 9év alatt olyanokat láttam,amiket még csak elképzelni sem tudsz. A lényeg, hogy legyen elég akarat erőd a tovább lépéshez. Vedd magad körül olyan emberekkel akik inspirálnak, akár így akár úgy, csinálj számodra kedves dolgokat, sportolj, nevess és élj. – mondta mosolyogva Veva. Ismét eltátottam a számat, úgy látszik ez egy meglepő nap.

-         Tőlem sem kell bocsánatot kérned. Nem haragszom és csatlakozom az előttem szólóhoz. Segítek, amiben tudok.

-         Ámen. – mondtam, mire felnevettünk. – És most koccintsunk. – mindenki megfogta a hozzá legközelebb álló poharat, nálam ez egy fagyi kehely volt.

-         Emelem poharam Louis-ra, aki az unokatesója Mike-nak, aki jóban van Chachi-val, aki megismerte Vevát, majd elhívta kis hazánkba Sofit. – mondta Elenor, míg elkezdtünk nevetni, hangosan vihogtunk, mint a tini lányok. Mondjuk én meg Sofi még igen csak azok voltunk.  

-         Én emelem poharam Vevára és Elenorra, aki nem ítéltek el engem. – folytatta Sofi.

-         Én emelem poharam  Sofira, akit ezennel a haladás útjára bocsájtunk, és megígérjük, hogy mindig fogjuk, majd a kezét. – mondta Veva.

-         Hát akkor, én meg emelem poharam magamra. – ismét elnevettük magunkat. – Méghozzá a szerencsém miatt, hogy ilyen barátnőm lehetnek.

-         Egóból csöpögős. Köszönjük Olivia. – mondta nevetve Elenor.

-         De a vége akkor is igaz volt. – mondta Veva. Az este további része móka és kacagás volt. Kb éjfélkor haza indultunk, hozzánk, mivel nálunk aludtunk. A nappaliba költöztünk, majd letussoltunk és leültünk beszélgetni, közben körmöt festettünk, arcpakolást csináltunk és befontuk egymás haját.

-         Szóval mi van Liam-mel? – kérdezte Elenor, miközben pirosra lakkozta Veva lábkörmeit, én meg Sofi haját fontam parkettába. Egy pillanatra megálltam a mozdulatba és éreztem, hogy az összes vérem a fejembe áramlik. Utálom ezt.

-         Ohh, de elpirult valaki. – mondta Veva nevetve. Erre Sofi addig-addig forgolódott, míg nem látta az arcom, így kénytelen voltam elengedni a haját.

-         Oké, oké. Csak fordulj vissza. – mondta neki, ő megtette, én újra kezdtem. – Szóval, igazság szerint nem tudom mi van pontosan. Úgy érzem, néha, hogy csak a barátjaként tekint rám, néha meg…. Aj nem tudom. – mondtam csalódottan. – Beszéltem erről Niall-el, de tiszta hülyeséget mondott és semmi értelmeset, egyszóval nem segített. Matt is felhúzott, mikor haza ment. Képzeljétek azt mondta, a reptéren, és értitek ez volt az utolsó, amit mondott nekem, elkezdi, idézem:  „Sok szerencsét Liam-mel”. Most ez milyen hülyeség, nem, hogy valami érthetőt mondott volna, inkább a teljes zűrzavaron csinált még egy kört, így még gubancosabb lett az egész, ezután kérdeztem Niall-t, de szerintem összebeszélt a testvéremmel és…- a végét már hadartam és egyre jobban húztam szegény Sofi haját. Sofi egyszer szólalt meg, belém fojtva a szót, Vevával.

-         Nyugi már, kihúzod Sofi összes haját. Először is nem Niall-el kellet volna beszélned, hanem mondjuk velem, vagy valamelyikőnkkel.

-         Tudom, de úgy gondoltam, hogy barátok, így nem lehet, olyan nagy baj belőle. – Veva és Elenor, ugyan olyan arckifejezéssel néztek rám, és bár Sofi arcát nem láttam, az övé is hasonló lehetett.

-         Ezt te se gondoltad komolyan?  Niall egy 18 éves bőrébe bújt 5 éves. Rá még egy ebédet se lehet bízni, pedig imádja a kaját. – mondta Elenor. Oké, ez igaz.

-         Akkor térjünk vissza rád és Liam-re. tetszik neked, ugye? – befejeztem a fonást, megkötöttem egy gumival, majd leültem Sofi mellé.

-         Igen. – sóhajtottam.

-         Miért nem mondod el neki? – kérdezte Elenor. Én lesújtó pillantást vettettem rá. Ez komoly?

-         Mikor megismerted Louit, te kezdeményeztél vagy ő? – kérdeztem rá

-         Hát, izé, tudod.. együtt... mi

-         Á-á, ezt elbasztad. – mondtam neki nevetve. - Nem tudom lányok, aranyosak vagytok, hogy segíteni próbáltok, de majd csak lesz valahogy. Igen kedvelem, nagyon is, és még az is lehet, hogy ő is engem, de ez nem megoldás mindenre. Ő világsztár, és ez nem ilyen egyszerű.

-         Tudod nem gondoltam volna, hogy ilyen bénán keresel kifogásokat. – mondta Elenor. Én nem válaszoltam, tényleg nem akartam erről beszélni.

-         Jó, más téma. Mit csinálunk a szülinapodon? – kérdezte Veva.

-         Nem tudom. Addig még van egy egész hét, lepjetek meg. – mondtam hátradőlve a szivacsokon. Ők felnevettek, majd Sofi rám ugrott, és kezdetét vette egy pár óra móka és kacagás. Nem aludtunk egy percet se. Reggel 6-kor eldöntöttük, hogy elmegyünk enni. Meséltem a lányoknak arról a kis éteremről, ahol palacsintáztam a múltkor. Miután felöltöztünk, elindultunk gyalog, olyan jó idő volt. Sütött a nap, de mivel még csak korán reggel volt, nem volt olyan nagy meleg, így egymásba kapaszkodva nekivágtunk. 20 perc múlva oda is értünk. Szerencsére 5-kor nyitott, így már jó páran benn voltak. Leültünk és rendeltünk, sajnos az a lány aki múltkor kiszolgált nem volt benn, szívesen váltottam volna vele pár szót. Elnevetgéltünk, és egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak, mondjuk aludtam délután, de a lányokon se láttam semmi féle álmosságot. 7 óra körül aztán megjelent a pincérlány és nem is egyedül jött. Azzal a fiúval váltott igen szenvedélyes búcsúcsókot az ajtóban, akivel a múltkor szemezett. Szép is a szerelem. Miután befejeztük a kajálást, fizettünk én közben beszéltem a lánnyal, Clare-el. Odament hozzá a fiú, miután én leléptem a múltkor, randiztak és összejöttek, gratuláltam, majd a lányok haza rángattak, mivel már fél nyolc volt, és még ki kellet mennünk a reptérre. A búcsúzás csak amiatt ment könnyen , hogy egy hét múlva Sofi vissza jön, a szülinapomra. Tudom, furcsa, hogy haza megy egy hétre, de így döntött, amit megértek. Még Vevával megnéztük, ahogy felszáll a gép, majd haza indultunk. Elenort még a reptér felé menet kiraktuk.

-         El kéne menni a suliba, Brian írt, hogy van óra. – mondta Vev, miközben leparkol.

-         Oké, csak átöltözök. – melegítőt vettem fel, majd indultunk is. Pár óra izzadás után hulla fáradtan, estem be kocsiba, Vev még sehol nem volt, én már elszunnyadtam.

-         Hahó, Chachi gyalogolsz. – mondta valaki nevetve a képembe. Kinyitottam a szeme és Brian hajolt be az ajtón.

-         Mi van? – kérdeztem vissza értetlenül.

-         Veva hozzám jön és nem hozzátok megy, így gyalogolsz, rád fér a kondi. – én Vevára néztem az üvegen keresztül. Ő bocsánat kérően megrántotta a vállát.

-         Még jó, hogy emeltem a poharam a remek barátaimra. – mormogtam neki, miközben elmentem mellette.

-         Bocsi, majd holnap tallizunk. – kiabált utánam. Alig vártam, hogy haza érjek. Az ajtó kinyitásával bajlódtam már egy ideje, mire rájöttem, hogy nincs is zárva. Benyitottam és megpillantottam Mike-ot, a nappaliban.

-         Szia, Olivia. – ugrott fel, mikor meglátott.

-         Szia Mike. – becsuktam az ajtót és lerúgtam a cipőm. – Ülj le nyugodtan, kérsz valami? – mutattam a konyhára.

-         Nem, köszi. – én leültem vele szembe, egy nagy sóhajjal.

-         Gondterheltnek tűnsz, minden rendben?

-         Igen, csak nem aludtunk az este. Pizsiparty-t tartottunk a csajokkal, Sofi ma ment haza.

-         Hogy hogy? Nem úgy volt, hogy majd együtt mentek szeptemberben? – kérdezte meglepetten.

-         De, de nem úgy alakultak a dolgok ahogy terveztük. – mondtam nyomasztóan. – És Amandával mi van? Te jó ég, olyan régen néztem be hozzá. – mondta szégyenkezve.

-         Meg van, tiszta szerelmes. Egyébként, az én hibám volt. Miattam nem jöttél el. – hajtotta le a fejét.

-         Hát ez igaz. És Emily? Megvagytok? – ismét rám nézett, de nem felhőtlen örömöt láttam rajta, inkább valami nyomott bánatot.

-         Meg vagyunk, igen, csak egyedül érzem magam. – mondta. Ahogy ott ült, beesett vállakkal, szinte sajnáltam, de csak szint, hisz amit mondott olyan jól él kicsiny agyamba, mint ha minden másodpercben elismételné.

-         Ok, Mike – sóhajtottam – Mi volna, ha előröl kezdenénk mindent? Nem arra gondolok, hogy mutatkozz be, csak mondjuk felejtsük el az utóbbi egy hónapot.

-         Szóval, azt az időt amióta itt vagy ? – kérdezte kétségbeesetten.

-         Mondjuk. Igen sok minden történt azóta, de az a telefonbeszélgetés ütött mindent. Remélem megérted és elfogadod, ha nem, mást nem tudok ajánlani, sajnálom.

-         Jó, hogy meg értem, azon csodálkozom, hogy ilyen könnyen belementél a dologba. – mondta meglepődve, de némi meg könnyebüléssel a hangjában.

-         Kissé belefáradtam, hogy semmi nem olyan, így gondoltam kezembe veszem az irányítást. De most, ha megbocsájtasz – álltam fel – Két hosszú-hosszú nap után szeretnék aludni.

-         Rendben, már itt sem vagyok. – megindult felém, de én az ellenkező irányba indultam fel a lépcsőn.

-         Szia Mike. – köszöntem neki, de rá se néztem. A következő 2-3 nap furcsa és szokatlan nyugalommal telt el. Táncoltam, Niall-el és Liam-mal lógtam, meglátogattam Amandát és beszéltem Mike-al is. Csütörtök délután Vevá-val sütit sütöttünk, mikor kopogtak. Louis és Elenor volt.

-         Sziasztok. – köszöntem nekik vidáman.

-         Sziasztok. Na mizu Hercegnő? – kérdezte Louis mosolyogva. Erről a megszólításról Zayn jutott eszembe, aki nincs itthon és el sem köszönt és nem ér rá beszélni sosem. Kicsit furcsa…

-         Semmi. Veletek?

-         Harry-vel és Niall-el golfozni megyünk. Itt hagyhatom El-t? – kérdezte neg-édesen. Elnevettem magam.

-         Persze, Amanda és Lucas ma 1 hónaposak és Am kérte, hogy süssünk pár maffin-t, mert neki nincs ideje. Nyári suliba van.

-         Segítesz díszíteni? – kérdezte Veva El-re nézve. Ő lelkesen bólogatott. Louis lelépett, mi meg egy nagy beszélgetéssel egybekötve megcsináltuk a maffinokat. Mindenféle színeset csináltunk, szíveset, meg ami eszünkbe jutott. 6 óra felé átvittem a sütiket, addig a lányok azt mondták kitalálnak valamit, az este további részére.

-         Szia, Am – nyitottam be a házba és elállt a szavam. Mindenhol virágok és gyertya. – Úristen, te meg akarod kérni a kezét? –kérdeztem nevetve. Am is megeresztett egy mosolyt, de nem igazán értette a viccet. – Nyugi vicc volt. – mondtam és megdörzsöltem a vállát. – Minden a legnagyobb rendben lesz. A maffinok istenien néznek ki. És mi veszel fel? – ő magára mutatott. Egy egyszerű fekete nadrág és egy fehér ing volt rajta. Én kikerekítettem a szemem. – Haha, jó vicc volt, de tényleg mit veszel fel?

-         Jaj, Chachi ne idegesíts már, nem leszek szebb, ha mást veszek fel.

-         Pff, de attól sem, ha ezt a sok rózsát szétszórod.

-         Ezt miatt csinálom. – csattant.

-         Mert, ha kiöltöznél az nem miatta lenne? – ő csak nézett, majd egy nagy sóhajjal megindult a szobája felé, én boldogan tapsikolva követtem. Egy egyszerű fekete, pánt nélkül, combközépig érő, testhez simuló ruhát választottunk. A hajából kivettem a csatokat és csak kicsit behullámosítottam, sminknek meg még szolidabbat választottunk, szemceruza, spirál és szájfény.

-         Oh, igen. – mondtam neki és tükör felé fordítottam. Meglátta magát, kissé meglepődött. Majd megfordult és jó szorosan  megölelt.

-         Köszönöm, és bocsi, csak ideges vagyok.

-         Ne legyél, gyönyörű vagy. – gyorsan leléptem, még mielőtt Lucas megjön. Mikor haza értem, senkit nem találtam a házban, égett nappaliban a kanapé melletti álló lámpa, de csak hangulatosan.

-         Hahó?! – kiabáltam és lerúgtam a cipőm.

-         Szia. – köszönt rám Liam, kissé megijedtem.

-         Jaj, szia. Megijesztettél. – mondtam mosolyogva.

-         Bocs, nem akartam. - mondta azzal a szívdöglesztő mosolyával.

-         Semmi, a többiek? – kérdeztem  körbe nézve.

-         Öhmm, leléptek? – kérdezett vissza. Elnevettem magam.

-         Nem tudom? – kérdeztem én is. Ő is nevetett. Hajaj.

-         Itt hagytak, hogy beszéljünk. – egy percre megállt a szívem, majd hatalmas iramban kezdett verni.

-         Igen? És miről kéne beszélünk? – kérdeztem a hajam a fülem mögé tűrtem és a konyha felé indultam, ezzel leplezve zavarom.

-         Mondjuk, rólunk. – erre megálltam egy pillanatra.

-         Van, olyan, hogy mi? – fordultam felé. Ő vállat rántott.

-         Én szeretném. – az összes vér az arcomba szökött. Nem tudtam hirtelen, hogy essek össze vagy essek össze. – Holnap elviszlek valahova, ha nem bánod. – mondta mosolyogva.

-         Én, izé.. oké. – mondtam, de annyira megingott a hangom, hogy többre nem futotta. Halkan nevetett, majd közelebb lépet és nyomott a fejemre egy puszit.

-         Akkor holnap. – mondta, majd lelépett. Én még ott álltam, míg két valami belém nem csapódott és sikítozni nem kezdett a fülembe. Mivel nem számítottam a lányokra, előre estünk.

-         Chachi és Liam, Chachi és Liam, Chachi és Liam. – kiabált Veva. Elnevettem magam.

-         Ne ordíts és szállj le rólam. – lökdöstem. – Fogadjunk, hogy ti voltatok. – néztem rájuk, mikor felálltam ők meg vigyorogva feküdtek.

-         Szívesen. – kacsintott rám Elenor. Ránéztem, majd elkezdtem sikítozni és ugrálni. Ők is felpattantak és együtt táncoltunk. Megnéztünk egy filmet, de nem tudtam figyelni, elkalandoztam. Nem sokára jött Louis, Niall és Harry.

-         Milyen filmet néztetek? – kérdezte Louis.

-         Könnyű nőcske. – mondta Veva – Tök jó volt, ugye Chachi? – de én már a holnapi napon gondolkodtam. – Chachi?

-         Mi? Ja, filmet néztünk. – mire ők elnevették magukat.

-         Chachi randizik Liam-mel. – mondta Elenor.

-         Tényleg? – kérdezte Louis hatalmas vigyorral.

-         Nem randizunk, csak elvisz valahova, máskor is voltunk már együtt akárhol. – mondtam határozottan. Veva és El úgy néztek rám mint egy idiótára. – Oké, akkor randizunk. - tettem fel a kezem védekezés képen. Louis és Niall összepacsiztak. – Jól van nem a világ nyolcadik csodája. – mondtam szem forgatva, de amint befejeztem elmosolyodtam és a kezembe temettem az arcom. Nem ez nem a világ nyolcadik csodája, hanem az első. Niall magához ölelt, beszéltünk még pár percet, majd a srácok elindultak haza.

-         Biztos nem maradsz? – kérdeztem Elenort.

-         Holnap fotózásom lesz, reggel korán kell, talán holnap. Mármint átjövök Vevához. – mondta kaján vigyorral.

-         Túl sokat vagy Louis-sal. – ráztam a fejem, mire Loui büszkén kihúzta magát és megpuszilta El homlokát. Kikísértem őket, Harry már rég a kocsiba ült, egész este hozzám se szólt.

-         Mi baja van Harry-nek? – kérdeztem Niall-t, mert egy kicsit lemaradtunk.

-         Semmi, ne foglalkozz vele, majd megbékél, csak tudod mindenki randizgat valakivel, csak ő nem.

-         Meg te. – mondtam, de ő nem felelt.  – Niall James Horan. – néztem rá mérgesen.

-         Hát csak egy lány, nem tudom mi lesz belőle, nem találkoztunk még , csak azért nem mondtam mert tényleg nem komoly.

-         Oké, de ha az lesz mesélsz róla? 

-         Te leszel az első. – mondta mosolyogva. – És egyébként nagyon örülök, hogy Liam végre rávette magát. Napok, sőt hetek óta készül. Nagyon ideges volt?

-         Ő? Pf, dehogy. Mintha csak az időjársról beszéltünk volna. – mondtam kissé elszomorodva, hisz ha bele gondolok, tényleg nem látszott idegesnek, és ez nem túl jó jel.

-         Chachi, egyet jól jegyezz meg, Liam odáig van érted, rengeteget beszél rólad, sőt mindig rólad beszél, kérdez. Ebben le legyen kétséged. Oké? – mosolygott biztatóan.

-         Mire mennék nélküled? – kérdeztem vigyorogva.

-         A számból vetted ki a szót. – mondta nevetve.

-         Inkább, menj. – csapkodtam meg a vállát nevetve. Megpuszilta a tenyerét, azt rányomta az arcomra, majd elrohant és bepattant a kormány mögé. Dudáltak, én intettem, majd bementem. Eléggé későn feküdtem le, vagyis nem is, korán feküdtem le de rohadt későn aludtam el. Annyira izgatott voltam, hogy mi lesz holnap. Vágytam már igazság szerint, valakire aki olyan, mint Liam. Persze, ő jobb mint bárki, akire vágytam egész életemben. Az, a tény, hogy randim lesz a világ egyik leghelyesebb pasijával (hanem a leghelyesebbel), semmit nem változtatott azon, hogy ismét későn keltem, pontosan fél 1-kor. Mikor kinyitottam a szemem, egy időben, egy hatalmas mosoly is szét futott az arcomon, ami rám is fagyott egyből. Olyan gyorsan ültem fel, hogy csak na. Liam-mal meg sem beszéltük, hogy mikor jön, mi van, ha már itt van? Elkezdtem össze-vissza futkározni. Fogkefével a kezembe, fésültem ki a gubancokat a hajamból, miközben egy nadrágba próbáltam beleugrani, aminek a vége egy hatalmas zakó lett. Először megdermedtem, majd elkezdtem nevetni, lehúztam a nadrágot magamról, bementem a fürdőbe, elvégeztem mindent, majd egy nadrágot és egyszerű pólót húztam, ha Liam itt is van max. átöltözöm még egyszer. Lementem, de csak Veva és Brian volt lenn.

-         Császtok. – köszöntem 100-as mosollyal. Majd a hűtőhöz léptem a tejért. Kivételesen nem kakaót csináltam, hanem gabonapelyhet.

-         Ha Veva nem mesélt volna a lamour-odról, most hülyének néznélek.- mondta Ian vigyorogva. Megdobtam pár szem csoki golyóval.

-         Jól van cicuskáim, elég lesz. Chach, Liam üzeni, hogy este 7-re itt van. – mondta mosolyogva, Veva mintha az anyám lenne.

-         Csak? – kérdeztem legörbült szájjal. Brian elkezdett vihogni, de olyan hangosan, hogy rá akartam ugrani, de Veva lefogott.

-         Nyugi már, Brian fejezd be. – szólt rá megrovón, ő ráhagyta én rányújtottam a nyelvem. – Dedikálásuk lesz Barnet-ben.

-         Az messze van?

-         London egyik külvárosa, egy óra. Gondolom még haza megy tollászkodni. – mondta vigyorogva.

-         Egymásnak valók vagytok. – mondtam duzzogva, felálltam és a tálammal a nappaliba mentem, TV-t nézni.

-         Ezt nélküled is tudjuk. – mondta Brian és megcsókolta Vevát. Én meg elkezdtem fúj-olni.

-         Ezek a mai fiatalok, milyen féltékenyek. – mondta vigyorogva Ian.

-         Csak oda ne menjek. – dörmögtem vissza. Veva lecsitította, azt az idiótát én meg nyugodtan nézhettem Spongya Bob-ot, de megint Zayn jutott eszembe. Megpróbáltam hívni, de csak hangposta jelentkezett.

Szia, Chachi vagyok, azért hívlak mert van egy nagyon jó hírem és mert régen beszéltünk. Minden rendben? Jó volna látni, itthon vagy már?

Míg vártam, elújságoltam a tesómnak is, aki csak annyit mondott, hogy ’végre már’. Sofi-val is beszéltem, nagyon örült, szerencsére jól van és alig várja, hogy itt legyen, ahogyan én is. A szüleimnek majd élőben mesélek, ők is jönnek hétfőn. Már fél négy volt, de Zayn még mindig nem jelentkezett én, meg vagy tucat üzenet küldtem. Végül mikor már tiszta ideg voltam, Zayn beállított.

-         Szia, Hercegnő, Veva engedett be. – nyitott be a szobámba, én meg rávetettem magam.

-         Jaj, Zayn, azt hittem valami baj van. Nem hívtál, nem reagáltál semmit, azt hittem valami rosszat csináltam.

-         Dehogy, csak beszart a telóm, anyukám beleejtette a mosogatóba. – forgatta meg a szemét. Én elnevettem magam.

-         Itt van az unokatesóm és a barátnője, és vacsit akarok csinálni nekik, elkísérsz vásárolni?

-         Öhm, legyen. – bólintottam rá. A melegre való tekintettel, egy rövidnadrágot vettem fel, egy trikót és egy Vans cipőt. Elindultunk a bevásároló központba.

-         Te nem mentél a dedikálásra? – kérdeztem mikor gyümölcsöket válogattunk.

-         Nem, most értem haza. De mi az a nagy hír? Vissza hallgattam az üzeneteidet. Tudod néha ijesztő vagy, mikor aggódsz. – mondta furcsán nézve. Én elnevettem magam.

-         Furcsán is érzem olyankor magam. – mire ő is nevetett. – Na de képzeld eeeeeelllll. – húzta a szavakat, ő csak vigyorgott és a fejét rázta. – Ma Liam randira hívott. – kezdtem pattogni.

-         Képzeld eeeeellll tudom. – mondta nevetve. Közös telefont csináltunk, tudod öten, amint kinyögted, hogy igen.

-         De Louis és Niall nem is tudták. – mondtam meglepetten.

-         De, csak Liam mondta nekik, hogy tegyenek úgy mintha nem tudnánk, nem akarta, hogy azt hidd, hogy pletykál vagy valami ilyesmit mondott. – mondta vállat rántva.

-         Milyen édes. – mondtam nagy sóhajjal, Zayn nevetett rajtam. -   Te csak ne nevess, igen is az. De nem tudod hová akar vinni? Fogalmam sincs mit vegyek fel. – néztem rá kétségbeesetten.

-         Nyugi, amit akarsz azt veszel fel. De nem mondom el, hogy hova mentek, meglepetés lesz, de ha gondolod, segítek ruhát választani. Én elfogadtam a segítségét, hisz csak fiú… egy óra múlva már a gardróbom előtt álltunk. Vagyis én álltam Zayn meg feküdt az ágyon és a tablet-emt nyúzta, ennyit a nagy segítségről. Az eldöntöttem, hogy magassarkút nem veszek, de csinos vonalon akartam elindul, szóval semmi Vans. Végül egy fehér trikót vettem fel, egy almazöld hálós szoknyát, ami elöl combközépig, hátul pedig a vádlimig ért.

-         Na? – kérdeztem Zayn. Felnézett, majd vissza a gépre, majd mint akinek eljut az agyáig, hogy ott vagyok, vissza kapta rám a fejét.

-         Brutál sexi lábaid vannak. – mondta az említett testrészemet kémlelve.

-        Inkább segíts, nem tudok milyen cipőt felvenni. – mondtam a szekrényhez lépve. – Eldöntöttem, hogy nem veszek fel magassarkút, de ehhez a ruhához béna lenne a lapos. – közben az összes cipőm dobáltam ki a szekrényből.

-         Héé, óvatosan. – kiabált. – Nyugodtan felvehetsz lapos cipőt, miután meglátja a lábad, nem fog lejjebb nézni. – röhögött, én meg hozzávágtam egy szobapapucsot. – Aucs. Inkább menj csinálj valamit, én addig megkeresem ami neked kell.

-         Oké. – mondtam bizonytalanul, de ő csak vigyorgott. A fürdőbe mentem és eldöntöttem, hogy kivasalom a hajam. Ez egy negyed órát vett igénybe. Egy kis smink után késznek tituláltam magam. A tükör előtt állva, eszembe jutott, amit Am mondott tegnap, most én is úgy éreztem, hogy semmi nem fog változtatni a borzalmas külsőmön, de végül eldöntöttem, hogy akárhogy is nézek ki magabiztos leszek és nem fogok izgulni. Nem akartam elrontani az estét azzal, hogy mindenen görcsölök. Vettem egy mély levegőt, rámosolyogtam magamra és a tükörben lévő lány hirtelen más lett. Kiléptem a szobámba.

-         Na megvan már? – kérdeztem Zayn-t, és közben körbe kémleltem, hogy mit választott.

-         Nagyon szép vagy. – mosolygott és a kezembe nyomott egy barna bőr szandált. Még nyár elején vettem, de azóta sem volt rajtam, megkerestem a barna vékony övem és a szoknyám derekára tettem. Egy barna kissebb bőr táskába pakoltam.

-         Hány óra van? – kérdeztem

-         Mindjárt hét, lemegyünk? – bólintottam. – Mi történt, hogy már nem vagy idegbeteg?

-         Rájöttem, hogy felesleges izgul, különben is voltam már Liam-mel máskor is kettesben.

-         Helyes. – vigyorgott. Leértünk Veva és Brian a TV előtt feküdtek és valami agyzsugorító műsort néztek.

-         Wow, Chachi, nagyon bejön ez a srác neked. – mondta vigyorogva Brian.

-         Meg ne öld a szemeddel. – mondta vigyorogva Zayn.

-         Jaj, drágám, olyan szép vagy. Mindjárt hozom a gépem. – futott fel az emeltre Veva. Hű, remek. Remélem Liam gyorsabb lesz. Imáim meghallgatásra találtak, mivel csengetettek, vettem egy nagy levegőt és hatalmas mosollyal kinyitottam az ajtót. De csalódnom kellet, ugyan is Niall volt.

-         Mit akarsz? – kérdeztem. Elnevette magát.

-         Nyugi, hugi csak Zayn-ért jöttem. – mondta vigyorogva. Én fújtam egy nagyot és befordultam a házba. A konyhába mentem és hideg vizet engedtem egy pohárba. – De egyébként Liam el fog ájulni tőled. Nem tudtam reagálni, mivel ismét csöngettek, az én szívem pedig kétszer olyan gyorsan vert mint előtte.