22.fejezet

Mind tettünk már rossz dolgokat, de attól még nem leszünk rossz emberek

Másnap reggel egy jó reggelt üzenetre keltem, ami történetesen a tesómtól jött. Ez eszembe juttatta, hogy beszélnem kell Niallel.

Hívtam, de nem vette fel. Haragszik rám, jogosan. Utánam jött, elkísért, nem szólt semmit, én meg csak úgy ott hagytam. Többször is próbáltam, de semmi. Tíz órakor a tűzhely előtt álltam melegítőben, telefonnal a kezembe, de Niall még mindig nem vette fel. Így írtam neki sms-t. Tiszta bénán éreztem magam, de hát ő is írt nekem, mikor én haragudtam rá. Nekem nagyon jól esett, remélem legalább felveszi a telefont.

( Niall szemszög)

Mióta Cailín ott hagyott a háza előtt, kicsit neheztelek, de meg is értem. Bár nem tudom mi volt pontosan az a telefon beszélgetés, de tény, hogy utána Louis és Mike, úgy összeveszett, hogy öröm volt hallgatni. Louis nem mondja el, mit mondott Mike, Caillal meg nem beszélek, úgyhogy kissé tanácstalan vagyok. Próbáltam hívni, de nem vette fel tegnap, így ráhagytam. Ma jön Sofia. Remélem nem lesz rossz hatással rá. Egy óra van, de kb. 10 perce vagyok fenn. Liammal ülök a konyhába és azt beszéljük, mit csináljunk ma.

-         Én vidámparkoznák. – mondtam egy egész palacsintát begyűrve.

-         Nekem oké. – mondta vállat rántva. – Olivia? – nézett rám kérdőn. Ez olyan kérdés volt, amiben megkérdezte, hogy mi van vele, és, hogy jön-e ő is?

-         Megkeresem a telefonom és felhívom. – álltam fel. Felmentem az emeltre és feltúrtam az egész szobám, de sehol nem találtam. Negyed óra múlva, tajtékoztam az idegtől.

-         Zayn, hol a telefonom? – kiabáltam ki a szobából, ő mellettem lakik.

-         Mi van? – jött be és valamit evett.

-         Hol van a telefonom? – kérdeztem minden szónál egyre hangosabban. Ő nem is leplezte, mennyire élvezi. Én össze-vissza rohangáltam a házban, ő meg jött utánam és hangosan nevetett. Louis ekkor botorkált ki a szobájából, gyűrött arccal és pizsamában. Pár percig meredt ránk, de amint ránéztem elkapta a fejét és a konyhába ment. Én vissza a szobámba és újra kezdtem, előröl. Nem tudtam elképzelni hova tűnhetett egy házban. Azért nem lehet olyan sok helyen. Újabb negyed órával később, Louis jött be. Halál nyugodtan besétált és az ágyamra dobta a telefonom. Én a szekrény előtt ültem és kifelé dobáltam a ruhákat, az egész szoba tele volt ruhákkal.

-         Tegnap nálam hagytad a telefonod. – mondta, én csak néztem és ő is csak nézett. Felpattantam és, amennyi ruhát csak tudtam felkaptam, majd hozzá vágtam őket. Kicsit megtántorodott, de nem esett el. Elnevette magát, majd lerázott magáról mindet és nevetve kiment. Tegnap este nála néztünk filmeket és ott maradt a telefonom, ezek szerint. Volt jó pár nem fogadott hívásom és üzenetem is. Cailíntól jött a legtöbb hívás és az első sms. Furcsa. Megnyitottam és elolvastam.

Niall. Tudom, hogy rosszul reagáltam le a dolgot, és, hogy haragszol most rám. És azt is, hogy ez úgy hangzik, mint egy rossz szerelmes levél. Kicsit rossz, hogy nem veszed fel a telefont, de azért remélem ezt elolvasod. Én tényleg SZERETLEK és sajnálom, hogy ilyen vagyok. Nem tudom mi ütött belém és nem akarok kifogásokat. Lényeg, hogy nagyon jó barát vagy és jó barát vagy.

Elnevettem magam. Imádom ezt a lányt, és tudhatná, hogy ennyiért nem haragszom meg. Az utolsó mondatot többször vissza olvastam, és egyre jobba nevettem rajta. Annyira édes volt, és szinte biztos voltam benne, hogy véletlen írta kétszer. Gondoltam nem felhívom, ha nem elmegyünk hozzá és elvisszük a vidámparkba. Megosztottam a tervem a fiúkkal és fél óra múlva már a kocsiba ültünk, Cailín felé menet.  Én szálltam ki egyedül. Felszaladtam és becsöngettem. Pár másodperc múlva jött ki. Én elvigyorodtam.

-         Niall. – kiáltott fel nevetve. Annyira édes volt. A nyakamba ugrott én meg körbe forgattam. Nyomott egy puszit az arcomra.

-         Sajnálom. – mondta.

-         Ugyan, nem is haragudtam. Öltözz, elviszünk valahova. – intettem a hátam mögé. Ő kikukucskált mögülem Louis meg dudált neki. Édesen felnevetett, majd berohant. Pár perc múlva vissza tért, beszállt a kocsiba és köszönt. Három sor ülés van a kocsiba, Zayn egyedül ült középen, Liam és Harry leghátul én elől, Louis vezetett. Zayn mellet ült.  

-         Szia, Louis. – hajolt előre a két ülés között. – Szeretlek. – mondta neki. Louis felnevetett.

-         Szia Cuki, én is szeretlek. – Cai nyomott egy puszit az arcára, ezután visszadőlt, mint aki jól végezte dolgát és Zaynnel kezdett beszélgetni. Én kérdőn néztem a vigyorgó fiút, de ő csak megrántotta a vállát. Hát jó. Alig húsz perc alatt meg is érkeztünk.

-         Itt még nem voltam vidámparkba. Pedig Mike megígér.. - de elhalkult. Egy röpke másodpercig félő volt, hogy elsírja magát, a földet pásztázta, de hirtelen felkapta a fejét és szélesen elvigyorodott. – Na bemegyünk? – kérdezte, mintha mi se történt volna, majd Liam-be karolt és elindultak. Összenéztünk Louissal, majd utánunk mentünk.

-         Nem tudom, hogy vegyem rá, hogy legalább szóba álljon Mike-al. – mondta elgondolkozva Loui.

-         Én nem beszéltem vele erről, de gondolom, hogy mi a véleménye. – ő bólintott.

-         Mindegy, ezt most hagyjuk. – igaza volt. a délután remek volt, Cailín annyira felszabadult volt, és imádta az egészet, mint egy kislány. 5 óráig mindent próbáltunk kipróbálni, persze ez lehetetlen volt, mivel Louis és Cai megörültek. A rajongók kissé kezelhetetlenné váltak, így nem is jött rosszul, hogy el kell mennünk. Beültünk, majd haza vittük Zayn-t, Liam-at és Harry-t, mi meg tovább mentünk a reptérre. Kíváncsi voltam Sofira. 10 percet vártunk, majd megjelent egy vékony szőke lány 2 hatalmas bőröndöt húzva maga után, és egy táska lógott a vállán. Amint Cai meglátta, elmosolyodott és elindult felé. Jó szorosan össze ölelkeztek, majd pár percig nem mozdultak. Nem hallottam miről beszéltek, de Cailín le volt nyűgözve. Biztos új haja van a csajnak, vagy valami. Elindultak felénk, a csaj megijedt és dermedten fordult Cailín felé. Nevetve magyarázott valamit, majd elvette tőle az egyik bőröndöt és elindult felénk.

-         Fiúk, ő itt Sofia. Sofi, ők itt Niall és Louis. – kezet fogtunk, de ő nagyon meg volt illetődve. Beszálltunk és elindultunk. Cailín végig beszélte az utat, Sofi csak megilletődve ült és hallgatta a tánccal, a házzal és mindenfélével kapcsolatos dolgokat. Kiraktuk őket, majd elbúcsúztunk és haza mentünk. Zayn kivételével, mindenki otthon volt és egy Elenor.

-         Na milyen a csaj? – kérdezte Harry vigyorogva. Ez hülye. Louis vállat rántott.

-         Elmegy. – mondta a konyhába menetet.

-         Remélem jó lesz a kapcsoltuk. – mondta Liam.

-         Hát barátnők. – mondta Louis furcsán.

-         Jó, de azok után, ti mit tennétek? – kérdezett rá.

-         Miről is beszélünk, pontosan? – néztem rá kérdőn.

-         Nem mondta el nektek? – kapkodta köztünk a fejét. Én Louisra néztem, ő meg rám.

-         Mit nem tudunk?

-         Hát, öhhmm, semmi, mindegy, majd elmondja, ha akarja. – mondta Liam, majd gyorsan feliszkolt az emeltre. Szóval valami fontosat nem mondott el nekem, Liam-nak meg igen. Hát ez eléggé rosszul esett. Elenorra néztem.

-         Rám ne nézz, nem vagyunk mi olyan jóba. – mondta feltartott kézzel.

-         Hát ezek szerint mi se. – mondtam, majd felmentem a szobámba, hogy ne lássák, mennyire rosszul esett.

( Chachi szemszöge)

Amint haza értünk, felvittük a cuccokat a vendégszobába, majd körbe vezettem a házba.

-         Oh, bárcsak nekem is lenne egy ilyen házam. – mondta a nappaliba. Én elnevettem magam.

-         És mi a helyzet? – kérdeztem rá. Annyira megváltozott, hogy meg sem ismertem volna, ha elmegy mellettem az utcán. Mindig is teltkarcsú volt, amit nem szégyellt. Imádtam az önbizalmát és annyira furcsa volt, így látni őt, hisz megszoktam már a régi Sofit, de érthető volt a változás. Leültünk a kanapéra.

-         Hát talán jobban érzem magam, mint valaha. Tudom, hogy hibáztam és sajnálok mindent, Oliv, meg persze köszönöm. Ha nem lennél, talán még mindig azt csinálnám.

-         Én köszönöm, hogy megtettél minden tőled telhetőt. – megölelt, majd elmesélt, mindent ami vele történt, az ő szemszögéből is megláthattam az egészet. Végig bőgtük a délutánt, majd este csaptunk egy pizsama partyt, mint a régi szép időkben. A következő napok eszméletlen gyorsan elteltek, észre sem vettem, de Sofi már egy hete itt volt és a kapcsolatunk jobb volt, mint eddig bármikor. Mindenhova elkísért, együtt táncoltunk, és fedeztük Londont. Szombaton reggel eldöntöttük, hogy elmegyünk vásárolni. Valószínű együtt repülünk haza, majd szeptember elején. Külön váltunk, én vettem a saját családomnak és ő vett a saját családjának ajándékot. Veva holnap jön haza, neki is és Briannek is néztem valamit. Miközben sétálgattam feltűnt, egy hatalmas lány tömeg. Elvigyorodtam, és eszembe jutottak a fiúk, remélem őket ostromozzák. Elindultam feléjük, és megpróbáltam bejutni a körbe, de nem jött össze. Leültem egy padra és vártam míg sorra nem jutok. Vagy 2 órája ültem ott, mikor biztonsági emberek jöttek és segítettek a fiúknak, Louisnak, Niallnek és Harrynek. Felugrottam és megindultam feléjük, kiabáltam Niallnek, ő megfordult, rám nézett, majd mintha nem is ismerne tovább ment. Én nem tudtam hová tenni, ezt. Valaki megbökte a vállam.

-         Már vagy egy órája kereslek. – mondta Sofi. Én azt se tudtam hirtelen, hogy lány vagyok-e vagy fiú. – Történt valami? – kérdezett rá.

-         Nem tudom, menjünk haza, majd elmondom. – haza értünk, közben egy szót sem szóltam. Felvittem mindent a szobámba, majd lementem.

-         Szóval? – kérdezte.

-         Niall ott volt a plázába. – mondtam, ő meg megemelte a szemöldökét. – Ott ültem kér órát, hogy végezzenek a dedikálással, majd mikor észre vette, elfordult és elsétált. Csak úgy. – mondta egyre jobba kétségbe esve.

-         Oké, nyugi. Biztos nem látott jól vagy összekevert valakivel. Annyi lány volt ott. Nem kell parázni. – mondta.

-         Oké, de azért felhívom. – vettem ki a zsebemből a telóm, de ő kivette a kezemből.

-         Nem hiszem, hogy neked kéne futni ő utánuk. Azt mesélted, hogy hű de milyen jóba vagytok, de mióta én itt vagyok, se egy üzenet, se egy hívás, a többieket be sem mutattad. Szerintem csak szerinted vagytok olyan jóban. – mondta kissé félve. Én hirtelen nem tudtam mit is mondjak. Nem akartam elhinni, amit mond.

-         De én nem.. mi.. ők.. szeretnek engem. – mondta már-már hisztérikusan.

-         Biztos? – kérdezte, majd kiment az udvarra, Veva cicájához Chrisshez. Én leültem az egyik székre a konyhába, azt se tudtam mire gondoljak. Először nagyon mérges voltam Sofira és azon gondolkodtam, hogy kimegyek és ráborítom a kerti vas asztalt, de után megnéztem az ő szemszögéből is. Igaza volt, mióta ő itt van, semmilyen formában nem kommunikáltam a fiúkkal, sőt, senkivel sem. Sem Matt, sem anyáék, senki nem keresett, bár én sem őket. De annyira aggasztott ez a dolog, ami a plázában történt, hogy nem tudott érdekleni se Mett, se anyáék. Akkor is felhívtam Niall-t, nem vette fel. Küldtem neki sms-t és vártam hátha megint betoppan, mint a múltkor. Mikor egyedül feküdtem hajnali egykor a szobámba és még mindig nem jött senki, kezdtem egyre jobban kétségbe esni. Egy óra alatt sikerült álomba sírni magam. Mindannyiunk életében eljön a pillanat, amikor kicsúszik kezünkből a gyeplő, mely eddig a biztonságot jelentette számunkra. Ez a pillanat határozottan eljött az én életembe. Másnap nyúzottan keltem, ráadásul fél 7 volt. Rettentő fáradt voltam és rossz volt a közérzetem. Első dolgom volt megnézni a telefonom, de semmi, még egy üzenet sem jött, hogy hagyjam békén. Még rosszabbul éreztem magam. A legszörnyűbb mégis az volt, hogy egy hétig fel sem tűnt, hogy nem beszélünk. Pedig, hogy hiányzik Niall nevetése, Liam irtó helyes mosolya, Louis bolondsága és az, hogy velük legyek. Jó, hogy itt van Sofi, de elhanyagoltam mindenkit miatta. Le botorkáltam a lépcsőn, Sofi a konyhába ült és kávézott.

-         Jó reggelt. – köszönt vidáman.

-         Szia. – köszöntem halkan.

-         Mi baj? Tegnap óta ilyen vagy.

-         Szerinted, mi bajom lehet? – kérdeztem.

-         Még mindig ez a Niall ügy aggaszt? Nem hinném, hogy megér ennyi streszt. Úgy nézel ki, mint aki egy hete nem aludt. – nem mondtam semmit, félő volt, hogy csúnyát mondok. Csináltam egy kakaót. – És mi van Mike-al?  - kérdezett rá. Abban a pillanatban, amint kimondta a nevét, rájöttem, hogy olyan vagyok, mint Mike. Pont ugyan azt csinálom. Én nekem itt van Sofi, neki ott van Emily. Felálltam és ránéztem Sofira.

-         Na most mi van? – kérdezte sóhajtva. Látszott, hogy elege van belőlem. Felmentem egy szó nélkül a szobámba és tárcsáztam.

-         Szia, merre vagy?

-         Még egy óra és otthon vagyok. Még tegnap este felszálltunk, hogy ma korán haza érjünk. Baj van? – kérdezte Veva.

-         Igen, de majd, ha haza értek.

-         Mondd már, el.

-         Majd, köszi, puszi, szia. – és letettem. Bezártam az ajtót, majd levetettem magam az ágyra. Két perc múlva Sofi kopogott és kiabált be. Megkerestem a fülesem és kiültem a teraszra, egy takaróval. Csak ültem a hűvös szélben, a zenék csak jöttek egymás után, amíg csak el nem aludtam. Azt álmodtam, hogy hableány vagyok és nem állt velem szóba senki, hisz a tengerben senki nem tudott beszélni az én nyelvemen, én meg nem tudtam felmenni a víz felszínére. Hát eléggé érdekes álom volt. Mikor felébredtem, az egyik fülemről lecsúszott a füles, de a zene még mindig szólt. Kikapcsoltam, gyújtóztam egyet, majd a szobámba felvettem egy nadrágot, meg egy színes pólót és egy torna cipőt. Lementem a nappaliba. Veva és Brian ott ültek a nappaliba és Sofival beszélgettek. Tapintani lehetett a feszültséget és a kényelmetlenség a levegőben.

-         Sziasztok. – Veva felpattant és jó szorosan magához ölelt.

-         Annyira hiányoztál. – mondtam sírósan.

-         Te is, baby, te is. – mondta ő is. Életeben először láttam sírni, vagyis könnyezni Vevát.

-         Mi történt? – kérdezte.

-         Felmegyünk? – kérdeztem vissza, válasz helyett. Ő bólintott. Brian-re nézett, aki közelebb lépett.

-         Szia, Chachi királylány. – mondta, majd megölelt én elnevettem magam, halkan és nem vidáman, de lényegtelen.

-         Szia Brian, sajnálom.

-         Mit? Nyugi, már lassan unjuk egymást. – nevetett fel, velem és Vevával együtt. Brina lelépett.

-         Én elmegyek, találkozom Pete-el. – mondta Sofi, majd összeszedte a cuccait és se szó, se beszéd elmenet. Pet egy srác, akivel két napja találkozott a plázában, míg engem Niall levegőnek nézett. Hát jól van. Felmentünk a szobámba és leültünk egymással szemben, török ülésben az ágyra.

-         Szóval ott kezdődik, hogy több, mint 1 héttel ez előtt Mike felhívott telefonon és azt tudod mit, mondott. – legyintettem, nem igazán akartam kitérni rá. – Meg azt is ami utána történt. Mikor haza értem a telefonod után, Louis ott várt, nem beszéltük meg, de mindegy. Másnap eljöttek a fúk délelőtt és elvittek a vidámparkba. – elmosolyodtam az emlék hatására. Tényleg hiányoznak a fiúk. – Elmentünk Sofiért a reptérre, a fiúk pedig elhoztak minket haza. Én azóta nem beszélem velük. Niall hívott másnap, de mivel Sofival főzőcskéztünk, elfelejtettem visszahívni. Egy egész hét telt el, és nekem eszembe se jutott, hogy Niall hívott, vagy, hogy egyáltalán mi van velük. Tegnap aztán, elmentünk vásárolni és külön váltunk Sofival, lényeg, hogy Louis, Harry és Niall ott voltak dedikáláson. Megvártam, míg eltűnik a tömeg és beszélhetek velük. Két órát vártam, mikor jött pár biztonsági ember és segítettek kijutni a fiúknak. Mikor Niall után kiabáltam, vissza fordult, rám rám nézett, majd mint aki nem is ismer, elsétált. Annyira kétségbe estem, hogy elkezdtem hívogatni, de nem vette fel. Erre Sofi azt mondta, hogy nem tudja miért kavar fel, hisz mióta ő itt van, se egy telefon, se egy üzenet nem jött tőlük, és én se kerestem őket. Írtam Niallnek, hívtam, de semmit. Tegnap lefeküdtem és azt vártam, hogy ma megjelenik és elvisz megint a vidámparkba, vagy csak a Nando’s-ba. – a végére már majdnem sírtam, de így is sokat bőgtem már.

-         Először is, nem tudom ki ez a csaj, de nem hiszem, hogy olyan jó barát, mint amilyennek te hiszed. Ha nem hiszi el, hogy ennyire jóban vagy a fiúkkal, nem hisz benned sem.

-         De hát, ha bele gondolsz, tény…

-         De én nem gondolok bele. Engem nem érdekel, hogy mi történt, míg ő itt volt, engem az érdekel, hogy míg ő nem volt itt, addig a fiúk imádtak és nem bírtatok ki egy napot se egymás nélkül. Mi van ezzel a barátsággal?

-         Épp ez az, Veva nem tudom, fogalmam sincs. Nem tudom mit csináltam, de nem beszélnek velem.

-         Eddig nem úgy volt, hogy csak Niall-t próbáltad hívni? – kérdezett rá a nyilvánvalóra. Se perc alatt felkaptam a telefonom és tárcsáztam Louist. Veva mosolyogva intett, hogy mindjárt vissza jön. Louis se vette fel. Én már a teraszon nézelődtem kifelé, és azon gondolkodtam, ha kiugrom, agyon verem magam, vagy csak pár csontom törik el? Már Liam-mal próbálkoztam, ő két csörgés után felvette.

-         Szia, Olivia.

-         Liam, jézus, végre.

-         Baj van? – kérdezte.

-         Nem tudom, baj van? – felnevetett.

-         Oké, kezdjük előröl. Hogy vagy?

-         Nem olyan jól, régen beszéltünk és nem tudom mi van veletek.

-         Aranyos vagy, de hát nem túl rózsás a helyzet erre felé. Tudod, sajnálom, de elszóltam magam, hogy remélem, hogy jól kijössz, majd Sofival, azok után. De én, esküszöm, nem tudtam, hogy nekik nem beszéltél róla. Egyszerűen nem gondoltam volt, hogy nekem elmondasz egy ilyen dolgot, Niall-nek vagy Louis-nak meg nem. – nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Sírtam volna, amiért Niall-nek nem beszéltem erről és nevettem volna, mert Liam ilyen aranyos.

-         Szóval Niall megtudta, hogy volt valami dolog Sofival és rosszul esik neki, hogy nem mondtam el.

-         Igen, lényegében ez, de én annyira sajnálom. Nem tudtam tényleg.

-         Nyugi, nem haragszom. Csak nem tudom mi legyen Niall-el. Nem veszi fel, nem válaszol, egyszerűen nem tudom, hogyan beszéljem meg vele. – estem kétségbe.

-         Hát, most pont vele találkozom, gyere te is. Csak nem hagy faképnél.

-         Már megtette. – mormogtam.

-         Tessék? – kérdezett vissza meglepődve.

-         Semmi.

-         Hallottam, mit mondtál és nem meg ismételtetni akartam, hanem magyarázatot.

-         Lényegtelen Liam, majd elmondom, de hova menjek?

-         Szerinted?

-         Oké, Nando’s. Most induljak?

-         Igen, én most értem ide, Niall már elméletileg itt van. Ahan, látom. A Big Ben mellet vagyunk siess.

-         Rendben, köszönöm. Szia. – lettem, még mielőtt bármit is mondott, volna, de csak, hogy ne húzzuk az időt. Felkaptam a farmer dzsekim és lerohantam. Eldaráltam Vevának, kocsiba ültünk és nem sokára az étterem előtt parkoltunk le. Kiszálltunk, vettem egy mély levegőt és bementünk. Egyből kiszúrtam a szőke fejét és  azt, hogy levegő nélkül eszik. Egyedül ült, Liam sehol. Hát ez remek. Így simán elfuthat. Megindultam felé, közben láttam, hogy Liam jön a mosdóból ki, de amint meglátott megtorpant és Niall felé bökött. Én meg Vevára, apró mosoly futott át az arcán, majd az említett személy felé vette az irányt, megkerülve az asztalokat. Én meg homlok egyenest Niall-hez mentem, amint meglátott, teli szájjal elvigyorodott és én már majdnem elhittem, hogy megint csak én túloztam el, de amilyen gyorsan jött a mosoly, olyan gyorsan tűnt is el.

-         Szia. – köszöntem halkan.

-         Szia. – köszönt hangosan és határozottan, majd megtörölte a száját.

-         Leülhetek? – kérdeztem, ő ivott egy korty vizet, az üvegből és bólintott. Nem tudtam semmit mondani, pár percig nézett, majd elnevette magát. Azt hittem, hogy viccel és semmi baj nincs tényleg, csak meg akart szívatni. 

-         Talán eszedbe jutottam? – kérdezte nevetve. Szóval ez gúnyos nevetés volt.

-         Én sajnálom Niall, de Sofi annyira bekavart.

-         Ja, igen másod kézből arról is tudok, hogy volt valami gubanc. – a másodkéz szót elég erősen megnyomta. Én lehajtottam a fejem. –  Most ez rosszul esett? – kérdezte kedvesen. Én ránéztem. – Legalább tudod, nekem milyen érzés volt. Mikor Liam elszólta magát, azt gondoltam másnap felhívlak és megbeszéljük, de te nem vetted fel, és még csak vissza sem hívtál. Minden nap vártam, hogy jelentkezz, de te nem tettél semmit. Azt hittem átjössz és elmeséled mi is ez az egész. De nem és ez még semmi. Egyáltalán nem kerestél, nem üzentél. Ha szóltál volna, hogy egy hétig nem tudlak majd elérni és hogy nem érsz rá, azt mondom oké, semmi gond. De te nem tetted. Mikor meghallottam, a hangod a plázában, legszívesebben nem is tudom mit csináltam volna. – ökölbe szorította a kezét, látszott, hogy tényleg ideges és rosszul esett neki. – Hiába sírsz, Olivia, nem sajnállak meg. Annyira kiakadtál, azon, hogy Mike nem beszélt veled, meg hogy lerázz, mégis olyan könnyen csináltad meg velünk. – nem tudtam mit is mondjak, miközben a könnyeimmel küszködtem, de hiába pár csepp végig folyt az arcomon.

-         Azért nem egészen. – mondtam halkan.

-         Háháá, ez jó, még magadat véded. És abba belegondoltál, hogy én most szóba állok veled, de te hallani se akarsz Mike-ról. Én megadom az esélyt a magyarázatra, de te nem neki. Hogy is van ez?

-         Nagyon meg adod a lehetőséget. Sokat el is mondhattam igaz? – kérdeztem most már gúnyosan. Ő nem mondott semmit. Hoppá, megállt a tudomány. – Tudod Niall, nem akartam beszélni róla, mert nem jött fel szóba sose. Liam-nak se azért mondtam el, mert jobban szeretem őt nálad, vagy akár melyikőtöknél. Egyszerűen feljött és én elmondtam. De, ha már témánál vagyunk elmondom neked is. Sofi rászokott a drogokra és elvonóra került. Nem volt hajlandó elviselni, én meg elmenekültem Mikehoz. Az összes barátom vele együtt került a kórházba én meg nem bírtam az egészet. Tudom gyáva vagyok, de hát ez van. – rántottam meg a vállam. Megdermedve ült velem szemben. – Sajnálom, hogy nem kérkedtem ezzel, de valahogy nem vagyok rá büszke. Sem arra, hogy a barátaim drogoztak, sem arra, hogy nem voltam képes ezen túl lépni. Az meg hogy elhanyagoltalak részben ez miatt volt, igen meg persze miattam is. Nem hazudok, tényleg ezen a héten nem gondoltam arra, mi van veletek, a szüleimmel, vagy a barátaimmal. Senkivel nem beszéltem, csak Sofival voltam. Igazán jót tett, de mikor a plázában úgy néztél rám Te, akit az egyik legjobb barátomnak tartottalak alig egy hete, levegőnek nézett. Próbáltam jóvá tenni, de te nem voltál hajlandó beszélni velem. És az, hogy mi most itt beszélünk az az én érdemem. És ez a különbség Mike és én köztem, hogy én tudom, hogy hibáztam és én teszek ellene valamit, ami persze neked nem tetszik. De ő még ezt a kicsit se teszi meg. Nem hívogatja a barátaimat, hogy mi van velem, és nem lep meg mikor nem számítok rá. Igen hibáztam, de jóvá akarom tenni. Sajnálom, hogy ennyire nem vagy befogadó képes. – felálltam és amilyen gyorsan csak tudtam kimentem, feltűnés nélkül, persze. Liam és Veva az egyik asztalán ültek a sarokba, de rájuk se hederítettem. Kimentem, megálltam egy percre és vártam, hogy Veva jöjjön. 10 perc után még mindig sehol nem volt. A táskámból előhalásztam egy lapot, ráírtam, hogy sétálok és majd később haza megyek, ráraktam a motorháztetőre és dühösen távoztam. A közeli parkba sétáltam és fel voltam paprikázva. Oké, hogy nem mondtam el neki a Sofis ügyet, és hogy nem beszéltünk egy hétig, de egyáltalán nem rajta múlott, hogy találkoztunk, mégis úgy beszélt, mintha egy utolsó szemét lennék, és ő felsőbbrendű lény lenne. Annyira nem érdekelt, hogy világsztár és, hogy meg volt sértődve. Akkor is normális hangot kéne megütni a másik emberrel. Míg ezen morgolódtam, egy ismerős alak jött velem szembe.

-         Áh, Chachi. – Oszkár volt, a meleg fényképész.

-         Szia, Oszkár.

-         Úgy látszik isten azt akarja, hogy mi barátok legyünk.

-         Oh, nekem egy életre elegem van a barátokból. – ráztam meg a fejem, lemondóan. Elnevette magát.

-         Mi van a gépeddel? – kérdezte.

-         Mi volna, otthon van.

-         Tudod én fényképész vagyok. Három nap múlva, lesz egy fotózásom. A modelljeim felmondtak, mivel egy olyan hír röppent fel, hogy megerőszakolom őket, és különböző szolgáltatásokat kérek, persze pénz fejében. A volt feleségem kezdet terjeszti, aki sminkesként dolgozott a fotózásokon, bemutatókon.

-         Neked feleséged van? – elnevette magát, hangosan és önfeledten nevetett, fejét hátra hajtva, mintha valami hatalmas viccet mondtam volna, pedig semmi ilyesmi. Sőt sértő voltam és bunkó.

-         Sokan megkérdőjelezik, de hidd el, hogy a nőket szeretem minden mennyiségben. – én is felnevettem. A nap kellemes csalódása. Még helyes is. Na jó viccelek. Van vagy 26 éves.

-         Mivel is foglalkozol te pontosan?

-         Hát fényképezem, meg modelleket futtattok.

-         És csodálkozol, hogy ilyen pletykák terjengenek rólad. – mondtam nevetve.

-         A lényeg. Itt a névjegyem. – nyújtott át egy kis kártyát. – ha érdekel, hívj. Látok benned valamit, ami remekül mutat a képeken. Csütörtökön lesz a fotózás, legkésőbb szerda délután 5-ig hívhatsz. – majd fogta magát és eltűnt. Én meg álltam ott, mint egy idióta. Hát ez jó vicc volt, de én csak a kamera másik oldalán mutatkozom, és ez így is marad. Mivel eléggé éhes volt, úgy döntöttem, beülök valahova enni. Ahogy London belvárosában sétálgattam, találtam egy éttermet. Nem egy kicsi, eldugott hely volt, hatalmas táblák hirdették az akciós ajánlatokat. Ahogy beléptem, egy régi palcsintázós helyre emlékeztetett, piros-fehér kockás padló csempe, a pult mögötti fal tükör volt és kockás terítők mindenhol. Leültem és vártam, hogy valaki erre jöjjön.

-         Szia, mit adhatok? – kérdezte egy pöttyös szoknyás – görkoris csaj.

-         Nem tudom, mit ajánlasz? – kérdeztem mosolyogva. Végül is palacsintát kaptam, csoki szósszal. Isteni finom volt, a vastag, amerikai tészta. Fél órát legalább ücsörögtem benn, közben elnéztem a velem egykorú fiatalokat. Gördeszkás, helyes pasik és belevaló, vad csajok. A sarokban ültek és voltak vagy 10-en. Azért, jó, hogy ennyien vagytok, mert sosem unatkoztok, vagy mit tudom én. Egy srác, végig a pincér lányt figyelte, kissé megszállottan, de aranyosan.

-         Kimentem volna, ha intesz. – mondta mosolyogva a pincér lány, aki kiszolgált.

-         Ugyan már. Isteni volt ez a palacsinta.

-         Örülök, hogy ízlett. Anyáéké a hely, már vagy 4-5 generáció óta. Imádok itt dolgozni, de néha hiányzik, hogy csak úgy a barátimmal lógjak. – nézett a nagy brancsra a sarokba. 

-         Tudod én nem dolgozom sehol, mégis szeretnék csak úgy a barátaimmal lógni. – rántottam meg a vállán. Gondolom leesett neki, hogy nem azért mondtam, mert nincs időm rá. – Az embereknek néha semmi nem jó és annyira szőrszál hasogatóakt tudnak lenni.

-         Tudom miről beszélsz. Nap, mint nap látom a vendégeken, hogy ki mit érez, mi a problémája. Volt már itt lánykérés, szakítás, megcsalás, minden, amit csak el tudsz képzelni. Ráadásul a szüleim is most adták be a váló keresetet, szóval nehéz az élet.

-         Hát sajnálom. – mondtam apró mosollyal.

-         Nincs mit sajnálod, úgy gondolom ez az élet rendje.

-          Igen, és ne feledd, hogy Isten mindig elvesz, de ad is. Csak legyél elég nyitott megtalálni azt. – miközben beszéltem, a helyes srácra néztem, aki megint erre nézett. A lányra mosolyogtam és kisétáltam. Mikor elmentem a fiú mellet, neki is megeresztettem egy apró mosolyt, de csak jelzésképp. Kiléptem az utcára, összehúztam a dzsekim és elindultam haza. Már nem voltam sem mérges, sem dühös, szimplán nem érdekel a dolog, sem Niall-es, sem a Mike-os. Beléptem a házba, és eléggé sokan voltunk. Niall, Liam, Louis, Elenor és Veva ültek a nappaliban és beszélgettek, gondolom. Mindenki rám nézett, mikor beléptem, kissé kellemetlen volt.

-         Sziasztok. – köszöntem hangosan.

-         Szia Chachi. – lépett oda hozzám Veva. Átkarolta a vállam és a lépcső felé vezetett. – Tudom, hogy szólnom kellett volna, de olyan gyorsan leléptél, és jött Louis meg a barátnője, utána Niall és Liam összevesztek – közben a lépcső felénél jártunk már, de én kifordultam Veva keze alól.

-         Nem fogok haragudni rád, mert ők itt vannak, azért igen, ha oda viszel, ahova én nem akarok önszántamból. – intéztem hozzá a szavaim, de háttal voltam neki, hisz én lefelé sétáltam a lépcsőn, ő ugyan ott állt. Levettem a cipőm és beraktam a szekrénybe, majd a kabátom felakasztottam a fogasra. Leültem az egyik fotelbe, hogy senki mellé ne kerüljek.

-         Szóval, miben segíthetek? – kérdeztem.

-         Nézd, Cailín, én nagyon sajnálom a dolgot, de azt hittem, hogy nem mondtál el valamit, de nem gondoltam arra, hogy ez a valami ez. – mondta kissé összezavartan.

-         Oké, értem én, de mindig ez lesz? Ha nem mondok el valamit, Liam meg tud róla, akkor Te megsértődsz? Majd rohangálnom kell, hogy szóba állj velem?

-         Nem, de gondoltam vagyunk olyan jóba, hogy elmondj nekem dolgokat.

-         Jaj, Niall persze, hogy vagyunk olyan jóba, de ha valami nem világos, inkább kérdezz. – mosolyogtam rá, felállt és az ölembe ülve megölelt. Elnevettem magam.

-         Ne nevess. – mordult rám.

-         Bocsi. – mondta nevetve. Ő elhúzódott és lemondóan a fejét rázta. Már fél órája beszélgettünk, mikor eszembe jutott Sofi.

-         Veva, hol van Sofi? – ő megrántotta a vállát.

-         Mióta elviharzott nem láttam.

-         Én se. Majd felhívom. – felálltam és a táskába megkerestem a telefonom.

-         Szia Sofi, hol vagy?

-         Szia, öööö én tudod. Koccintottunk , hik, izé vele. – nevetett. Részeg volt.

-         Sofi, merre vagy? Szedtél be valamit? – kérdeztem és a cipőm húztam. Liam oda jött és megfogta a karom, ránéztem és a fejem ráztam.

-         Nem tudom, Pete egyik haverjánál, de szerintem ne gyere ide. Nem bírná az úri picsád ezt a nyomor tanyát. – röhögött.

-         Sofi hol vagy pontosan? – kérdeztem szinte kiabálva.

-         Oké, valami Kingstone street izén, hikk. De mondom jól vagyok, majd holnap haza megyek, csak.. – elnevette magát. Én letettem.

-         Tudod, hol van a Kingstone street? – néztem Liam-re.

-         Azt hiszem, de van GPS a kocsiba. Niall? – nézett a fiúra, aki azonnal pattant.

-         Ne menjek? – kérdezte Veva idegesen.

-         Ne, majd hívlak. – Louis-ékra néztem.

-         Itt maradunk, nyugi. Ha kell segítség, hívjál. – mondta. Én bólintottam és kiléptünk az utcára. Hátra ültem, és azon gondolkodtam, hogy Sofi hazudott, nem szokott le a drogokról.