Igazából csak élvezd a pillanatot, és az bőven elég. Ahhoz
is, hogy alakuljon az életed, és ahhoz is, hogy jól érezd magad. Tök mindegy,
hogy mit gondolsz, mi lesz majd jó neked, van, hogy pont az tör majd össze.
Hagyd, hogy az élet mutassa meg, hogy merre van az arra. Menj utána, ne
kételkedj, és próbáld meg élvezni, akármit is hoz, ugyanis... Minden azon
múlik, hogy mered-e élvezni, még azt is, amiről más azt gondolná, hogy
lehetetlen mosollyal az arcodon végigcsinálni.
-
Szia. – köszönt
az irtó helyes mosolyával. Én gondolom olyan vörös voltam, mint a paradicsom.
-
Szia. – köszöntem
vissza. Kiléptünk az ajtón.
-
Aztán csak
óvatosan. – kiabált ki Brian, én gyorsan becsaptam az ajtót.
-
Szóval?...-
kérdeztem.
-
Szóval.. –
elnevette magát. – Ha nem baj gyalog megyünk.
-
Dehogy baj, és
idáig gyalogoltál? – kérdeztem miközben elindultunk.
-
Nem, Niall-el
jöttem. – mutatott a kocsira. Akkor látta, amikor Naill-nek nyitottam az ajtót
és, hogy milyen csalódott vagyok, hogy nem ő van az ajtóban. Hú, de ciki.
-
Öh, az jó. –
mosolyogtam furán, ő meg mint a vadalma. – És merre megyünk?
-
A Holland parkba,
tudod merre van?
-
Fogalmam sincs. –
mondtam őszintén.
-
Gyönyörű hely,
főleg a Kyoto Garden. Anya sokszor vitt oda, mikor kicsi voltam. Van egy
hatalmas sakk tábla, térdig érő bábukkal. Emlékszem, a húgommal, mindig el
akartuk mozdítani őket, de persze nem lehet, gondolom nem akarták, hogy
eltűnjön. – mesélte nevetve.
-
Hiányzik a húgod?
-
Nem lakik messze,
így kibírható. De mikor a verseny kezdődött, emlékszem, olyan furcsa volt, hogy
nincs mindig körülöttem. Ha nem foglalt le volna annyira a hétről-hétre való
készülés, valószínű rosszabb lett volna. – míg oda értünk mindenről beszéltünk,
amit csak fontosnak tartottunk, meg arról is amit nem. Fél óra után
megérkeztünk. A park tényleg, gyönyörű volt.
Tényleg ott volt a sakktábla és tényleg nem lehetett elmozdítani a
bábukat, de jót el fogócskáztunk rajta. Egy csomó színes fa volt a kertben és
egy kisebb, mesterséges tó is. A tó közepén beton padok voltak, levettük a
cipőnket és a bokáig érő, langyos vízben ültünk.
-
Azt ugye tudod,
hogy ide nem szabad jönni? – kérdezte nevetve.
-
Senki nincs itt,
nem látnak. Különben is nem gombás a lábunk, nem kapnak el semmit a halk. – mondtam
nevetve.
-
Itt nincsenek
halak, te buta. – mondta ő is nevetve.
-
Ahan, szóval buta
vagyok? – kérdeztem és a lábfejemmel rálocsoltam egy kis vizet.
-
Ezt nem kellet
volna. – mondta és próbálta elrejteni a vigyorát. Felkapott és berohant a
térdig érő részhez, majd lerakott. Én csak nevettem rajta. A hátul lelógó
szoknyám alja vizes lett, de nem számított.
-
Nem ijedek meg a
víztől, Liam. – mondtam neki magabiztosan.
-
Nem lesz ez
mindig így. – nézett rám sötéten, én csak nevettem.
Kimentünk a zöld füves
részre és leltünk. Mire megszáradt a szoknyám már nem látszódott a nap, csak a
narancssárga csík az ég alján.
-
Gyere. – állt fel
és nyújtotta felém a kezét. Elfogadtam, elindultunk, de nem engedte el a kezem.
A világ egyik legjobb érzése volt, ahogy az ujjait ráfonta az enyémekre,
elképesztő volt.
-
Hova megyünk? –
kérdeztem.
-
Vacsizni.
-
Hova? – elnevette
magát.
-
Ennyire nem
szereted a meglepetéseket?
-
De csak szeretek
tisztában lenni a dolgokkal.
-
Jaj, drágám,
tudod egyáltalán mi az a meglepetés? – kérdezte nevetve.
-
Igen, képzeld
tudom. – nyújtottam rá a nyelvem, ő csak nevetett és megpuszilta az arcom.
Kicsit kótyagosan sétáltam tovább, de annál boldogabban. Egy épülethez értünk,
ami egy kastélyra emlékeztetett, bár egyáltalán nem hasonlított rá.
Kinyitotta
előttem az ajtót, majd egy kerek asztalhoz vezetett. Kellemes meglepetés volt.
Nem volt egy kiöltözős, úri hely, de nem jöhetsz be egy farmerben, kivéve, ha
csak nem vagy Liam Payn, mert ő megteheti, bár ing volt rajta, ami kompenzálta,
de végül is mindegy mit vesz fel, mindenki oda van érte. Jött a pincér és
felvette a rendelésünket.
-
Mi volna, ha te
rendelnél nekem, én meg rendelnék neked? Így bebizonyítanám, hogy igen is tudom
mi az a meglepetés és szeretem is. – mondtam büszkén kihúzva magam. Vigyorogva
bólintott.
-
Legyen, ahogy a
hölgy kívánja. – mondta a pincérnek.
-
Akkor hozok
önöknek egy-egy papírt és felírják az egymásnak szánt rendelést. – mondta
mosolyogva a pincér. El sem tudom képzelni mi játszódhatott le a fejében. Én
végül a sült csirke mellet döntöttem, cheddar sajttal, desszertnek pedig citrom
tortát kértem neki, levessel nem is foglalkoztam, mert egyszer említette, hogy
nem leveses, meg van ez a kanál-fóbia izéje, jobb ha nem feszegetem… Egyszerre
lettünk készek és egymásra vigyorogva adtuk le a rendelést.
-
Kíváncsi vagyok,
roppant kíváncsi. – mondta az állát dörzsölve.
-
Hát még én. Nem
tudom említettem-e már, hogy eléggé kényes vagyok, ha ételről van szó. – egy
pillanatra megijedt, de utána magabiztos mosolyt öltöt, pedig igazat mondtam,
el sem tudja képzelni mennyi mindent, nem vagyok hajlandó megenni. 10 perc után
vissza jött a pincérünk és megkérdezte, mit akarunk inni. Elmondta, hogy még 10
percet legalább kell várnunk.
-
Nem, baj nem
sietünk sehová. – mondta mosolyogva Liam, én egyetértve bólintottam. Míg meg
nem kaptuk a rendelésünket, addig Liam olvasta az étlapot és azt találgatta,
hogy mit rendeltem neki, én meg pókerarccal ültem és semmire nem reagáltam, ami
elég nehéz volt, tekintve, hogy eléggé sokat időzött a csirkéknél. Ez addig
ment, így míg meg nem érkezett a pincér, két letakart tállal.
-
Hölgyem és Uram.
– mondta, mintha ő is a játékunk rész lett volna. – Mehet? – kérdezte, a fedőket
fogva, és köztünk jártatta a szemét, mi meg egyszerre bólintottunk. – 1, 2, 3 –
és felrántotta a fedőket. Először meglepődtem, majd elmosolyodtam,
krumplisaláta és steak volt a tányéron, ha jól gondoltam.
-
A hölgy, Angol
krumplisalátát kapott, Bifszetteket és tormamártást angolosan. Az úr pedig
Grouse sült-csirkét, cheddar sajttal. Jó étvágyat. – mondta mosolyogva, majd
eltűnt.
-
Ügyes vagy. –
mondta vigyorogva. – A cheddar a kedvenc sajtom.
-
Te is jól
választottál, bár nem tudom mi az a tormamártás.
-
Narancs is van
benn, mégis kicsit csípős a torma, hidd el, finom lesz. – mondta biztatóan. Hát
egyszer élünk. Isteni volt, együtt az egész. Kissé megijedtem, hogy milyen a narancs
csípős íze, de remek volt.
-
Na, mit gondolsz?
– kérdezte, mikor a pincérünk leszedte az asztalt.
-
Azt, hogy isteni
finom volt. – mondtam, mint egy kislány. Erre ő és a pincér is nevetett, aki
eltűnt a tányérokkal, majd vissza jött, újabbakkal.
-
A második kör
következik, a desszert. Készen állnak? – kérdezte mosolyogva. Ismét vissza
számolt és egyszerre fedte fel a kajákat. Mikor megláttam mi az, egyszerűen nem
hittem a szememnek. – Nos ön, hölgyem a legelső magyar ételt kapja, amit
elkészítettünk ebben az étterembe, rétest. Az úr pedig citromtortát. Remélem ízleni fog. – kacsintott rám, majd elment.
-
Ezt hogy a jó
életbe csináltad? – kérdeztem meglepetten.
-
Varázslat. –
mondta sejtelmesen, közben a kezével úgy csinált, mint egy varázsló. Én
elnevettem magam. – Egyébként, még Mike-tól kérdeztem meg, mi az ami biztosan
magyar étel, és ő mondta ezt. Elküldtük már 2 napja a receptet ide az étterembe.
-
Várjunk, csak 2
napja? – kérdeztem rá. – Hisz csak tegnap beszéltünk, a ran.. izé.. erről. –
mondtam krákogva. Jézus, még ebből is magam hozom ki gázul. Elnevette magát.
-
Tudod, bármilyen
meglepő, nem hirtelen pattant ki a fejemből ez az egész. – mondta mosolyogva,
én meg fülig pirultam, majd végül elnevettem magam, és ő is.
-
Oké, akkor jó
étvágyat.
-
Neked is,
egyébként had jegyezzem meg az egyik kedvencem gyümölcsöm a citrom. –
kacsintott rám, én meg jelentőségteljesen fejet hajtottam. Természetesen a két
kedvenc fajtámat kaptam, mákosat és csokis-túrósat. Mikor befejeztük kitört
belőlem a nevetés.
-
Mi van? –
kérdezte vigyorogva.
-
Eszembe jutott,
hogy hogy mondta ki a pincér, hogy rétes. Ha nem látom mi van előttem, nem
biztos, hogy megértem.
-
Inkább az a vicces,
hogy most esett le. - nevetett. Miután elköszöntünk a segítőkész pincérünktől,
elindultunk sétálni.
-
És merre menjünk?
– kérdezte.
-
Mondanám, hogy
lepj meg, de hirtelen ide varázsolnád Budapestet. – mondtam neki, mire
elkezdett nevetni.
-
Nem, sajnos az
nem megy, de gondolom annak jobba örültél volna.
-
Hé, ne csináld
már. Annyi mindent megtettél értem én nekem kéne rosszul éreznem magam, hisz
semmivel nem tudtalak sem meglepni, sem örömet szerezni. – mondta és remélem
olyan komolyan hangzott, mint, ahogyan gondoltam.
-
Annál nagyobb
örömet nem is szerezhettél volna nekem, mint, hogy eljössz velem, max, ha
holnap után ismét randizol velem. – annyira édes volt, ahogy megnyomta az ismét
és a randi szót is.
-
Egy feltétellel!
– tettem fel a mutatóujjam.
-
És mi lenne az?
-
Hogy én döntöm el
mit csinálunk. – elvigyorodott.
-
Okés, és mit
fogunk csinálni? – kérdezte kíváncsian.
-
Hát szerinted?
-
Meglepetés. –
mondtuk ki egyszerre. Nevetve folytattuk az utat. Végül egy kis utcába
kötöttünk ki, ahol leültünk egy padra. Már régen sötét volt, de mi csak
beszéltünk és beszéltünk. Eddig is figyeltem és ittam minden szavát, de most,
hogy én akarom meglepni őt, muszáj voltam szinte írni a dolgokat. Végül a
sötétségre való tekintettel, azt mondta hazakísér. Mikor a ház elé értünk
-
Liam, köszönök
mindent. Gyönyörű szép volt tényleg a kert, és imádtam a vacsorát.
-
Nagyon kíváncsi
vagyok, te mit tervezel. – mondta sejtelmesen.
-
Hát, igazság
szerint én is. – mondtam nevetve. Közben megcsörrent a telefonom. Amanda volt
az.
-
Szia. – mondtam
mosolyogva.
-
Szia, zavarlak? –
kérdezte szipogva.
-
Minden rendben? –
kérdeztem, és a mosoly eltűnt az arcomról.
-
Nem, vagyis igen,
de nem tudnál ide jönni? – kérdezte sírós hangon.
-
De azonnal
megyek. – kinyomtam. – Amanda volt, sírt. – néztem értetlenül a telefont és
Liam-et, felváltva.
-
Miért? – kérdezte
meglepetten.
-
Fogalmam sincs,
azt kérte, menjek oda. – néztem rá bocsánat kérően.
-
Ja, persze –
csapott a homlokára. – Akkor holnap után, majd még megbeszéljük a részleteket.
– közelebb hajolt és puszit nyomott az arcomra és mikor lépett volna el,
magamhoz öleltem.
-
Tényleg köszönöm.
– mondtam még egyszer.
-
Tényleg nincs
mit. Na siess. – intett a fejével. Nem laktak messze, de kissé kifulladtam mire
oda értem. nem bajlódtam a kopogással, csak benyitottam. Mike a kanapén aludt,
így hagytam és az emelte felé vettem az irányt. Am szobája elé érve, kopogtam
és vártam, hogy történjen valami. Pár másodperc múlva, Am kinyitotta az ajtót.
Már nem sírt, de vörös volt az arca és a szeme.
-
Mi történt? –
kérdeztem és berángatva leültünk az ablak alatti kanapéra.- Ilyen rosszul
sikerült az este?
-
Nem életem egyik
legjobb estéje volt, de ma felhívott,hogy találkozzunk, mert valami fontosat
akar mondani. Először azt hittem, hogy találkozott álmai nőjével.
-
Áj, ez már itt
sántít. Te vagy álmai nője. – kotyogtam bele.
-
Folytathatom? –
bólintottam. – Szóval, találkoztunk és elmondta, hogy a sulit nem itt Londonban fogja
kezdni. – itt könnybe lábadt a szeme. – A sulija felajánlotta, hogy elmehet
egy Kanadai iskolába, cserediákként. És elfogadta, érted, meg sem kérdezett
engem. – sírta. – Azt mondtam volna, hogy menjen, hisz nem akarok a jövője útjába állni, de tudod mit mondott? Hogy úgy érzi nem köti ide semmi, ezért
fogadta el. - átkaroltam a síró lányt, de letaglózva ültem. Ez tényleg erős
kijelentés volt Lucas-tól. De az a furcsa, hogy egészen míg Am beteg volt, el
sem lehetett mozdítani mellőle, most meg nem számít neki?
-
És ott hagytad?
-
Persze,
elrohantam, amilyen gyorsan csak tudtam. Remélem nem zavartalak?. – mondta
szipogva.
-
Nem, persze, hogy
nem. – mondtam, nem akartam Liam-ről beszélni, ne hogy azt higgye, hogy hidegen
hagy. Meg különben is, alig bírom ki mosolygás nélkül, és egyáltalán nincs
szüksége most az áradozásomról. Este kilenc volt, mikor Mike álmosan
feltántorgott.
-
Szia Chachi. Nem
is tudtam, hogy itt vagy.
-
Aludtál mikor
jöttem, de szerintem megyek is nem akarok zavarni tovább.
-
Oké, lent akarok
valamit kérdezni. – mondta vigyorogva, majd kilépett az ajtón.
-
Nézd, tudom, hogy
ez hülyén hangzik most, de beszéljétek meg. Nem most vagy holnap, de nem
hiszem, hogy ennek most itt a vége, és főleg nem így. – mondtam neki.
-
Biztosan
beszélünk majd, de még most nem megy. Arra gondoltam, hogy holnap elutazom
anyáékhoz és majd csak a szülinapodra jövök vissza. Az pár nap. – mondta
egyáltalán nem meggyőzően.
-
Ez remek ötlet.
Ne maradjak itt veled estére? – kérdeztem.
-
Ne, menj csak,
úgy is át kell gondoljam a dolgokat. – hadonászott a kezével. – Különben is,
már az is elég, hogy azonnal jöttél, amint hívtalak, köszönöm. – mondta
mosolyogva. Ez volt ma az első őszinte mosolya és szerintem az utolsó is.
-
Mire valók a
barátok? Na fürödj meg és feküdj le. Hívj holnap, hogy ha szüleidhez értél,
hogy tudjam minden rendben-e? – adtam a fejére egy puszit és a táskámat
szorongatva az ajtó felé indultam.
-
Tényleg kösz,
Chachi. – visszafordultam és rámosolyogtam, majd kiléptem. Leugráltam a lépcsőn
és Mike-hoz sétáltam aki egy szendvicset rágcsált a nappaliban és közben
valami agyzsugorító műsort nézett.
-
Szóval? –
kérdeztem, és leültem a kanapé oldalára.
-
Szóval, mi volt
Liam-mal. – én elvigyorodtam és végigdőltem a kanapén és kacagtam. – De hülye
vagy. – mondta nevetve.
-
Nem vagyok hülye,
kikérem magamnak. De Mike, szerintem most megyek. – pattantam fel. – Nem tudok
semmit mondani. – közben össze vissza mozgolódtam.
-
Te tényleg hülye
vagy. Menj nyugodtan, majd beszélünk, ha nem leszel ennyire a hatása alatt.
-
Oké, akkor
találkozunk a következő életemben, mikor mondjuk hangya leszek, aki nem tud
érezni és nem fogom ismerni Liam-at, és nem leszek tőle oda. – Mike elkezdett
vihogni, így gondoltam itt az ideje, hogy lelépjek, amit meg is tettem. Haza
felé, ugrándozás közben megcsörrent a telefonom.
-
Szia, Mr.
Niaaaalll Horaaaaan. – köszöntem, mint a box meccseken a bemondók. Hangos
nevetés volt a válasz.
-
Szóval jó volt a
Liam féle randi. – mondta nevetve.
-
Lehet rossz is?
-
Nem randiztam még
sose Liam-mel, de biztos édes. – erre elnevettem magam. – Itt vagyok nálad,
csak, hogy ne ijedj meg.
-
Oké, szerintem
egy 10 perc és ott vagyok.
-
Okés, szia. –
mikor haza értem Niall tényleg a kanapén ült és egy újságot olvasott.
-
Na csááá. –
köszöntem és lerúgva a cipőm mellé pattantam.
-
Na csááá. Mi a
helyzet? – kérdezte
-
Amandánál voltam.
Szegény teljesen ki van bukva. – mondtam kissé gondterheltem.
-
Mi történt?
Megint rosszul lett?
-
Nem a pasija
Kanadába megy tanulni. De eléggé érdekesen tudatta vele a gyerek. Közölte, hogy
három nap múlva elmegy és, hogy azért nem szólt eddig, mert úgy gondolja, hogy
nincs miért maradnia.
-
Hűha. Ennyit
jelent neki Am? Én azt láttam, hogy jól elvannak.
-
Tudom és olyan
furcsa hisz mikor Am beteg volt, nem lehetett elmozdítani mellőle. Valami nem
stimmel. Mondtam neki, hogy beszéljék meg, de Am haza akar menni egy hétre,
Lucas addig már rég a tengeren túl lesz. Úgyhogy nem tudom mi lesz.
-
Hát jobb is, hogy
vége lett. Ha ennyire becsüli meg Amandát, nem érdemli meg.
-
Hát nem, de
gondolod mi játszódhat le most szegény lányban. Az első komoly kapcsolata.
-
Tudod minden első
szerelem véget ér. – kissé meghökkentem.
-
Én még sosem
voltam szerelmes. – rántottam meg a vállam, leplezve ezt a Liam-as dolgot.
Felálltam és a konyhába mentem. – Vacsoráztál már? – kérdeztem félig kilógva a
hűtőből.
-
Nem – hallodtam a
választ, ami határozottan közelebbről jött, méghozzá a bárszékről. – És mit
együnk? – kérdeztem.
-
Nekem mindegy.
-
Rendeljünk?
Nando’s? – mire heves bólogatást kaptam válaszul. Kissé késett a kaja, de olyan
11 körül tele hassal ültünk a szobám padlóján. Kiveséztünk mindent az estémről.
Rájöttem, hogy Niall a legjobb barátom jelenleg.
-
És mi van azzal a
múltkori csajjal? – kérdeztem
-
Semmi, nem tudom.
Olyan furcsa ez az egész. Nem mondom, hogy nem akarok kapcsolatot, de inkább,
hogy nem vele. Még mindig várok valakire. Vagy nem is tudom, ez olyan bután
hangzik.
-
Dehogy is. Ha azt
érzed, hogy nem az igazi, akkor ne erőltesd, az rosszabb.
-
Ha te mondod. –
mondta vigyorogva.
-
És uhh, hallod mi
van velem és Zayn-nel? – kérdeztem hirtelen.
-
Várjunk csak, te
most Zayn-nel is kavarsz? – kérdezte értetlenül, először furcsán néztem rá,
majd elnevettem magam.
-
Az újságokra
gondolok, amikben megjelentünk, mint egy pár.
-
Ja, hogy az. –
csapott a homlokára – Hát nem nézted az interjút? Végig rólad volt szó. –
mondta vigyorogva. Én megforgattam a szemem, közben megcsörrent a telefonom.
Azt hittem Am az, hogy még sincs olyan jól, hogy egyedül legyen, de végül Zayn
köszönt bele.
-
Baj van? –
kérdeztem utalva, hogy lassan éjfél lesz.
-
Nem de rájöttem
valamire. – mondta vidáman.
-
És mi az?
-
Hát, emlékszel
mikor megvicceltél Louis-sal? Tudod a kóla meg a cukorka, teszem hozzá eléggé
béna volt.
-
Ahan, nézted már videót? Ha nem ajánlom kedves figyelmedbe, az arcod mindent elárult. – mondtam
nevetve.
-
Hahaha, na és folytatom,
hogy ugye nem tudtam melyikőtök volt, de rá jöttem.
-
És mi lett a
végeredmény?
-
Hogy mind ketten
ugyan annyira benne vagytok. – mondta és hangjából csak sütött a büszkeség. Én
hatalmas nevetésbe törtem ki.
-
Chachi…Chachi ne
nevess. Ez komoly dolog. Tudod milyen idegesítő volt, hogy nem tudom?
-
Jaj, istenem, de
édes vagy. – nevettem – Egészen eddig ezen gondolkodtál? – kérdeztem
-
Ha már nem
mondtátok el.
-
És erre nem
gondoltál először?
-
Nem azt hittem
csak idegesíteni akartok, hogy nem mondjátok el. De közben igazat mondtatok.
Szóval bocsi.
-
Semmi baj, én is
sajnálom. – mondta de a szám széle megremegett.
-
Ne hazudj. –
mondta nevetve. – Na puszillak, majd holnap találkozunk.
-
Holnap? –
kérdeztem.
-
Ahan.
-
Oké, jó éjt. –
tettem le, de nem értettem miért találkozunk holnap.
-
Naill, mi lesz
holnap?
-
Szerda? –
kérdezte és telefonját bűvölte.
-
Nem úgy
gondoltam. Elfelejtettem, hogy holnap csinálok valamit Zayn-nel. Mindegy, majd
kiderül, holnap. Itt alszol? – kérdeztem, rám nézett, gondolkodott és bólintott.
Másnap feküdtünk le, mivel már elmúlt éjfél. Másnap 11 óra körül keltem Niall
mellettem feküdt, de már ő sem aludt, egyik keze a feje alatt volt és elmerült
a plafonba.
-
Mióta vagy fenn?
– kérdeztem álmosan, megzavarva a gondolat mentét.
-
Nem rég óta. –
fordult felém mosolyogva.
-
Hány óra van? Fél
egyre mennem kell táncra.- mondta egy ásítással egybekötve.
-
11 múlt 20
perccel. Nem megyünk el enni valahova? A Dorothy-ba? Tudod, ahol összefutottunk
először.
-
Jah, ahan, az jó.
Már régen voltam ott. Van egy másik hely is, nagyon finom a palacsintájuk, csak
messze van.
-
Majd egyszer
elviszel oda, most a Dorothy-ba is jól lakunk. – mondta nevetve.
-
Nem mondtam,
hogy nem. – néztem rá. – Jaj, Nialler. – mondtam és az arcába nyomtam a kezem.
– Milyen idő van kinn? – kérdeztem miközben nyújtózkodtam egyet. Ő felállt és
az erkélyajtóhoz lépett, kinyitotta, kidugta a fejét és vigyorogva rám
kacsintott. Én is felálltam és kimentem, remek idő volt, most még, de érződött,
hogy eléggé meleg lesz ma. Kiültünk a két kényelmes fotelba. Behunytam a szemem és a nap felé fordultam.
-
Szerinted mivel
lepjem meg Laim-et? Azt olvastam valahol, hogy ha nem énekes lenne, akkor
tűzoltó vagy tesitanár. Így gondoltam elviszem egy tűzoltó bázisra, tudod
kipróbálni azt a csövet, amin lecsúsznánk, megnézni a kocsikat, meg minden ilyen
tűzoltóst. Szerinted béna ötlet? Mi van ha unná? – kérdeztem tanácstalanul.
-
Dehogy, remek
ötlet, mikor Ausztráliába voltunk, egy tűzoltó lakott mellettünk a szállodába,
Liam mindent tudni akart, minden este hajnalba jött át, addig beszélgettek,
viszont a srác, Tim is csak turistaként volt ott, így a központot nem tudta
megmutatni neki. Azóta is emlegeti, ha meglát egy tűzoltóautót. – merengett az
emlékeken.
-
Oké, akkor
felhívom a kapitányságot, de az a baj, hogy eléggé késő van már, hogy holnapra ráadásul esti vagy késő délutáni órákba kéne egy kis idegenvezetés, szerintem nem is lehet ilyet. – mondtam nevetgélve. – Bár
ha elmondom kinek lesz meglepetés, csak megengedik, a hülye is beengedne
bárhová egy One Direction tagot. – nevettem rá. Miközben én csacsogtam, Niall,
mintha itt sem lenne, olyan volt mint, mikor felébredtem. – Niall, mi van
veled? Nem is figyelsz rám, hol jár az eszed?
-
Sehol, csak… áhhh
mindegy, menjünk mert elfogy az összes fánk. – vigyorgott, rákoppintott az
orrom és bement. Ez roppant furcsa, elmereng, de mikor nem akkor kedves szóval
nem mű, de mégsem figyel. Ennek utána kell járnom, döntöttem el. Még pár
másodpercet süttettem magam, majd én is bementem. A fürdőbe elintéztem a
dolgaim, de a szekrény előtt tanácstalanul álltam. Végül egy világos,
szaggatott nadrágot vettem fel, egy elég magas sarkú fekete cipőt, egy fekete
pólót, amin a britt és amerikai zászló egyvelege volt, ezt begyűrtem a
nadrágomba, mivel kicsit hosszú volt és zavart. Pár gyűrűt és karkötőt húztam
fel, majd egy fekete táskába pakoltam be a cuccaimat, mivel onnan már táncra
terveztem menni. Lemenetem Naill, meg már türelmetlenül toporgott az ajtóban. Nevetgélve
elmentünk az előre megtervezett helyre. Mikor láttam, hogy kinn is vannak
asztalok, addig hisztiztem míg Niall bele nem ment, hogy kinn üljünk. Én kinn
maradtam, ő be ment rendelni.
-
Nem kísérnél el,
most délelőtt a kapitányságra, nem akarok egyedül menni, felhívni meg olyan
izé, ha már ilyen kéréssel megyek hozzájuk.
-
Ja a teló,
mondjuk tényleg gáz.
-
Köszi, ha nem
kérdezek rá, el sem mondod. – erre elnevette magát.
-
De amúgy igen,
elmegyek veled. – így hát, miután betömtem mind a két fánkot és megittunk a
teát (kivételesen) elindultunk. Jó 20 percbe telt, mivel nem igazán laktam
London belvárosába, a tűzoltóság meg természetesen ott volt, de nem volt gáz
eljutni. Bár ha Niall-t nem viszem magammal, akkor biztos nem találok oda.
Közben felírtam, hogy merre kell menni, hogy holnap ne Liam-nak kelljen
eltalálni a meglepetéshelyszínre. Mikor oda értünk egy kedves férfi, beengedett
minket a kapitányhoz, aki szíves-örömest várt ránk holnap este fél 8-ra. Azt
mondta az nem olyan mozgalmas napszak. Mondtam, hogy fizetek érte, de nem akart
elfogadni semmilyen összeget, de addig-addig nyaggattam, míg belement abba, hogy
adományozzak a kapitányságnak. Így a számlaszámmal és rengeteg elégedettséggel
léptem ki, az épületből. Negyed egy volt, így kicsit sietősebbre vettük.
-
De jó, azt hittem
páros lábbal rúgnak ki minket. – mondtam meg könnyebbülten.
-
Mert egy parálós
vagy. Mondtam, hogy jó ötlet. Tudod… - megint kezdett átmenni merengőben, már
majdnem rá is szóltam mikor folytatta - …azon agyaltam, hogy Liam-nak milyen
szerencséje van veled. Mármint, te vagy az egyik legklasszabb lány és ez tök
jó, hogy az egyik legjobb barátom a másik egyik legjobb barátommal randizgat. –
én mosolyogva megállítottam.
-
Tudod tegnap este
azzal feküdtem le, hogy most te vagy a legbiztosabb pont az életemben, és te
vagy a legjobb barátom. – mondtam neki mosolyogva. Magához ölelt, majd azt
mondta köszönöm.
-
Ezt magadnak
köszönd, de gyere, elkések. – és elindultunk, nem sokára elváltak útjaink, de megbeszéltünk
egy vacsit estére, még beszervezem Zayn-t, így biztos találkozunk ma. Egy
fárasztó, egész napos edzést követően, lepurcanva estem haza. Majdnem nyolc
volt, a srácok fél kilencre jönnek, így volt időm egy jó hosszú zuhanyra. Egy
magasított derekú fekete, rövidnadrágot vettem fel, fekete, hálós vállú Rolling
Stons pólót. Megtaláltam a szekrénybe a régóta keresett OBEY felíratú cap-am.
Muszáj volt magammal vigyem, lerohantam a dudaszó után, felkaptam a fekete
VANS-omat és kirohantam. Egy a fiúk által kedvelt helyre mentünk Tom’s
Kitchen. A bökkenő csak az volt, hogy Chealse-be van több, mint fél órára
innen. Nem volt az a megszokott bolondos hangulat. Inkább valahogy családias,
Zayn elhozta a barátnőjét, Perry-t, aki az egyik britt x-factor nyertes
csapatának a tagja. Életemben nem hallottam a bandájáról, de úgy tettem mintha
rémlene valami. Kedves volt és persze szép. Remekül elbeszélgettünk hátul.
Mikor oda értünk kellemes meglepetés fogadott. Egy hosszú pult feküdt a terem
egyik oldalán, azzal párhuzamosan hosszú asztalok sorakoztak egymás mellet.
Mivel nem volt négy személyes asztal, így egy hat főset foglaltunk el. Isteni finom
levest ettem, valami krémleves volt, nem tudom miből. Főételnek marhahúst
kértem krumplival, desszertnek meg csoki sütit. Nagyon jól telt az este, Perry
ült mellettem, vele szembe Zayn, velem szemben pedig Niall. Mikor Perry kiment
a mosdóba, Zayn bepattant mellém.
-
Hallom jó volt az
estéd Liam-mal. – közben emelgette a szemöldökét. Éreztem, hogy az arcomba
folyik a vér, de próbáltam palástolni.
-
Baj? – kérdeztem,
mire elnevette magát.
-
Dehogy, minden
fiú ilyen csajról álmodik mint, te.
-
Kivéve téged, de
Perry-ről álmodozol. – böktem meg, mire ők felnevettek.
-
Te sosem fogod
megtudni, mi játszódik le az én agyamba. – kopogtatta meg a halántékát.
-
Jobb is. –
mondtam nevetve. Vissza jött Perry, de leült Niall mellé, így Zayn tovább
piszkálódott, minő szerencse. 11-kor zártak, de mi még fél 12-kor is ott ültünk
és nevetgéltünk. Körülöttünk fel voltak téve a székek, körbe fel volt mosva,
meg minden, de egy szót se szóltak, mi vígan hangoskodtunk. De Perry elutazik
holnap reggel, így egy csomó sajnálkozás és köszönjük utána, haza mentünk. Én
Niall vállán elaludtam és már csak másnap reggel ébredtem fel, fehérneműbe.
Pár percig feküdtem és azon agyaltam mi volt tegnap este, majd miután beugrott
felültem, hamarosan az is eljutott az agyamig, hogy mi lesz ma este, a szívem
kétszeres ütembe kezdett verni, és vigyorogva vissza dőltem. A nap besütött,
mivel este nem húzták el a függönyt, behunytam a szemem és élveztem a meleget.
Volt vagy fél óra, mire eldöntöttem, hogy fel tudok kellni. Mikor lerántottam
magamról a takarót, nagyon reméltem, hogy nem Niall cibálta le rólam a ruhákat.
Felálltam és a fürdő felé indultam, elvégeztem a reggeli teendőimet, majd egy
szál törülközőbe csavarva vissza szambáztam. Egy rövidnadrágot vettem fel meg
egy egyszerű pólót. Mikor indultam ki megláttam egy cetlit, az ágy mellet.
Caílin!
Mivel semmire nem reagáltál, így kénytelenek voltunk
felhozni. Beütött az a pohár bor, amit nagy nehezen legurítottál, mi? :D el se
merem képzelni, hogy milyen ha TÉNYLEG iszol. Szurkolunk estére. Megadtam
Perry-nek a számodat, mivel te bekómáltál:D Na szép álmokat.
Niall, Zayn és Perry
UI: Perry vette le a ruháidat, pedig Zayn-nel
segítettünk volna, de kizárt minket…
Nevetve mentem le a lépcsőm és meséltem el Vevának,
mindent. A napom gyorsan eltel. A
tűzoltóságtól nem messze volt egy kis étterem, foglaltam egy kétszemélyes
asztalt. Felhívtam Mike-ot, hogy beszéljek Amandával mert ő nem vette fel.
-
Szia, Am-mal mi
van? Nem veszi fel.
-
Szia, hát
anyáékhoz ment, de nekem se veszi fel. Anyával beszéltem. Azt mondta jól
vannak, és Am sincs kibukva. Szerintem próbál kicsit elfeledkezni Lucas-ról.
-
Tényleg, el is
felejtettem, hogy elutazott, pedig mondtam neki h hívjon ha oda ért de mindegy
lényeg, hogy jól van. Elmondott mindent?
-
Igen. – sóhajtott.
– pedig olyan jó volt látni, hogy Luc mindenben segít meg elfogadja Amandát,
ahogy van a betegséggel együtt, erre ez van. Voltam olyan ideges mikor
elmesélte, de a srácot se tudom elérni. Anya azt mondja, ne avatkozzak bele,
majd megoldják, de olyan dühítő az egész.
-
Elhiszem, de
tényleg igaza van anyudnak, lehet, hogy csak rontanál a dolgon. Ha Amanda haza
jön, beszél Lucas-al és majd lesz valahogy.
-
Köszönöm az
életbölcsességet. – mondta nevetve. – De egyébként mit szerettél volna? Én
tudok segíteni.
-
Ja, nem csak
Amandát akartam áthívni. Ma találkozom Liam-mel. – mondta izgatottan és elmeséltem
neki az előző randit, meg, hogy mit tervezek mostanra. Mire letettük, már fél
hét is elmúlt.
-
Jaj, Veva segíts,
mit vegyek fel? Jézus, mindjárt mennem kell. –néztem a faliórára.
-
Nyugi, gyere. –
fogott kézen és rángatott a szobámba. – Mit akarsz felvenni? Csinosat,
kényelmeset?
-
Csinosat és
kényelmeset. – mondtam hatalmas vigyorral. Megforgatta a szemeit.
-
Szóval ing vagy
póló?
-
Mmm, ing. Valami
pirosasat. – mondta és ledobtam magam az ágyra.
-
Van egyáltalán
piros ruhád? – kérdezte
-
Honnan tudjam
mikor fél szekrényed nálam van az enyém meg nálad? – tettem fel e költői
kérdést. Eltűnt az ajtó mögött, majd 10 perc múlva egy élénk piros, lenge,
hálós inger dobott hozzám.
-
Vasald ki
gyorsan. Nadrág vagy szoknya?
-
Nadrág. –
válaszoltam miközben kivettem a vasalódeszkát az ágy alól.
-
Oké, és magas
vagy lapos cipő? – kérdezte.
-
Lapos, minden
féle képen. – mondtam határozottan. Kivasaltam az inget, majd a fürdőbe vonultam
és letussoltam. A hajam felkötöttem, és némi smink után kimentem. Az ágyon egy
fekete nadrág volt kiterítve, a piros blúzhoz, meg egy fekete alapú, lakk
hatású topánka, aminek az orrán vastag, piros csík volt. Hát ez sem az enyém.
Felkapkodtam a ruhákat, és a fekete táskám, majd az órára néztem. 19.03 volt.
Szóval kések, remek. Le rohantam a lépcsőn, körbe se néztem csak kiabáltam egy
’szurkolj Veva!’-t és ki egyenest az ajtón. Arra számítottam, hogy Liam ott áll
a szívdöglesztő mosolyával, ehelyett Sam a postás, integet vadul a kerítés
mögül. Kissé csalódottan lebaktattam hozzá, aláírtam a papírt és átvettem a kis
dobozt, ami Vevának jött. Miután Sam tovább állt, vártam pár percet, és már
19.10 volt, mikor visszasétáltam a házba. Becsaptam az ajtót és konyhába mentem
inni.
-
Na hol a lovagod?
– kérdezte Veva. Ránéztem és, mint kiderült, nem volt egyedül. Liam ült
mellett, kezét a szájára szorította, de láttam, hogy mozog a válla.
-
Te mióta vagy
itt? – kérdeztem meglepetten.
-
Már hét előtt itt
volt, de úgy rohantál, hogy észre sem vetted. – Laim eddig bírta, és kitört
belőle a nevetés. Veva is vele nevetett, és kínomba már én is. Annyira ciki.
Mindig be tudom égetni magam.
-
Ha kinevetted
magad, mehetünk is. – mondtam Liam-nek, úgy, hogy sértődöttnek tűnjek.
-
Via, nem úgy
gondoltam. – jött utánam, és hallottam ahogy becsukja a bejárati ajtót. –
Szerintem nagyon aranyos volt és jól esik, hogy így vársz, de akkor is vicces
volt. – nevetett bele a végébe. Én felszegett állal menetem, egyenesen előre.
-
Hallod, ne
csináld már. – fogta meg a karom. Én meg próbáltam eltűnteni a mosolyt az
arcomról. – Te mosolyogsz. – mondta felháborodottan. – Milyen csaló vagy. – én
már nevettem. – De jól van, most kvittek vagyunk.
-
Rendben. –
bólintottam. Miközben sétálgattunk, alig beszéltünk pár szót, én össze-vissza
nevetgéltem és mosolyogtam, ahogyan Liam is. Néha összenéztünk és hangosan
nevettünk, pedig semmi vicceset nem mondott senki. Nagyon közel sétáltunk
egymáshoz és minden lépésnél össze-össze ért a kezünk.
-
Még nem is
kérdeztem hova viszel. Hova viszel? – kérdezte kíváncsian.
-
Aki kíváncsi
hamar megöregszik. – mire hangosan felnevetett.
-
Mi? - kérdezte
nevetve.
-
Jaj, ti angolok
semmilyen közmondást nem ismertek? – kérdeztem.
-
De. Tanulj meg
járni, mielőtt futni próbálsz. – mondta bölcsen. Én elnevettem magam.
-
Ez nagyon béna. –
mondta nevetve, mire megbökte az oldalam.
-
Jobb, mint a
tiéd. – nyújtotta ki a nyelvét rám. Én csak nevetve ráztam a fejem. Még 2 perc
séta volt hátra. Befordultunk az utcába.
-
Várj, itt csak egy
olyan épület van, ahova hozhatsz. – én egyre csak vigyorogtam, mikor az épület
elé értünk. – Ne máááárr, Via. – mondta meglepve, nevetve és hitetlenkedve. Én
csak kézen fogtam és húztam magam után. Az „idegen vezetőnk” Tate volt, aki egy
órát barangolt velünk az egész épületben. Kaptunk egy-egy tűzoltó sisakot és
abban voltunk egész este. Liam olyan volt, akár egy kisgyerek. Áldottam az
eszemet, hogy ide hoztam. Beültünk az egyik hatalmas autóba, a kedvünkért
eljátszottak egy riasztás, aminek mi is a részese lehettünk. Lecsúsztunk a
csövön, beöltöztünk abba a meleg, nagy ruhába és beültünk a kocsiba. Nagyon
vicces volt, Tate velünk nevetett, de mindig megjegyezte, hogy ha ez valóság
lenne nem lenne olyan vicces. Persze, ezt tudtuk, de akkor olyanok voltunk, mint
a gyerekek karácsonykor. Miattunk tettek is egy kört a környező utcákba, persze sziréna nélkül, hisz nincs vészhelyzet. Mikor visszaértünk a kocsikázásból,
leteltel az egy óra, mi csalódottan köszöntünk el.
-
Ez volt életem
egyik legjobb egy órája. – mondta boldogan, már az étterembe ülve.
-
Ennek örülök.
Niall-t kérdeztem, hogy mit szólnál hozzá és mesélt az ausztrál srácról.
-
Igen, tim, fel
kéne hívnom, hogy milyen jó volt. – mondta lelkendezve. – Egyébként, majd
megköszönöm Niall-nek.
-
Mindenképpen. – mondtam
mosolyogva.
-
Mikor
beszéltetek?
-
Nálam aludt
tegnap előtt. Meg tegnap vele meg Zayn-nel és Perry-vel vacsoráztam. Nagyon
aranyos lány, tökre Zayn-hez illik.
-
Szóval Niall
nálad aludt. – ragadt meg ennél és túrt a kajájába.
-
Mondom Perry
nagyon aranyos.
-
Niall is, nem? –
kérdezte. Azt hittem össze fogunk veszni.
-
Ahan meg a kutyák
is. – válaszoltam. Erre elnevette magát.
-
Olyan hülye vagy.
-
Nálad nem
hülyébb, Naill csak egy barát és igen sokat jelent nekem. Tudod Mike-al mi
volt, kicsit olyan, mintha ő lenne helyette, meg a bátyám is egybe.
-
Sajnálom, csak
Niall mindig mondja, hogy jaj, milyen szerencsés vagyok, hogy veled randizgatok
és néha azt érzem, hogy többet jelentesz neki, mint egy barát. – majdnem
elnevettem magam, de ha ezt teszem, csak az ő állítását támasztom alá, hisz
félvállról venném és úgy jönne le, mintha tényleg több lenne köztünk szimpla
barátságnál.
-
Hát sajnálom,
hogy így gondolod, de mondok bármit is, legbelül akkor is addig zavar, míg nem
látod a saját szemeddel, hogy milyen hülyeséget mondasz vagy gondolsz. Bízz
bennem egy kicsit, vagy ha nem akkor Niall-be.
-
Benned is bízom,
meg benne is. – mondta, de nem nézett a szemembe.
-
Mindegy, ki
megyek a mosdóba. – töröltem meg a szám és álltam fel. Kicsit felidegesítettem
magam rajta, hogy mondhat ilyen ostobaságokat? Hát nem látja, mennyire oda
vagyok érte. Kissé kétségbe estem. A mosdóra támaszkodtam, és tanácstalanul
néztem a saját arcomat. Most végül is mi bajom van? Kérdeztem magamtól. Lehet,
hogy ő kételkedik bennem, de én nem kételkedem magamban, és nem szabad azt
hinnie, hogy ezen megsértődtem, vagy hogy rosszul esett. Gyorsan összeszedtem
magam, majd kiléptem a mosdóból. Azonban, Liam hűlt helyét, láttam már a mosdó
ajtóból. Majdnem összeestem, mikor egy pincér lépett oda hozzám és diszkréten a
fülembe suttogott.
-
A fiatal ember
azt kéri hátul menjen ki, kicsit megszaporodott a lánysereg. – mutatott körbe
mosolyogva. – Már kinn várja, a táskájával. – megköszöntem, majd
megindultam…merre is? Fogalmam se volt merre van az a hátsó ajtó. Egy másik pincér
igazított útba, átkellet menni a konyhán, hogy kijussunk, ezt azért mondhatta
volna. Végül kiléptem, Liam már ott állt, kissé szerencsétlenül.
-
Bocsi, de nem
tudtam mikor végzel és már vagy a 10.-dik lány jött oda és féltem, hogy
mindenki oda fog körénk gyülekezni, azt meg nem akartam, hogy tönkre tegyék ezt
az eddig, remek estét.
-
Majdnem remek
estét. – tettem hozzá és elindult az egyik irányba. – Nem jössz? – fordultam
vissza. Megindult és beért. – Merre menjünk? – kérdeztem.
-
Nincs több meglepetés?
– kérdezte félmosollyal az arcán.
-
Nem, nincs.
Elmehetnénk mondjuk a London Eye-hez, vagy a Hayde Parkba. – mondtam
tanácstalanul. Elnevette magát.
-
Ezeket ismered? –
kérdezte nevetve. Én vigyorogva bólintottam. – Nem megyünk fel hozzánk? Ott van
Elenor is. – mondta. Még egy pofon. Elméletileg ez egy randi, erre felvisz a
haverjaihoz? Remek. Én mű boldogsággal bólintottam, és megindultunk. Negyed óra
múlva meg is érkeztünk, közben jelentéktelen dolgokról beszélgettünk.
-
Sziasztok. -
léptem be, egyedül, mivel Liam leragadt a postaládánál.
-
Hát te? –
kérdezte Niall. Mind a tv előtt ültek és egy show-t néztek, amiben a fiúk adtak
interjút.
-
Liam ezt találta
ki a randik következő helyszínének. – mondtam lenézően-.
-
Ajaj, és hol van
Liam? – kérdezte Loui, mire az említett belépett mögöttem.
-
Hello emberek. –
mondta vigyorogva. Én Niall-el beszélgettem, fejben. Semmit nem értettem, amit
üzent, végül megforgatta a szemeit és az emelet felé bökött a fejével. Én
észrevétlenül bólintottam. Elenor-hoz léptem és két puszival üdvözöltem, Niall
meg felment a szobájába, gondolom. Már csak azt kell kitalálnom, hogy jussak én
is fel. Egyszerű dolopm volt, Liam kiment a wc-re én addig feltűnés nélkül
felmentem.
-
Mi történt? –
kérdezte, amint beléptem a szobájába. A gitárját pengette az ágyon félig ülve,
félig fekve. Letette az ágy mellé a hangszert és megpaskolta az ágyat maga
mellett. Én ledobtam magam és elmeséltem, hogy Liam féltékeny lett és, hogy teljesen
befulladt a randink.
-
Ez hülye. –
mondta és indult volna ki.
-
Ne Niall, hagyd.
Majd megbeszéljük. Lehet, hogy minket mégsem egymásnak termettek.
-
Ahan és mi van a
hangyával? – kérdezte, először azt sem tudtam miről beszél majd, eszembe jutott
a Mike-nak tett kijelentésem.
-
Dögöljön meg. –
húztam magamra egy párnát. Elnevette magát.
-
Csak felhúzta
magát rajtam, te meg rajta. Holnap könyörögni fog neked.
-
Pff, bárcsak már
ott tartanánk. Mikor megkérdezte, hogy nem jövünk fel-e inkább, mint hogy
ketten elmenjünk mondjuk valamelyik parkba sétálni, azt hittem elsírom magam.
Te is hazudtál, azt mondta, hogy oda van értem. Hát nagyon, már csak leplezni
nem tudja. – dörmögtem a párnába.
-
Én tényleg oda
vagyok érted. – szólalt meg Liam. Hirtelen felültem, Niall már nem ült
mellettem, helyette Liam állt az ágy előtt. Az ágy szélére csúsztam és
felálltam, vele szembe. Megsimogatta az arcom. – Nem tudom mi ütött belém,
talán ,az hogy nem tudom mit érzel, vagy mit gondolsz rólam és félek, hogy nem
azt amit én vagy, amit szeretnék.
-
Én nagyon
kedvellek téged. Szerettelek volna meglepni és egy hasonlóan jó estét, mint a
múltkori, de valahogy nem tudtam hová tenni azt a dolgot.
-
Sajnálom,
esküszöm, hogy életem egyik legjobb órája volt, és nem csak a tűzoltóság miatt,
hanem mert te is ott voltál. – nem válaszoltam, csak megöleltem. Kezem
belefűztem selymes hajába, ő meg derekamat simogatta. Vaku villanás, majd
hangos taps és éljenzés jött az ajtó felől. Szétugrottunk, de Louis büszkén
feltartotta a gépet, ami a kezében volt.
-
Bocsi, fiatalok,
már itt sem vagyunk.
-
De az én szobám,
úgyhogy viselkedni. - emelte fel mutatóujját Niall. Elnevettem magam. Leültünk
az ágyra és pár percig nem szóltunk semmit, én a padlót fürkészve mosolyogtam,
és láttam, hogy Liam engem bámul. Kezdtem elpirulni, mikor megszólalt.
-
Szeretnéd, hogy
énekeljek neked? – kérdezte és kezével finom maga felé fordította a fejem.
-
Lehet? –
kérdeztem. Ő elnevette magát és az ágy mellé száműzött gitár után nyúlt.
Ismeretlen zenét kezdett játszani.
-
Ezt nem ismerem.
– mondtam a szemöldököm ráncolva. Erre hangosan felnevetett.
-
Csak behangolom.
– mondta nevetve. Ó te jó ég, azt hittem hátra vetem magam, le a földre és be
az ágy alá. Egy ideig nem rángatna ki onnan. – Olyan édes vagy. – mondta
hatalmas mosollyal.
-
Inkább ciki. –
mondtam, de én is nevettem. Nagyon mosolygott, majd belekezdett egy zenébe. Lassú
volt és persze szerelmes. Nem érzetem szerelmi vallomásnak, hisz ez csak egy
dal. Amit követett ezer meg ezer. Én már feküdtem és úgy hallgattam a zenéket.
-
Álmos vagy? –
kérdezte és leheveredett mellém.
-
Hogy lehet ilyen szép hangod? Vagy hogy nem
jutottál egyedül tovább? Vagy miért nem nyertetek? – elnevette magát.
-
Az élet nagy
kérdései. – mondta mosolyogva. Az oldalunkon feküdtünk, egymással szembe. Már
nem bírtam nyitva tartani a szemem, ahogy behunytam, kivette a kezem a fejem
alól és belefonta ujjait. Én fogtam és az övével együtt vissza csúsztattam a
fejem alá. Volt köztünk egy kis hely, mégis úgy aludtam el, mintha teljesen
hozzásimultam volna. Másnap arra ébredtem, hogy valaki először halkan, majd
egyre hangosabban énekel a fülembe. Kipattant a szemem és megláttam, ahogyan
Louis rajtam ül lovagló ülésben, mellet Zayn kiabál, Niall pedig Liam-an
ugrál.
-
Nem hagynátok
minket békén? – kiabált Liam. én próbáltam magamra húzni a takarót, de mivel
Loui rajta ült így nem ment. Figyelmen kívül hagyták Liam kérdését és tovább
énekeltek. A legszebb az volt az egészben, hogy hárman három félét. Zayn valami
’Vas happened’-et kiabált, Louis répákról énekelt, opera énekeseket utánozva
nagyon magas hangon, Naill pedig a gitárt nyúzta, és közben a Nando’s-i
csirkéről áradozott.
-
Hahooo. – kiabált
Liam.
-
Ez az én szobám,
azt csinálok amit akarok. – mondta üvöltve Niall. Erre Liam lelökte magáról,
majd Louis-t is eltávolította, kézen fogott és átcipelt a saját szobájába.
Bezárta az ajtót, berángatott az ágyba, magához ölelt, mintha csak egy maci
lennék és aludt tovább. Elnevettem magam.
-
Ne kezd már te
is. – mondta durcásan.
-
Bocsi –
suttogtam. Éreztem, ahogy légzése lelassul és végül egyenletessé válik. Nyakába
fúrtam a fejem, de aludni nem tudtam, teljesen elbódított az illata. Csak
feküdtem és hallgattam a légzését, beszívtam az illatát. Egy idő után azonban
engem is elnyomott az álom. Mikor ismét felébredtem, egyedül voltam. Kissé
nyúzott voltam, mivel éhes voltam és a tegnapi ruhámba voltam, ami nem volt
kényelmes, amit utálok. Kikászálódtam az ágyból és elindultam lefelé.
-
Jó reggelt álom
szuszék. – fogadott Niall a lépcső alján egy bögre kakaóval.
-
Szia. Liam? –
kérdeztem rögtön.
-
Hóhó, hát el
kellet mennie. – nyújtotta karját, hogy belekaroljak.
-
Én nekem is
mennem kell. De hova? – elnevette magát.
-
Neked hova kell
menned? A konyhába! – mondta nevetve.
-
Nem te hülye,
Liam hova ment? – kérdeztem és felültem a bárszékre.
-
Hát el kellet
mennie, az unokatesója a városba van, vele találkozott. Jó csaj, de nyugi
rokonok. – tette vállamra kezét, nyugtatólag. Én elnevetettem magam.
-
Szia Cuki. –
köszönt vigyorogva Louis és mellette Zayn vadul integetett.
-
Sziasztok. –
Niall közbe elém rakott egy tál müzlit.
-
Hogy tetszett az
ébresztő? – kérdezte Zayn és leült mellém.
-
Az ma volt? –
kérdeztem vissza. Mire ők felnevettek.
-
Igen, reggel.
Most fél 5 van. – én kiköptem a tejet.
-
5? – kérdeztem
vissza hitetlenkedve.
-
Nem, nem nyugi
van. – mondta Lousi él elkezdte masszírozni a vállam. – Fél öt van. – mondta
vigyorogva a fülembe. Én megforgattam a szemem.
-
És Harry? Már
tegnap se volt itt.
-
Valami csajnál
aludt. – rántotta meg a vállát Niall. Végül 5 óra után egy kicsivel Niall haza
kísért. Otthon nem volt senki, így felmentem letussolni, felvettem egy
kényelmes melegítőt, majd a nappaliban tv-t néztem és a laptop-pal szórakoztam.
A követőim száma ugrás szerűen megnőtt és levél is jött jó pár. Liam is írt, és
nem is levelet. Egy képet osztott meg, ami a tűzoltóságon készült. Vigyorogva
írtam alá, hogy „a jövő megmentői”, így még több követő és levél jött. Volt pár
elég durva így inkább leléptem és felmentem skyp-re, ahol Sofival és anyáékkal
beszéltem, a szülinapomról, ami egész pontosan holnap után lesz. Az igazat
meg vallva, már vártam, hisz végre látom a szüleimet, a tesómat, Sofit és itt
lesz mindenki aki fontos. Kinyomtam a tv-t, hogy keressek valami filmet.
Valami könnyűre és szórakoztatóra vágytam, így választásom a Könnyű Nőcskére
esett. A film közepénél járhattam, amikor megrezzent a telefonom. Egy sms jött
Liam-től. Még meg sem nyitottam, már fülig szaladt a szám.
Szia:) Mit csinálsz? Sajnálom,
hogy ott hagytalak, de itt van Samy. Remélem a fiúk rendesek voltak…
Szia. Igen, Niall igazi úri
ember volt, gondolom próbált kiengesztelni:D egyébként filmet nézek, Könnyű
Nőcske, nagyon cuki.
És innentől, ha ütnének se tudnám megmondani miről
szólt a film vége. Csináltam magamnak vacsorát, azzal is elment az idő meg még
mire megettem, volt már 9 is. De sajnos az egész vagy inkább fél napos alvás
után egy kicsit se voltam álmos, eldöntöttem, hogy elmegyek táncolni. Végül is
Brian azt mondta bármikor mehetek, kulcsom is van, időm is, kedvem is, egy szóval
minden megvan. Mivel már alapból melegítő volt rajtam, az átöltözéssel sem
bajlódtam, csak felkaptam a táskám és már mentem is. végül nem egyedül voltam,
mert Brian és Veva is benn voltak.
-
Mi volna ha
csinálnánk egy videót? – kérdezte Brian. – Emlékszel a ’Welcome to my hood’
–ra?
-
Persze. – az volt
amit Brian-nal csináltam először, emlékszem, hogy kiakadtam, hogy mennyivel
jobb mint én. Mondjuk nem hiába koreográfus.
-
Na, felvehetnénk
azt. Így a show előtt.
-
Oké, és felkerül
a netre? – kérdeztem
-
Mintha nem volna
már fenn rólad videó a neten. – forgatta meg a szemét.
-
Oké. – tettem fel
védekezően a kezem. – És mire gondoltál pontosan? – megbeszéltük a részleteket.
Mivel ő tanárom, először valami tanár-diák vonalon akartunk elindulni, de végül
csak improvizátlunk. Eléggé nehéz volt, mivel Brian végig nevetettet, így volt
vagy éjfél mire befejeztük, de legalább jól szórakoztunk. Veva közbe lelépett,
mivel szerzett egy új munkát. Brian kocsival volt, így haza dobott, majd
tovább is állt. Mivel eléggé leizzadtam, letussoltam és pizsamát húztam. Nem
vittem telefont, Liam vissza írt, én válaszoltam, de gondolom már alszik.
Beraktam a telefont a párnám alá és próbáltam aludni. Mikor éreztem, hogy
megrezzen a telefont elmosolyodtam. Ennyi állt a kijelzőn:
Jó éjt szépségem!
Egy kicsit izegtem – mozogtam és arra gondoltam
mennyivel jobb éjszakám volt tegnap, már ami az alvás részt illeti. Végül csak
elnyomott az álom. Másnap sajnos nem tudtam találkozni Liam-mal, egész nap
óráztam este meg neki nem volt jó. Így az estét kihasználtam, hogy a
vendégszobát kipofozzam, mivel eléggé régen használtuk már. Liam írta a helyzetjelentéseket,
hogy milyen a próba és az interjú, amin este 11-kor vesznek részt. Miután
végeztem leültem gépezni és kissé meglepődtem, mivel Niall ki tweetelte, hogy ’éljen
a Nando’s’ elvileg pedig egy Alan Car show-ba vesznek részt. Nem akartam
paranoiás lenni, így hagytam a csudába, de azért belül kissé elgondolkodtam,
hogy mit is csinál valójában Liam, de végül arra gondoltam, hogy biztos már
végeztek és beültek kajálni. Ez rájuk vallana, bár Liam még mindig azt írja,
hogy ott vannak a stúdióba. Hát elég furcsa. Holnap anya, apa, Matt és Sofi egy
géppel jönnek, ami fél kettőkor fog landolni. Liam megígérte, hogy eljön az ő
kocsijukkal, hogy beférjünk, remélem nem fogja elfelejteni. Reggel korán kellet
kelnem, hogy mindennel időben elkészüljek. Veva és Mike szervezése alatt áll a
buli és elméletileg minden rendben van. Valami bálterem szerűséget találtak,
ami kissé megijesztett első hallásra, de Veva megnyugtatott, hogy tökéletes
helyszín lesz.
-
Veva. – ugrottam
fel a reggeliző asztaltól. – Nincs is ruhám. – mondtam kétségbeesetten.
-
Nyugi van pár
óránk, míg a szüleid meg érekeznek.
-
De hát annyi
dolgom van…
-
Mi? – kérdezte
nevetve.
-
Hát a…de…- és
közben visszarogytam a székbe.
-
Szóval megyünk
vásárolni. – mondta nevetve. Megkajáltunk, felöltöztünk és nekivágtunk London
bevásároló negyedének. Mikor már dél elmúlt, nekem meg még mindig nem volt
ruhám, próbáltam nem kétségbe esni, de hát nem megy az olyan könnyen. Végül egy
kis butikban találtuk meg a szerencsést. Gyönyörű ruha volt, és cipőm is volt
hozzá, így nem kellet venni. Egy óra körül értünk haza, Veva fel is szívódott
gyorsan. Meglepetésemre Liam hívott, hogy 5 perc és itt lesz. Azt gondoltam
elfelejti. Még késni se késett.
-
Szia. – köszöntem
egyből, miután bepattantam a kocsiba. – Tök kedves, hogy elviszel meg, hogy
elhozol.- mondtam mosolyogva, üdvözlés és köszönés képen pedig adtam neki egy
puszit. Ő megölelt.
-
Ez csak
természetes. – mondta szívdöglesztő mosollyal. – Régen láttalak.
-
Hát igen, ez a
sztár élet. – sóhajtottam, mire mindketten felnevettünk.
-
Igen sok időnket
elveszi, de hát konkrétan azért élünk, úgyhogy egy rossz szavam se lehet. Várod
már, hogy láthasd a szüleidet?
-
Persze, lassan
két hónapja nem láttam már őket. Bár már nagy lány vagyok. – mondtam nevetve.
-
Az ember sosem
elég idős, ha a szüleimről van szó. – mondta vigyorogva. – Mi mind az öten
szeretünk rendszeresen találkozni az ősökkel, és valahogy nem érzem
kellemetlennek. Persze, nem hordjuk őket a turnékra vagy ilyesmi de jó ha sokat
látjuk őket.
-
Ismerem az
érzést. – mondtam elgondolkodva. Vajon én, hogy bírnám a hossza turnékat? Persze,
itt nem csak a szüleimre gondolok, csomó más dolog is van ami nehéz lehet az ő
életükbe. Nemsokára megérkeztünk a reptérre, de amint átléptünk a fotó cellás
ajtón, megszólalt a hangosbemondó, hogy a Nem York- London járat késik 40
percet. Remek, most mit fogunk addig csinálni? Ráadásul a reptér tömve volt emberekkel,
leülni se tudnunk rendesen, mindenhol csak egy szabad hely volt, az meg nem
volt jó. Végül leültünk az egyik fal mentén a földre, és elkezdtünk felelsz
vagy merszezni. Tökre vicces volt, ahogy ott ültünk és közben néha felálltunk,
hogy megcsináljuk a feladatokat. Ahhoz képest, hogy Liam híres, senkit nem
érdekelt különösebben, még akkor sem mikor azt adtam neki feladatnak, hogy
kérje el az egyik kisfiútól a hátizsákját, és fusson egy kört az épületben. Én feküdtem
és nevettem, míg ő repülőt utánozva, széttárt kezekkel futkározott a tömegbe, a
legjobb, hogy nem volt senkinek normál hátizsákja, csak egy ilyen hegymászós,
hatalmas izét kapott, ami volt vagy 5kg. Nagyon jól elszórakoztunk. Pont én
voltam soron, méghozzá azzal a feladattal, hogy oda kellet mennem számomra színpatikus emberekhez és kedves, aranyos dolgokat kellet mondanom. Minden beszélgetést
azzal kezdtem, hogy de játszunk. Többen elhajtottak, de mások csak nevettek
gyerekes játékunkon. Végül így láttam meg anyáékat is, ahogy odafordultam
bátyámhoz, akin napszemüveg volt(?) és már mondani akartam valami olyasmit,
hogy jó a szemcsije, mikor magához ölelt. Először azt hittem ellököm és
felpofozom, de utána meg éreztem az illatát. Elkezdtem a fülébe sikítozni, mint
ahogy kislány koromba.
-
Megsüketültem. –
tolt el magától vigyorogva.
-
Nekem is
hiányoztál Matt. – mondtam lemondóan. Utána megláttam az édesanyámat. Könnybe lábadt
a szemem és megindult felém, majd szorosan a karjaiba zárt. Annyira hiányzott
már anyukám ölelése. Én nem sírtam hisz nem volt okom rá. Apukám is jól
megölelgetett, majd Sofi is. miután mindenki megszeretgetett, elindultam
meg kereseni Liam-at, de nem kellet messzire mennem, mivel ott állt tőlünk nem
messze és mosolyogva figyelt.
-
Anya, apa, ő itt
Liam Payn. Tudjátok ki…- hadartam és rámutattam Liam-re, amjd anyáékra. – És Liam
ők itt a szüleim, Guadalupe Gonzales és David Gonzales. – anyukámnak adott két
puszit, apukámmal meg kezet fogtak, üdvözölte Sofit és a tesómat is. Kifelé
menet, mikor kiléptünk az ajtón a nyomott melegbe, anyukám kezét szorongatva és
halkan beszélgetve jöttem rá, milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen családom
van.
AND ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése