2. fejezet

                                                

A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást. Ezek a találkozások általában olyankor történnek, amikor valamilyen határhoz érünk. A lelkünknek meg kell halnia, hogy újjászülethessen. A találkozások megvárnak, de a legtöbbször éppen mi nem hagyjuk, hogy valóra váljanak. De ha végképp el vagyunk keseredve, ha már nincs mit veszítenünk, vagy ha éppen ellenkezőleg, imádjuk az életet, az ismeretlen testet ölt, és a világ kifordul a négy sarkából."

-         Annyira hiányoztál- mormolta kellemesen mély hangján a fülembe.

Kissé eltolt magától, majd jó alaposan végig miért. – Hogy kikupálódtál kicsi Oli.

-         Hmm, hát te is megváltoztál kissé. - Felkuncogott. Fekete melegítő nadrágban és fehér pólóban volt. Helyes lett meg kell, mondjam..

-         És mi járatban? Hogy vagy? Minden rendben van? – zúdította rám kérdéseit egyszerre.

-         Hát nem is tudom, Mike. Üljünk le oké?

-         Ajaj, ennyire rossz a helyzet?

-         Tudod Sophi meg Sara és a többiek kicsit, hogy is mondjam meg változtak – nem tudtam, hogyan is vázoljam a helyzetet.

-         Nem igazán értem- vonta össze szemöldökét.

-         Hát tudod először csak otthonról maradoztak, utána lemondták a közös programokat és csak a táncórákon láttuk egymást, Sophi teljesen magába fordult, és alig beszélt velem, pedig rá nem volt jellemző a hallgatás, mindig volt véleménye, amit könnyen ki is mondott. Szó szerint lemondott minden programot, hetek teltek el úgy, hogy egyátalán nem beszéltünk és egyre több barátom jutott erre a sorsa. Szörnyű volt végig nézni, ahogy teljesen leépülnek. Sophi tróger pulcsikat, ótvar gatyákat és melegítő alsókat kezdett hordani, nem figyelt a külsejére, pedig mindig igényes volt ilyen téren. Egyszerűen nem értettem az egészet, táncon mindig hamar kifáradt már 10-15 perc  után le kellet ülne, annyira nem bírta a tempót és rengeteget ivott, pedig utál pisilni járni-mosolyodtam el egy percre.

-         De akkor most mi van? Nem értem mi történt..

-         Hát először én sem és elegem lett. Beszéltem egy találkozót Sophival egy kávézóba. 40 perc után beesett és úgy nézett ki, mint egy kiélt kurva. Felidegesítettem magam, nem értettem hova tűnt az a csodaszép lány? Elkezdett sírni és azt hajtogatta, hogy nem tud leállni. Teljesen összezavarodtam, de nem sokára beugrott, hogy függő. Már csak azt kellet kiderítenem, minek a függője…

Mike leforrázva ült a kanapén.

-         De hát ő… te… meséltél róla, hogy milyen csodálatos lány még női szemmel is és, hogy ő… vega, meg ilyen tök egészséges – dadogott Mike. Ha nem erről lenne szó, talán még viccesnek is mondanám, de most nem. Hogyan is mikor igaz volt? Sophi volt a legjobb barátnőm Miamiban. Pont abban az évben költöztek oda ők is. Mi voltunk a két új lány, akik egymásra találtak. Mindig fenéztem rá, ő meg rám. Gyönyörű kék szemei vannak, fakó arcát pedig szőkésbarna haj keretezi. Nagyon jó divatérzéke van, amit mindig ki is használt. Imádja a macskákat és a kutyákat, és soha nem ivott komolyabban, a cigit pedig mindketten megvetettük. És most hol van? Elvonón…

-         Pontosan. Megkérdeztem minek a függője. Drogozott. Állítása szerint csak viccből próbálta ki, de mikor Adam, a pasija dobta, visszament a sráchoz, akitől kapták és vett egy csomó szart. Na onnan kezdve pedig nem volt megállás. Teljesen kifárasztotta és tönkre tette a testét és a lelkét egyaránt. Egyre többet és egyre keményebb dolgokat szedett, látszottak rajta a függőség jelei. Fáradt volt, kialvatlan, lefogyott, a haja, a bőre, a körmei elgyengültek és arca beesett.

Muszáj volt szünetet tartanom, hogy visszanyeljem könnyeimet. Oké. Ki-be, jó a levegő megvan. Mike megfogta a kezem. 

-         Mondanám, hogy nem muszáj folytatnod, de könnyebb lesz.

-         Rendben. Szóval, szóltam a szüleinek, hogy a lányuk, kicsit rákattant a szerekre. Elvitték elvonóra. Gondolhatod, hogy nem lettem a szíve csücske, ráadásul, Sophi anya szólt Sara szüleinek és BOOM. Robbant a bomba. Az összes barátom kiakadt rám, de nem bánom, mert így legalább segítséget kapnak. Egyszer majd megköszönik nekem, hisz barátainak köszönheti az ember, hogy mindig talpra áll. Bármi is történik vele, ők mindig visszaadják az erejét ahhoz, hogy továbblépjen.. újra nevessen és boldog legyen. - sóhajtottam egy nagyot

-         Tudod, ezt is imádom benned, a legjobban, sok minden más mellett, hogy sosem veszel el a pillanatnyi bajban. Mindig látod a fényt az alagút végén. – vált komollyá hangja.

-         Hát annyira nem nehéz, ha jobban lesznek, majd ráébrednek, milyen jót tettem is nekik- mosolyodtam el a gondolatra. -     De Mike szerinted nem volt hülyeség eljönni? Úgy gondoltam segít nekik, ha nem látnak, de nem kéne ott állni mellettük? Segíteni ha kell? Úgy érzem cserbe hagyom őket.. – osztottam meg kételyeim vele.

-         Tudod én már drogoztam, nem sokat és nem sokszor, de tudom milyen. A barátaim szerint ilyenkor mindig kell legyen veled valaki, hogy ne hogy rosszat tegyél. De akkor csak arra vágytam, hogy egyedül legyek. Az elvonó biztos jó hely, hisz az ápolók figyelnek rájuk, de mivel nekik minden beteg ugyan olyan, ezért nem fognak külön figyelmet fordítani rájuk, csak annyit mint mindenki másra. Látni fogják, hogy nem mások, ugyan olyanok mint mindenki, így nem fogják különcnek érezni magukat. Másrészt meg rá fognak jönni, hogy bízol bennük, mivel nem figyeled minden lépésüket és hagyod, had csinálják, amit akarnak és ha sikerül, azt csak maguknak köszönhetik.

Tudtam, hogy Mike jó figyelemelterelő.

 Egész délutánt végig beszéltük, csak a kajára, tussolni és a cuccaim kipakolásra szántunk némi időt. Kaptam egy kisebb szobát. Volt benne: egy ágy, egy asztal két nagyobb szekrény. A kedvencem mégis az ablak volt, ki volt alakítva a párkány része, ilyen ülős izének. Tisztára, mint a filmekben

Este Mike-al aludtam, ne értsétek félre, csak barátok vagyunk, bár nem tagadom elég helyes lett az évek során, de túl közel éreztem magamhoz barátként és őszintén nem is tudnám elképzelni máshogy a kapcsolatunkat. Hajnali 4 volt mire elaludtunk.

Másnap reggel. Vagyis délután kettőkor kipihenten ébredtem. Mike-nak hűlt helye volt. Pacsit Olívia, remek ötletnek bizonyult idáig repülni, egy kis beszélgetés után máris más embernek érzem magam. Mondjuk néha úgy érzem nem is vitt le annyira lelkileg a dolog, pedig alapjáraton utálom a drogokat, a cigit meg minden ilyesmit, mégis tudom, hogy az elvonón rendben vannak. Az ablakon besütött a nap, a szellő meglebbentette a függönyt, ezzel a kellemes, meleg levegő engem is megcsapott. A változás szele. Elvigyorodtam hülye gondolataimra, majd felpattantam és levágtattam a konyhába.

-         Jóóó reggelt!- vidorkottam. Mike elnevette magát.

-         Via, délután van, de azért neked is.- Mike mindig máshogy hív. Igen, rééém idegesítő…

Ő már fel volt öltözve, míg én a hatalmas póló+rövidgatya pizsama kombómba mászkáltam, de ez valahogy egyátalán nem zavart.

-         Mi jót csinálsz? Ugye nem rántottát?

-         Nem, de mi a bajod a rántottával?

-         Nem ’tom, de reggel nem bírom megenni.

-         Nincs is reggel- értetlenkedett.

Mire megforgattam a szemem és legyintettem egyet. Ezt senki nem érti, de én nem bírom megenni a tojást semmilyen formában közvetlen ébredés után. Még a gondolattól is rosszul vagyok, fogalmam sincs miért. Ez van.

-         Egyébként csirkét sütök, krumplival. Nem ígérem, hogy ehető lesz, de csak nem lesz, de csak nem lesz olyan gáz.

Számba harapva vissza tartottam kitörni készülő nevetésem, olyan kétségbeesetten mondta ki.

-         Nyugi, biztos finom lesz- veregettem meg vállát, bíztatás kép.

Ittam egy bögre kakaót, mint minden reggel, majd felbaktattam átöltözni. Egy szürke cicanadrágot vettem fel, egy félvállas színben megegyező felsővel, amin fánkok voltam. Fánk mániás vagyok. Mindbe szerelmes vagyok, főleg a csokisba. Mára is terveztem egy kisebb sétát, hogy becsaljam egy sütishez Mike-ot. Muszáj, tegnap nem ettem, ma meg már délután van. Jaj, kész téboly…

Mikor lementem isten illatok terjengtek szét a levegőben. Hmmm.

-         Csináljak salátát mellé?-kérdeztem túlpörögve

-         Aham - vigyorgott Mike.

Muszáj lesz megkérdeznem, ti is ezt tennétek a helyembe..

-         És mi van az unokatesóddal Louissal, meg a híres-neves fiúbandával? – csak szépen hátulról, jó nem egészen, inkább bele a közepébe.

-         Hát igazság szerint összevesztem vele, mármint Louissal – ez meglepett, hiszen irigylésre méltó volt a kapcsolatuk

-         Hogy hogy?

-         Hát tudod nem sűrűn találkoztunk de, volt egy fix időpont minden 2. héten egy kávézóba. Tökéletes volt mert így legalább tudtunk mindig ujjat mondani egymásnak meg minden. Egyik szombaton nem jött el de nem is szólt, sőt nem is reagált semmire sem. Vagy 3 órát ültem és vártam, semmi. Ezek után két hónapig nem beszéltünk. Én mindig elmentem hátha eljön de soha. Tudom, buzisan hangzik ez az egész. De az bánt, hogy 2 egész hónap után jutottam eszébe. Rosszul esett, mert mikor elválltak a szülei 7 évesen hozzám futott én meg ott voltam neki. Az x-factorban is én terelgettem meg minden..

Leakadtam. Annyit mesélt, vicces sztorikat meg, hogy Louis milyen is valójában, mennyire szeretet éhes és aggódó is egyben. Furcsa kiből mi lesz egy kis pénz hatására, de hogy teljesen elfelejtsen valakit, aki közel áll hozzá. Érdekes.

-         És mióta tart ez? – érdeklődtem.

-         6 hónapja – vágta rá

-         Az kemény. És azóta se keresett?

-         Hát hívott 1x vagy 2x, de nem vitte túlzásba …

Hangja megvetést tükrözött. Láttam és tudtam mit is jelent valójában a barátságuk. Tőlem is elfordultak a barátaim, de ott a pillanatnyi harag miatt alakultak így a dolgok meg talán nekik van mentségük, hisz tudjunk mit is jelent egy drogosnak a drog, talán én is ellökném azokat akik segítség címszó alatt elvenné a függőségem lényegét, gondolkodtam el…

-         Pedig megígérte, hogy nem változtatja meg a hírnév, és most akkor hol van?

-         Sajnálom Mike- rossz volt így látni, eddig mindig én voltam akit vigasztalni kell, legalább is mióta itt vagyok.

-         Ne tedd! Nem a te hibád. - simított végig arcomon, majd magához ölelt. Fejét hajamba fúrta és jó mély levegőt vett. Elmosolyodtam…

-         Amanda is eszik? – kérdeztem utalva húgára, kajálás közben

-         Nem, elment a barátnőivel vásárolni- borzongott bele az utolsó szóba, én csak felkuncogtam.

Mikor végeztünk, bedobáltuk a mosogatógépbe a cuccokat és eldöntöttük, hogy elmegyünk sétálni, érsd: elrángattam Mike-ot várost nézni. Még sosem voltam Londonba, de amit most láttam eddig az lenyűgözőt. Kellemes idő volt, sem eső, sem hideg nem volt. Tökéletes.

Felültünk a London Eye-re, én meg úgy viselkedtem, mint egy kis gyerek, de hát olyan jóóó volt. Mike csak nevetett rajtam. Közben rengeteget beszélgettünk, de inkább ilyen könnyű témákról, mint kedvenc szín, kaja… stb. Meg a ciki sztorik, jaj. Rengeteget nevettem és még annyit beszéltem. Tényleg jó ötlet volt ez a kiruccanás.

Még beugrottunk fánkért. Mondtam, muszáj.

8 óra volt mire haza értünk. Letussoltam és pizsibe bújtam, lementem kakaózni. Mike már a kanapén aludta az igazak álmát. Későn feküdt korán kelt, vagyis korán feküdt korán kelt, vagyis áhh mind1…

Betakargattam, nyomtam az arcára egy puszit, leoltottam a lámpát, kinyomtam a Tv-t, majd elszürcsölgettem a kakaóm. Amanda hívott a házi telefonon, hogy fél 10-re itthon van.

Felmentem, de még csak fél 9 volt. Felhívtam Mattet, mivel tegnap elfelejtettem, kicsit tiszta ideg volt. Fél órát beszélgettünk,de szegénynél hajnali nem ’tom ennyi volt így hamar letettük, még beszéltem a szüleimmel. Elővettem a laptopom és felléptem a közösségi saitokra. Elment az idő, 11 volt mikor kikapcsoltam a gépet. Befészkeltem magam a párnák közé és nemsokára békésen aludtam.

A következő napok ugyanilyen nyugisan teletek, semmi extra.

Egyik nap a városban sétálgattam, és ráakadtam egy tánciskola plakátjára. The ArchiTEKS. Holnap délelőtt szabad óra lesz, mindenkit várnak sok szeretettel, szóval akkor engem is.

Mike rezidensként dolgozott a St.Angels gyermekkórháznak. Gyermekorvos szeretne lenni, vagyis lesz.

Bementem hozzá, vittem neki enni meg hasonlók.

Otthon összébb pakoltam és felhívtam apukámat. 

-         Szia apa! Hogy vagytok? Minden rendben otthon?

-         Kicsim! Igen minden, rendben itthon. És veled? Milyen az a Mike gyerek? Remélem nem valami szélhámos. - elnevettem magam, aggódását hallva.

-         Nem apa, nyugodj meg, nagyon rendes, de egyébként ismered.
-         Hát drágám, olyan régen láttam már, különben is ezek a mai fiatalok..

-         Aj, apukám- kuncogtam- A lakás miatt is hívlak. Megadhatnád a barátod számát, aki a házat rendezi, hogy megbeszéljem, vele mikor nézhetem meg, a lakást.

-         Persze, remélem valami normális kis lakást szervez Bratt.

-         Én is apa, én is. – tényleg reménykedem benne, hogy nem valami koszfészekbe invitálnak. Tudom, maradhatnék Mike-nál is, ameddig csak akarok, de vonz az ismeretlen gondolata.

Még beszéltünk pár szór, és lediktálta ennek a Barttnak a számát.

-         Ja és azon gondolkodtam, hogy a lányok ellátogathatnának ide Londonba, Magyarországról. Mit gondolsz?- puhatolóztam

-         Remek ötlet, majd szerzek jegyet. Mennyi is kell?

-         Hát 3 vagy 4, még megbeszéljük kinek jó.

-         Rendben, csak szólj időben. Leteszem , szeretlek kicsim, vigyázz magadra!

-         Te meg anyára, puszilom őt is meg téged is. Szia.

Még mielőtt, azt hinnétek, dúsgazdagok vagyunk, csak arról van szó, hogy apa a reptéren dolgozik Miamiban, valami fejes jobb keze, így az utazás nálunk nem nagy gond.
Másnapra kiderült, hogy Laura, Csilla és Enikő utaznak ide 5 napra. 4 éve csak webcamon meg telefonon beszéltünk és végre eljönnek. Már alig várom

11 óra volt, mikor elkezdtem készülődni. Letussoltam, felvettem egy világos farmert, fehér-fekete csíkos pólóval és kedvenc fekete VANS cipőmmel, bedobáltam egy kis válltáskába pár dolgot, majd késznek nyilvánítva magam elindultam.

A tánc sulit nem volt nehéz megtalálni, a város központjában helyezkedett el. Két utcával feljebb láttam egy kellemes kinézetű kávézót. Megjegyeztem hol is pontosan és eldöntöttem, hogy visszajövök egyszer.

Az épület kívülről nem látszott túl nagynak, viszont mikor beléptem meglepetten tapasztaltam, hogy elég tágas. Voltak már egy jó páran, akik oldalt ültek és voltak, akik melegítettek már.

Oda lépett hozzám egy korombeli fiú.

-         Helló, órát nézni jöttél?- kérdezte kedvesen

-         Igen, ha nem gond- feleltem kissé bátortalanul.

-         Dehogy gond, minél többen, annál jobb- vigyorgott- Brian Puspos vagyok.

-         Olívia Gonzales- ráztam vele kezet

-         Örvendek Olívia, ülj le mindjárt kezdünk- kacsintott egyet, és elsétált

Körbenéztem és kiszúrtam egy szimpatikus kinézetű szőke lányt. Leültem mellé és vártam a csodát. Hát őszintén nem váratott sokat magára. Annyira jó volt az egész, imádtam

-         Anyám, kib*szott jók- szólalt meg a csaj mellettem, mire felnevettem.

-         Azok – helyeseltem.

-         Veva Gordon vagyok –nyújtotta kezét.

-         Olívia Gonzales, de hívj csak Chachi-nak – értetlenkedve nézett rám

-         Becenév a családtól…- sóhajtottam rosszallóan, mire felnevetett.

-         Aranyos.

-         És mi lesz? Beállsz közéjük? – kérdeztem

-         Ezek után? Viccelsz? Sima ügy- vicces csajszi volt és nem tipikus szőke, mint első megállapításra. Szép arc, remek testalkat, mint egy modell, csak a pólója alól kikandikáló tetoválások árulkodtak lázadó oldaláról.

-         Hát igen nagy vétek lenne kihagyni, kb mintha egy csokis fánkra kéne nemet mondanom – lehetetlen lenne, borzadtam el a gondolatra- Veva felnevetett- az tényleg nehéz

Az óra végén Brian oda jött

-         Na? Vélemény?

-         Egyszerűen fantasztikus volt az egész, nem is mondtad, hogy így táncolsz. – vigyorogtam. Felnevetett.

-          Furcsa lett volna, ha oda megyek és azt mondom héé tök jó táncos vagyok- húzogatta szemöldökét. Elnevettük magunkat, mindhárman, mivel Vev még mindig ott toporgott mellettem.

-         Adok egy űrlapot, töltsd ki és már is az ArchiTEKS tagja lehetsz. - mosolygott.

-         Én is kérhetek? – érdeklődőt Vev.

-         Természetesen. Hölgyeim – adta oda.

Gondoltam haza viszem Mike-nak és megbeszélem vele. Tetszett neki az ötlet, mondjuk nem csoda, úgy áradoztam róluk.

-         Legalább nem fogsz egész nap unatkozni.

-         Jaj, tényleg felhívtam Bratt-at, tudod a lakásos fickót, holnap megyek megnézni és mivel szabadnapos vagy, arra gondoltam eljöhetnél velem- néztem rá kiskutya szemekkel.

-         Redben, ha már ennyire el akarsz költözni, megbizonyosodom róla, hogy jó helyen leszel. Bár nem értem ,mire ez a nagy felhajtás. – mormogta.

-         Mike, kérlek, ne kezd megint. Nem élhetek a nyakadon életem végégig mint, egy élősködő. Különben is már lassan 17 vagyok-csillantak fel a szemeim.

-         Rendben –sóhajtott. – Akkor holnap irány a  Backer street 2222.