5.fejezet

Nem tudta, mit veszített,  de a téren, a híd alatt,  az ágyban, a csókban, a zsebében valamit mindig kutat.

Hazafelé utat természetesen egymás ugratásával tettük meg. A ház elé érve láttam, hogy Mike kocsija a felhajtón parkol.

-         Akkor show time.- húztam Niallt fel a lépcsőn.

-         Hahóó – kiabáltam már az ajtón belépve.

-         Konyha- kiabált vissza Mike. Levettük a cipőt, meg mindent. Intettem Niall-nak, hogy várjon egy kicsit.

-         Szia – léptem, be az említett helységbe. Pont kajált.

-         Kérsz te is? – mutatott mikrós pizzájára.

-         Köszi, kihagyom. Hoztam valakit. – vágtam a közepébe.

-         És kit? – kíváncsiskodott. Niall pedig belépett a szobába.

-         Hello Mike – intett félszegen.

-         Niall. –pattant fel Mike a székről. – Hogy, hogy itt? Jól vagy, minden oké? Honnan is ismeritek egymást? – csak úgy záporoztak a kérdései. Egy kő, vagyis inkább egy hegy gurult le a szívemről. Meg vagyunk mentve. Örömittasan néztem Niallra, aki észrevétlenül rám kacsintott, majd leült és mesélni kezdtünk. Olyan jó volt velük beszélgetni, el sem hiszitek. Mintha ezer éve ismernénk egymást. Mike-al elmeséltük a cikis sztorikat és ők ketten is meséltek a kapcsolatukról. És ekkor jött a második forduló. Eddig a Chachi - Niall páros áll nyerésre, de a történtek után a szóló Mike könnyű szerrel az élre törhet, és ezzel visszadobná a hegyet a szívemre.

-         És mi van Louissal? – kérdezte Mike, hangjában pedig megjelent az irónia. Ajaj, nagy a baj.

-         Hát ezt vele kéne megbeszélned… - mintha Niall kicsit beijedt volna. Azt hittem Mike erre robban és elkezd kiabálni, de semmi ilyesmi. Az asztalon könyöklő kezébe simította arcát, egy óriási sóhaj kísértében. Összeszorult a szívem, inkább ordítana, még azt is jobban viselném, mint ezt látni. Nem sok kellet, hogy elsírjam magam. Odaléptem mögé és a hátához simultam, mint egy kiscica. Átöleltem a nyakát, ő pedig megfogta a kezem.

-         Tudom, hogy nehéz, de kérlek, beszélj vele. Mire megyünk a barátságban, ha nem vagyunk hajlandók megbocsátani egymásnak apró hibáinkat?

-         Apró hiba? – horkant fel. – Elfelejtett, hónapokig egy kurva üzenetet nem volt képes leírni. – kezdett ideges lenni, ami valljuk be, nem meglepő.

-         Üzeneteket kapott, oké?- mondta hirtelen Niall – nem rajongótól, fenyegetőek voltak, és a képek téged és Amanadát ábrázolták többnyire. A rendőrséghez nem fordulhatott, és így az mellett döntött, hogy inkább kiszáll az életetekből…

-         De, de ..én nem.. – Mike csak hebegett-habogott. – de neki nincs baja ugye? – vélt kétségbe esetté a hangja. Elmosolyodtam.

-         Nem, mióta nem találkoztok, nem kap leveleket, se képeket. Azóta minden „rendben” – rajzolt nyuszi füleket a levegőbe Niall. – Azt leszámítva, hogy Lousi ki van készülve. Nem tudja, mi van veletek. El sem tudod képzelni hányszor jár a környéken. Kérdezősködik meg ilyenek. Mike, azt az egyet ne felejtsd el, hogy miattatok teszi, hogy ne függjön az életetek tőle. Vannak néha kiborulásai, akkor mindig azt mondja, befejezi ezt az egészet és idejön. – Niall is megviselte a dolog, ahogy ott ült, vállai megereszkedtek és fejét lehajtotta beszéd közben. 2 napja ismerem, mégis oda akarok menni és megvigasztalni. Nagyon rossz volt látni.

-         De miért nem szólt? Biztos megoldottuk volna…- értetlenkedett Mike.

-         Ezt tartotta a legjobb ötletnek. – mormogta a szőke srác.

Hatalmas csend telepedett a szobára. Nem az a kínos, inkább az a nyomasztó, fullasztó csend. A fali órára lestem, már fél 11. Niall követte tekintetem és meglepődés suhant át arcán. Gondolom egyre gondoltunk, miszerint, hogy elrepült az idő…

-         Nos köszönök mindent- állt fel az asztaltól. – Mike, gondolkodj el, te mit tettél volna az ő helyébe. Most már tudod a hátterét a dolognak, amit Louis vagy nagyon meg fog köszönni vagy szimplán megver - húzta fel vállát nem törődöm stílusban. Felnevettem. Mike is elmosolyodott.

-         Tényleg nem változtál semmit – állt fel Mike is és kezet ráztak.

-         Kikísérlek- indultam ki, nyomomban Niall-al.

-         Szerinted? – kérdezte mikor cipőt húztunk.

-         Ezt majd csak holnap tudom meg mondani. Most lefekszik, bemegyek majd hozzá, lehet, hogy megkér, aludjak vele, mert egyedül van, vagy szeretne egyedül lenni, nem tudom.

-         És nekünk melyik a jobb?

-         Ha velem akar lenni, akkor beszélni fog, el akarja mondani mi nyomja a szívét- sóhajtottam, ha beigazolódik hosszú estém lesz, holnap meg még hosszabb napom, de ezzel nem tudok most fogalakozni, lényeg hogy rendbe jöjjenek Mike dolgai, addig úgysem költözöm el… Kiértünk a teraszra.

-         Arra gondoltam holnap vagy holnapután összehozhatnánk őket, már az sem érdekel, ha Mike is tud róla, így már biztosan belemegy. – gondolkodtam el.

-         Biztosan – helyeselt Naill. – Holnap este nem jó, mert fellépésünk van Dartford-ban. De holnapután jó, majd beszélek a fiúkkal is. Lousinak szóljak?

-         Nem tudom, ahogy gondolod. Te ismered, te tudod mi a jobb neki, ha tudja vagy, ha nem…

-         Rendben, majd megbeszéljük, de tényleg megyek, holnap hosszú napod lesz, én meg feltartalak..

-         Ugyan már, szerintem Mike se fogja megkönnyíteni, szal épp mindegy. – mosolyodtam el. Megölelt, hirtelen, de jól esően. Abban a pillanatban, amint megéreztem, milyen szorosan fonja körém kezét, érzetem, hogy nagyobb szükségem van most erre, mint bármi másra. És neki is. Belefúrta fejét a nyakamba, éreztem, ahogy megnyugszik és levegő vétele is egyenletes lesz.

-         Köszönöm szépen – suttogta fülembe. Nem tudtam, mit is köszön meg pontosan, de valahogy nem is számított.

-         Én köszönöm – suttogtam vissza, mosoly szaladt a számra. Elengedtem és hátrébb léptem. Mindketten tudtuk, nincs szó többről, mint barátság, vagyis reméltem ő is csak barátként tekint rám. Elmosolyodtam. Számot cseréltünk, majd elment.

Bemenetem a házba. Amanda a nappaliban ült, Tv-t nézett és újságokat olvasott. Leültem mellé.

-         Mit csinálsz holnap? – érdeklődtem

-         Nem terveztem semmi különlegeset. Miért?

-         Hát arra gondoltam eljöhetnél velem vásárolni. Tudod a házba szőnyegek, párnák, lámpák.. stb. Segítesz?

-         Vásárolni? Viccelsz? Persze, hogy segítek- felelte örömittasan.

-         Remek- ujjongtam én is- köszönöm szépen. Olyan 10-11 felé indulnánk. Attól függ, hogy kelünk fel. – felnevetett.

-         Ez csak nálad probléma Chachi. –Nyomtam egy cuppanóst az arcára, majd felmentem az emeletre. Azon gondolkodtam, hogy Amandának is jót fog tenni a Louissal való kibékülés… Elmentem letussolni. Felvettem egy fekete trikót és egy hosszú anyuféle melegítő nadrágot. Anyukám varró nő és terveztünk közösen egy gatyát. Imádom, a fél életem ebben élem le. Unisex, szóval fiú és lány is viselheti. Átmentem Mike-hoz. Az ablak elé húzott széken ült. Lábát felhúzta, fejét kissé hátra hajtotta a támlára és a plafont bámulta. Hol van ilyenkor Edward Cullen? Csak kiolvasná a fejéből és meg lenne mentve a világ. Vagy legalább is a világ egyik gondja. Megráztam fejem, ezzel kiűztem ostoba gondolataim és odamentem hozzá. Megsimítottam a haját, kinyitotta a szemét, ami kétségbe esést tükrözött. Felállt, majd megfogta a kezem és az ágyhoz vezetett. Szóval itt töltöm az estét…

-         Hogy érzed magad? – kérdeztem

-         Hát voltam már jobban is. Két gondolat űzi az agyamban egymást, az egyik az hogy egy idióta, mert nem volt képes szólni és inkább meg futamodott. A másik pedig az hogy, mennyi mindenről lemondott miattunk és, hogy mekkora szíve van. Mikor az egyikre gondolok, hirtelen a semmiből jön a másik is.

-         Arra még nem gondoltál, hogy mind kettő igaz lehet? Hogy az egyik, követi a másikat? Idióta, mert nem szólt és inkább magatokra hagyott, amiből az jön le, hogy inkább szenved, minthogy bármi bajotok legyen, azaz szert titeket. Mike, ez annyira egyértelmű, nem tudom, miért kell ezen rágnod magad. Ne felejtsd el Mike, ahhoz, hogy gyűlöld, valaha szeretned is kellett.

-         Tudom, tudom Chachi tudom, de azt érzem, ez valahogy nem stimmel..

-         Jaj, istenem. Ha bármikor azt mered mondani, hogy, a nők bonyolítják túl a dolgokat, megütlek. – fenyegettem meg.

-         Pff… nem mered – vigyorogott gonoszan. Tudtam, hogy a csatát a Chachi – Niall páros nyerte. Ráugrottam és elkezdem csikizni, de a tervem rossz irányt vett, mikor erő hiányában alul maradtam és ő kezdett engem csikizni. A sikítozásra Amanda is bejött és kitört a nőuralom.

Másnap reggel fél 12-kor keltem, ujaj. Mindhárman Mike szobájába aludtunk. Ő aludt középen, mi ketten lányok a két oldalán, még jó, hogy nagy ágya van. Mivel kb. 3 volt mikor elaludtunk, addig vicceket meséltünk és minden nevettünk, szerintem veletek is volt már olyan, hogy a semmin nevetsz, meg azon, hogy a másik, hogy nevet a semmin. Bolondok közt, a normális ember is bolond lesz. Alkalmazkodás, Jah, asszem így hívják. Ahhoz képest, hogy eddig szűkös volt a hely, most az egész ágyon fekszem keresztben, remélem nem túrtam ki senkit, na jó mégsem, inkább abban reménykedem, hogy Mike-ot túrtam le az ágyról, gonoszan elvigyorodtam, majd el is nevettem magam, valaki nagyon rossz hatással van rám…      

Lementem a lépcsőn és halottam, ahogy az Audi kifordul a feljáróról. Még csak most ment volna el? Lepődtem meg.

Körbenéztem, de Amandtát nem találtam sehol sem. Vissza mentem és benéztem a szobájába. A szekrénye előtt ült és idegesen dobálta szét a ruháit az egész szobában. Beljebb léptem.

-         Segítsek? – kérdeztem kedvesen.

-         Nem tudsz, mivel nincs egy rendes ruhám se. – mormogta dühösen. Szétnéztem a szobába. Kapásból 80 darab ruhát láttam, amit 100 féle képen lehet felvenni, egy fáradt sóhaj kíséretében felkaptam egy farmernadrágot és egy vastag csíkos, színes felsőt, ami bővebb volt. Rám nézett, elmosolyodott.

-         Minden könnyebben megy egy kis mosollyal. –néztem rá. Kezébe nyomtam a ruhákat, majd elmentem a fürdőbe. Fogat mostam, megfésülködtem, hajamat szabadon hagytam. Egy kis szempilla spirál és némi alapozó után, átvágtattam a szobámba. Felvettem egy fekete passzos nadrágot és egy szürke feslőt, aminek a bal nyaki résznél egy fekete masni volt. Előhalásztam a fekete topánkám, aminek meg szürke masni volt az orrán. Egy fekete táskába összeszedtem minden és késznek nyilvánítva magam lementem. Már dél elmúlt 10 perccel, mikor taxit hívtunk és bejutottunk a belvárosba. Egész délelőtt csak mászkáltunk és rendeltük a cuccokat. A világos pasztel színek fogják uralni a házat. A bézs, a szürke, a zöld, a lila, a rózsaszín és a sárga lágyabb színei. Háromkor beültünk egy gyors étterembe. Elhatároztam, hogy elmondom mi történt tegnap. Mindent.

-         Tudod ki segített tegnap a házfestésben meg ilyenekben? – puhatolóztam.

-         Talán Mike? – szerintem nem tudta hová tenni, ezt a kérdés, hisz ő úgy tudja, hogy rajtuk kívül nem igen van más ismerősöm itt. Tévedett.

-         Nem, nem Mike… Niall.

-         Milyen Niall? – értetlenkedett. Nem válaszoltam, csak nyomatékosítva ránéztem. - Niall Horan- suttogta. Mire bólintottam.

-         Egy kávézóban összeütköztünk, majd egy közeli parkban ismét egymásba botlottunk. Meséltem neki, vagyis inkább Matt-nek a házról és arról, hogy nincs, aki segítsen költözni. Erre ő felajánlotta, hogy segít, persze én nem tudtam ki ő, mivel állandóan sapkában és szemüvegben mászkált. Tegnap vele voltam egész nap és haza is kísért. És be is jött. Beszélt Mike-al. – Amanda csak ott ült és nem szólalt meg. Fogalmam sem volt, hogy hogyan is fogja érinteni a dolog.

-         Valószínűleg, holnap találkoznak majd, Louis és Mike.- fejeztem be.

-         Én is beszélhetek vele? – ekkor láttam először, hogy ő még csak 15. Annyira felelősség teljesen csinál mindig mindent, mintha még nálam is öregebb lenne. Mondjuk, én egy idióta vagyok, úgyhogy nem nagy teljesítmény nálam felnőttesebben viselkedni…

-         Persze, már akár holnap is, csak szeretném először, ha ők ketten megbeszélnék a dolgokat. Remélem megérted.. – csak nem ezen fog elbukni a dolog.

-         Meg, hisz tudom, mit jelentenek egymásnak- mosolyodott el- De Chachi, miért nem beszél velünk Louis olyan rég óta?  - ettől féltem.

-         Amanda, ezt vele beszéld meg. Én nem ismerem, nem tudom milyen ember. Majd vele megbeszéled, oké? – nem akartam belefolyni, mondjuk így is nyakig benne vagyok, de ez már tényleg nem rám tartozik, Niall lehet, hogy elmondhatta Mike-nak, de én nem vagyok itt senki, hogy Amanda tőlem tudjon meg bármit is.

-         Rendben, csak tudod annyira régen beszéltem vele. A Tv-ben meg a lapokban ki tudja mi az igaz és mi nem. Meg tényleg nagyon hiányzik, maga Louis. Annyira remek ember és mindig tudja, mit kell tenni, ha fáj, ha jó, vagy ha csak szimplán unatkozol. – vigyorgott.

Uhh, milyen remek emberek, szerintem én nem tudnám ilyen könnyen elfogadni, ha a féléve látott rokonomról nem adnának ki megfelelő információt. Lehet, hogy ezért vagyok kevesebb, mint Am? Elmentünk még egy-két boltba, de fél öttől már csak a ruhák érdekeltek minket. Nagyszerű napot töltöttünk együtt. Minden napra egy jó barát. Hazafelé beugrottunk, még a jövendőbeli házamba. Ott viszont furcsa dolog várt. A fű le volt nyírva, az ablakok ki voltak pucolva kívülről és a kerítés is rendbe lett hozva. Ezeket biztos nem én csináltam, hisz azon gondolkodtam még a múltkor, hogy vegyek egy fűnyírót, vagy kérjek kölcsön mondjuk Emily-től, mivel Mike-é tönkre ment. 

           Felmentem a kis lépcsőn a teraszra, a lábtörlőn egy papír volt.

Kedves Cailín! (:

Mivel nem tudok segíteni vásárolni, így a fiúkkal eljöttünk és kicsit rendbe tettük a kertet. Remélem nem gond. Mást is csináltunk volna, ha lett volna kulcsom, de mint ahogy nem volt, csak ezt tudtam megtenni a jövőd érdekében. ;)

Holnap délben benézek és segítek. Megadtam Louisnak a számod a találkozó miatt, gondoltam te jobban értesz hozzá, így átruháztam a szervezés jogát, lényeg, hogy Louis még keresni fog a nap folyamán.

Remélem mindent megtaláltatok, akkor holnap..

                                                                                   Puszi: Naill

       Ezt egyszerűen nem hiszem el. Annyira, jézus… Odaadtam Amandának a levelet, hogy elolvassa. Én meg az ajtóhoz fordultam és kinyitottam, ezzel eltakarva Am elől a könnyes szemem. Nagyon érzékeny vagyok, így sokat sírok. Szinte minden filmen, akár vicces akár nem. Matt mindig azzal piszkált, hogy síró-picsogó vagyok. Jó tény, hogy tényleg sokat sírok, de nem hisztiből. Legalább is néha nem , na jó viccelek nem szoktam hisztizni … annyit.

-         Naill semmit sem változott- lépett be az ajtón Am, hatalmas mosolyával. 

-         Majd később mindenkép felhívom- bizonygattam. Ezt nem hagyhatom figyelmen kívül.

-         De jó, tetszik, hogy minden fehér. – mondta Am körbe nézve.

-         Tényleg jó? Nem tudtam mi legyen, így az arany középút mellet döntöttem. – vigyorogtam rá.

-         És tökéletes döntés volt, ha ideképzelem a bútorokat, jaj csodás lesz. – mintha az ő lakása lenne.

Haza indultunk Am-al, közben pedig arról beszélgettünk milyen legyen a szobám. Én valami teljesen ellentétesre gondoltam, mint a nappali-konyha rész, azaz semmi fehér.  De nem jut eszembe semmi olyan amire azt mondanám Wow. Mindegy, majd nézelődőm a neten, meg újságokban, Am-nak úgyis annyi van…

Már este 7 volt, mikor csörgött a telefonom. Sütit sütöttem Mike-nak, tiszta liszt és tojás voltam…

-         Halló? – a hívó ismeretlen volt.

-         Szia, Louis Tomlinson vagyok, Olíviát keresem- szólt bele egy lágy, mégis férfias hang. Áhán, ahogy Naill ígért, tényleg, majd felkel hívnom.

-         Szia Olívia vagyok, de csak Chachi.

-         Szóval csak Chachi- olyan hülyén mondta, hogy elnevettem magam. - most mi van? – hangja megszeppent.

-         Semmi, semmi- vigyorogtam- Szóval Mike imádja a kínait. A Hayden parkkal szemben van egy étterem, különböző nemzetiségű kajákkal, hogy ha mondjuk te nem vagy oda a kínaiért. Este 8-ra foglaltam egy asztalt, Tomlinson névre, úgyhogy tudják, hogy mész, ne hogy meglepődj. Megbeszéltem Amandával, hogy olyan fél 10 magasságában csatlakozik, majd hozzátok vagy még később, hogy meg tudjatok beszélni, minden apróságot. Én és Niall is ott leszünk az étteremben, ha bármi baj lenne, persze messze tőletek. Neked csak annyi a dolgod, hogy összeszeded a gondolataid és Mike elé állsz vagy ülsz és elmondod neki szépen, mi, merre és meddig. Ez gondolom egyedül is menni fog, vagyis reménykedem benne. Mike nem tud róla, de valószínű sejti, hogy a közeljövőben beszélni fogtok. Azt még nem tudom, hogy elmondom-e neki, hogy ez holnap van, vagy sem, de ez neked lényegtelen. Ne késs egy percet sem, különben én tiltom el tőled Mike-ot és Am-ot. Rendben?

-         Hűű, ömm rendben. Nyolcra a Hayden parkkal szemben.

-         Legyen 19:50 biztos, ami biztos. – Hallottam, ahogy nyílik a bejárati ajtó, nem tudom, hogy Am vagy Mike, de nem is lényeg. – Le kell tennem, akkor holnap. Szia. - nem vártam meg, hogy válaszoljon, érezze, úgy hogy még nem a szívem csücske…

-         Szia - lépett be Mike, köpenybe – Ne már, hogy sütit csináltál. – ámuldozott.

-         De bizony – vigyorogtam- Amerikai csokis keksz, ahogy te szereted.

-         Mindig tudod, mire vágyom. Figyelj Chachi, megadod Emily számát? – jó láttam, hogy elpirult?

-         Meg, de minek is? – kérdeztem sejtelmesen vigyorogva, mintha nem tudnám. 

-         Csak jó szomszédi viszony. – felelte titokzatosan. Mire felnevettem. Ismét ajtócsapódás, majd egy világos hajzuhatag és valaki belém rohant.

-         Chachi, Chachi- kiabálta Amanda a fülembe, túlságosan is vidáman. Ez a jelenet kíséretiesen hasonlít, arra mikor megérkezetem és Mike ugyan ilyen hévvel, hanem nagyobbal, a nyakamba ugrott, ugyan ezt kiabálva. Le sem tagadhatják, hogy testvérek. 

-         Találkoztam valakivel…- újságolta boldogan. Erre Mike felugrott a székről.

-         Mi van? – majdnem elnevettem magam.

-         Olyan cuki, fekete haja van és kb. 170 cm, tengerkék szem, barna bőr, kocka has, jahj – rogyott le a székre, kézfejét a homlokára illesztette. És Mike ekkor robbant.

-         Mi az, hogy cuki meg hasonlók. Egyáltalán hol találkoztatok? És hogy hívják? Biztos, hogy nem láthatod többet! – tajtékzott Mike.

-         Nekem nem mondhatod meg kivel és mikor találkozom. Nem vagy az apám- vált mérgessé Am. A nagy családi vitát megelőzve közbeszóltam.

-         Rendben, Am te most szépen felmész és megvársz engem, utána meg mindent elmesélsz. – néztem rá. Mire felállt, és felviharzott dühösen. – Te pedig lenyugodsz és meghallgatsz világos? – néztem Mike-ra. Ő pedig megadóan visszarogyott a székbe. És kezdettét vette először az idősebb, majd a fiatalabb Tomlinson fejmosása.

Az "anyuféle" gatya :DD