3. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a harmadik fejezetet, remélem tetszeni fog mindenkinek. A következőben jönnek a hapsik is vagyis csak egy...:DD Élvezzétek puszi : Sziszi.  

"Megváltozni sosem késő. Csak rá kell szánnunk magunkat, hogy megtegyük az első lépést, és onnantól a többi magától jön. "

Másnap 2-re beszéltük meg a lakásnézést. Én már reggel 8-kor fenn voltam, ami nem igazán jellemző rám. Mike és Amanda még aludtak

Megittam egy bögre kakaót, majd leugrottam a közeli pékségbe. Tudjátok, furcsa, de én reggelire általában csak édeset tudok enni.

Friss csokis croassanal meg Mike kedvenc pizzás csigájával tértem vissza a lakásba. Amanda a pulton ült, kávét szürcsölgetett és újságot nézegetett, úgy festett kockás pizsamájában, mint egy öreg papa, pedig csak 15.

-         Szia –léptem be a konyhába- hoztam sütit – lóbáltam meg a zacskót.

-         Istennő vagy- ugrott oda és vett egy croassant.

-         Tudom, tudom – legyeztem magam vigyorogva

-         Csak össze ne ess magadtól- dobott meg egy szőlőszemmel a pultról

-         Aucs. Ez fájt- dörzsöltem a fájó pontot a karomon, ő meg csak nevetett rajtam

-         Mi ez a hangzavar?- jött le Mike egy szál alsógatyában, kócos fejjel és gyűrőt arccal. Amandával összenéztünk, majd kitört belőlünk a nevetés.

-         Hoztam neked csigát- mutattam a már asztalon lévő sütikre.

-         Istennő vagy- kiáltott fel testvére szavaival élve.

-         Most játszam el megint?- kérdeztem Am-től. Mike csak hülyén nézte ahogy szakadunk, majd egy vállrándítással hozzá látott a reggelihez.

Egy óra volt, mikor elmentem hajat mosni, kicsit elpancsoltam az időt, már fél kettő volt, mikor kapkodva megszárítottam a hajam, amit szabadon hagytam. Felvettem egy fehér ruhát, rózsaszín kardigánnal és egy topánkával kiegészítve lementem.

-         Csínos vagy, mehetünk?

-         Aham – izgultam, hisz elméletileg a jövendő lakásomat nézem meg, meg egyébként gyakorlatilag is csak.. jaj mindegy, lényeg hogy izgulok…

Beültünk Mike Audi A4-esébe és a cím(emre?) hajtottunk.

-         Mikor lesz az első órád a tánciskolában? – próbálta elterelni a figyelmemet

-         Hétfőn. 3 nap. Sok.

-         3 nap? Hülye vagy. Olyan gyorsan el fog repülni, főleg, ha bejön ez a lakásos cucc. Időd sem lesz…

-         Hát úgy legyen. Különben mondtam már, hogy megismerkedtem egy csajjal még a repülőn. Emily. Holnap lesz a szülinapja és elhívott.

-         Hol is lakik?

-         Az utcátokba! –jutott eszembe- Asszem 5236-os szám, de ez nem tuti, majd még hív, hogy pontosítsunk.

-         Nem ismerős. Milyen Emily?- érdeklődött

-         Woods. Emily Woods. Így sem?

-         Lehet, hogy láttam már, de nem ugrik be.

-         Mindegy, eljössz velem? Nem is buliztunk, pedig már két hete itt vagyok- háborogtam.

-         Majd meglátjuk, hogy végzek a kórházba, de itt vagyunk - állította le a kocsit.

Az első, amit megpillantottam, egy 50 év körüli kedves arcú férfi volt. Bemutatkozott és beinvitált a kívül takarós sorházak egyikébe. Eddig tetszett. Mikor bementünk egy apró előszobába érkeztünk, ami teljesen nyitott volt, a nappali-konyha térségbe. Lenyűgözőt. A konyha egyik oldalsó fala teljesen üveg volt, ami a hátsó teraszra vezetett. Volt egy kicsi csigalépcső, ami az emeleti folyósóra nyílt.

Fenn 3 szoba volt, és két fürdőszoba.

Egyszerűen csodás volt.

-         Na mit gondolsz? – kérdezte Mike.

-         Szóhoz sem jutok. És még be sincs rendezve. Hát nem szuper. Jaj Mike- ugráltam

-         Rendben van, Chachit hivatalosan is elvesztettük- jelentette be, mire Bratt felnevetett.

Elrendeztük a papírokat. Kiderült, nem kell lakbért fizetnem, mert apa megbeszélte Brattal, hogy megveszi olcsóbban. Remek. Az első saját lakásom.

Megbeszéltük, hogy holnap eljövök a kulcsokért és jövő héten beköltözöm. Már alig várom. Szombaton jönnek a lányok Magyarországról, addigra készen akarok lenni mindennel-

Otthon Emily hívott.

-         Szia! Na akkor jössz holnap? Mond, hogy igen! A csajoknak annyit meséltem már rólad, még azt hiszik csak kitaláltalak- duzzogott.

-         Hali, ha áll még a még a meghívás, akkor megyek. De nem baj ha Mike is jön velem?

-         Dehogy, azt hozol, akit csak akarsz. – csicsergett boldogan.

-         Akkor holnap 9-re melyik házba pontosan?- puhatolóztam.

-         Maister street 5238- na majdnem jól tudtam, ujjongtam.

-         Rendben, akkor holnap! Puszi.

A másnap gyorsan eljött. Mire feleszméltem már nyolc óra volt és a tükör előtt állva sütöttem be a hajam. Felvettem egy magas derekú türkiz szoknyát egy fehér csipke felsővel. Fekete övvel és fekete magas sarkú cipővel egészítettem ki. Mike egy fekete farmert vett fel kockás inggel, elegáns volt.

-         Indulhatunk? - karoltam bele kilenc előtt 10 perccel a lépcső alján.

-         Igen, szép hölgy – indultunk el az ajtó felé.

A bulin megismerkedtem Emily pár barátjával. Em és Mike eléggé összemelegedtek, bár pia hatása alatt álltak mindketten, valahogy azt érzem, hogy nem ez volt a mozgatórugó. Nem rúgtam be, inkább csak becsicsentettem, legalább is azt hittem ennek ellenére a vasárnap józanodással telet.

Hétfőn egyedül ébredtem, Mike korán elment, Amanda meg még tegnap elment valami kirándulásra és csak este jön haza…

11-re kellet mennem táncra, ezért úgy gondoltam nem otthon eszem, hanem abban a kávézóban, amit a minap láttam. Mivel eléggé meleg volt, egy farmer rövidnadrágot vettem fel csíkos pólóval meg egy rövid farmer kabátot egy csíkos convers tornacipővel. Az edzős cuccom beleraktam egy táskába és 10-kor elindultam. A kávézóba érve fura látvány fogadott. Tele volt a kávézó tini lányokkal, a legfurább talán az a három fiú volt, akik a legtávolabbi asztalánál ültek sapkában, sálban és napszemüvegben.

Hogy milyen hülye emberek vannak - gondoltam magamban miközben a pulthoz sétáltam, mivel máshol nem volt hely. A kabátom és a táskám a mellettem lévő székre raktam. Rendeltem egy forró csokit meg egy cukros fánkot (:$).

Közben felhívtam Mattet és elmeséltem neki a bulit, a lakást, a tánciskolát meg mindent. Beújított egy csajt, valami Nikit, úgy áradozott róla, szerintem szerelmes… vagyis Matt? Kétlem, de akkor is úgy beszélt. Még beszéltem anyáékkal és mire befejeztem a telefonálgatást, a kajálással is kész voltam. Épp indultam volna, mikor valami meleget éreztem végigfolyni a nyakamtól, egészen a fenekemig. Felpattantam. Nem égetett annyira, de eléggé meleg volt. Kávé szagát éreztem.

-         Úgy sajnálom, de annyian vannak és én meg új vagyok, mondtam Martinnak, hogy ne vegyen fel, de ő mégis és…és…- elkezdett sírni. Én meg csak leforrázva álltam, szó szerint és mindenki minket nézett. Remek. A pincér lány volt. A pólómnak annyi… Észbe kaptam és próbáltam megnyugtatni

-         Nincs semmi baj, épp kiakartam dobni, már két hetes-mire az egész kávézó nevetésbe tört ki. Fél siker.

-         Gyere- rángattam a mosdó fel – rakjuk rendbe magunkat- kacsintottam a már csak hüppögő lányra.

-         Tényleg nagyon sajnálom, majd kifizetem a felsőd. – mondta miután, megnyugodott, én meg kicseréltem a pólóm. Még jó hogy táncra megyek és van nálam másik.

-         Ugyan már, régi vacak. Tényleg tegyünk úgy mintha meg sem történt volna. – hajítottam a kukába, az említett ruhadarabot. – Egyébként Chachi vagyok. – nyújtottam a kezem, amit készségesen el is fogadott.

-         Én pedig Anna- mosolyodott el végre, félénken.

Amint kimentünk a mosdóból, (gondolom) a főnök oda is lépett, míg Anna felszívódott.

-         Annyira sajnálom a figyelmetlenséget, kárpótolhatjuk esetleg valamivel? – kérdezte a kopasz, kerekecske férfi.

-         Kérem, ne szidja le Annát annyira. Jó lány, csak még bele kell rázódnia.

-         Rendben, ha ez amire vágyik, nem lesz probléma. – hittem neki, kedves volt és aranyszívű. Ha ki akarná rúgni Annát, nem ment volna bele ilyen gyorsan az egyességembe.

-         Köszönöm a fánkot, meg a forró csokit. Isteni volt. – simogattam meg hasam. Mire felnevetett.

-         Részemről az öröm hölgyem. – vigyorgott- Remélem, a kisebb kellemtelenség ellenére még benéz párszor

-         Természetesen. – mosolyogtam rá – Viszlát. – indultam meg kifelé.

Mintha egyre többen lennének, főként lányok. A nagy morfondírozásban nekimentem valakinek. Felnéztem és az egyik sapkás srác állt velem szemben. A sapkája alól kivillant a szőke haja, de mást nem igazán láttam.

-         Sajnálom, ma kicsit fura napom van és még csak, öööö hát olyan fél 11 lehet- gondolkoztam el. A szőke idegen felnevetett.

-         Másodjára nevetetsz meg. Megbocsájtok- felelte vigyorogva.

-         Ohh milyen szívélyes valaki- mosolyogtam én is- egyébként nincs meleged, így beöltözve?

-         De, de muszáj- mintha mégsem önszántából tenné.

-         Talán valami híres világsztárral van dolgom? Ohh és megbocsájtottál, egy pont Mr. Világsztárnak. – felnevetett

-         Tiszta bolond vagy- vigyorgott

-         Ezt bóknak veszem – vigyorogtam.

-         Tedd azt.

-         Szóval Mr. Világsztárnak szimpi vagyok. Remek. Én még alszom egyet rá, de most megyek, mert elkésem…

-         Honnan? – kíváncsiskodott

-         Táncról- csillant fel a szemem, mikor eszembe jutott hova is megyek. – nagyon örvendtem a találkozásnak Mr. Világsztár és még egyszer sajnálom. - mentem el mellette

-         Várj- kiabált utánam, mikor már az ajtóban álltam- Hogy hívnak? – visszafordultam

-         Majd megtudod, ha eldöntöttem elég szimpi vagy-e? – vigyorogtam, mire ismét felnevetett.

Mosolyogva léptem ki, a kávézó ajtaján. Ránéztem az órámra, hát nem jól saccoltam a srácnak. Már 10:58 volt. Sietnem kellet, ha nem akarok elkésni az első órámról. 

 11:02-re értem be, de mint kiderült csak félkor kezdünk, a bemelegítés, átöltözés meg hasonlók miatt jöttünk hamarabb.

-         Szia Chachi! – köszönt rám Vev az öltözőbe

-         Hello Veva. Mizu?- mosolyodtam el

-      Semmi extra. Veled?

-         Hát képzeld a héten költözöm be első saját lakásomba- mondtam izgatottan

-         Ne már! Komolyan? És egyedül fogsz lakni? És nem félsz?

-         Hát inkább várom, de mondjuk jobban belegondolva tényleg jó lenne valaki.

-         Hát öö.. anyukámék az államokba mennek pár hónapra, mert a nagymamám eltörte a lábát és segíteni kell neki. Én viszont nem megyek, és egyedül maradok a nagy hazában…- hagyta lógva a mondtatott.

-          És hozzám költöznél? – csillant fel a szemem a remek ajánlatra.

-         Hát, ha nem lenne túl nagy gond…

-         Dehogy, sőt remek ötlet. Egy kis emeletes ház, amiben három szoba van fenn kettőhöz van fürdő, de a földszinten is van egy fürdőszoba. Van kert meg terasz meg minden. Még ki kell takarítanom, meg festeni… - sóhajtottam belegondolva mennyi munka van még vele.

-         Hát ez gáz, mert én meg elutazom a héten Spanyolországba, és nem igen tudok segíteni, úgyhogy mindegy is…

-         Attól mert nem érsz rá segíteni beköltözhetsz…

-         De hát..

-         Semmi de, majd Mike segít- mondtam határozottan, attól független, hogy tudtam, hogy egész héten nappalos, de majd csak megoldom valahogy.

-         Nem lenne probléma? Mert tényleg iszonyat jó lenne, ha elköltözhetnék, tudod már régebben is gondoltam rá de olyan drága egy kisebb lakás is..

-         Itt nem kell csak számlát fizetni, mert a miénk a ház

-         De jó! Áhhh imádlak! – ölelgetett nevetve – esküszöm nem foglak kihasználni és rendes lakótárs leszek. – Tette a jobb kezét, a szívéhez.

-         Nem ismerlek régóta, sőt egyátalán nem ismerlek, de megbízom benned. – asszem, tettem hozzá magamban.

-         Tényleg nagyon köszönöm- hálálkodott.

Miután befejeztük az enyelgést és a tervezgetést elkezdtük az órát.

Nem csalódtam nagyot, sőt megugrotta a várt szintemen, amit az óra előtt gondoltam. Remek óra volt. A hangulat király volt, új táncokat tanultam, a tanárom Adam Rodriguez, híres, spanyol hip-hop táncos. Az újdonságok napja volt: lett egy új kávézom, egy új lakótársam, és új barátaim az óra miatt.

Hazafelé sétáltam, mikor csörgött a telefonom. A név láttán nagyon meglepődtem.

Sophi nevét mutatta a telefon és egy közös képünket, az egyik csajos este után.

-         Igen? – szóltam bele, mintha nem tudnám, ki van a vonal másik végén.

-         Öhm. Sophi vagyok – mondta zavartan, kellemes hangján.

-         Szia Sophi – köszöntem bele halkan

-         Szia Oli – csak ő szólít Olinak, még Mike sem… Ezután hatalmas csend telepedtet ránk. Álltam az utca közepén, csapzott, izzadt hajjal és hallgattam egykori barátnőm lassan zihálásba fulló lélegzetvételét.

-         Hogy vagy Sophia? Minden rendben?

-         Én..Igen..Talán. De neház Olívia, annyira nehéz – sírta a telefonba.

-         Sajnálom- suttogtam – Tudom, hogy ez nem vigasztal, de jobb lesz, esküszöm. Csak tarts ki- buzdítottam. Igazság szerint már számítottam a hívására. Erős lány, de mindig azt mondta, hogy nélkülem nem tud semmit megtenni. Talán ez volt az egyik ok, hogy eljöttem otthonról. Így bebizonyítom neki, hogy igen is egyedül is meg tudja csinálni.

-         Tudod – szipogta- A te szádból nem úgy hangzik, mintha egy szánalmas drogos lennék, pedig az vagyok- vált irónikussá hangja a végére.

-          Sophi lehet, hogy drogfüggő vagy, de hol is vagy most?

-         Hát az el.. elvonón- mondta habozva

-         Látod? Első lépés a gyógyulás útján…

Beszélgetés közben haza indultam. Elmesélte mit érzett, mikor kezdte, mikor rájött, hogy függő, vagy mikor ellökött magától engem és velem együtt mindenki mást is, meg hogy milyen az elvonó, hogy vannak a többiek. Kicsit úgy érzem, visszakaptam a régi Sophit, aki annyira hiányzott már. Legalább 2 órát beszéltünk, de mindkettőnknek kellet és jól esett. Miután befejeztük, letussoltam, felvettem egy rövidnadrágot és egy fekete trikót. Felkaptam az Ipod-om, bedugtam a fülem és elmentem sétálni. Semmi humorom otthon ülni egyedül. Egy közeli parkban kötöttem ki és leültem egy padra.

Azon gondolkodtam, milyen lehet Sophinak. Azt mondja egész jó a kórház, ahol most van, de akkor is kórház, alapból semmi jó dolog nincs benne, főleg, ha drogok miatt tartanak benn…

Hiányzott Matt. Furcsa, de minél többször gondolok vissza a reggeli beszélgetésünkre, annál vidámabbnak gondolom a hangját. Szerelmes. Én még sohasem voltam szerelmes. Fura mi? 17 vagyok lassan és nem tudom mi az, sokan azt mondják jobb is, de szerintem jó dolog lehet. Voltak már fiúim, de úgy vagyok vele, hogy úgy kellene vissza emlékezzek rájuk, mint egy kellemes korszakra az életemből, de egyikre sem gondolok így és nem akarom visszaforgatni az időt sem, hogy újra éljem a pillanatot. Meg különben is Matt-en és apun kívül nem volt még olyan fiú akiért bármit megtennék és mi a szerelem ha nem ez? Vagyis a velejárója…