12. fejezet

Meg kell hogy legyen a lehetőséged rá, hogy más-más emberekkel más-más személyiséged lehessen - mivel ezek a személyiségek mind benned vannak valahol.

A vasárnap és hétfő az új házba való bepakolással és persze megszokásával telt. A lányokkal elválaszthatatlanok voltunk, mindent együtt csináltunk. Mike meg is sértődött, vagyis inkább rosszul esett neki, nem vette fel a telefont, miután végleg elhagytam a házát. Remek, mintha nem beszéltük volna át millió meg egyszer… Mivel a lányok gépe szerdán délután indul, kedd estére csináltunk egy házavató bulit. Nem leszünk sokan, a lányok, a Tomlinson család, a tánciskolából páran és persze a híres fiúkáink is. Emilynek is írtam üzenetet, de még nem válaszolt. Hétfőn délután táncra mentem, de még csak ide Brian-ékhez. Lindsey hatalmas és őszinte mosollyal gratulált, mintha nekem jobban örülne, mint saját magának. Furcsa. Iszonyatosan jó volt az óra, be voltam pörögve, hisz ismét tudatosult bennem, mi vár rám. Attól független, hogy a verseny szeptemberben indul, mivel holnap lesz az első, igaz órám az új csapattal, úgy érzem, holnap kezdődik minden. A lakásavató is csak ezt bizonyítja. Este 9 volt mire haza értem, a lányok csináltak vacsorát, tejszínes csirkét krumplival. Imádtam. Fél 11 volt, mikor Naill hívott.

-         Szia, Cailín. Nem felébresztettelek? – szólt bele.

-         Szia Naill, nem, mond nyugodtan. – én már pizsiben feküdtem az ágyamban. Ma Csilla alszik velem, Enikő és Laura vendégszobát használják. Csilla még tussolt, így egyedül voltam a szobába.

-         Az a helyzet, hogy holnap elutazunk. – hangja félénk volt.

-         Öhmm, hát rendben. – az én hangom semleges. Nem haragudtam rá, csak csalódott voltam. Ez talán baj?

-         Jaj, Cailín, én annyira sajnálom, de már nem tudjuk lemondani, próbáltuk, tényleg próbáltuk, de a menedzser azt mondta, hogy…- szabadkozott, de én közbe vágtam. 

-         Niall, semmi baj nincs. Vannak kötelezettségeitek, amiknek eleget kell tennetek, nem fogok rád azért haragudni, mert végzed a dolgod. Igen sajnálom, hogy elmentek, mert az utóbbi napokban sem beszélgettünk túl sokat, de majd haza jöttök és kész.

-         Le sem fogsz tudni vakarni magadról. – mire én felnevettem.

-         Ajánlom is Mr.Horan.

-         Szeretlek Cailín.- jajmár.

-         Én is szeretlek Niall. – mosolyodtam el. Mire ő nagyon édesen felnevetett. Imádom, de tényleg.

-         Vigyázzatok magatokra, puszilom a többieket.

-         Okés, átadom. Szia Cai.

-         Szia. – letetettem a telefont, és áldottam az eget, hogy este van, mert valahogy most nem élném túl, ha nem bújhatnék be a takaró alá. Fejemre húztam és lehunytam a szemem. Csilla egy öt perc múlva kész lett, de én alvást szimuláltam, nem akartam most beszélgetni, meg különben is rájött volna, hogy van valami baj, elmondani meg nem lett volna kedvem. A holnapra gondoltam, és arra milyen jó lesz a táncba menekülni. Mike és Matt nem beszélnek velem, Niall-ék elmennek, a lányok elmennek. És én bensőmben félreérthetetlenül éreztem a magány fájdalmát. Olyan jól ismeretem ezt az érzést, hogy már a részemmé vált, mintha a második bőröm lett volna. És én utáltam még a gondolatot is, hogy vissza kell másznom ebbe a bőrbe… Másnap kedvetlenül ébredtem, a lányok persze ebből mit sem vettek észre. Hogy is vették volna észre? Barátnők vagyunk, de nincsenek velem nap, mint nap. Fogalmuk sincs, mikor érzem magam rosszul, és ez nem az ő hibájuk, és nem azt jelenti, hogy rossz barátok, mert nem, de ez ilyen. Engem csak és kizárólag Matt ismer, bár lassan már Mike és Niall is beáll a sorba, mondjuk az utóbbit nem nagyon értem, hisz alig ismer pár napja, mégis úgy tesz, mintha évek, sőt éltünk elejétől kezdve ismernénk egymást. Hát nem nagyszerű ember? De az. A délelőtt vásárlással telt, és készülődéssel, nekem meg semmi kedvem nem volt, ehhez a puccparádéhoz. Legszívesebben egész nap a táncteremben izzadtam volna. Érdekes nem? Tegnap még meg volt az újcsaládom, ma meg az új házam avatására Mike nem fog eljönni, a fiúk nem tudnak eljönni. Ott lesznek a lányok és Brian-ék. Ez is valami, jobb, mint egyedül. Azt hiszem.

Di Moon egyre jön értem, most dél múlt 22 perccel. Miután haza értünk, felrohantam, a szűk nadrágomat a saját tervezésű, szürke melegítőmre cseréltem. Fekete pólót húztam és a kedvenc kék VANS-omat. Lementem, kajáltam és elbeszélgettük az időt a lányokkal.  13.01-kor megszólalt a csengő, felkaptam a táskám, adtam a lányoknak egy-egy puszit, majd kirohantam. Di már visszaszállt a kocsiba. Mikor meglátott dudált egyet, én meg nevetve lerohantam a veranád, majd bepattantam a kocsiba. Ahogy becsuktam az ajtót egy új és vidámabba Chachi született meg, aki nem törődött sértődött bátyákkal, vagy barátokkal.

-         Szia- köszönt.

-         Szia – köszöntem én is. Elnevettük magunkat. Hát Di mellett nem nehéz újjá születni.

-         Hogy vagy? – kérdezte miközben indított.

-         Meg vagyok, köszönöm. És te?

-         Hát összevesztem a barátnőmmel, de egyébként jól.

-         Ohh, de szakítottatok, vagy csak hiszti. – hirtelen a számra csaptam, ő meg felnevetett. Basszus, de gáz.

-         Csak hiszti, de mindkettőnk részéről. Túl makacsok vagyunk, és nem igazán egyezünk ki dolgokban.

-         Például? – kíváncsi vagyok, na.

-         Hát Kim este valami buliba akar menni, én meg nem. De azt meg nem akarj, hogy egyedül üljek otthon. Szóval konkrétan azért veszett velem össze, hogy menjek el valamerre, ha már vele és a barátnővel nem megyek.

-         Gyere el hozzám. Lakásavatóm lesz. Nem leszünk sokan csak pár ember. Legalább jobban megismerjük egymást. Elhívom majd a többieket is.

-         Hát ha nem zavarok, gondolom nem egy szórakozó helyen fogod tartani, így rendben. – nevetett.

-         Hát, a házban gondoltam, de kétség kívül extrém lenne- nevettem vele én is. Igen, Di jó hatással van rám. Az út kb. ilyen hangulatban telt. Nevettünk és beszélgettünk, én meg nem is egy új Chachi, sokkal inkább a régi lettem, aki mindig vagyok, már ha a körülöttem lévők engedik… Mikor oda értünk a többiek már benn voltak. Az egész óra alatt, úgy kezeltek, mint egyenrangú tagot. Nem mintha másabb lettem volna, de nem éreztették velem, hogy újonc vagyok, nagyon profik voltak, így én is próbáltam az lenni. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ez így legyen. Már 6 óra volt, mikor leültünk, teljesen kifulladva, de tök boldogan, és beszélgetni kezdtünk. Mikor kiderült, hogy Texas-i vagyok én is, a srácok szinte örömtáncot jártak, én meg kezdtem úgy érezni magam, hogy csak emiatt tartanak meg. Ezt velük is megosztottam, Emilio pedig ezen kijelentésem után rám ugrott, majd elkezdődött az első csapat birkózás. Rengetet nevettem, már fájt a hasam. Holnapra izomlázam lesz. Az órán nekem kellet sokat táncolnom, hogy megnézzék az erősségeim, a gyengeségeim és alapból, a mozgásom. Élveztem. 7 óra volt mikor kocsiba ültünk és elindultunk haza. Az út kb. 30-40 perc, így háromnegyed 8 körül értünk haza. Di csak 10-re jön vissza.

-         Sziasztok. - köszöntem be, de már mentem is fel letussolni. Nagyon leizzadtam, meleg is van kinn és tényleg rengeteget táncoltam. Felvettem egy rövid shortot és egy hozzá illő toppot, ilyen alvós cucc, sajnos én nem aludni készültem, csak még korán volt, ahhoz, hogy mást felvegyek. 9 fél 10-re hívtam mindenkit. A lányok se öltöztek még át. Egy kisseb asztalra raktak ki kaját, meg inni.

-         Szia, Chachi. – köszöntek a lányok.

-         Hello. – nem ettem még ma semmit, így összedobtam egy szendvicset. Elmeséltem a lányoknak, milyen jó volt az óra, és hogy a csapat is eljön ma este. Fél kilencig beszélgettünk, meg elrendeztük az utolsó simításokat, majd a lányok elmentek tussolni, én meg leültem a kanapára, a laptopom társaságában. Válaszolgattam pár e-mailre és üzenetre. Még nem volt egészen kilenc óra mikor csöngettek. Ujaj, én egy szál bugyiban ülök itt és senki nem tudja kinyitni helyettem az ajtót. Mindegy, nem érdekel. Oda léptem az ajtóhoz és szélesre tártam.

-         Meglepetésss- Niall-ék álltak az ajtóban és egy doboz volt a kezükbe. Mike is velük volt. Elvigyorodtam.

-         Nem bírod nélkülem. – vigyorogtam rá.

-         Valld be, hogy sírtál miattam – mosolygott ő is. Hát majdnem eltaláltad. Nem válaszoltam, csak nyakába vettem magam. A többi fiú furán viselkedtet. Sejtelmes vigyor ült az arcukon, és tök közel préselődtek egymáshoz.

-         Gyertek beljebb, öhhm hát én még nem vagyok kész. – néztem magamra zavartan.

-         Szerintem maradj így – vigyorgott Harry. Én meg fülig pirultam. Uhh.

-         Áucs. – ugrott meg kissé, én meg ránéztem, egyik szemöldököm, megemeltem. Ő meg csak legyintett. Hát oké. Beljebb mentem, de csak Mike mozdult. Visszafordultam és akkor megláttam őt. Ott állt a fiúk között és mosolygott. Helyes arca csak úgy csillogott, én meg elejtettem a dobozt, amit Mike nyomott a kezembe és számra szorítottam a kezeimet. Könnyeim megállíthatatlanul folytak. Amint feleszméltem, megindultam, és ha nem kap el, összeesem. Úgy szorítottam magamhoz, ahogy csak tudtam, és ő is. Éreztem, hogy ráz a sírás, az öröm, a bánat, a szomorúság, de leg főkép, a viszontlátás öröme fakasztott sírása. Ha 10 percet nem álltunk így, akkor egyet sem.

-         Sajnálom – tolt el magától – annyira sajnálom – az ő szemei is könnyesek voltak. A kezébe vette arcom, hüvelykujjával törölte le a könnyeimet, és borította be puszijaival arcomat. Én is arcát fogtam, és a haját simogattam.

-         Én sajnálom Matt, hülye voltam.

-         Miért, azért, mert felhívtál és elmondtad mi a baj? Én ígértem meg neked, hogy mindig segítetek, erre kiabáltam veled, és olyanokat mondtam, amiket nem gondoltam komolyan.

-         Tudom, de Niall segített a háznál, érdekelte mi van velem, olyan volt, mintha kicsit visszakaptalak volna. – néztem rá bűnbánóan. Mire ő felnevetett, olyan Mattesen. Istenkém, de hiányzott már ez, újabb könnyek gyűltek a szemembe.

-         Ohh, Chachi ne sírj már. Itt vagyok, és itt leszek, ameddig csak akarod. – magához ölelt ismét. Válla felett ránéztem Niall-re. Könnyes szemmel, de mosolygott, ez nálam újabb könnyeket szült.

-         Szeretlek – tátogtam neki hangtalanul.

-         Én is téged – tátogott vissza. Én könnyeimen át felnevettem. Eltoltam magamtól Mattet.

-         Felmegyek, rendbe szedem magam. – néztem rá szipogva.

-         Veled megyek – felnevettem.

-         Okés, de különben milyen a ház? – néztem rá. Körbe nézett.

-         Chachis - rántotta meg a vállát, majd magával rántott. Én felnevettem.

-         Köszönöm – néztem rá a srácokra, miközben Matt húzott felfelé. Ők csak mosolyogtak. Ilyen barátokat álmomba se kívánhatnák. Vagyis náluk jobbat, vagy valami ilyesmi… körbevezettem fenn is, és bemutattam a lányoknak is. Bementem a fürdőbe.

-         Jé, fekete – vigyorgott.

-         Hát nem szupi? – tapsikoltam… ő meg fejét rázta és leült a kád szélére. Én arcot mostam. A tükörből nézett rám, mosolyogva.

-         Mi az? – kérdeztem, kicsit frusztrált a tekintete.

-         Semmi – vigyorgott, de csak nem hagyta abba.

-         Matthew. Ne nézz már. – csaptam rá egy kis vizet a kezemmel.

-         De olyan szép vagy. – uramisten. Megforgattam a szemeim.

-         De ez nem gátol meg abban, hogy visszaadjam az előbbi vizet. – ez hülye. Megnyitotta a kád csapját és a tenyerébe engedett vizet, rám locsolta. Én meg megugrottam, mivel hideg volt, és hirtelen jött. Megfogtam egy kisebb törülközőt, megcsavartam és elkezdtem csapkodni, felállt és még több vizet öntött rám. Megfogta a zuhanynak a fejét és azt irányította rám. Én nevetve tartottam magam elé a kis törülközőt, de nagyon kicsi volt, viszont tiszta víz lett. Így nagyobbat csap. Muhaha. Ismét becsavartam és rácsaptam, hangosan csattant a mellkasán. Tiszta vizesek lettünk mindketten. Mikor már kifulladt, magához ölelt, így mozgásképtelen lett.

-         Matt, ez nem ér. Te csalsz.

-         Dehogy csalok, tök sportszerű vagyok. – vigyorgott. Fél kézzel tartott, a másikkal pedig a csapnál matatott, majd újabb adag vizet éreztem végig folyni a hátamon, felsikítottam, és kiszakítottam magam a karjai közül. Kifutottam a szobámból, de ő futott utánam. Én meg majdnem megfulladtam a nevetéstől, mert a fürdőben majdnem elcsúszott. Lementem a lépcsőn, tiszta víz voltam. A hajam és az a kevés ruha, pedig úgy tapadtak rám, mintha második bőröm lenne. A fiúk, a lányok és Brian-ék is itt voltak már, de ciki. Viszont ezzel nem tudtam most foglalkozni, a nevetés és a menekülés elterelte a figyelmem. Befutottam Mike háta mögé, mert csak ő állt, mindenki ült.

-         Segíts, Mike. Matt bánt. – árulkodtam kislányosan. Mike kihúzta magát és ennyit mondott.

-         Ne félj, kislány. Én megmentelek. – egyik kezét csípőre tette, a másikat meg felnyújtotta a feje fölé, úgy állt ott, mint szupermen, csak a kisgatya, meg a köpeny hiányzott. Viszont, mikor megindult, felbukott a szőnyeg szélében és egy hatalmasat zakózott. Én, meg persze mindenki más felnevetett, Mike csak feküdt arccal lefelé, és rázta a nevetés. És ráültem hátára és fejét simogattam.

-         Jó kutya. – nevettem. Mire ő meg fordult alattam.

-         Hát segítettem volna, de most inkább átadlak Matt-nek. – mire én rémült fejem az említettre kaptam. Ő meg csak kezeit dörzsölte össze. Ohh, mamám. Matt felvett a hátára.

-         Nem bántalak nyugi, de mindjárt ide ér mindenki haladni kéne. – én hátán ültem és fejem vállára hajtottam.

-         Várj – kaptam fel a fejem és ugrottam le hátáról, kezénél fogva húztam Brian-hez.

-         Matt, ő itt Brian, a tánciskolából ismerem. Brain ő itt Matt a tesóm – közben pedig Matt arcát túrtam. Felnevetett és lefogott, majd a vállára dobott. Kezet rázott Brian-nel.

-         Nagyon örvendek, de nekünk most van egy kis elintézni valónk. – én meg csak csapkodtam a kezemmel és a lábammal, persze eredménytelenül.

-         Segítség. - kiabáltam, de ők csak nevetve néztek rám, a falba kapaszkodva próbáltam tartani magam. Niall-re néztem, aki csak megrántotta a vállát.

-         Ilyen barátok mellett ellenségek sem kellenek – kiabáltam, mikor már eltűntek a lépcső mögött, de csak még hangosabb nevetést hallottam. Áruló banda. Felértünk, Matt ledobott az ágyra, nyomott egy puszit a homlokomra.

-         Öltözz fel. – én vigyorogtam.

-         Túl nagy hatással vagyok az emberekre. – vigyorogtam rá pimaszul, miközben felálltam, ő csak nevetve vissza lökött és kiment a szobából. Én még két percig ott feküdtem és hangosan nevettem, újra és újra lejátszva magamban, mikor Mike pofára esett. Matt benyitott.

-         Chachi, ne nevess. Haladj. – én azonban csak pár percre rá tudtam abba hagyni. Ledobáltam a vizes ruháimat, majd egy fehérnemű szettben álltam a szekrényem előtt és azon gondolkodtam, mit vegyek fel. Végül egy csipkés, világos felsőt vettem fel, egy magas derekú, fekete rövidnadrággal. Mezítláb maradtam, otthon vagyok, akinek meg nem tetszik, kívül tágasabb. Mire leértem, Di Moon és a csapat többi tagja is itt volt. Már nem vártam senkit, Brian, Pam és Fred jöttek csak az ArchiTeks-ből, ők is itt voltak már… bemutattam mindenkinek, mindenkit, majd „pohárköszöntött” mondtam. A kanapékon, foteleken és székeken ültünk. 20-an voltunk kb., kis családias hangulat volt.

-         Öhhm, nem is tudom, kinek mondjak nagyobb köszöntet. A One direction-os fiúk, egyszerűen, megcsinálták a házát nekem – nevettem fel. – tényleg nem tudom, hogy egyáltalán mivel érdemeltem ki, ezt az egészet és nagyon örülök neki, hogy ilyen jóba lettünk, remek emberek vagytok. – néztem rájuk hálásan. – Mike, - fordultam felé. – kezdem először is azzal, hogy köszönöm, hogy nálad lakhattam, amíg kész nem lett ez a ház. Igazság szerint, nem tudom, semmivel sem bizonyítani, hogy mindig veled lesz, attól független, hogy nem nálad lakom, mint, hogy ezt teszem. Öhhm, érted a lényeget. – kicsit belezavarodtam, a többiek ezt egy nevetéssel jutalmazták. - Köszönök minden dolgot, amit valaha értem tettél, remélem egy nagy majd én is visszaadok mindent. – mosolyogtam rá, és azt mondogattam, belül, hogy ne sírj Chachi, hisz annyit sírtál már ma. Ránéztem Matt-re és egy boldog mosoly ült ki arcomra.

-         Matt. Köszönöm, hogy a testvérem vagy. – néztem rá, ő viszont nem mosolygott, csak lehajtotta a fejét. Most mi történt? Mike-ra néztem, az ő arca semleges volt, mintha az időjárásról beszélnék nekik. Összezavarodtam,

-         Hát jól van… - még mondtam egy két szót, hogy köszi, hogy eljöttetek, bla-bla-bla. Ezek után mindenki elvolt, kivéve én. Nem telik el úgy egy pár óra sem, hogy ne adódjon valami gond? Úgy tettem, mint ha mindent rendben lenne, Matt-et és Mike-ot pedig kerültem egész este. Éjfél után már csal a világsztárjaim maradtak és Mike. A lányok lefeküdtek, Amanda haza ment. Miután kikísértem Jaja-ékat, egy nagy sóhajjal, lehuppantam a kanapéra.

-         Jól sikerült – ült le mellém Mike. Én ránéztem, vártam, hogy mondjon valamit, de nem tette. Mindenki ott volt, mégis úgy éreztem csak ketten vagyunk, vártam még egy kicsit, majd egy fejrázás után felálltam és elkezdtem összeszedni a poharakat, meg a tányérokat. Mindenki csak ült és nézett, én viszont nem néztem rá senkire. Niall felpattant Liam-al és segítettek pakolni. A konyhába mentem és bepakoltam a mosogatógépbe, majd elindítottam. A tányérokat elmosogatta, Naill törölgetett és közben halkan beszélgettünk. Az estéről, persze AZT a részt kihagytuk. Miután kész lettem, Mike, Matt és Harry még mindig ugyan úgy ültek, ahol az előbb, és mintha szavak nélkül beszélnének. Zayn kidölt és az egyik kanapét teljesen befoglalta. Elmosolyodtam, betakartam és nyomtam fejére egy puszit. Visszavittem a konyhába a székeket, kinyitottam a bejárati ajtót és elhúztam a terasz ajtót is, majd a ki is léptem a teraszra. Jót tett a friss levegő, elhatároztam, ha a fiúk holnap reggelig nem árulják el mi van akkor majd én rákérdezek, addig nem. Kb. negyed órát ültem kinn a kishinta ágyon, majd bementem.

-         Itt maradok? – néztem rá Niall-re. Ő bólintott.

-         Ha nem zavarunk… – mire én csúnyán néztem rám. Felmentem és halkan bementem a vendégszobába, ott volt, minden fölösleges takaró és szivacs. Levittem őket.

-         Niall alszol velem? – kérdeztem. Tudom, hogy Matt-nek egy tör a szívébe, de érdekel is engem, mikor ő ilyen? Amilyen az adj isten, olyan a fogadj isten. Niall ránézett Matt-re, de ő engem vizslatott.

-         Gondolom, szívesebben töltöd Mike-al és Harry-vel az estét, hisz eddig is elvoltatok. Jó éjt. – ezzel felsétáltam a lépcsőn. Niall majd jön, ha akar. Bementem a fürdőbe, és totálisan meglepődtem. Louis a fürdőkádban aludt. Elnevettem magam, persze csak halkan. Mi az istent keres itt? Hoztam egy takarót meg egy párnát. Ráterítettem a pokrócot, és óvatosan feje alá csúsztattam a párnát. Én nem tudnák ilyen keményen aludni. Halkan lemostam a sminket, megmostam a fogam és átöltöztem pizsamába, remélve, hogy nem most ébred fel, de szerencsére nem.  Niall az ágy szélén ült, mikor meglátott elmosolyodott, de nem az a vidám, Niall-es mosoly volt. Oda sétáltam hozzá, mellé ültem, fejem vállára hajtottam. Olyan sebezhetőnek éreztem magam.

-         Nyugi, Cailín. Itt vagyok veled. – ezután betett az ágyba, lehúzta nadrágját és befeküdt mellém. Én meg úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta. 

-         Énekelsz nekem? – néztem rá félénken. Elmosolyodott.

-         Amennyit csak akarsz. – ugyan nem néztem az adást, de visszanéztem. Imádtam Niall hangját a válogatón, mindegyikőjüké tökéletes, de Niall valahogy más volt, Mike nem értette, hogy miért őt mondom, mikor nem a szőke pasik az eseteim, és ő arra tippelt, hogy Zayn lesz a favorit. Persze, nem véltetlen lettek harmadikak. Lehet, hogy volt náluk jobb, de olyan, mint ők senki más. Ismeretlen dalt énekelt, ami egy lány és fiú barátságáról szól, miszerint a fiú mindig megvédi a lányt, a lány pedig teljes szívéből szereti a fiút és mindig ott lesz neki. Szerintem most találta ki, így még jobban esett. Elgondolkodtam, hogy Niall talán gondolatolvasó, mindig tudja, hogy mi kell nekem. Hajamba matató keze, és kellemesen gyönyörű hangja elrepített az álmok világába. Nem volt hosszú utazás, kb. hajnali nem tom’ mennyi lehetett, mikor felébredtem. Furcsa volt, hisz még reggel sem kellek fel, ha nem muszáj, és talán baba koromba ébredtem fel éjszaka, se pisilni, sem semmi ilyesmi miatt nem szoktam felkelni. Niall annnnyiraaaa édesen aludt. Szája elnyílt, a párnán nyálfolt terült szét. Számat leszorítottam, ne hogy hangosan felnevessek, fogtam a telefonom és lefényképeztem. Ez lesz a hívóképe. Beugrottam a fürdőbe is, egy kép erejéig. Louis olyan volt, mint egy baba. 

Más az éjszaka igazsága
más a nappalé.
Az éjszaka sokat megenged,
ehetsz a tiltott gyümölcsből,
szerethet azt, ki nem szerethet.

/Liam szemszög/

Miután Niall felment Olívia után, leraktuk a szivacsokat, én, Mike és Harry aludtunk a földön, Zayn már rég bealudt az egyik kanapén, Matt pedig befoglalta a másikat. A fiúk egy szót sem szóltak, mióta leültek a kanapéra. Végignézték, ahogy Oliv, mindent elpakol és csak meredtek rá. Értem én, hogy nagy gáz van, de attól segíteni tudtak volna… mondjuk, kíváncsi vagyok, mi lehet, ekkora baj. Egy szó nélkül rendezték el az „ágyakat”, majd se szó se beszéd mindenki magára húzta a takaróját és elaludt. Mindenki halkan és egyenletesen szuszogott, azaz mindenki alszik, csak én nem. Mondjuk nem meglepő, soha nem tudok új helyen jól aludni, csak ha nagyon fáradt vagyok, meg különben is volt vagy délután kettő mikor felkeltem, még nem álmosodtam el, attól független, hogy olyan fél egy volt mikor lefeküdtünk. Olíviára gondoltam, mint mindig, amióta megismertem. Ő álmaim nője. Okos, gyönyörű, édes és vicces, de tényleg. Minden szava kedves és, hogy tud örülni mindennek. Nagyszerű lány az biztos. Mikor először megláttam, a kávézóban, mikor ráöntötték a kávét, annyira profin elintézte a dolgot meg, ahogy fánkot evett és táncikált, mikor mi a fűben vártuk már vagy fél órája őket. Mindig ilyen lányt kerestem, mikor jött fel a lépcsőn bekötött szemmel, a végén szinte hisztizett, mi meg csak nevetve figyeltük, ahogy bénázik. Az a meglepettség és öröm, ami arcán megjelent, miután megtudta, hogy megcsináltuk a szobáját. Féltékeny voltam Niall-re, sőt most is az vagyok, vele alszik. Azt akartam, hogy a tesója helyett engem válasszon és ne Niallt. Minden lépése könnyű, mintha táncolva járna. Csodálatos, és az illata. Már a gondolat is elképeszt. Róla álmodozom. Szerelemre lobbanni egy álmaimban látott lány iránt! Micsoda romantikus őrültség. Már lehetett hajnali három, mikor meghallottam, hogy az emelten járkál valaki. Pont ráláttam a lépcsőre. Pár pillanat után, megláttam őt. Egy toppban és bugyiban jött le. Komolyan egy apró francia bugyiban aludt Niall-el? Remek… Csodálatos volt, mint egy hercegnő. Szája szélén mosoly bujkált, mindaddig, míg a kanapéra pillantott, amin tesója szuszogott. Oda sétált hozzá és puszit nyomott arcára. Gyorsan lehunytam a szemem, mikor láttam, hogy körbe néz. Nem vette észre, hogy fenn vagyok, vagyis nem mutatta jelét. Hallottam, amint elindul valamerre, óvatosan kinyitottam a szemem. A teraszajtót nyitotta ki, feneke. Hát, khmm… eldöntöttem, hogy utána megyek. Pár percet vártam, majd halkan felálltam és utána mentem. A holdat kémlelete, a hintaágyon ülve, lábait felhúzta és átkarolta őket. A holdfény megvilágította gyönyörű arcát. Az ajtókeretnek támaszkodtam, még nem vett észre.

-         Nem tudsz aludni? – szólaltam meg, ő hirtelen felkapat fejét. Egy száll alsógatyában és pólóban nem voltam túl megkapó, de hát ez van. Megszoksz, vagy megszöksz! Na jó, bekussolok, mivel nem is itt lakok. Szánalmas Liam előjött. Hurrá.

-         Nem, de nem vagyok vele egyedül- mosolygott rám, majd fejét visszaejtette a hintaágy támlájára. Tényleg nem esett transzba tőlem. – Leülsz? – kérdezte. Vagy mégis. Hülye vigyoromat leplezve mentem közelebb és ültem le mellé.

-         Te tudod mi történt? – nézett rám, csodálatos szemeivel. Először kissé megszeppentem. Jó pont lett volna, ha tudom, de nem tudtam kinyitni a számat és megkérdezni a fiúkat, még este.  

-         Nem, nem igazán – sóhajtottam.

-         Egyszerűen el nem tudom képzelni mi lehet a baj. Valami rosszba keverte magát, vagy történt valami baj? Fogalmam sincs mi lehet, és annyira utálom, hogy tehetetlen vagyok. Elhatároztam, hogy, ha reggelig nem mondják el, akkor rákérdezek. Ez szép, és jó, de mit mondjak? Tudod, mikor felmentem arra vártam, hogy Matt utánam jön és elmondja, de nem tette én hülye pedig minden pillanatban, azt vártam mikor kopog az ajtón, természetesen semmikor. – hűha, ez sok és tömény információ, de kezdetnek megteszi, legalább elmondja. Bár bárki ülne itt annak elmondaná…   

-         Hát esküszöm, fogalmam sincs mi történt, de lehet, hogy csak idő kell neki, hogy meggondolja hogyan is tálalja, a dolgot neked. Biztos nem történ semmi rossz, azt elmondaná a te érdekedben is. Várd ki a holnapot, elvisszük a lányokat a reptérre, ha addig nem mondják el, rákérdezel. Hagysz nekik időt, ha ezt nem használják ki, akkor, azaz ő bajuk. – rántottam meg a vállam.

-         Eddig hol voltát? – nézett rám. Én felnevettem.

-         Benn szenvedtem a szivacsodon.

-         Ennyire rossz? – nézett rám nevetve.

-         Nem a hellyel van baj, inkább velem. Nem igazán tudok könnyen elaludni új helyeken, ezzel bajban vagyok. - gáz, hogy magamról beszélek, ahelyett, hogy elterelném a figyelmet, bár ha jobban belegondolok ez is az. Elterelem a figyelmét, a hülye rigojáimmal. Köszönjük Liam. De Olívia felnevetett. Niall jól mondta, csupa meglepetés.

-         Haza mehetsz, ha gondolod. – én is felnevettem.

-         Oké, de még pihenek előtte egy kicsit. Nincs itt a jogsim, gyalog meg kicsit messze van.

-         Mindenki tud vezetni, csak én nem?  - nézett rám mérgesen.

-         Megtanítalak, ha szeretnéd…- vigyorogtam rá.

-         Tényleg? – lepődött meg. Elnevettem magam.

-         Majd ha mész jogsit tenni, meg fognak lepődni, hogy tudsz már vezetni.

-         Juhhéé. De jó. Akarok egy nagy fehér autót. Tudod ilyen sztárosat. - Bökött meg könyökével. Én felnevettem. Hát ez kész.

-         Feltétlen megveszem.

-         Helyes – döntötte megint hátra a fejét elégedetten. Én csak nevetve ráztam a fejem. Felnéztem a csillagokra.

-         Játszunk valamit. – fogalmam sincs honnan jött az ötlet.

-         Oké, de mit? – kérdezte. – Mondjuk, kérdezz, felek?

-         Rendben. Kezd te. – micsoda lovag vagyok, nem de?   

-         Hmm, jó. Szereted a macskákat? – ez nagyon-nagyon-nagyon, ismétlem, nagyon meglepett. Nem a sztárságról kérdez, mint mindenki más. Eszméletlen.

-         Pff, a macskákat mindenki szereti. Van otthon egy cicám, anyukám vigyáz rá, de az enyém. Micinek hívják – hihetetlen édesen felnevetett. – Fehér-barna foltos. Előtte egy kutyám volt, de miután meghalt, a szüleimmel úgy gondoltuk olyan kutyánk, soha nem lesz, mint Brunó, így vettünk egy macskát. Emlékszem, hogy anyukám benn, apukám kinn akarta tartani, természetesen én is a bentre szavaztam, így benn lakott egy ideig, de miután képtelenek voltunk rászoktatni az alomra és mindent szétkapargált, kikerült az udvarra. Anyukám mindig azt mondta, hogy innentől kezdve kevesebbet fogok majd vele foglalkozni, meg, hogy el fogom hanyagolni. De nem így történt. Többet jártam ki hozzá, mint mikor benn volt, fogalmam sincs miért, egy idő után, anyukám is rájött, hogy nem csak azért, hogy bebizonyítsam, hogy nem volt igaza, miszerint elhanyagolom a macskát, hanem saját akaratomból. – elmosolyodtam a gondolatra.

-         A kismacska, a legaranyosabb kis seggfej, akit valaha láttál… De te jössz. – én felnevettem. Kikészülök ettől a csajtól.  

-         Okés, hiszel a mesékbe?

-         Amikor valami olyan történik velem, amit soha nem gondoltam volna, akkor teljesen és biztosan állítom, hogy hiszek mindenben, viszont, így, hogy nem tudom, mit hoz a holnap, így nem. Nem a konkrét holnapban, ami kétség kívül meglepetést hoz, hanem minden, holnapra gondolok. Holnap is így fogom valószínű látni a dolgokat, vagy így se, hisz nem tudom, mi van Mattel. De hiszem, hogy a felhők felett mindig süt a nap. – mosolygott. Behalok ettől a lánytól. Nem értette félre a kérdésem és nem úgy válaszolt, hogy hülye gyerek, Spongyabob és Micimackó kitalált dolog. Így folytatódott egész este, nem került fel, hogy milyen a sztárélet, vagy, hogy mennyit keresek. Kérdezett a szüleimről, a régi barátaimról. Én megkérdeztem, hogy milyen volt az első szerelme. Mire elpirult és passzolta a kérdést.

-         Na, ne már. Egy csomó mindent elmeséltél már és én is. Ne hogy már egy ilyen kérdésre ne válaszolj. – de ő makacsul rázta a fejét. Mire én elkezdtem csikizni. Hangosan nevetet. Befogtam száját, de én is nevettem.

-         Chssss, még valaki felébred.

-         De neked is chsss, te is nevetsz. – egymás száját fogtuk be, közben pedig rázott minket a nevetés. Miután lenyugodtunk válaszolt, kissé habozva, de megtette.

-         Na jó bevallom, hogy még, sohasem voltam szerelmes. – sütötte le szemét, elpirulva. Így még gyönyörűbb volt, de mi? Hogy ez a lány soha nem volt még szerelmes? Senki nem tanította meg szerelmesnek lenni?

-         Komolyan? – próbáltam nem nagy meglepődöttséget belevinni a hangomba, de lehet, hogy nem ment túl jól.

-         Nem, nem tudom, volt már fiúm természetesen, de egyiket se akarom már. Szóval nem tudom, mi a szerelem, de ha szerelmes lennék, akkor mindig rá gondolnék, pillangók lennének a nyomromba, meg hasonló dolgok, legalább is Csilla ezt mondta. – rántotta meg a vállát. Látszott rajta, hogy tényleg nem tudja miről is beszél pontosan. Remek, legalább lesz mit megtanítanom neki. Ömm, vagyis… De meg akarom tanítani mi az a szerelem. Én, csak is én. Még rengeteget beszélgettünk mindenről, már világosodott.

-         Kérdezhetek még? – néztem rá, tudom gáz, de ha egyszer kíváncsi vagyok?!

-         Persze - kuncogott fel. Milyen édes.

-         Matt, említette, hogy nagyon szeretsz utazni. Mi fogott meg abban, hogy utazol? Tudom, hogy szép meg minden, de mondjuk én nem igazán szeretek hosszú repülőutakat, vagy épp autóutakat végigülni.

-         Nem pont azt szeretem mikor hosszú órákon át zötykölődőm, inkább az emlékek, vagy nem is tudom pontosan. A játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nem veheti el senki tőled azt, amiket bizonyos helyeken átéltél, amit akkor éreztél. Mikor gyerek voltál, mikor sírtál, mikor nevettél, mikor tiszta szívből reméltél és szerettél... Ezek egy életre veled maradnak! Az utazás is ilyen, nem élheti meg helyetted senki és nem lophatja el senki. – waow. Lassan húsz éves vagyok, és most tanulom meg milyen jelentőségei is van egy-egy utazásnak. Bár ha jobban belegondolok, mindent utazás emlékezetes, mikor Zayn-nal repülőt vezettünk, vagy mikor azt mondták bomba van a gépen. Tényleg, enyém az emléke, és úgy gondolok rá, ahogy én megéltem és senki más.

-         Soha nem láttam még a napfelkeltét. – nézett a távolba. – sőt mi több, soha nem néztem világsztárral napfelkeltét. – nevetett fel, velem együtt.

-         Nyugi, megosztom veled – kacsintottam rá. Elvigyorodott.

-         Azt senki nem veszi el. Ez mindenkinek személyes, mégis mindenkié. A napok változása az egyetlen, amit mindenki ugyan úgy birtokol, mégis mindenkinek más és más. – na erre sem gondoltam még, de igaz.

-         Matt mindig azzal piszkál, hogy szerelmes vagyok a napba. Bár van benne valami, tudod imádok mindent, ami a természetben van. A felhőket különösen. Amikor Magyarországon éltem a szobámba felhőket csináltam. Vatta pamacsokat ragasztottam össze és lógattam le a mennyezetről. A plafon pedig sötétkék volt, és egyre világosodott a fal mentén lefelé, a legalja már fehér volt. Az volt életem legjobb szobája, de sehol nem másolom le és nem akarok olyat.

-         Miért? – lepődtem meg.

-         Tudod, mindegyik szobám valamiért szép, és egyik sem hasonlít egymásra, egy picit sem. Ez a szép benne. Például az itteni szobám – elmosolyodott – na, erről csak és kizárólag ti fogtok eszembe jutni, mindig és mindenhol.  – ezután nem mondott semmit és én sem. Vállamra hajtotta a fejét és megnéztük életünk első, közös napfelkeltéjét. Mikor már teljesen látszódott a nap, ajánlani akartam, hogy menjünk be, de addigra elaludt. Fejét óvatosan levettem a vállamról és támlára tettem. Halkan bementem egy takaróért, fél 6 volt. Visszamentem Olívhez, ismét leültem, azt hittem felébred, de csak mozgolódott egy kicsit és átölelt teljesen. Egy percre megállt a szívem, ahogy megéreztem puha, édes karjait körülöttem, majd örült vágtában folytatta. Elhelyezkedtem, beleszagoltam hajába, eper illatú volt. Isteni. Betakartam magunkat és lehunytam a szemem. Hát vele akárhol el tudnék aludni, az egyszer biztos. Az utolsó gondolatom az volt, hogy teljesen és visszavonhatatlanul bele szerettem Olívia Gonzalesbe.