14. fejezet

Hát megjött:D mármint a fejezet:D nem igazán gyűlnek még a pipák sem, nehogy a kommentek, de azért remélem van egy pár ember akinek tetszik:) jó olvasást!♥

 Attól még, hogy mosolygok, nem vagyok korántsem boldog, attól még, hogy nem látsz sírni még, nincs minden rendben, sőt lehet, hogy semmi sincs rendben

/ Matt szemszög /

Én vagyok a legrosszabb testvére a világon. Egész este ezen a dolgon agyaltam. Miért nem mondtuk le neki már réges-rég? Ahogy ott ült Louis lábánál, csukott szemmel, esküszöm majdnem elsírtam magam.

-         Megszárítod? – kérdezte tőle Louis, de Chachi nem válaszolt.

-         Cuki – rázta meg a vállát Loui. Elaludt. Mindannyian felnevettünk, ahogy lebukott a feje. Louis kivette a bögrét a kezéből, az asztalra tette, felemelte, és lerakta a kanapéra, fejét felemelte és leült, majd Chachi buksiját combjára fektette, Niall ült a kanapé másik oldalán, az ő ölébe a lábai kerültek.

-         Liam kifárasztottad. – vigyorgott Zayn. Én rosszallóan néztem rá, de egyébként, nem igazán bántam, hisz Liam jó srác. Meg különben is bárki, csak Harry ne.

-         Egyébként mindig ennyit alszik? – kérdezte Loui.

-         Hát elég sokat alszik, na, jó rengeteget, nem tudom éjszaka mennyit aludt, de valószínű nem sokat… - néztem Liam-re. Elmosolyodott.

-         Hát kb. másfél órát aludthatott, utána fenn voltunk fél hatig. 11-kor keltünk fel. Az összesen max. 7 vagy 8 óra. De annyit szoktak az emberek aludni nem? – kérdezte zavarodottan.

-         Nem, Chachi, nem – nevetett halkan Mike. – legalább 10 órát alszik esténként. Most dél múlt. Mikor megy a gépetek? – fordult Laurához, a többi lány fent pakolt.

-         Fél 4-kor indul.

-         Akkor olyan fél 3, háromnegyed 3 körül kell elindulni. – mondta Niall. Laura bólintott.

-         De kettőkor fel kell, kelljen, nem evett még ma semmit. - néztem rá Louira, ő meg bólintott. Nem sokára Liam is elaludt Zayn vállán. Így megkezdődött a kettejük kapcsolatának kibeszélése. Egy darabig hallgattam a különféle megjegyzéseket, de hamar ráuntam. Felálltam és kisétáltam a teraszra. Kellet egy kis friss levegő. Beszéltem Liam-al, nem mondott semmit, csak, hogy mire visszaérnek a reptérről, addigra szedjem össze magam, addig vár, hogy én mondjam meg és ne neki kelljen oda jönnie. Tudtam, hogy Chachi milyen, úgy gondolta, hogy az kezdeményezzen beszélgetést, akinek problémája van. Végül is igaz, de nem olyan könnyű ez ám. Elmondani egy életnyi hazugságot? Meg fog gyűlölni, meg fog vetni, meg fog utálni. Apának is itt kéne lennie, hisz ő miatta nem mondjuk el a dolgot olyan rég óta. Gondolataimat Enikő zavarta meg. Cigit nyújtott. Ő dohányzik egyedül a társaságból tudtommal, és az egyetlen modell is.

-         Ömm, nem is tudom. – haboztam.

-         Segíteni fog – biztatott a rosszra. Hát legyen, ennél rosszabb úgysem lesz. Kihúztam egy szálat, meggyújtottam és jó mélyen letüdőztem. Őszintén bevallva nem is tudom mit vártam. Megváltozik valami? Visszarepülünk az időben és elmondhatunk neki mindent? Hiú ábránd…

-         Matt, én nem tudom, mi folyik itt, de ne tedd ezt vele. Akármi is történt tudnia kell.

-         Tudom, de ez nem olyan egyszerű. Ez nem egy olyan dolog, amit félvállról oda vetsz. Nem tudom, mit mondjak neki, hogy kezdjek bele. Összefogom, törni, ha megtudja, hogy hazugságba élt egész idáig. – temettem arcom a kezembe.

-         Miről beszélsz? – kérdezett rá. Én csak szemébe néztem. Megráztam a fejem és még egyet szívtam a cigiből. Nem változtatott semmin, de jól esett. Enikő, miután elszívta a cigit, bement, nem mondott semmit. Csak ezen, járt az eszem, semmi másra nem tudtam gondolni. Fogalmam sincs meddig ültem ott, a telefoncsörgésre eszméltem fel. Anyu. Remek…

-         Szia anya. – szóltam bele egy nagy sóhajjal.

-         Szia kicsim! Minden rendben? – hangja aggódó volt.

-         Nem, azt hiszem nem.

-         Történt valami? Olívia jól van? Veled minden rendben?

-         Igen, csak tudod, itt van Harry.

-         Milyen Harry? – értetlenkedett anyu. Jaj.

-         Styles, anya, Harry Styles.

-         Úristen, Chachi megtudta? De ott kellet volna lennünk, apádnak meg főleg. Miért nem szóltál hamarabb? – anyám hangja egyenesen kétségbe esett volt.

-         Anya, nyugodj meg. Még nem mondtam el neki, majd csak fogom.

-         Rendben foglalok helyet a legközelebbi gépre… - de én félbeszakítottam

-         Nem, anya, ne gyertek ide. Különben is nincs annyi időm, hogy megvárjalak. Most kell, elmondjam neki. Ezt egyedül kell csinálnom, attól függően, hogy nektek is van közötök hozzá, az én hibám az egész.

-         Ne beszélj butaságokat, kérlek szépen. Egyikőtök sem hibás, vagy inkább mindannyian, el kellet volna már mondanunk neki. Ez nem egy olyasfajta titok, amit csak úgy zsebből kirántva oda vágunk neki. 16 éve hazudunk. – ismertem már anyukámat annyira, hogy tudjam sír.

-         Anya szólj apának, és várjátok, Chachi hívását. Holnap fog szerintem csak jelentkezni. A többit én elintézem egyedül rendben?

-         Biztos ne menjünk oda? Neki is segítség lenne…

-         Anya, ezt te sem gondoltad komolyan? Elég ha rám lesz mérges, csak várjatok, fel kell dolgozni a dolgot, utána úgyis meg fog keresni benneteket. Szia anya, vigyázzatok magatokra. – fejeztem be a beszélgetést. Fél kettő volt, visszamentem a házba, már Louis is aludt. Zayn a telefonját nyomkodta.

-         Basszus, lemerült. – nyomkodta erősebben a telefont.

-         Chachinak, van fenn Tablet-je, ha gondolod, lehozom – néztem rá.

-         Nem baj? – majdnem felnevettem, majd biztos Chachinak baj lesz. Felmentem a szobájába. A fiúk tényleg eltalálták a szobát. A tükrökre fényképek voltak ragasztva, meg a lányok irkáltak rá. Ott volt pár kép rólam és róla is. Mikor ő 10 volt, én meg 13 elmentünk a Niagara vízeséshez. Chachi imádta. Csak miatta mentünk mindig a természetbe, soha nem láttam még embert ennyire csodálni valamit. Napközben a felhőket bűvölte, esténként a csillagokat és a holdat bámulta. A naplementét sosem hagyta ki, sokáig nem volt egyéb szórakozása, mint a naplementék szelíd szépsége. Mindig így hívta. A télben azt szerette a legjobban, hogy hamarabb sötétedett, így hamarabb nézhette meg, ahogyan a nap alábukik. Persze ezt is utálta a legjobban, mindig egy félórára a naplemente után elkezdett hisztizni, hogy miért tűnt el ilyen hamar. Elmosolyodtam a gondolatokra. Megtaláltam az asztalon a Tablet-et és levittem a nappaliba.

-         Tessék – nyújtottam oda Zayn-nek.

-         Köszi. – én a konyhába mentem. Csinálok valamit Chachi-nak. Valamit, amit szeret. Rakott krumpli. Azt biztos rég evett, magyar kaja… felmentem megkérdezni a lányoktól a pontos receptet. Bekopogtam.

-         Szabad- szólt ki Laura.

-         Bocsi a zavarásért. De Chachinak szeretnék csinálni rakott krumplit, de nem emlékszem pontosan a receptre – vakargattam a fejem.

-         Én segítek – pattant fel Csilla.

-         Én is megyek – követte Laura. Kimentek, ránéztem Enikőre.

-         Sajnálom.

-         Mit? – mosolyodott. Én sóhajtottam és nekidőltem az ajtókeretnek.

-         Matt, csak mond meg neki, akármi mi is, bele fog egy idő után nyugodni

-         De mennyi idő után? – néztem rá eltorzult arccal. Ő oda jött és megölelt. Meglepett vele, de kétség kívül jól esett.

-         Gyere, menjünk – húzott karomnál fogva. Lementünk és nekiláttunk a főzéshez. A fiúk közül csak Harry segítettek, Louis,Liam és már Niall is elaludt. Zayn meg kocka. De hamar készen lettünk. Még nem volt egészen kettő, mikor Csilla odalépett és óvatosan megrázogatta Chachi vállát, nem ébredt fel, csak belekapaszkodott Loui lábába, így ő felébredt. Nyújtózott egy nagyot, majd lenézett Chachira és elmosolyodott.

-         Cuki, hasadra süt a nap – körözött Chachi hasán kezével, mintha egy kisbaba volna. Elnevettem magam, és kezembe temettem az arcom. Ez nagyon hülye. De végül is bevált, Chachi felébredt. Természetesen nyűgős volt, ahogy mozgolódott belerúgott Naill-be. Mi felnevettünk a többiekkel, ahogy a szőke srác felijedt.

-         Zayn, nekem is olyanom van. – örült meg hirtelen Chachi.

-         Hát történetesen ez a tiéd. – válaszolta a fiú fel sem nézve.

-         Ohh – mintha csalódott lett volna egy kicsit, én felnevettem, ő rám kapta a szemét és elvigyorodott. Zayn lerakta az asztalra a gépet, odalépett Chachi-hoz, aki már egyedül feküdt az ágyon, Niall a konyhába toporgott, és csak hajtogatta, hogy éhen hal, Loui meg kiment wc-re.

-         Köszi Hercegnő. – nyomott egy puszit az arcára, Chachi csak mosolygott. Felállt és a magára hagyott, alvó Liamhez lépett. Leült mellé, megsimogatta karját.

-         Liam, ébresztő. – rázogatta, amivel csak azt érte el, hogy a fiú teljes testével rádőlt. Felnevetett, eltolta kissé magától, fejét lefektette a kanapéra, lábát is feltette, nyomott arcára egy puszit, majd a konyhába ment. Annyira szeretem ezt a lányt. Leült a konyhaszékek egyikére.

-         Naill, gyere ülj mellém. – paskolta meg a mellette lévő széket, a fiú oda csörtetett és ledobta magát mellé. Laura szedett nekik. A mások oldalán lévő széket céloztam meg, de Louis hamarabb oda ért, nem látta, hogy oda akarok ülni, Chach rámosolygott és nyomott egy puszit az arcára. Énrám meg rám sem néz, már lassan két napja, az a legrosszabb, hogy úgy tűnik nem is érdekli, miért vagyok vele ilyen, ez volt benne a legfájóbb…  

Rosszulesett, nagyon rosszul. Nem gondoltam volna, hogy épp akkor, épp azért, épp te! Hideg zuhanyként ért, de nem mutattam. Rideg voltam, magabiztos. Úgy tettem, mintha egyáltalán nem érdekelne. Pedig fájt.

/ Chachi szemszög /         

Leültünk kajálni, én nem beszéltem egész ebéd alatt egy árva szót sem, ez Niall-nek is feltűnt.

-         Cailín baj van? – kérdezte mikor én rég befejeztem, már csak rá vártam.

-         Semmi baj Niall, egyél – simítottam végig karján, felálltam és a fenti fürdőmbe mentem, megmostam az arcom, a hajam extra eper illatú volt, elnevettem magam, Louis nem sajnálta. Gyorsan megfésülködtem, az alvás alatt összegubancolódott kissé. Megmostam a fogam és egy kis szempillaspirál után elmentem a nappaliba. A lányok cuccait már Zayn, Harry és Louis vitte ki a kocsiba, Niall-t nem láttam. Enikő Matt-el beszélgetett látszatra valami fontosról. Felment bennem a pumpa, nem is ismeri, de neki képes elmondani, nekem meg, a saját testvérének nem. Remek.

-         Minden rendben? - jött be Louis, én vettem egy mély lélegzetet és biccentettem, természetesen nem hitte el és kételkedve nézett rám. Én felsóhajtottam és elfordultam, kisétáltam az udvarra. Harry és Zayn a kocsiba rendezték el a cuccokat.

-         Itt lesztek, még mikor visszajövünk? – kérdeztem.

-         Persze, Hercegnő. Niall elviszi az autót, csak nem képzeled, hogy gyalogolunk? – nézett rám Zayn furcsám, én elvigyorodottam. 

-         Bocsi, elfelejtettem, hogy a sztár seggeteket cipelni kell. – ő helyeslőn elvigyorodott.

-         Meg, öhmm… Matt-el beszélni szeretnénk majd veled. – nézett rám zavartan Harry. Hogy mi?

-         Neked közöd van ehhez az egészhez? – kalimpáltam a kezemmel össze-vissza. Ő halványan bólintott én megfagytam.

-         Mehetünk? – jött ki Naill a házból, nyomába a lányokkal és Matt-el.

-         Jól vagy?- kérdezte mikor mellém ért.

-         Igen, csak menjünk innen. – mentem el Harry mellett, aki lehajtotta a fejét. Kinyitottam az anyós ülés felőli ajtót, beszálltam és jó hangosan becsaptam. Ez kész vicc. Matt tegnap óta fogyatékosan viselkedik és ehhez Harrynek is köze van. Más valami? Kiderül, hogy mindenki tudja, csak én nem? Nem, Liam biztos nem hazudna… vagy igen? Behunytam a szemem és fejem az ülés támlájára hajtottam, próbáltam nem elbőgni magam, de ez annyira abszurd. Soha életembe nem érdekel még ennyire semmi, minthogy megtudjam, mit titkolnak előlem. Az ajtó hangos csapódására lettem figyelmes, Niall a combomon heverő kezemért, nyúlt.

-         Nemsokára vége lesz. – és ezzel árulta, hogy ő is tudja az egészet. Elrántottam a kezem, fejem meg hirtelen kaptam fel és néztem egyenesen az égő kék szemeibe. Arcom hitetlenkedést tükrözött, vagyis azt próbált tükrözni. Visszacsaptam a fejem a támlára. Ezt nem hiszem el. Kifelé fordítottam a fejem. Matt Enikőt ölelte át, de válla felett egyenesen az én szemembe nézett. Éreztem, hogy ellepték a könnyek szemeim, gyorsan le is csuktam őket, megakadályozva ezzel a kicsordulásukat. Valószínű, hogy Mike is tudja, meg Louis is hisz össze vannak nőve Harry-vel. Ez igen, remek barátaim vannak mi? A lányok beszálltak és integettek a fiúknak, én meg mereven előre néztem, de még mielőtt elindultunk volna Louis-ra kaptam a szemem, Tudtam, hogy tudja, hogy én tudom… Arca fájdalmas maszkba torzult, de én nem foglalkoztam vele, próbáltam rezzenéstelen arccal, fapofával nézni rá. Elhajtottunk, a bő fél órás utat egyetlen szó nélkül tettük, még a lányok sem mondtak semmit, pedig ők semmiről nem tehetnek. Továbbá rosszul érzem magam, a miatt is, hogy kissé elhanyagoltam őket, ma nem is beszélgettünk, pedig holnap már nem tehetjük meg. Néha a visszapillantóba nézve egyenesem Enikő szemeibe néztem, ő végig engem nézett, de nem tudtam eldönteni mit is akar arcával kifejezni. A rádió halkan szólt, de én gondolataimba merülve ültem, és nem foglalkoztam a külső hangokkal. Egyszerűen nem tudtam kitalálni mit titkolnak előlem, az meg még jobban hátráltatott, hogy tudtam, Harrynek is ugyan annyi köze van hozzá, mint Mattnek. Ez nagyban kizár dolgokat, és valamiért mindig oda lyukadtam ki, hogy belekeveredtek valamibe, Sofiék miatt csak a drogra, vagy egyéb nagyon rossz dologra gondoltam, mint bankrablás, emberölés és hasonlók. Jó, ezek nem jutottak eszembe egyből, de megfontolandó minden dolog, nemde? Na, jó, ne túlozzunk. Megálltunk, én pedig kipattantam a kocsiból. Nem segítettem Naill-nek a csomagokkal, pedig elkélt volna neki, de ő sem segített nekem, ráadásul az életben, nem pedig holmi csomagokkal, össze sem hasonlíthatók. A lányokkal összekapaszkodtunk és nem szóltunk még mindig semmit, éreztem, hogy csukott szemeimből könnyek csorognak végig az arcomon. Külön-külön megöleltem mindenkit, és kedves szavakat suttogtunk egymás fülé. Semmin nem javítottak, de jól estek. Enikő nem mondott semmit, csak, hogy ’minden rendbe jön Olívia’ legszívesebben megütöttem volna, őt, Niall-t, Harry-t, Louis-t, Matt-et, Mike-ot és mindenkit, aki tud erről a dologról. Nem is tudok verekedni…

Nem mentünk be a csarnokba, az udvaron elbúcsúztunk, a lányok bementek, mi meg visszaültünk a kocsiba. Mielőtt még Niall beszélgetést kezdeményezett volna, előkaptam a telefonom és anya számát tárcsáztam. Olyan valakivel akartam beszélni, akinek semmi köze ehhez az egészhez.

-         Szia, anya. Hogy vagytok? – kérdeztem egy anyu féle ’Hallo?’ után.

-         Mi jól, és te? Sajnálom, hogy nem lehetünk ott, és, hogy Matt egyedül mondta el. Mondtam neki, hogy mi is ott leszünk, de tiltakozott ellene, tudod milyen, azt hiszi az ő hibája az egész, de hát, ha apáddal elmondjuk, akkor nem lenne baj belőle.

-         Anya, te miről beszélsz? – vágtam a szavába.

-         Hát, én, én… – habogott. – Matt nem beszél veled?

-         Nem, anya, még nem. De ezek szerint ti is tudok róla. Remek, még valaki?

-         Sajnálom, én azt hittem…

-         Mit, anya? Mit hittél? Úristen. Kész vicc ez az egész. A bátyám megkattant, az állítólagos barátim meg hazudoznak. Felhívtalak, hogy beszélhessek valakivel, aki normális, erre kiderül, hogy te is tudod. Meg apa is. Már azt se tudom, kinek higgyek. – rányomtam a telefont.

-         Ne, haragudj rá… - szólalt meg Niall. Még ő oktat ki engem?

-         Te csak ne mond, meg nekem kire haragudjak – néztem rá dühösen. Majdnem felrobbantam az idegtől. A saját családom hazudik, ki tudja miről és ki tudja mióta. Niall összehúzta magát és hazáig egy szót sem szólt. Én felhangosítottam a rádiót, hogy eltereljem a gondolataimat. Behunytam a szemem és jó mély levegőket vettem, nem segített semmit, és tudtam amit haza érünk robban a bomba. Az én bombám. Mikor leparkoltunk a ház előtt, kipattantam a kocsiból és bevágtattam az ajtón.

-         Ki vele. Mi az a nagy titok, amit mindenki tud csak én nem? – néztem bátyám és Harry szemébe felváltva. Összenéztek, Matt vett egy mély levegőt.

-         Szerintem ülj le.

-         Szerintem meg kezd el végre. – néztem rá ellentmondást tűrően. Megadóan sóhajtott és belekezdetett.

-         Jól van. Én nem vagyok Gonzales. A szüleid örökbe fogadtak, mikor te 3 hónapos voltál. – én ekkor rogytam le a fotelba. – Apa úgy gondolta, jobb lesz, ha nem mondja el. Nem tudom miért, sőt azt mondja, ő sem tudja, így látta a legjobbnak. Én 8 voltam, mikor elmondta. Emlékszel? Mikor nem szóltam hozzá hetekig, de azt megtiltotta, hogy neked elmondjam. Esténként sírva aludtam el, és anyának könyörögtem, had kereshessem meg a valódi szüleimet, de ő mindig azt mondta, csak, ha eljön az ideje. Nem mentem volna el velük, hisz nagyon szerettelek téged, meg anyáékat is. – mire én felhorkantam és kényszerítenem kellett magam, hogy ne törjön ki belőlem egy hisztérikus kacaj. Matt nem a testvérem. – Azért kerestem volna meg őket, hogy tudjam, jól vannak, és, hogy miért tették, amit tettek. – folytatta.

-         És mi közöd van neked ehhez az egészhez? – néztem Harry-re.

-         Hát, én valószínű Matt rokona vagyok… - mi a f*sz van?

-         Milyen rokona? – kérdeztem meg.

-         Hát egy édesapától származunk. – húzta össze magát. Eddig tartottam magam és felnevettem. Nem vidáman, nem azért mert jól éreztem magam, hanem mert fájt, rettenetesen fájt. Kezembe temettem az arcom és megdörzsöltem, majd hajamba túrtam. Matt-re néztem.

-         Mondanám, hogy sajnálom, de nem mennék vele semmire. – én nem válaszoltam csak elmosolyodtam, szomorúan, és csalódottan.

-         Na, látod, ebben igazad van. – körbe néztem a többieken.

-         És ti ezt mind tudtátok?

-         Én nem – mondta Liam, de nem rám nézett. A padlót fixírozta, ledermedve. Hát meg tudtam érteni.

-         Én sem – nézett rám Zayn őszintén. Hittem neki, tekintete pont olyan volt, mint mikor, Matt-el összekaptam telefonon és megvigasztalt. Naill-re és Louis-ra néztem, egyikőjük sem nézett rám, nem volt bennük annyi… majd Mike-ra kaptam a szemem.

-         Mióta tudod? – kérdeztem rá, már könnyes szemmel. Egyszerűen nem tudtam tartani magam, de amint Mike meg osztja, velem mióta hazudik, hazaküldök mindenkit.

-         Egy másfél éve. – szám elé kaptam a kezem és összeszorítottam szemem, ne hogy kitörjön belőlem a zokogás. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy évek óta hazugságokban élek. Ráadásul nem akármilyen hazugságban. – Matt felhívott, hogy kiderítette az igazi szülei itt laknak Londonba, és csak engem ismer innen, akit megkérhet, nézzek utána. Louisal elkezdtük keresni a családfában, és mikor Styles névhez értünk, egyszerűen nem hittük el. Felhívtuk Harry apját, elmondta, hogy kb. 32 éves lehetett mikor volt egy egy éjszakás kalandja, az anyukája belehalt a szülésbe. - Matt-re néztem, a földet bámulta, könnyes szemmel, az én arcomon egymást követték a sós cseppek.

-         Én, most szeretnék egyedül lenni. – nem néztem senkire, az ablakon bámultam kifelé és töröltem le arcomról a könnyeket, hiába, amint letöröltem, jött a következő. Senki nem mozdult.

-         Megsüketültetek a nagy hazudásban? – hangom metszőn csattant a néma levegőben. Mindenki rám nézet én meg az ajtó felé biccentettem a fejemmel. Felálltam, hátra sem nézve felmentem a lépcsőn, be egyenesen a szobámba. Jól jött volna valaki, de ki? Mindenki becsapott, átvert és megalázott. Úgy hallottam, ha kisírjuk magunkat jobb lesz, de ezen, semmi sem segít. Így fogtam magam kifújtam az orrom, megmostam az arcom és kényszerítettem magam a nem sírásra.  Ledobáltam a ruháim és egy szál fehérneműben befeküdtem az ágyamba. Bedugtam a fülembe az I-podom-at, így könnyebb lesz, azt hiszem. Egyre csak azon agyaltam, hogy apáék miért nem mondták el, hisz nem néztem volna másképp Matt-re, mert nem az igazi testvérem, de ez ellent mondásban van saját magammal, hisz akkor most sem kéne azt mondogatnom magamban, hogy nincs testvérem. A másik aggasztó probléma Harry volt. Miért pont ő. Miért nem más apja lépett félre? Nem tudtam kitörölni a gondolatot a fejemből, miszerint: Lehet, hogy beleszerettem a testvérem testvérébe?