18. fejezet

http://www.youtube.com/watch?v=2ggzxInyzVE Itt egy dal amit imádok, ezt hallgattam, miközben írtam. Imádom ezt az együttest, hallgassátok és imádjátok ti is ;D 

Ha olyan emberek fogadnak be, akik szeretettel bánnak veled - ugyanakkor természetességgel, anélkül, hogy rád kényszerítenék az akaratukat -, előfordulhat, hogy kedved támad még inkább közéjük tartozni

Másnap reggel otthon ébredtem a saját ágyamban. Egy póló és egy rövidnadrág volt rajtam. Ki öltöztetett át? Oldalra néztem, Matt aludt mellettem békésen, megnyugodtam. Felültem, a mankóm az éjjeliszekrénynek volt támasztva. Felálltam és lassan lebicegtem a lépcsőn. Veva a konyhában volt, főzött valamit.

-         Jó reggelt. – köszöntem halkan.

-         Olívia! Jól vagy? – jött oda és ölelt meg.

-         Igen, jól. – segített felülni az egyik bárszékre. – Bár elmúlt az érzéstelenítő és kissé fáj. – igazából nagyon fáj, de nem akartam elmondani.

-         Tegnap mikor Matt behozott az ölében, bekötött lábbal, azt hittem elájulok. Elmesélte mi történt, fel is hívtam Mike-ot. –mire én megfagytam.

-         Ugye nem mondtál neki semmit? – kérdeztem riadtan.

-         Nem, csak megmondtam neki, hogy kiherélem, ha még egyszer csinál veled valamit. – mosolygott angyalian, én felnevettem.

-         Nem direkt volt, te is ideges lennél, ha a testvéred bajban lenne.

-         Igen, de nem rugdosódnék össze-vissza.

-         Ezt nem tudhatod. Felhívom Brian-t, hogy egy ideig ne számítson rám. – a telefonom fenn van. Basszus.

-         Itt az enyém. – tolta elém az iphone-ját. Kikerestem Brian számát és tárcsáztam.

-         Szia – köszönt bele vidáman Ian, hallatszódott, hogy Veva hívását várta.

-         Szia, Chachi vagyok. – szóltam bele.

-         Áhh, szia – mondta csalódottan.

-         Nem vagyok Veva, de egy kis lelkesedét elfogadnák. – mondtam kissé duzzogva, ő elnevette magát.

-         Ne haragudj, minden rendben? Miért nem a tiédről hívsz?

-         Nem igazán van rendbe minden, Mike testvére, tudod Amanda.

-         Igen, mi van vele?

-         Kórházban van, nem tudom, per pillanat mi van vele, de remélem, jobban van.

-         Ahan, értem, de nekem mi közöm van ehhez az egészhez, már bocs?

-         Öhhm, mikor Mike megtudta kissé ideges lett és történt egy kis baleset. Felrúgott egy széket, ami szép kis csíkot hagyott a bal lábamon.

-         De jól vagy? Most akkor nem tudsz járni?

-         Nem, járni még tudok, de összevarrták, majd 2 hét múlva fogok csak tudni táncolni, addig csak nézőnek megyek.

-         Ohhh, drága, sajnálom.

-         Hát még én. Rengeteg visszaesést jelent az I am Me-ben. Ian nem tudom mi lesz. – dörzsöltem meg a szemem.

-         Semmi gond nem lesz, remek táncos vagy, menni fog. Lesz még 3 vagy 4 heted, szeptemberig, sőt a Texasi meghallgatásra mentek, az csak szeptember utolsó heteiben lesz. Meg fogod tudni csinálni.

-         Jó, elhiszem. – vagy nem – Holnap nem megyek, ha nem baj. Majd jövő héttől.

-         Rendben, pihenj és ne erőltesd meg magad.

-         Értettem. Adjam Vevát? - Kérdeztem vigyorogva

-         Ahan, létszi. – hangja megtelt izgatottsággal. Elnevettem magam és odanyújtottam a telefont. Csak fel kell, menjek az enyémért, felhívom Mike-ot és Moon-t is. Lassan, de biztosan felértem a szobámba, Matt még aludt. A táskám a szoba közepén hevert, odasántikáltam, kivettem belőle a telefont. Már fél 12, Matt nem szokott eddig aludni. Kimentem, hogy ne zavarjam, először felhívtam Moon-t, elmeséltem neki is, szörnyülködött egy sort ő is. Mike csak a negyedik csengés után vette fel.

-         Szia, na hogy van? – kezdtem egyből.

-         Szia, rendbe jön – mondta álmos, de boldog hangon.

-         Jézus, de jó. – könnyebbültem meg én is.

-         És te hogy vagy? Annyira sajnálom, Chachi.

-         Mike, ne már kérlek. Mondtam, hogy nem haragszom. De jól vagyok.

-         Biztos? – kérdezte.

-         Igen – sóhajtottam. – Amint Matt felébred, bemegyek, jó? Nem tudom, mért nem kelt még fel. Nem szokott ennyit aludni.  

-         Hát tudod, az utóbbi napokban nem igazán aludt. – én meg megvilágosodtam. – Gondolom meg van nyugodva, hogy mellette vagy, vagyis mellette voltál. – én sóhajtottam egy nagyot. – Egyébként, nem kell bejönnöd, inkább pihenj.

-         Délután mindenféle képen elmegyek. – mondtam szigorúan.

-         Rendben, de most pihenj, majd beszélünk.

-         Oké, szia Mike. – tettem le. A következő pár napban csak pihentem és a kórházban voltam, Amanda 3 nap után felébred, kissé összekaptak Mike-al, a lábam miatt, de megbékítettem őket. Veva a szobáját csinálta, minden cuccát át hozta, így bővültünk egy cicával is, Chris-el. Egy hét telt el, mióta összevarrták a lábam, csak néha fájt, de akkor nagyon. Mike minden este eljött és átkötötte nekem. Amanda lassan, de biztosan gyógyult. Egyik délután Veva a szobáját festette, én pedig lefényképeztem:

Nagyon durván jó a kézügyessége, az egyik tetkóját ő rajzolta, és azt varratta magára. Elképesztő. Hallottam, hogy a szobámba csörög a telefonom. Már nem bicegtem, csak kicsit sántítottam, alig várom, hogy kivegyék a varratokat és táncolhassak. A telefon Niall nevét jelezte. Nem beszéltem velük csak telefonon, amióta a kórházba voltunk, egy egész hete.       

-         Szia Niall. – köszöntem bele vidáman.

-         Szia Cailín, jól vagy?

-         Igen, és ti? Régen láttalak titeket.

-         Öhhm, hát igen, sok a fellépés.

-         Az jó – mondtam nem igazán boldogan.

-         Figyelj, Cai. Holnap elutazunk

-         Ohh és hova? – próbáltam nem csalódott hangot megütni, több-kevesebb sikerrel.

-         Hát Európába. Két hetes turné. – először nem mondtam semmit, nem is tudtam volna nagyon mit.

-         Ahan, tök jó.

-         Este lehet, hogy beugrunk, nem ígérem, próbálunk. De szeretnénk elköszöni.

-         Miattam ne hagyatok ki semmit, majd ha visszajöttök, beszélünk. Sok sikert. Szia. – és rányomtam. Kissé rosszulesett, hisz Liam mesélte, hogy jóval előtte tudják, ha hosszabb időre mennek el, mégsem szóltak. Ráadásul, el sem tudnak, köszöni. Levágtam magam az ágyra és elsüllyedtem az önsajnálat, mély bugyraiban. Csörgött még a telefonom, de kinyomtam.

Az embernek arra van ideje, amire időt akar szánni. A többi csak kifogás.

Ezt tweeteltem ki. Értse mindenki úgy, ahogy akarja. Matt a vendégszobában telefonált a barátnőjével. Annyit beszélt róla, de képet nem mutatott. Jó figyelem elterelő lesz, gondoltam és bekopogtam. Pont a végére értem be, a szeretlek, puszi..stb. részre. Én hülye pofákat vágtam és ledobtam magam az ágy végébe. Ő a támlának támasztotta a hátát, lábat kinyújtotta és keresztbe rakta. Én elfeküdtem lába előtt, ő meg rugdosta az oldalam, amivel csak nevetést csikart ki belőlem. Letette és kézzel esett nekem, én nevettem ő csikizett.

-         Hagyd már abba. – nevettem, mikor már fájt a hasam.

-         Akkor ne legyél máskor ilyen. – úgy csinált, mint egy kisfiú. Elnevettem magam.

-         Bocsi, de egyébként a barátnőd miatt jöttem. – felcsillant a szeme. Vagy 2 óra hosszát beszélgettünk, mutatott egy képet, a lány nem igazán látszott, de ez volt az egyetlen közös képük. Egy vonaton készült, mikor egyik hétvégén leugrottak Kanadába.

-         Miamiból Kanadába vonattal? – néztem rá. Ő megrántotta a vállát. – Nagyon hülye vagy. Fogadjunk te találtad ki. – nevettem fel. Ő kinyújtotta a nyelvét és kikapta a kezemből a telefonját.

-         Hagyjál már, tök jó buli volt.

-         Gondolom. – vigyorogtam, ő meg lelökött az ágyról, de eléggé szerencsétlenül érkeztem. A lábam nagyon megütöttem.

-         Aucs. – szorítottam kezemet a lábamhoz.

-         Jól vagy? – ugrott le mellém Matt.

-         Nem, nem igazán.

-         Jaj, annyira sajnálom, nem direkt volt.

-         Tudom, tudom. – elvette a kezem. A kötés átvérzett, a fájdalomtól bekönnyesedett a szemem.

-         Be kell mennünk a kórházba. – kapott fel Matt. – Veva. – kiabálta kilépve a szobából. Veva kilépett a sajátszobájából, megdermedt.

-         Mi történt? – rohant oda.

-         Lelöktem az ágyról és valószínű felszakadt a varrat. - mondta Matt miközben lerohantunk a lépcsőn.

-         Mi az, hogy lelökted? – akadt ki.

-         Hát nem úgy akartam.

-         Jézusom, Matt, hogy lehetsz ilyen felelőtlen? – mondta miközben húzta a cipőjét és fogta a kulcsit. Matt nem felelt, kilépett velem az ajtón és beültetett Veva piros Fordjába. Hátra ültem Matt-el, 10 perc alatt benn voltunk. Matt a kezében vitt be, nekem meg egyre rosszabb lett. Éreztem, hogy egyre több vér buggyan ki a sebből. A recepción Mike beszélgetett egy idős nővérrel, ahogy ránk nézett ráfagyott a mosoly az arcára és elénk futott.

-         Mi történt?

-         Felszakadt a varrat – mondta Veva közben dühös pillantásokat vetett Matt-re. Mike átvett és egy közeli szobába vitt be.

-         Szóljak dr. Henz-nek? – kérdezte.

-         Dehogy is Mike, a múltkor ideges voltál, azért mondtam, hogy szólj valaki másnak. Nem tudtál volna segíteni. De most rád van szükségem, csak rád. – néztem a szemébe. Elmosolyodott, adott egy puszit és megnézte a lábam. Nem szakadt fel, csak az ütés miatt kiserkent a vér. Kaptam véralvadás gátlót, de a vérzés már elállt, újra kötötte és kiment a papírokért. Két perc múlva kopogtak.

-         Tessék. – szóltam ki. Dr. Henz kukucskált be.

-         Jó napot – köszöntem vidáman, az utóbbi napokban, mikor Amandához jártam be, mindig beszéltünk pár szót, vagy akár többet is. Kedves ember volt.

-         Jó napot Chachi. Hallom történt egy kis baleset. – csukta be maga mögött az ajtót.

-         Igen, de nem vészes. Matt-el kicsit elvetettük a sulykot. – kuncogtam fel halkan. Elnevette magát.

-         Chachi, Chachi – rázta a fejét rosszallóan, de mosolyát nem tudta elrejteni. – Máskor vigyázzon magára.

-         Vigyázok, ne aggódjon. Amanda hogy van?

-         Jól, két hét múlva megkezdjük a szteroid kezelés, és akár haza is mehet, ha nem történik semmi baj. – mosolygott kedvesen.

-         Amint Mike visszajön, bemegyek hozzá.

-         Ohh, attól tartok, alszik. De holnap bejöhet nyugodtan. – mosolyogott kedvesen. Dumbledore jutott róla eszembe, a Harry Potterből, csak a hatalmas szakáll hiányzott. Beszéltünk még pár szót, majd miután Mike visszatért, segített kimenni. Nem adtak rám cipőt, így zokniba bicegtem ki. Meglepetésemre Matt és Veva mellet ott ült az én 5 világsztárom. Amint kijöttem, mindannyian felpattantak.

-         Minden rendben? – lépett hozzám Liam, majd megölelt. Hiányzott már, így magunk közt szólva.

-         Igen, persze. – mosolyogtam rá, miután elváltunk. A többiek is megöleltek.

-         Hogy menjünk így el? – kérdezte elkínzottan Louis. Felnevetem.

-         Ne aggódjatok már, kutya bajom. Csak kéne egy cipő. – néztem rá a lábamra. Elnevették magukat. Niall felkapott és elindult kifelé.

-         Veled töltjük az estét. – mondta miközben berakott az ő kocsijukba. Egy boldog mosoly kúszott az arcomra. Az anyós ülésre rakott és bekötött. Mivel Jeep volt, elég sok szíj meg öv volt rajta. Hátul ült Louis és Liam. Harry és Zayn Veva kocsijával mentek, így el voltunk osztva testvériesen. Hazafelé elmeséltem mi történ pontosan.

-         Szóval Matt hibája volt. – mondta Liam.

-         Nem, nem az ő hibája volt. csak hülyéskedtünk, nem szándékosan lökött le. – néztem rá a visszapillantó tükörből. Nem mondott semmit, kinézett az ablakon.

-         Beszéltél a szüleiddel? – dőlt előre a két ülés közt Louis. Elmosolyodtam.

-         Igen, beszéltünk. Elmondták mit miért tettek, vagy nem tettek és kész. Tudjátok talán életemben először éreztem magam felnőttnek. – mondta boldogan. Niall felnevetett.

-         Ne nevess már- csaptam rá a kezére.

-         Bocsi, de ... - nem fejezte be, mert nevetett.

-         Én megértelek. – tette kezét a vállara Louis. Elvigyorodottam. Nem normálisak. Hazaértünk, Louis bevitt és leültünk a konyhába, megvártuk a többieket, majd együtt kitaláljuk, mit csináljunk. Áthívtam Mike-ot is. 10 perc múlva mindenki itt volt.

-         Mi volna, ha kiülnénk? – kérdezte Matt.

-         Héé, veled mi történt? – kérdeztem. Ő furcsán nézett rám. – Mostanában normális dolgokat mondasz. – álltam fel és bicegtem az emelet felé. Már a lépcső közepén voltam, mikor meghallottam kiabálását.

-         Hééé.

-         Várj, míg felérek, csak utána gyere, mert előnyben vagy. – kiabáltam vissza. Lentről nevetés hangzott. Feléretem, bementem a szobámba és ráfordítottam a kulcsot. Fél perc múlva a kilincset valaki elkezdte kívülről rángatni.

-         Ez így nem ér, csaló vagy. – mondta és közben dörömbölt az ajtón.

-         Te meg gyenge. – nevetettem fel. Ledobáltam a ruháimat, és megpróbáltam óvatosan lefürdeni. Az első pár alkalommal Veva segített, nem éreztem magam kellemetlenül, ő olyan nekem, mint a második anyám. Mindig főz valami finomat, meghallgat és minden ilyesmi. Megszerettem ez a pár nap alatt. Miután nagy nehezen kész lettem, felkaptam egy csőszáru farmert, amit itt vettem. Ez volt az első ruhadarab, amit Londonba vettem. Egy világos farmer, aminek a bélése az angol zászló mintáját követi. Direkt hosszabbat vettem, így ha felhajtom, látszik a belső minta, meg a zsebénél és a cipzárnál is. Egy szürke pólót és egy pulcsit vettem fel meg a szürke VANS cipőm. Kimentem, de Matt már eltűnt, lebotorkáltam, de mindenki az udvaron volt kinn. Nem a teraszon ültek, hanem hátul. Matt és Mike tűzet gyújtottak.

-         Csak az udvar fel ne égjen. – mondta. Matt csúnyán nézett rám, Mike meg felmutatta a középső ujját. Elvigyorodtam és leültem Veva mellé. Niall-nél volt egy gitár.

-         Énekelünk? – csillant fel a szemem.

-         Hát neked nem kéne. – huppant le Matt Niall mellé. Én rányújtottam a nyelvem. Vigyorogva megdobott egy kis kaviccsal, a kezem bánta.

-         Ha nem lennék sérült, te már régen nem élnél. – mindenki felnevetett, de én csúnyán néztem a tesómra. Ő angyalian mosolyogott és szívecskét formált kezével. Elfordítottam a fejem és Vevával kezdtem beszélgetni. Mindenki beszélt valakivel, Niall halkan pengette a gitárját, mikor a WMYB dallama csendült fel, Liam elkezdte az ő részét. Egyszerűen csodálatos hangja van, lehunytam a szemem és hallgattam a fiúkat. Órákig ültünk ott és énekeltek, Matt-nek is annyira jó hangja van. Mikor kicsik voltunk mindig énekelt nekem, mikor este együtt aludtunk. Szerettem, ha valaki énekel. Fejem Veva vállán nyugodott, szemem lecsuktam. Valami ismeretlen dalt énekeltek, de hirtelen felpattant a szemem az ismerős zenére. A kedvenc dalom ment, Niall mosolyogva kezdett bele a dalba. Az össze fiú közül, az ő hangját szerettem a legjobban, nem tudom miért. A végére majdnem el is sírtam magam. Sok dalt szeretek és vannak fellángolásiam, de ez az örök favoritom. Miután befejezte, felálltam és hozzá bicegtem, Matt kezébe került a gitár, én meg Niall ölébe ültem és úgy öleltem át.

-         Honnan tudtad? – kérdeztem.

-         Mit? – kérdezte póker arccal. Én lenézően néztem rá. Felnevetett.

-         Matt-tól kérdeztem meg a múltkor. Megtudakoltam a kottát és megtanultam.

-         Annyira köszönöm. – öleltem át ismét. Most Matt gitározott én Niall-el beszélgettem halkan, mesélt a közeledő turnéról és elmondta, hogy nem akarták elmondani, míg a lábam miatt rosszul voltam.

-         Hát ez nevetséges érv. – mondtam halálosan komolyan. Elvigyorodott, de rendezte vonásit és komolyan mondta.

-         Nem akartuk, hogy rosszabbul legyél, Dr.Henz is azt mondta, hogy lehet, hogy jobb, ha nem tudod előre.

-         Ti beszéltetek Dr.Henz-el? – lepődtem meg. Összehúzta magát.

-         Ne haragudj, de nem tudtuk, mi lenne a legjobb. – én ismét magamhoz húztam.

-         Olyan jók vagytok hozzám mindig. Meg sem érdemlem. – mondtam nyakába.

-         Cailín, te nem is tudod milyen jót tettél velünk. – tolt el magától, hogy szemembe nézzen. – Mindannyian szeretünk veled lenni. Mindig vidám vagy, feldobod a napom, mikor látlak. Liam mesélte, hogy voltatok sétálni. – mosolyogott. Én is elmosolyodtam.

-         De én semmit nem adok nektek.

-         Dehogy nem. Cailín. – rázott meg óvatosan és édesen. – Ne becsüld le magad. Kérlek. – nem mondtam semmit. Nyomtam puszit az arcára és nekidőltem háttal. Az este remekül sikerült, kb. 3 volt mikor már nagyon fáztunk és bementünk.

-         Ki hol alszik? – kérdeztem. A végeredmény a következő:

Vendégszoba: Zayn, Matt és Louis.

Veva szobája: Harry és Liam.

Én szobám: Niall és én. Mike hazament. Mindenki elment aludni, a fiúknál voltak bőröndök és minden, holnap innen mennek a reptérre. Kettőkor indul a gépük. 2 hét. Niall azt mondta, hogy az utóbbi egy hétben próbáltak hozzá szokni és hozzá szoktatni engem is, hogy nem találkozunk minden nap. Bár nem félek tőle, van gép meg telefon, de mondjuk jobban szeretek személyesen beszélgetni emberekkel, de csak túléljük ezt a kis időt. Különben is egy hét múlva kiszedik a varratokat, utána rágyúrok a táncra, ehhez nem kellenek a fiúk. Míg Niall tussolt, átöltöztem. Egy pólót és egy rövidnadrágot vettem fel. Befeküdtem a jobb oldalra, mindig ott alszok. Niall 10 perc múlva jött be, egy pólóban és alsónadrágba volt.

-         Felvehettél volna valamit, én még kislány vagyok. – mondtam neki félénken. Felnevetett.

-         Igen, egy rossz kislány. – nevetetett, majd magához húzott, én meg sikoltoztam.

-         Ne, Niall. Ne már. – nevettem, ő félig rám feküdt, hogy ne tudjak mozogni. A hátamon feküdtem, egyik kezemre és lábamra ráfeküdt hassal. Reggelre el fog zsibbadni a kezem. Nem kellet sok, hogy elaludjak. Nem álmodtam semmit, ez azt jelenti, hogy nyugodt vagyok. Ez jó, nem? Másnap arra ébredtem, hogy villan valami. Kinyitottam a szemem. Louis és Harry az én gépemmel fényképeztek minket, de amint meglátták, hogy felébredtem kimenekültek. Ugyan abban a pózban ébredtem, mint ahogy elaludtunk.

-         Niall – emeltem meg a vállam, hogy felébredjen. Ö kezével befogta a számat.

-         Csshh! – mormogta álmosan. Felnevetettem és megnyaltam a tenyerét.

-         Tudod 4 fiúval élek együtt, ezzel nem mész semmire – mondta csukott szemmel. Levettem a kezét a számról és tenyerét az arcán húztam végig. Kipattant a szeme.

-         Igen, Cailín nyál van az arcodon. – nevetettem fel. Felpattantam volna, ha nem fekszik még mindig rajtam.

-         Naill nagyon zsibbad a kezem. – mondtam neki, közben pedig az oldalánál fogva toltam arrébb, de nem mozdult. Sőt. Derekamnál fogva, még jobban maga alá húzott.

-         Neeee, Niall – nevettem.

-         Cailín nyálért, bünti jár. – mondta, majd hajamba fúrta arcát.

-         Imádom ezt az illatot. – szagolt bele.

-         Én meg téged imádlak. – próbáltam menteni magam.

-         Hát ezt örömmel hallom, de nem fogsz szabadulni.

-         Fáj a lábam – próbálkoztam tovább, bejött. Felpattant.

-         Sajnálom, pedig próbáltam figy..- meglátta az arcom. Szája elnyílt. – Te becsaptál – mutatott rám. Én ráztam a fejem, közben kigurultam az ágy másik végébe. De késő volt, rám ugrott és elkezdett csiklandozni. Nem szóltam, rá, tudtam, hogy bármit mondhatnék neki, nem hagyna békén, így nevetve tűrtem. Hirtelen felkapott a vállára és lementünk. Én fenekét csapkodtam, Ő meg nevetett.

-         Mit csináltok? – kérdezte Matt. Mindenki a konyhába evett.

-         Semmit. – vágtuk rá egyszerre, miután leültünk egy-egy székre. Felnevettünk.

-         Nagyon rossz hatással vagy. – mutatott Niall-re, de hirtelen rám kapta a kezét. – Niall-re. – fejezte be a mondatot az én káromra.

-         Én? – mutattam magamra, Niall meg kiröhögött. –Ez nem vicces, a te hibád. Többet nem alszom veled. – mire torkán akadt a nevetés. De én helyette is nevettem egy jót az arcán.

-         Ez rossz vicc volt. – nézett rám, én csak vigyorogva vállat vontam. 

-         Mit akartok enni? – kérdezte Veva.

-         Mindegy, csak gyorsan. – mondta Niall.

-         Görögdinnyét – kiáltottam, mint egy kislány. Mindenki felnevetett, de én halál komolyan gondoltam. Végül tényleg kaptam egy nagy szelet dinnyét. Még jó, hogy nyár van.

-         De erre nem tudsz kakaót inni. – mutatott a tányéromra Matt. Először megálltam a kajálásban, de utána vállat rántottam.

-         Este iszok kettőt. – vigyorogtam.

-         Ha nem volnál, ki se lehetne találni. - nevetett fel.

-         Egyébként, hogyhogy fenn vagy? – kérdezte Veva.

-         Mer’ mei aa idoo? – kérdeztem teli szájjal. Niall felnevetett.

-         Undorító vagy. – mondta nevetve. Én lenyeltem a falatot és rányújtottam a nyelvem, ő megbökte az oldalam és majdnem leestem a székről. Felnevettünk.

-         És béna is – nevetett Louis.

-         Szóval mennyi az idő? – kérdeztem.

-         Fél 9. – válaszolta Liam.

-         Még csak? – lepődtem meg.

-         Azért furcsálltam, hogy már fenn vagy. – én lesújtó pillantást vetettem Louis-ra és Harry-re, ők elnevették magukat. Befejeztük a kajálást, én a lépcső felé vettem az irányt. Az ép lábammal kissé félreléptem, majd nem elestem. Felnevettem, és megéreztem egy kart a derekam körül. Ezer közül is megismerném az illatát. Liam.

-         Segítsek? – kérdezte, hangjában nevetés bujkált.

-         Egy kicsit. – mondtam mosolyogva. Felértünk és a szobámhoz vezetett. Leültetett az ágyra és a szekrényhez lépett. Kinyitotta az egyiket.

-         Wow - lepődött meg - Mit akarsz felvenni? – kérdezte, de a szekrényt bűvölte. Felnevetem, eldőltem az ágyon és a fejemre húztam a takarót.

-         Lepj meg. – hallottam nevetését, de utána csak halk morgást.

-         Miért van ennyi ruhád? Nincs is ennyi nap az évben ahány nadrágod van. – felnevettem.

-         Liam egy év 352 napból áll, annyi nadrágom nincs. – válaszoltam a takaró alól nevetve.

-         De biztos van. – mormogta, én csak nevettem.

-         Ne segítsek? – kérdeztem.

-         A-a. Meg van. – levettem a fejemről a takarót. Elvigyorodtam. Egy általam színesre batikolt rövidnadrágot nyújtott felém és egy fehér trikót, aminek a közepén egy szívecske volt, színes leopárdpöttyökkel.

-         Cipő? – mutattam a másik szekrényemre. Odalépett, kinyitotta.

-         Ez komoly? – kérdezte. – Itt ugyan annyi ruha van, mit a másikban. – én ismét felnevettem.

-         Alul vannak a cipők. – két hosszú polc volt alul, de nem fért mind oda, így össze-vissza volta a szekrényben minden.

-         Hány VANS cipőd van?

-         9. – feleltem. – egy fekete, egy lila, egy fehér, egy epres, egy szürke, egy zöld, egy sárga, egy sokszínű és a kedvencem a kék.

-         Ez? – mutatta. Én vigyorogva bólogattam. Imádtam azt a cipőt.

-         Ez a kedvenc színem.

-         A kék.

-         Ez aqua színű. – néztem rá, mintha ezt tudnia kéne. Felnevetett.

-         Oké, aqua szín. – egy barna szandált talált, ami szinte papucs, csak pár szíj fogta össze a lábam. Mosolyogva bólintottam.

-         Segítsek öltözni? – emelgette a szemöldökét, elnevettem magam.

-         Ez is sok segítség volt, köszi. – dobtam neki egy puszit, ő meg elkapta, majd kiment a szobából. Még két percig feküdtem a hátamon, hogy összeszedjem magam. Miután ezzel is megvoltam, felkaptam a ruhákat egy nyaklánccal és pár gyűrűvel kiegészítettem. Hajam összefogtam, belebújtam a szandiba és lementem. Egyenletesen osztottam el a súlyom a lábaimon, így mire a lépcső aljára értem már ugráltam és nevettem. Matt elém lépett és megforgatott. Eszembe jutott, hogy régen mennyit táncoltunk. Szerintem neki is, mert egyik kezét lapockámra csúsztatta, másikkal az én kezem fogta. Felemelt és a lábára tett, így csak ő táncolt én lábain álltam. Nevetve táncoltuk körbe a nappalit, Louis felkérte Vevát, Liam Niall-el táncolt, mármint táncolni akartak, Harry pedig Zeyn-nel. Benyomtak valami zenét, régi tánczenéket. Bejött a Yet- Are You Gonna Be MyGirl? Párt cseréltünk, Liam-hez kerültem. Össze-vissza. ugráltunk, a kezemnél fogva rángatott, persze csak finoman, és körbe-körbe, forgatott, mikor a zene megállt, az énekes meg azt énekelte: Are you gonna be my girl?                ( Leszel a barátnőm?) megállított és szemembe nézve hangosan énekelt. Én csak nevettem. Vagy egy óráig ugráltunk, mindannyian. Mindenkivel táncoltam. Louis teljesen megörült, kiabált, hangosan énekelt, mint ha részeg lenne.

-         Louis, állj már le. – nevetett Veva. A nappaliban feküdtünk a földön, Louis kivételével mindenki.

-         Hagyjad már, csak olyan, mint egy normális idióta. – mondtam, mindenki nevetett rajta, Louis-t kivéve. Először csúnyán nézett rám, majd ördögien elvigyorodott. Felkönyököltem, és úgy próbáltam hátra kúszni, a nagy sietségben nekimentem a kanapénak és bevágtam a fejem. Louival egyszerre nevettünk fel. Én a hasamra fordultam, a fejem fogtam, de nevetettem. Már a könnyeim kicsordultak.

-         Te annyira nagyon béna vagy. – ült le a kanapéra, ahová a fejem vágtam be. – Nagyon fájt? – kérdezte, de közben még mindig nevetett. Én már csak pihegtem. Majd felnéztem rá és elvigyorodtam. Nevetve rázta a fejét.

-         Chachi jól vagy? – kérdezte Matt.

-         Persze – felmáztam Loui mellé a kanapéra.

-         Hány óra van? – kérdezte Niall a földön. Én megfogtam Loui kezét és megnéztem, hát nem igazán tudom leolvasni az ilyen órát, de azt hiszem negyed 12-öt mutatott.

-         Negyed 12. Ugye? - Nyújtottam Louis elé a karját. Matt felnevetett.

-         Soha nem tudtad leolvasni. – mondta nevetve. Louis befogta a száját, de kitört belőle a röhögés, szinte leesett a kanapéról.

-         Louis ne nevess már. – szóltam rá. Kissé megsértette az önbizalmam, legalább is Loui-val ezt akartam elhitetni. Nem figyelt, így az asztalon álló tálból, kivettem egy banánt és letörtem belőle egy darabot. Miután abba hagyta, rám nézett.

-         Ne haragudj már, na. - én az ölembe tettem a kezem, hogy ne lássa, mi van nálam. – Nem akartalak kinevetni. Esküszöm. – de szája az ellenkezőjét mutatta, mivel meg-meg, remegett, az elfojtott nevetéstől. Magához húzott, ekkor jött el az én időm. A banánt az arcába nyomtam, ő meg megdermedt. Felpattantam és nevetve elfutottam a konyhába kezet mosni.

-         Rossz emberrel játszol, Louis Tomlinson. – néztem rá vigyorogva. Ő leszedte a képéről a banánt, felállt és felém sétál. Én nyugodtan álltam a mosdó mellet, a pultnak támaszkodtam. Megmosta az arcát, én közben halkan nevetgéltem.

-         Cuki ezt nem most fogod vissza kapni.

-         Ohh a nagy Louis nem tud visszavágni. – nevettem fel, miközben Zayn-hez sétáltam és ráültem hasára. Louis csak a fejét rázta. Tudtam, hogy készül, valamire, és tudtam, hogy fájni fog, mert van 2 hete kitalálni. Nem baj, vannak nekem is eszközeim, akarom mondani, lesznek. Harry kitalálta, hogy menjünk el enni.

-         Nem lesz ebből bajom? – kérdeztem a kocsiban ülve. Liam-al és Zayn-nel hátul. Louis vezetett, Niall az anyós ülésen, a többiek Veva kocsijába.

-         Nem, nem lesz. Van egy étterem a Big Ben mellet, oda csak sztárokat engednek be.

-         Szóval engem nem. – a fiúk felnevettek.

-         Buta, ha velünk vagy, akkor de. – csapot meg Zayn nevetve. Hát jól van akkor, ha ők mondják.

-         Jön Elenor is – vigyorgott Louis elől.

-         Tényleg? – kaptam fel a fejem. – De jó, még meg sem köszöntem neki, hogy segített nektek a ház körül.

-         Most megteheted. – mosolygott Louis.

-         És hogy vagytok? – kérdeztem tőle, elnevette magát. – Most mi van?

-         Semmi, cuki vagy. Egyébként jól. Szeretem.

-         Ohhh, hát nem édes? – néztem rá Liamra.

-         De az. – mondta buzisan, elnevettem magam. A hely nagyon szép volt, de nagyon alulöltözöttnek éreztem maga, szandál és trikó meg otthon feldobott farmer? Ajaj. Bár a fiúk se voltak kiöltözve, de hát ők fiúk! Viszont, mikor beléptünk, olyan volt mintha egy kis büfé lett volna, egy Texasi városban. Elvigyorodtam, semmilyen sztár nem volt benn, normális emberek és pincér lányok görkorin.

-         Hazudtál! – csaptam rá Loui karjára.

-         És? – rántotta meg a vállát. Nyomott egy puszit az arcomra, majd megcélzott egy asztalt, ahol egy lány ült virágos felsőben és farmerben. Még jobban megnyugodtam.

-         Ő Elenor – súgta a fülembe halkan Liam, megfogta a derekam és úgy tolt maga előtt. – Halálosan szerelmes Louis-ba és természetesen fordítva is így van. Hasonló észjárású, mint Loui, persze kulturáltabb, legalább is más emberek előtt. Ha otthon vagy nálunk van, kiköpött Louis, csak lányban. – nevetett a fülembe halkan. Lehelete a nyakamat csiklandozta és, ha nem fog valószínű hanyatt vágom magam.

-         Ahan. – mondtam nagyon értelmesen, majd felnéztem rá, ő is rám nézett. Szemem szájával volt egy vonalba, így hamar elkaptam róla tekintetem. Elmosolyodott és már az asztalnál is voltunk. Elenor felpattan és elém lépett.

-         Szia, Elenor vagyok, Louis barátnője – nyújtotta a kezét, de én átöleltem. A kézfogás, túl személytelen lett volna.

-         Én Chachi vagyok. – mosolyogtam rá, miután elengedtem.

-         Ohh, tudom. A fiúk csak rólad beszélnek. Kíváncsi is voltam már rád. – mosolygott, én elnevettem magam.

-         Bele sem gondolok mit mondhattak rólam. – ráztam a fejem.

-         Semmi rosszat. – mondta nevetve. Leültünk, és rendeltünk. Elenor mellé ültem és végig beszélgettünk. Egy órakor indultunk el a reptérre. Én átültem Vevához, hogy Louis tudjon El-el lenni, most két hétig nem találkoznak.

-         És hogy tetszik Elenor? – kérdezte Harry. Vele ültem hátul.

-         Ohh, nagyon édes. Pont Louisnak való, bár nem tudom, hogy bírja ki. – szörnyülködtem. Harry elvigyorodott.

-         Én nagyon szeretem Louit. – vigyorral az arcán is tudtam, halálosan komolyan gondolja. Elmosolyodtam. Irigy voltam rájuk kissé, mert vannak egymásnak. Negyed kettő lehetett, mikor a reptérre értünk. Segítettünk bevinni a cuccokat, a fiúknak háromnegyedkor legkésőbb be kell csekkolni. Fél óra alatt megrohamoztak minket a rajongók, hát nem szuper? Biztonságiak jöttek és vitték fel a fiúkat, a gépre. Még egy sziát sem nyögtünk ki. Beütünk Veva kocsijába, Matt és ő beszélgettek, én csak az ablakon bámultam kifelé, még az eső is eleredt. Egyre jobb. Haza értünk, felmentem a szobámba és ki se jöttem másnap délelőttig. Lefeküdtem aludni 4-kor és másnap reggel hatkor kelletem, megnéztem valami romantikus filmet és csak utána mentem le. A hetem, olyan szerencsétlenre sikerült, hogy csak, na. Leejtettem a telefonomat a lépcsőről, és ripityára tört. A kivették a varratokat, és a seb jobban fájt, mint eddig bármikor. A fiúkkal nem beszéltem még mindig, az eső egész héten szakadt, nem tudtam mit csinálni, Veva, összejött Brian-nel és nem is látom egész nap. Matt felutazott észak Angliába, egy régi osztálytársához, Mike elkezdett találkozgatni Emilyvel. A napjaim fénypontja az Amandánál tett látogatásim voltak, és a Dr. Henz-vel való beszélgetés. Következő hét kedden 10-kor keltem, ma lesz az első órám, mióta megvan a seb. Most nem fájt, furcsálltam is, hisz mindig arra ébredtem, hogy hasogat a seb. Lesétáltam, Veva palacsintát sütött.

-         Szia. – köszönt, miközben megfordított egy palacsintát. Én mosolyogva intettem egyet és a hűtőhöz léptem, kivettem a tejet a kakaóhoz.

-         Mi történt, hogy mosolyogsz? – kérdezte. Én vállat rántottam, de vigyorogtam. – Ohh, visszatért a régi Chachi. Hiányoztál. – ölelt át. Én felnevettem. Ettünk én felmentem átöltözni. Egy farmert és egy kék pólót vettem fel. Kedvenc cipőm felkapása után, összedobáltam az edzős cuccom. Vevával elsétáltunk, nagyon édesek együtt Ian-nel. Összeillenek. Az óra jó volt, nem fájt a lábam és végre gyakorolhattam. Holnap az I am me-vel lesz órám. Várom már, olyan jó lett a válogatós koreonk. A fiúkkal nem beszéltem, én nem akartam zavarni őket, ők nem kerestek engem. Viszont eléggé hiányoztak, mikor este Vevával beszélgettem kitalálta mi bajom volt, mondjuk nem volt nehéz feladat. Csak ennyit mondott: minden ember annyit ér, amekkora hiányt hagy maga után.