10. fejezet

Sziasztok! Hát nem igazán jönnek a vélemények, se a pipák, de kitartok és remélek : ) Itt az új fejezet:D 

Néha (...) olyan gyorsan megváltozik az életünk, hogy a szívünk meg az agyunk nem tudja követni a történéseket.

Megbeszéltük, hogy kedden az ő terműkbe kéne, menjek, ami kicsit messze van, London egyik külső kerületében, de Di Moon elvisz. Nagyon aranyos, kezdem megszeretni, de csak, mint egy barát, hisz van valaki, aki elvonja a figyelmem minden egyes hímnemű egyedről, meg különben sem gondolnám, hogy egy csapatban jó lenne egy párt alkotni, legalább is számomra nem túl felemelő, én például osztálytárssal se járnék, soha. Szerintem, ha szétmennénk, soha nem tudnák a szemébe nézni, és úgy tenni utána, mintha mi se történt volna. Jaj, ez olyan borzasztó lenne… 

-  Szerinted Lindsey mit fog hozzá szólni? – kérdeztem kissé feszengve már a kocsiba.

-   Nem tudom, nem ismerem, de Brandon felvállalta, hogy felhívja és elmondja, bár van egy olyan érzésem, hogy nem fogja annyira mélyen érinteni a dolog, hisz az se hatotta meg különösebben, hogy ő került be. – megnyugtatott, hogy ő is így látja a dolgot.

-   Igen, hát érdekesen örül a dolgoknak – mire Di felnevetett

- Arra gondoltam, eljöhetnél az egyik fellépésre, nem, mint táncos, csak, hogy meglásd, milyen ez nálunk

- Uhh, elmehetek? – kezdtem pattogni, a kocsiban. Mire ő nevetve helyeselt. Elnavigáltam Mike házához, közben elmeséltem neki, hogy holnap tölteném az első éjszakámat a saját lakásomba, de elszaladt az idő, és a szobámmal még semmit nem kezdtünk, így a barátnőimmel Mike-nál töltjük az elkövetkezendő estét, amit Mike nem fog vissza utasítani. Jól éreztem magam Di-vel, hasonlít hozzám a viselkedés, csak ő fiú… Számot cseréltünk, én kipattantam a kocsiból, majd megvártam, míg elhajt. Ezután sikítozva rohantam be a házba. Az első utamba kerülő személy nyakába vetettem magam, és megcsapott az idegen, mégis mámorító illat, ez sem Mike, sem Niall, sem pedig Harry nem volt. De azaz illat, egyszerűen mesés volt. Elhúzódtam és ránéztem az illetőre, Liam-ra. Hoppá. Kiséé elpirulva, de annál nagyobb mosollyal az arcomon üdvözöltem, és harsogtam neki, hogy sikerül. A többiek a kanapén nézték végig, kivéve Mike-ot, aki épp a konyhából lépett ki. Nem szívesen, de elengedtem Liam-at, ezzel saját akaratomból eltávolodtam az illatától is.  Oda rohantam az értetlenkedő Mike-hoz és megszorongattam.

- De, hogyhogy? Mármint örülök meg mindent, de nem azt írtad, hogy nem sikerült? Nem volt jó vicc, Oliv. Azért rendeletem ide a fiúkat, hogy segítsenek megvigasztalni. – nézett rám kissé bosszúsan, de én 1000W-os mosollyal adtam tudtára a történteket.

-         Hát először úgy is volt, hogy egy másik lány kapja meg – beszéd közben leültem Niall mellé a karfára és adtam arcára egy puszit, amit ő hatalmas mosollyal fogadott. – de utána az egyik csapattaggal összeálltam egy koreográfia miatt, mármint együtt is csináltuk, meg minden, azért is jöttem ilyen későn. Wááá eszméletlen jó volt, olyan profi volt, hogy mellette én is annak éreztem magam. Felemelő egy érzés, srácok. Nem mintha, ti nem tudnátok, de mindegy. Szóval, óra végén csak páran maradtunk, azt mondták, hogy nagyszerű volt velem dolgozni, és hogy ilyen embert keresnek a csapat számára. - mosolyodtam el. Remélem, nem veszik úgy, mintha el volnék szállva magamtól, de roppant mód boldog és büszke voltam.   

-         Hát én már csak az nem értem, miért kellet ez az egy óra még, mikor a meghallgatáson is biztos jó voltál – sétált hozzám Mike és ölelte át a vállam.

-         Azért nem vagyok olyan jó – néztem rá laposan, mire elvigyorodott és lefordított a kanapéról. Felnevettem, majd négykézláb a lábához kúsztam és ő is mellettem landolt.  Időm se volt menekülni, lábaival lefogott és elkezdett csikizni. Egy ideig csak nevettem, majd felkiáltottam.

-         Ok, oké. Én vagyok a világ legjobb táncosa, csak hagyd már rá – mondtam röhögve. A fiúk nevetve nézték végig a jelnetet, én meg sértődöttséget színlelve felkeltem és méltóság teljesen a konyhába sétáltam. Amint beléptem, meghallottam a hangos nevetés felharsanását a nappaliból, elvigyorodtam, de rögtön rendeztem is arcvonásiam, emlékezz Chachi, kinevettek. Mivel a borzalmas reggeli óta semmit nem ettem, így eléggé éhes voltam. Valami édeset kívántam. Fánk. De olyan késő van.

-         Mike, ilyenkor van még fánkos nyitva?- rohantam vissza a nappaliba, leszarva a méltóságom. Kit érdekel? A fánk fontosabb…  

-         Hát, drágám, szerintem nem, fél 11 van. – mire nekem sírásra görbült a szám.

-      Ohh, semmi baj. Figyelj holnap reggel, felkelünk és elmegyünk a sütishez, nem dolgozom, mert jönnek a lányok, meg mindent. – ölelt át Mike.

-  De ma még nem ettem semmit Harry borzalmas tojásán kívül – dünnyögtem a pulcsijába, ezért csak ő hallotta. Felnevetett.

-         Csinálok neked valami finomat. – tolt el magától.

-         Rendben – sóhajtottam beletörődve, majd belemásztam Niall ölébe. Szerencsére nem vette zokon.

-         Na mi a baj Cailín?

-         Éhes vagyok… - Harry elvigyorodott, Louis-ból meg kitört a nevetés.

-         Ugye nem mondtad el neki? – néztem az árulóra összeszűkített szemmel, ő meg egyre lejjebb csúszott a kanapán. Remek. Nekidőltem Niall mellkasának, lehunytam a szemem és csak élveztem a szívdobogást, amit a hátamnak verődni éreztem. Niall mellet Liam ült. Na most a kettőjük illata olyan egyveleget alkotott, hogy elszundíthattam, mivel arra kelletem, hogy valaki az arcom simogatja.

-         Cailín, ébresztő. Enned kell valamit. – suttogta a szőke srác. Kinyitottam a szemem és először Liam arcát pillantottam meg. Milyen jó képű, vagyis mi? Neeeeem Harry jobb… ugye? Nyújtóztam egy nagyot.

-         Mennyi az idő? – kérdeztem álmosan.

-         Éjfél múlt, de enned kell. Nem ettél ma még semmit.

-    Tegnap – tettem hozzá - Nem vagyok nehéz? – fordultam vigyorogva Niall-hez. Ugyan abban a pózban ébredtem, amiben elaludtam.

-         Nem csak elzsibbadt a lábam.

-         Rázd meg a fejed. – álltam fel.

-         Jéé, elmúlt. – csodálkoztam, hogy teszi, amit mondok.

-         Persze, hogy el. Azért zsibbad el a lábad, mert nem jut bele elég vér, elszorítod az ereket, és az agy nem kap infót, hogy küldjön vért a lábadba. Ha megrázod a fejed, az egész testedbe szétáramlik a vér, így a lábadba is jut, ha már nincs elszorítva.

-         Szép és okos – nézett rám elismerően Louis, mire én pukedliztem egyet, majd a konyhába mentem. Mike pont akkor tette le a tányért az asztalra. Mákos tésztát csinált.

-         Nem mondod? – vigyorogtam. Ez a kedvenc kajám. Imádom a mákos tésztát, persze csak a fánk után.

-         De bizony. Egyél- nyomott egy puszit a fejemre. Kiment, én meg egedül maradtam. A második tányér felénél járhattam, mikor úgy döntöttem leteszem egy percre a fejem az asztalra, és lecsukom a szemem egy pár pillanatra. Gondolom éreztétek már ti is, hogy kifolyik a szemetek, olyan álmosak vagytok, hát én is így éreztem és ez ellen tenni akartam. Még a villán is volt tészta, mondván mindjárt megeszem. Lecsuktam a szemem, mennyei volt, talán túlságosan is jó, mivel asszem elaludtam…

/ Mike szemszög: /

Miután Chachit ott hagytam, visszamentem a srácokhoz.

-  Chachi hány éves? – kérdezte Loui.

-  Egy hónap múlva lesz 17. – válaszoltam.

-  Ha-ha, persze, jó vicc.

-  Tényleg, annyi – szólt közbe Niall. Hát, igen Chachi-n nem látszódik, hogy még csak 16. Louis kicsit leakadt.

-  Arra gondoltam – mozgolódott Niall, és a konyhaajtót kémlelte. – hogy holnap, míg Chachi a barátnőivel van, addig berendezhetnénk a szobáját. A napokba nem sikerült…

-  Ez jó ötlet- csillant fel Harry szeme. Remélem, semmi nincs köztük, az oltári nagy gáz lenne.

-   Szerintem is – mondta Loui.- Mike te már régóta ismered, meg Niall is ismeri valamennyire. Csak nem olyan nehéz.

-  Oké, de nekem 10-re a reptérre kell mennem Chachival. Az a baj, hogy biztos meg akarja majd mutatni az új lakását, hisz egész nap csak erről beszél. Elviszem őket a vidámparkba, meg várost nézni, de nem tudom, mennyire tudom elterelni a figyelmet a házról. – ez tényleg elég érdekes lesz, de csak kivitelezem valahogy, vagy nem… megbeszéltük még a részleteket. Szerencsére Chachi már megvette a festéket, meg az ágyat. Biztos nem ilyet vettem volna, dupla ágykerete van alul. Elbeszélgettünk, még hogy az élénk rózsaszín festékhez mi illik, meg a szekrények, milyenek legyenek körül belül.

-  Chachi-val mi van? – kérdezte Niall. - Már egy fél órája eszik.  

-  Megnézem – mondtam a konyha felé haladva. Nem is tudom, miért lepődtem meg a konyhában lépve. Fogadnom kellet volna valakivel, hogy belealszik a kajába.

-  Elaludt – szóltam ki halkan. Természetesen mindenki betömörült az ajtóba. Niall le is fényképezte, én inkább nem, még élni akarok… Szája kissé nyitva volt, szokásához híven törökülésben ült, a villa pedig még a kezében. Kivettem kezéből, az evőeszközt, majd óvatosan kihúztam egymás alól a lábait és az ölembe vettem. Szuszogott egy nagyot, és halkan beszélt valami kutyáról, majdnem elnevettem magam. A srácok félre álltak, Liam jött velem és nyitogatta az ajtókat. Mivel melegítő volt rajta és nem farmer, így hagytam, ez nem nyomja el és nem kényelmetlen. Liam ott állt mellettem és úgy nézett rá, mintha a világ 7. csodája lenne. Betakargattam, nyomtam a fejére egy puszit. Liam elé léptem és legyeztem a kezem előtte, hátha felébred a sokkból. Miután ez is megtörtén, visszamentünk a srácokhoz. Ezek a fiúk rém furák, először Niall miatt aggódtam, utána Harry, most meg Liam is megzakkant. Bár kétség kívül Harry a legveszélyesebb, nem is tudom, mi lesz, ha kitudódik a Matt-Harry féle titok. Azaz érzésem, hogy engem is meg fog utálni, mivel tudom már elég régóta, mégsem szólók, de ez egyszerűen, nem az én dolgom. Remek kifogás, nem igaz? A srácok 1 óra körül mentek el. Elpakoltam a konyhába Chachi után, majd felmentem az emeltre. Egy gyors zuhany, benéztem még Am-hez. Délután 6 óra körül ért haza, de egyből le is feküdt, szerintem másnapos. Most, hogy beszéltem Matt-el, másképp nézem a dolgokat. Elmondta, hogy ő szabad pórázon tartja a húgát, míg el nem szalad a ló. Elmesélte a Sofi-is esetet az ő szemszögéből is, azt mondta, hogy megbízott Chachiban, de meglepte, hogy nem is próbálta ki a szereket, és hogy ezért, amiért nem bízott benne mennyire rosszul érezte magát. Hát nem csodálom, hisz Chachiról még én is tudom, hogy soha életében nem cigizett, egyszer max. kétszer rúgott be, de akkor sem durván. Remek lány, sportol, vicces, okos és miegymás. Lefeküdtem és a holnapi napon agyaltam, reggel korán kell kelljek, fánkot kell hozzak különben Chachi nem fog sehogy se felkelni 8-kor. Ezekkel a gondolatokkal aludtam el.  Másnap 7.20-kor csörgött az órám. Felvettem egy fekete pólót, egy farmert és felhúztam egy fekete sapkát. Lementem és Am-et ott találtam konyhapultnál ülve, kávét szürcsölt. Nem volt gyűrött.

-  Jó reggelt! – köszönt vidáman. Na.

-  Szia Am. – köszöntem vissza. – Reggeliztél már?

-  Nem még nem, csak kávét iszok. – rázta meg óvatosan a bögréjét.

-  Akkor eljössz velem a pékségbe? Tegnap megígértem Chachinak, hogy hozok neki fánkot.

-  Okés, csak felöltözök. – leugrott a székről, majd felrohant a lépcsőn. Nem, határozottan, nem másnapos. Öntöttem egy bögre kávét és akartam írni egy papírt Chachinak, hogy hol vagyunk, de fölösleges lenne, úgyse kell fel, míg fel nem ébreszti valaki. Amanda gyors volt. Egy fehér felső, egy sötétkék nadrág és egy fehér tornacipő volt rajta. Elindultunk és közben elmesélte, milyen volt a buli. Vele nevettem, meg minden és próbáltam nem beleszólni, olyankor, mikor nem tetszett valami. Meg kell, mondjam, nem is volt olyan nehéz. Matt-nek igaza volt.      

-  Tudod, most beszélgettem veled életemben először teljesen őszintén – mondta az épület előtt, majd gyorsan besurrant. Én meg csak elmosolyodtam. És csak ennyit kellet volna tennem, hagyni, hogy azt csinálja, amit akar, normális keretek között. De egyébként meg nem is csinál hülyeséget, ha hagyom szabadon. Mesélt erről a Lucas gyerekről. Elmondta, hogy semmit nem erőltetett rá, és mindig vigyázott rá, akár ketten, akár többen vannak. Kissé megnyugodtam, de majd csak akkor leszek teljesen biztos a dologban, ha majd személyesen is láttam. Otthon egy tálcára raktam 3 fánkot, és megcsináltam a kakaóját is.  Felmentem a szobájába, és útközben reménykedtem, hogy hátha fenn van, csak lustizik még egy kicsit. Mikor ilyenekben reménykedem, fejbe kéne lőnie valakinek. Most komolyan azt vártam, hogy fenn lesz? Leraktam az éjjeli szekrényre a tálcát, majd leültem az ágy szélére. Olyan békésen aludt, fel sem kelletettem volna szívem szerint, de már 8 is elmúlt.

-  Chachi – ráztam meg óvatosan a vállát, majd az arcát piszkáltam és a haját. Kinyitotta a szemét és elmosolyodott. Még reggel is milyen szép. Kezeivel a szemét dörzsölte, majd nyújtózkodott egy nagyot, amivel engem lelökött az ágyról. Felnevettünk.

-  Ne haragudj, nem direkt volt- nézett le rám az ágyról mosolyogva. Tudtam, hogy nem direkt csinálta, mégsem hagyhattam ki a bosszút. Egy gyors mozdulattal őt is lerántottam az ágyról. Sikítását egy hatalmas nevetés követte.

-  Jaj, Mike, olyan kis szemét vagy- duzzogott édesen, mint egy kislány.

-  Igen, gondolom az első számú szemét húzásom az volt, mikor reggel felkeltem és elmentem neked fánkot venni. – ráztam a fejem lemondóan. Mire ismét felnevetett, majd mellkasomba bújt. Tiszta bolond.

-  Köszönöm – vigyorogta pár perc után. Felpattant rólam, majd a szekrényéhez lépett.

-  Letussolok, mert este… Várjunk, nem tudom mi történt az este. - kapta rám a fejét hirtelen. Felnevettem.

-  Elaludtál és én hoztalak fel. Niall lefényképezett, nagyon édes volát. – ez remek húzás volt. Tudtam, hogy utálja és, hogy Niall kapni fog érte. Kettőt egy csapásra. Még mielőtt bármit mondhatott volna, felpattantam, és kirohantam a szobából. Pacsit Mike.

/Chachi szemszög: /

Miután Mike elhagyta szobát a telefonom keresésére indultam. A táskában hagytam, még tegnap, de azt meg lenn hagytam az előszobába, mikor Liam nyakába ugrottam. Még most is elpirulok, ha belegondolok, de gáz. Viszont azaz illat, mintha itt is érezném, pedig itt fenn nálam nem is járt. Sajnos. Mármint Harry, Harry, Harry… okés. Lementem és előtúrtam a táskám mélyéről a telefonom. Volt Matt-tól egy nem fogadott hívás és anyáéktól is, na meg Sofi-tól. Először is küldtem Niall-nek egy sms-t:

Töröld ki most!

Felrohantam a szobámba, letusolni, utána felhívok mindenkit. Összeszedtem minden és beálltam a zuhany alá. Miután kész lettem, felvettem egy virágos farmert, egy lenge, barackszínű inggel és egy színben passzoló topánkánt is felkaptam. Ma csinosabbra vettem. Megfogtam a tálcát és a telómat, majd lebaktattam a konyhába. Leültem az egyik bárszékre, a tesóság is lenn volt.

-         Szia Am – köszöntem neki vidáman. Teljesen feldobott a tudat, hogy jönnek a csajok.

-         Szia Chachi. Milyen csinos vagy – válaszolt mosolyogva.

-         Köszönöm. Na milyen volt az este? – kérdeztem sejtelmes vigyorral.

-         Rossza, aki rosszra gondol – dobott hozzám egy kifli véget Mike.

-         De hülye, aki nem – dobtam vissza, ő szájával elkapta. Én meg felnevettem Am-al. Megrezzent a telóm. Sms. Niall.

Drága lesz ez neked! :DD

Uhh, hogy milyen egy… nem baj, nem reagálok rá semmit, majd személyesen elintézzük. Míg megettem a fánkjaim, addig Am mesélt. Jól érezte magát, legalább is hangjából ítélve. Kaja után felhívtam Matt-et.

-         Szia drága, egyetlen Bátyám. – vigyorogtam a telefonba, független attól, hogy tudtam nem látja, sajnos.

-         Szia, húgi. Na mi ez a jó kedv?

-         Sikerült, Matt. – nem kiabáltam, sőt inkább suttogtam.

-         Ez nem is volt kérdés, Chachi. Hiányzol már. – számba haraptam, ezzel is vissza tartva kikívánkozó könnyeimet. A teraszon ültem, és pont beláttam a házba. Mike ott állt és engem nézett. Szemeim könnyben álltak, és csak néztem rá.

-         Te is nekem Matt, nagyon. – hangom eddiginél is halkabbra sikeredett. A vonal túlsó végén egy nagy sóhaj volt a válasz, tudta, ő is, hogy hiába mond bármit is, csak azzal vigasztalna meg, ha itt lenne, de már csak egy hét. Azt eltöltöm a csajokkal, és eltáncolom. Beszéltem neki a tegnapelőtti estén lezajlott eseményekről. Nem igazán tudom, hogy mit is gondolt, mert csak hümmögött és ahanozott. Hát had ne mondjam, mennyire felidegesített.

-         Matt, mi volna, ha normálisan válaszolnál? – kérdeztem kissé bunkón.

-         Most én erre mit mondjak? – vált az ő hangja is keménnyé.

-         Hát mondjuk a véleményed. – észlény.

-         Már előre szóltam, hogy nem kellene világsztárokkal randizgatni… - ez most komoly?

-         Jól van Matt én most le teszem. Felhívtalak, hogy ne máshonnan tudd meg, és hogy kikérjem a véleményed erre, te inkább az orrom alá dörgölöd.

-         Hallod amit mondasz vagy csak úgy kimondod? Azért hívtál, hogy meghallgasd a véleményem. Tessék itt van ez a véleményem. Elbasztad, mikor engedtet, hogy segítsenek a ház körül. Ott volt Mike, vagy Amanda, vagy mondjuk az új barátnőd Emily, de nem, neked híres kis ficsúrokkal kell megcsináltatnod az a szart, utána meg hozzám, jössz sírni, hogy jaj, rajta kaptak. Mégis mit vártál, hogyha olyanokkal lógsz, akik minden nap újságok címlapján szerepelnek? Ugyan Olívia, nőj már fel egy kicsit! – eddig bírtam hallgatni és a könnyeim is csak eddig bírták tartani magukat. Kinyomtam a telefont és elsírtam magam. Nagyon rosszul éreztem magam. Matt soha nem beszélt még, így velem, veszekedni se nagyon veszekedtünk. Ráadásul káromkodott is, pedig soha nem mondott nekem semmi csúnyát, bármi is történt. Kétségbe ejtett ez az egész Harry ügy is. Mi az istenért kellet találkoznom vele vagy egyáltalán Niall-el? Sőt Mike-al? Na jó ezt most azonnal visszaszívtam. Térdemet felhúztam és csak zokogtam. Már rég kikívánkozott belőlem. Sofi és Sara. Harry. Matt. Egyszerűen szétesetem. Éreztem, ahogy Mike felemel és bevisz. Én azonban nem mozdultam. Letett a kanapéra én meg magamhoz húztam egy párnát és folytattam tovább a bőgést. Hallottam, ahogy Mike telefonált, de kizártam a hangokat és csak azok a szavak jutottak be a tudatomba, amiket Matt mondott. Éreztem, hogy leül mellém valaki, és hátamat simogatva csitítgat. Már nem sírtam, csak hüppögtem, mint egy óvódás. Fájt nagyon, ahogy Matt beszélt velem.

-         Chachi. – simított hajamba Mike. Felnéztem rá. El sem tudom képzelni, milyen borzalmas látvány lehetett az arcom. Felálltam, ő meg magához ölelt. Nem szólt semmi, se ő, se én. Egy idő után eltoltam magamtól, magamra erőltettem egy kisebb mosoly, ami szerintem inkább hasonlított egy grimaszra, de pont nem érdekelt. Felmentem az emeletre és belenéztem a tükörbe. Lehet, hogy nem kellet volna. Még jó, hogy nem sminkeltem. Legalább is eddig. Hajamat újra fésültem, arcom megmostam, majd eltüntettem a piros foltokat, amiket a sírás okozott. Miután úgy döntöttem jobbat nem lehet belőlem kihozni, lemenetem. Ránéztem a nappaliban lógó órára, ami 9.18-at mutatott. Indulnunk kéne, ha időben oda akarunk érni a lányokért.

-         Sajnálom, Mike. – néztem rá.

-         Semmi gond Chachi. Túléljük. – mosolygott rám bíztatóan. Remélem is. Megráztam magam kissé, ezzel, minden rossz dolgot megszüntettem és elmosolyodva Mike után indultam. A fél órás út, beszélgetéssel telt. Elmondtam neki, hogy mit is mondott Mike pontosan. Ő meg elmondta, hogy felhívta, de csak a szüleim vették fel. Nem érdekelt. 10 óra előtt értünk be pár perccel. A gép pontban 10-kor landolt London repülőterén. Amint megláttam a lányokat könnybe lábad a szemem, majd el is nevettem magam, mivel Laura ismét bénázott, a gurulós bőröndje folyamat felborult. Csilla és Enikő meg csak nevettek bosszúságán.  

Ő itt Laura:

Gyönyörű széplány, amit tud is magáról. Nem egoista, csak realista. Igen, ő így hívja… imádja Magyarországot, a kedvenc városa Pécs. Én is ott laktam, tényleg szép város. A pécsi Tudományegyetem lelkes hallgatója. Ő már 19, a húgával jártam egy osztályba, és rajta keresztül ismerkedtünk meg. Imádtam vele és a többiekkel tölteni a délutánokat.

Ő itt Csilla:

Most lett 17. Ruha és cipő mániás. Ő az osztálytársam volt, a három lány közül vele lelkiztem a legtöbbet. Imádom a fogszabályzóját, szerintem annyira  jó, nagyon bírom. Nevelő szülőkkel él Pécsen. 

És ő Enikő:

Modellkedik. A magyar ELLE magazin ruha modellje. Imádja ezt csinálni. Természetesen tökéletes test és arc. Soha nem mondott nemet semmilyen kajára, csak mindig mértékkel eszik. Annyi pénzt keres, amiből nevetve megélhet, de nem hagyta ott a sulit és leérettségizik. Nincs elszállva magától, de tisztában van adottságaival. Náluk éltem, míg anyáék utánam nem jöttek, és költöztünk mi is ki. A szüleit imádom, van egy most már 6 éves öcsije, aki akkor még csak kettő volt, és össze-vissza nyúztam mindig. Szeretem a babákat…

Amint oda értek hozzám, jó szorosan összeölelkeztünk, majd eljártuk saját, bugyuta táncunkat és énekeltük mellé a dalunkat is. Mike csak nevetett.

-         A többi lány jobban táncol, mint te – borzolta össze a hajam, miután elrakta a csomagokat. Mire én hasba vágtam és szúrósan néztem rá.

-         Lányok, ő itt Mike, egy idióta. Mike ők itt, Lau, Csucsu és Encs. – mutattam körbe.

-         Ismerjük egymást, észlény – nyögte Mike összegörnyedve és hasára szorított karjával. A lányokkal felnevettünk, majd kocsiba ültünk.

-         Na merre legyen a fuvar? – kérdezte Mike, becsatolva a biztonsági övét. Én ültem mellette az anyósülésen.

-         Hát először hozzád, lepakoljuk a cuccokat, utána megmutatom a csajoknak a leendő lakásom – csillant fel a szemem, Mike arcán meg mintha félelem suhant volna át.

-         Oké – mondta egyáltalán nem magabiztosan. Furcsa nekem ez a Mike gyerek. A hazafelé út bő 40 perc volt, benyomtuk a rádiót, és végig énekeltük az utat. Mike csak a fejét fogta, míg mi hangosan énekeltük az aktuális dal és táncoltunk rá hülye táncokat. Hamis volt az egész, de Mike-on kívül kit érdekel? 11 óra elmúlt mikor Mike-hoz értünk. Mindent bepakoltunk az én szobámba, majd lebaktattunk a lépcsőn, közben meg Enikő mesélt valami fiúról, Bencéről, akivel mostanában találkoztak. Mindenkinek van valakije? Laura már 2 éve együtt jár a pasijával, lassan összeköltöznek. Csilla most szakított a pasijával, és most abban a korszakban tart, hogy utálja a fiúkat. Nekem tavaly volt utoljára fiúm, tiszta ciki, ugye?

-         Mike! Indulhatunk. – a konyhába volt, mi meg a nappaliban.

-         Hát lányok arra gondoltam, hogy először mehetnénk várost nézni, mert én délután nem érek rá ide-oda vinni titeket, mert délutános vagyok. Majd este elmentek a Backer street-re.

-         Hmm, okés. De akkor lemegyünk a vidámparkba is? – néztem rá kiskutya szemekkel. Mire ő átdobta a kezét a vállamon, és elindultunk kifelé.

-         Hát persze kicsi Chachi. – Csípett bele az arcomba, mint egy öregasszony, én pedig ezt figyelmen kívül hagyva boldogan öleltem magamhoz. Ismét visszaszálltunk a kocsiba és most már én vettem át a szót. Elmeséltem a lányoknak az egész táncos cuccost. Miután befejeztem, a hátsó ülésen kezdtek ugrálni és sikítozni.

-         OMG, Olívia. Benne leszel a TV-ben. – rángatott hátulról Lau.

-         Ez még nem biztos- nevettem – csak megpróbáljuk.

-         Úgyis sikerülni fog. – mondta Enikő – nálad jobb táncost nem is ismerek. Emlékszem mikor együtt jártunk táncra, neked minden olyan könnyen és jól ment, én meg suli után is gyakoroltam veled, hogy tudjak valamit. – felnevettem az emlékek hatására. Mindig sírva és hisztizve kopogott be a szobámba, mert nem megy neki egyedül. Az egyik fellépésen elesett és abba hagyta a táncos karrierjét.

-         Mind Zayn. Ő neki is tartasz órákat nem? – kérdezte Mike. Én megfagytam, a lányoknak nem említettem, hogy milyen jóban vagyok a fiúkkal. Azt tudták, hogy Mike és Loui rokonok, de erről nem.

-         Zayn? – dőlt előre a két ülés között Csilla – Zayn Malik?- én meg egyre lejjebb csúsztam az ülésen.

-         Nem már, hogy a One direction-nal lógsz. – mondta sírosan Lau. Mire Mike felröhögött.

-         Pff, neked könnyű, Louis az unokatesód. – mondta felháborodottan Enikő.

-         Sajnálom lányok, de így is összevesztem Matt-el. – fordultam hátra, hogy rájuk nézzek – elmondtam neki, hogy valamelyik este egy csapat lány meglátott minket, együtt a fiúkkal. Erre ő kiakadt és elkezdett dolgokat hozzám vágni, hogy nekem nem elég a rendes emberekkel barátkozni, és hogy világsztárokkal randizgatom, meg, hogy éretlenül viselkedem.

-         Úristen. Ezt Matt mondta? – a lányok közül csak Enikő találkozott vele, amikor mentem, és amikor jöttem Magyarországról, a reptéren. Én nem válaszoltam, csak bólogattam, majd visszaültem rendesen. Mike a váltóról az én kezemre csúsztatta a kezét. Azt érzem, hogy Matt-nek és nekem is igazam van valamilyen szinten. Ez, annyira bonyolult. Eszembe jutott apukám szavai, amivel mindig biztatott: Egy valamire készülj fel az életben: soha nem lesz könnyű, soha nem lesz egy egyszerű kerékvágás, de ezt jegyezd meg: soha ne add fel!