8. fejezet

Őrülnék, ha pipálgatnátok a fejezet alján! :)  

 Mindnyájan más egyéniségek vagyunk, mást hozunk magunkkal, és így szövődik köztünk barátság.

/Niall szemszög/

Miután Cailín énekelgetve beugrándozott, a srácokkal egyszerre nevettünk fel. Imádom ezt a csajt. Mindig vidám, mosolyog és nevet. És tényleg minden egyes észérvemet megdöntötte, azzal, hogy megismertem. És a hangja, annyira édes, hogy az hihetetlen.

-         Mi történt, hogy ilyen vidám? – kérdezte Zayn, jah igen ő most látja, életében először, így nem is tudja, hogy mindig ilyen…

-         Semmi, ő mindig ilyen, bár fánkot evett.. – hagyta lógva a mondatot vigyorogva Mike.

-         Tán fánk mániás? – kérdezte Loui. Ez nekem is új.

-         Óhhh, igen – nevetett fel Amanda. – már rég itt lennénk, ha őfelsége nem óhajtott volna enni a kedvenc cukros fánkjaiból. És közben, akadta pár gond a parkban- egyszerre nevetett fel Mike-al.

-         Szerintem nem akarjátok tudni, de annyit elmondok, ne vegyetek neki kutyát. – röhögött egyre. Szerintem soha nem fogjuk megtudni, mi történt pontosan. A következő percben, Cailín futott ki sikítozva, és Mike nyakába ugrott, ezzel őt ledöntve a lábáról, a puha fűben landoltak.

-         Ide jönnn, Mike ide jön, jajj és alig egy hét, annyirraaaa hiányzik már. – sikongatta Mike-nak.

-         Ki jön ide Oliv? – kérdezte nevetve.

-         Hát Matt, úristeeenn, annyira régen láttam már. Pénteken hajnalban indul a gép, áhhh és ide jön, nem hiszem el – ujjongott, majd se szó, se beszéd felugrott és visszarohant a házba. Még csak a verandán állt, mikor Mike felült és megkérdezte.

-         Itt fogtok lakni? – hangjában több volt, mint csalódottság. Cailín megfordult és ránézett, a mosoly lefagyott arcáról és helyét a bánat váltotta fel. Nem jó kombináció. Lelépdelt a lépcsőn és a fűben ülő Mike-hoz sétál. Szegény srác, ahogy ott ült legalább 10 évet öregedett. Lerogyott mellé és megfogta a kezét. Csak én és Amanda tudtuk, hogy ki az a Matt és, hogy miért is ilyen fontos a kérdés, amit Mike feltett.

-         Nézd, tudom, hogy nem akarod, hogy elmenjek, de hidd el, hogy így lesz a legjobb. Nem fog változni, semmi, ugyan annyit fogsz látni, mint eddig. Esküszöm, csak nem fogod a reggeli nyavalygásom hallgatni, hogy megint nincs kakaó, vagy nem kell hallgatnod esténként kornyikálásom a zuhany alatt.

-         De én szeretem ezek hallani – mondta Mike kétségbe esetten. Cailín nem tett mást csak megölelte, és innentől már nem hallottuk a beszélgetést, mert egymás fülébe suttogtak. Mi csendben figyeltük az eseményeket, majd Am elsuttogta a fiúknak, hogy Mike nem szeretné, ha Cailín elköltözne és hogy Matt, Cai tesója, Amerikából. Egyik pillanatban, még szomorúan ültek, a másikban pedig Mike maga alá gyűrve, csikizte Cailín-t.

-         Rossz kutya, rossz kutya – ütögette Mike vállát nevetve. Amanda meglátva a birkózó párost oda rohant segíteni, azt gondoltam, hogy össze fog Cai-al és együttesen legyőzik Mike-ot. Hát tévedtem. Am inkább Mike-nak segített.

-         Nagyon, nagyon rossz kutyák vagytok- kiabálta nevetve Cai. Ekkor már mi is nevettünk, bár nem értettem, de vicces volt…

-         Niall nem segítenél? – kiabált valahonnan a kupacból Cai. Én nekem nem kellett több, nekifutottam, azt kiabálva, hogy: kicsi a rakás! Rájuk ugrottam, majd engem követtek a fiúk. Az viszont teljesen kiment a fejünkből, hogy mind a két lány a kupac legalján fekszik. Zayn ledobált, minket egymásról, így a két lány segítségre sietett. Azt hittem, hogy Cailín-nal történt valami, mivel összegömbölyödött és arca sem látszódott, de Mike elhúzta kezeit és megláttuk, hogy válla a nevetéstől reszket és nem mástól. Mike elvigyorodott, Cai meg aranyosan a szemei elé rakta kezeit és onnan kukucskált ki.

-         Na gyere – kapta fel Mike, Cai megadóan hozzá bujt, válla felett pedig kinyújtotta ránk a nyelvét, mi pedig ismét felnevettünk. Ez a csaj totál kész van. 

-         Tényleg nagyon hülye – nevetett Harry. Utánuk mentünk. Mike a konyhában állt és vizsgálta a pultot. Megszállott. Cai sehol se volt.

-         Fenn van a szobájában, megyek utána – mondta Mike, és már ott sem volt. Mi leültünk a kanapéra és a régen látott Am-al beszélgettünk. 10 perc elteltével hangos nevetés harsant az emeleten, majd egy puffanás és Cai az eddiginél is hangosabb röhögése, lábdobogás és megláttuk, ahogy Cai nevetve fut a lépcsőn, vagyis inkább nem tom mit csinál, mert a nevetéstől alig bírt menni. Mike pedig utána

-         Nem direkt volt – nevette egyre. – nem tudsz játszani Mike, nem én tehetek róla – a konyhasziget választotta csak el őket egymástól, Cai az egyik oldalon, míg Mike a másikon.

-         Mit csináltál már megint? – sóhajtott Am. Szegény, Cailín mellet anyáskodnia kellet, pedig csak 15 és van egy rettentő vidám és hiperaktív 16 éves lánya.

-         Jól van, Chachi – egyenesedett ki Mike, méltóság teljesen – ezt most megúszod, de nem felejtek. – Cailín oda táncolt hozzá és egy puszival köszönte meg. Majd, mintha észbe kapott volna, oda ugrált hozzánk és a hozzá legközelebb ülő Harry felé nyújtotta a kezét.

-         Olívia Gonzales, de hívj, ahogy csak akarsz – mosolygott, mire Harry felnevetett.

-         Harold Edward Styles. – rázta meg a kezét vigyorogva Harry. Cai mintha elpirult volna, de remélem, hogy csak a képzeletem játszik, hisz Mike elárult egy olyan titkot, ami ha kitudódik, vége lesz ennek a családi idillnek…

  Az élet túl fontos ahhoz, hogy mindig komolyan vegyük : )

/Chachi szemszög/

Bemutatkoztam még Zayn-nek és Liam-nak is. Harry annyira édes, ahogy dobálja a haját, meg az a cuki, pimasz vigyor, jaj…

Az öt fiú mind egytől-egyik örült. Egész nap nevettek és viccelőztek egymással… Rendeltek kínai kaját, mivel én olyat nem eszek így kimaradtam. Felvágtattam a szobámba és csak az ablakon bámultam kifelé. Annyira felvillanyozott a tudat, hogy Matt egy hét múlva itt lesz velem. Tényleg nagyon hiányzott és már alig vártam, hogy végre személyesen is lássam. Kíváncsi vagyok erre az új szerelemre, hogy ki csavarta el a fejét, az én örült bátyámnak. Remélem valami normális lány, Matt-nek még soha nem volt normális kapcsolata, mindig csak játszadozott a lányokkal, jelentsen ez bármit is… fúj.

Holnap kiderül, hogy mi lesz a tánccsapattal. Azon gondolkodtam,  hogy ha netán tán sikerülne, akkor vissza kell menjek Amerikában és akkor mi lesz ezzel a házzal? Mi lesz Mike-al? Mi lesz az ArchiTEKS-el? Ezernyi kérdés, semmi válasz. Veva hívott, hogy csütörtökön jön haza, egy hét múlva. Sajnáltam, hogy kimaradt a válogatóból, de meglepett, hogy ő nem. Azt mondta nem tudna elmenni úgysem az államokba. Viszont elmesélte, hogy Briannal minden nap beszél Ulálláá. Remélem, összejönnek, egymáshoz valók. Gondolatmenetemet egy hall kopogás zavarta meg. Naill szőke feje villant, miután kinyílt az ajtó.

-         Te nem eszel? – kérdezte.

- Nem, a kínait nem szeretem- mosolyodtam el, majd visszafordultam az ablak felé.

-         Valami baj van? – jött közelebb.

-         Semmi, csak hiányzik Matt. – igazából nem ez volt a baj, sőt azt se tudom, hogy mi volt a baj, ha egyáltalán baj van. Nagyon furcsa érzésem van…

-         De hát nemsokára itt lesz, szombaton jönnek a lányok, majd ők elterelik a figyelmed. – simogatta bíztatóan a hátam.

-         Remélem, Niall, remélem – mormogtam. Ezután egyikünk sem szólalt meg. Az én gondolataim mindig egy helyre vándoroltak, méghozzá az alattam lévő helységbe, a kanapéra, Harry mellé… mármint Mike, vagy Amanda… és hirtelen, azon kaptam magam, hogy azt sem tudtam melyiket hazudjam saját magamnak. Csúfondárosan elmosolyodtam. Saját magamnak márpedig nem hazudhatok és tudom, hogy nem mondtam, vagyis gondoltam félre az első nevet.

-         Mi történt azzal a székkel? – kicsit megugrottam, mert a csöndet megtörő hang fájdalmasan meglepő volt a fülemnek. Oda néztem, ahová Niall is és kitört belőlem a nevetés.

-         Mike alatt tört össze. – nevettem és velem együtt Niall is. Még egy kopogás és Harry lépett be. A szívem egyszer csak, hangos dörömbölésbe kezdett, hirtelen azt hittem, hogy az egész szobában hallani lehet, így köhögést imitálva próbáltam elrejteni azt a dübörgést a mellkasomban és a fülem zúgását. Niall megütögette a hátam.

-         Jól vagy? – kérdezte furcsán nézve rám.

-    Persze, csak sok a por, meg minden. – még jó, hogy nem rendeztem be a szobát.

-        Niall, Mike szól. – rákaptam a fejem és a híres Styles féle ragyogó mosollyal találtam szembe magam, ami engem is vigyorgásra késztett. Niall rám nézet, és mintha figyelmeztet volna a szemével. Nem jöhetett rá, biztattam magam, de Niall még mindig ugyan azzal a kifejezéssel az arcán vizslatott. Ne már, hisz csak alig egy hete ismer, meg különben sem látszik rajtam, ugye? De minek is kéne látszódnia? Semminek, ez az. Lassan, de biztosan haladok a hazugság útján, ki tudja milyen hosszú az út…    

-         Ez lesz a szobád? – fordult felém Harry, miután Niall elhagyta a szobát. Először nem tudtam mi feleljek, hisz azt sem tudtam, hogy hívnak, de összeszedtem magam és megszólaltam, próbáltam olyan könnyű hangsúlyt megejteni, mint ő.

-         Igen, mondanám, hogy érezd csak otthon magad, de tudom, hogy ez milyen nehéz jelen helyzetben. – mire felnevetett. Gyöngyöző és ön felet nevetés szemtanúja lettem, ami örökre beleégett a retinámba. Eldöntöttem, hogy ezzel a képpel a fejemben fogok ma elaludni. Jézus, nem, eszembe sem fog jut Harry, hisz ki ő, hogy rá gondoljak egy percig is? Ki ő, hogy kétségbe vonja, hogy mikor hazudok magamnak és mikor nem? Ki ő, hogy hazudnom kelljen magamnak? Ezt a csatát elveszítettem, de a háború megy tovább, és ha minden igaz én fogok nyerni. Harry-vel remekül elbeszélgettem, teljesen elfelejtve mindent, és ön felet mámorban úszva hadartam neki terveimet a szobámról, amit ő hűségesen végig hallgatott.

-         Tudod, Niall rengeteget mesélt rólad. Minden találkozásotok után elmesélte, mit csináltatok, miről beszélgetettek. Úgy áradozott rólad, hogy a fiúkkal azt hittük szerelmes. Bármit csináltunk, mindig felhozott, Cailín így, Cailín úgy – nevetett fel. – Nagyon szeret, nem tudom, hogy ez ijesztő-e neked, hisz végül is egy világsztár, akit minden percben fotósok követnek és ideje sincs sokszor semmire. De ma láttam, rajtad is és rajta is, hogy tényleg csak barátok. Mindig annyira erősködött, hogy tényleg csak barátok vagytok, hogy természetesen mi nem hittük el, de már látom. És egyébként nagyon reálisan írt le téged.

-         Hogyan? – erre roppant mód kíváncsi vagyok.

-         Azt mondta, hogy nálad aranyosabb lánnyal nem találkozott még, mindig mondta, hogy annyira imádja a hangodat és a nevetésed. És azt is mondta, hogy nagyon szép vagy. És igaza lett. – mosolyogott rám. Most tényleg meg akar ölni? Elment az esze? A padlón ültünk, de lehet, hogy jobb is, ha álltam volna, tuti nem maradok talpon. Megmentett Louis hirtelen megjelenése.

-         Hahóó fiatalok. Bocsi, ha megzavartam valamit – mosolygott kajánul, na, ne már… - de a srácokkal arra gondoltunk elmehetnénk valamerre, úgy sem csinálunk semmit se. – mire megforgattam a szemim.

-         Valamiért azt látom, hogy ezt nem bánod- morfondíroztam, ő meg nevetve kihátrált. Harry felpattant, majd a kezét nyújtotta, hogy engem is felsegítsen. Mikor kezemet az övébe csúsztattam, valami forró öntött el, ahol bőrünk érintkezett. Nem lesz ez így jó, nagyon nem. Mire lementünk a lépcsőn a társaság már készen volt az indulásra. Útközben Harry félrelépett és majdnem elesett, így nevetve érkeztünk meg, Niall és Mike egymásra néztek, majd rám és végül Harry-re. Nem tudtam hová tenni, de nem is izgat különösebben, ha problémájuk van, ide jönnek és szólnak, ha meg nem, akkor nem. Végül is úgy döntöttünk, hogy beülünk abba a kávézóba, amelyikben összeütköztem Naill-el. Am-ba karolva tettem meg ezt a pár utcát és közben mesélt mindenről. Főleg Lucas-ról, az újdonsült fiújáról. A srácok mentek elől, de össze-vissza hülyéskedtek. Louis galambokat kergetett, és nem állt szóba velem, mert megtudta, hogy madár fóbiás vagyok, és hogy minden féle madártól félek. Harry a hátán cipelte Liam-at, mert fájlalta a lábát és Harry megsajnálta, a gond csak az, hogy ő nem látta a vigyort Liam arcán, ami azt jelentette, az égvilágon semmi baja. Közben a fiúk után hallatunk Amanda folyamatosan beszélt hozzám, de nem hallottam belőle semmit, vagyis nem fogtam fel belőle semmit. Azon agyaltam, hogy innen melyik fiú feneke kerekebb, Liam-é vagy Harry-é?! Természetesen, mire a kávézóba értünk nem tudtam dönteni, így holtverseny lett. Szerencsére nem voltak sokan, és azok is idősebb szerelmes párok voltak, úgyhogy nem igazán veszélyeztetett minket a sok rajongó. Összetoltunk pár asztalt, hogy kényelmesen elférjünk. Egyik oldalamon Amanda ült, de ő hivatalos volt 6-ra a parkba, hogy Lucassal találkozzon, és mivel már majdnem 6 volt, így nem sokáig élvezte társaságunkat. A másik oldalamon Zayn ült. Vele és Liam-mal egyáltalán nem beszélgettem még, de ezen változtatni fogok. Ott kezdtük a beszélgetést Zayn-nal, hogy ugyan olyan fagyi kelyhet rendeltünk, így a kaja irányába indultunk el. Kiderült, hogy nagyon jól főz.

-         Én szeretek és tudok is főzni, viszont mindig eltúlzom. Szóval sok cukor, sok fűszer, viszont kevés sót használok… - húztam el a szám. – szerintem a szakácsok munkájában az a legnehezebb, hogy eltalálják a megfelelő ízesítést, biztos ezért olyan művészi munka… - morfondíroztam, mire felnevetett.

-         Hát szerintem a szakácsok többsége nem az ízesítésen bukik el, de való igaz, hogy nehéz. - Hát így kezdődött az első beszélgetésem Mr. Malik-kal. A többiek is elvoltak meg mi is, idő közben Am elment, így a mellettem levő szék üres volt egy darabig, míg Niall be nem foglalta, így hárman folytattuk a beszélgetést.

-         Izgulsz már a holnap miatt? – kérdezte Niall. El is felejtetem. Köszi Horan…

-          Igen, most hogy így mondod – villantottam rá tekintetem, mire ő csak elvigyorodott.

-         Mi lesz holnap? – szállt be a beszélgetésbe Zayn. Elmeséltem neki az egész táncos dolgot, sőt az egész eddigi pályafutásom, miszerint 3 éves korom óta balettozom, és 9 évesen jártam először hip-hop iskolába. Ő kissé félénken bevallotta, hogy nem igazán tud táncolni, és hogy majdnem erre ment rá az egész x-factor. Na erről én nem is tudtam, mivel nem néztem a műsort. Megbeszéltem vele, hogy eljár egy kicsit hozzám gyakorolni. Semmi komoly, csak baráti szívesség. 11 óra volt, mire összeszedtük magunkat és elindultunk. A fiúk is arra jöttek, hisz nálam parkoltak le a kocsival, ami végzetes hibának bizonyul, mivel legalább 20 lány vette körül az autót és amint észrevettek, már kattantak is a gépek…